Újdonság *frissítve*

Ma nincs ugyan friss /Holnap lesz/ De! Van játék, és csináltam az oldalnak egy FB oldalt, ahol majd további játékok várnak rátok és oda lesz kiírva a friss időpontja is.  Tehát egy amolyan interaktív oldal ami a blog kiegészítője. :)
Az oldal címe ugyanaz, mint itt.

Újra van komment határ!  Természetesen nem véglegesen.  Határ: 15 

Játék!

Ez most talán egy kicsit nehezebb, hagyok rá időt nektek, annyit kérnék, hogy 20  embertől indul a játék, hogy valami tétje is legyen! Hívjatok nyugodtan bárkit játszani, közben kitalálok nektek valami nyereményt, de ha van ötletetek írjátok meg nyugodtan/


Mai játék:

Twilight idézetek:

Folytasd a mondatot: / A csillagok a betűk számával egyenlőek, remélem nem számoltam el sehol/


1. Az iskolakerülés jót tesz az ***********.  /Edward- Twilight/

2. Itt vagyok...,  ami nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy inkább meghalnék, mintsem ***********  *****.  /Bella Twilight/
3. Alkonyodik. A legkönnyebb időszak. De a legszomorúbb is, bizonyos tekintetben... egy újabb nap vége, az éjszaka visszatérte. Semmi sem olyan kiszámítható, mint a ********. / Edward Twilight/

4. Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, *** ******* ***** *****. /Edward- New Moon/

5. Kétségbeesetten megpróbáltam addig nyújtani, csavargatni az igazságot, míg úgy el nem görbült, hogy már ******** **** ******. /New Moon- Bella/


6. Megígérem: ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többet nem teszlek ki annak, aminek eddig. Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha *** ** ******** *****. /Edward- New Moon/


7. Csak mert nem engedek a kísértésnek, hogy megkóstoljam a bort, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudom méltányolni a *******.  /Edward- Eclipse/

8. A külvilág semmit nem jelent számomra, ha *** **** *****. /Edward- Eclipse/

9- Te vagy az egyetlen nő, aki valaha is megérintette a szívemet. És az mindig a **** ****

10- Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a **** *******. /Bella- Breaking Dawn/

11- Minden egyszerűbb volt, mint vártam: összeillettünk, mint egy kirakós két darabja, melyek azért készültek, hogy kiegészítsék egymást. Ez titokban nagy elégedettséggel töltött el. Testileg ugyanannyira passzoltunk, mint minden más szempontból. A tűz és víz valahogy úgy létezett együtt, hogy nem oltotta ki egymást. Újabb bizonyíték arra, hogy ***** ********. /Bella- Breaking Dawn/

12- Tudod, hogy hívják a szőkét, akinek esze is van? - kérdeztem, majd levegőt sem véve folytattam: ****** ************. /Jacob- Breaking Dawn/

A 2. játék győztesei:

Lilien és Katka.

A megoldás Sam szeme volt :D

59. Rész

59. Rész

-         Shh… Még valaki meghall minket!

-         Szerintem ez a hely teljesen kihalt… Mindenki odaát van a buliban.

-         Mit csinálsz? Nehogy levedd!

Rob keze után kaptam, hogy megállítsam mielőtt letépi maszkját.

-         Nyugi. csak megigazítottam, elég kényelmetlen egy idő után, befülledt alatta az arcom.

-         Hamarosan leveheted- mondtam és arcáról visszacsúsztattam kezem kezébe.

-         Azért ekkorát én sem kockáztatnék- mondta kissé durcásan, de elengedtem fülem mellett a mondatot és nevetni kezdtem.

-         Most meg mi olyan vicces?

-         Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar feltudlak csempészni a szobámba.

-         Na igen, az álruhának is megvannak a maga előnyei. Kár, hogy nem maradhatunk.

-         A szoba nagyon kicsi, főleg hármunknak, de majd mindjárt meglátod.

Csendben szeltük tovább a lépcsőket, majd a parányi táskában a kulcsomért kezdtem kutatni.

-         Ez az?- kérdezte az ajtó előtt, amikor megálltunk.

-         Igen. A 222-es. Persze valójában nincs ennyi szoba, csak máshogy számozták őket, mint rendesen.

-         Tudtad, hogy a 2-es a kedvenc számom?- kérdezte mosolyogva.

-         Nem, de most ár ezt is tudom- mondtam és eben a pillanatban végre sikerül kinyitnom az ajtót.

Olyan furcsa volt őt itt látni. Amikor Tom vagy Sam járt nálunk az valahogy nem zavart, de Rob… Nem számítottam efféle látogatásra, kicsit szégyelltem a szanaszét hagyott mosatlant és a fürdőben is a sminkek és hajsütők káosza uralkodott.

-         Tényleg kicsi…- mondta elgondolkodva, mire elhúztam a szám.

-         Megmondtam. Gyorsan átöltözöm és összerakom a táskám és mehetünk.- mondtam sietősen. Kényelmetlenül éreztem magam.

-         Segítsek lehúzni a zipzárt?- kérdezte tőlem, de szemét még mindig a kis szobán jártatta.

-         Nem kell kösz!- mondtam durcásan, de aztán pár másodperc múlva megbántam, mert bénázni kezdtem a ruhámmal.

Már majdnem lenyeltem a büszkeségem és megszólaltam, de abban a pillanatban meleg kezek simítottak végig a vállamon, majd a következő pillanatban ruhám engedet a szorításból.

-         Köszönöm.- mondtam elpirulva, de nem fordultam meg, így nem láthatta arcom.

A szekrényemhez léptem, hogy kihalásszak belőle valami kényelmes öltözéket, eközben Rob megszabadulva maszkjától a fürdőbe ment, hogy megmossa arcát.

Uhh…. Fürdő… Kupi…

Még jobban siettem és kikaptam egy farmert meg egy kapucnis felsőt. A fürdőbe mentem, hogy átöltözzek, ami butaságnak tűnt azok után, hogy Rob már látott meztelenül, de ezek szerint a szégyenlősség nem ennyire múlandó.

-         Kimennél, hogy átöltözhessek?- kérdeztem újabb piros foltokat csalva arcomra.

-         Eszem ágában sincs!- mondta és közelebb lépett, hogy végig simítson arcomon.

-         Kérlek… -suttogtam halkan, bár magabiztosságom abban a pillanatban elillant, ahogy szemébe néztem.

Úgy tűnt nem hajlandó erről tovább vitatkozni, ugyanis belülről becsukta a fürdő ajtaját és újra elém állt. Kezével végig simított ruhám selyemvonalán, majd egyetlen mozdulattal elérte, hogy az előkelő anyag a földre hulljon. Ott álltam előtte harisnyakötőben és harisnyában valamint csipkés francia bugyiban… Most jött csak a pirulás…

Egyből takargatni kezdtem fedetlen keblem és a szárítóhoz siettem a melltartómért és egy ujjatlanért nyúlva. Nem mozdult csak állt egyhelyben és megvárta, hogy felöltözzek. A melltartó már rajtam volt és a felső is, mely elég hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy elfedje a nadrág hiányát. Rob eddig bírta nyugalommal. Ahogy farmerem után kezdtem kutatni, hirtelen előttem termett és letérdelve elém, mindenttudón felnézett rám, majd egyetlen mozdulattal kikapcsolta a harisnyakötő két oldalát, aztán kezével lecsúsztatva a finom anyagot, szájával végigkísérte a nylon útját. Csókja olyan volt, mint a lehelet, mégis égette bőröm. Lábam megremegett és ezt ő is érezte.

Édesen elmosolyodott, majd felegyenesedve kezembe adta farmerom.

-         Köszi…- nyögtem halkan, mire nevetni kezdett.

-         Csak gondoltam megmutatom mi az egyik előnye annak, ha előttem nem szégyenlősködsz.

Gyorsan felöltöztem és lemostam a sminkem, kibontottam és amennyire csak tudtam kifésültem a hajam.

Mire visszaértem Rob a szekrényem előtt állt. Közelebb osontam, hogy meglessem mit kémlel ennyire.

-         Mond csak ezeket mikor akarta megmutatni nekem?- kérdezte nevetne, amikor a közelébe értem.

-         - Mi… Ó…- Rob a Shantől kapott hálóruháimat szemlélte, amik mondanom sem kell még sosem voltak rajtam.

-         Tetszenek neked?- kérdeztem, őszinte kíváncsisággal.

-         Nekem te tetszel. – felelte könnyedén és magához húzott, hogy megcsókoljon.

Jól válasz…- gondoltam magamban, majd a következő pillanatban kikaptam egy merészebb darabot és a táskámba tömtem. Nah hálóruha is kipipálva. Futottam még egy kört a házban, hogy minden nálam legyen amire szükségem lehet.

-         Nem vagy éhes?- kérdeztem, amint rájöttem mennyire borzalmas házigazda vagyok.

-         De…- mondta kacsintva.

-         Jaj ne haragudj, hogy csak most jutott eszembe- mondtam szégyenkezve és azonnal a konyha felé igyekeztem, amikor Rob váratlanul megragadta a derekam, és ajkát a nyakamra helyezte… Majd az arcomra… A szám sarkára… Aztán már én magam kaptam ajkai után. Szorosan öleltem, keze pedig mindeközben bejárta testem elérhető pontjait. Belenyögtem a csókba.

-         Hm… Most már egy kicsit csökkent az éhségem...- mondta nevetve, majd hozzátette:

-         Bár azt hiszem ez csak pár percre elegendő vigasz.

Vele nevettem és még egy apró csókot nyomtam szájára, mielőtt elindultunk volna.

Rob visszakötötte az álarcot, bár egyáltalán nem volt ínyére ez a tett. Azzal nyugtatta magát, hogy pár perc és a kocsiban úgyis leveheti.

Az út rövidebbnek tűnt, mint valaha. Talán azért mert Rob őrült módjára száguldozott /írói közbekotyogás: először véletlenül azt írtam, hogy szálingózott … Agyamra ment a hó XD/

A kertet most csak lopva csodáltam meg ismételten, mert Rob, aki még mindig öltönyben volt, valahogy vetekedett a kert szépségével. Most már nyugodt voltam, de úgy éreztem megfeledkeztem valami fontosról, ami mégiscsak negatívan hatott gondolataimra.

A házban kellemes meleg volt, és a kandalló barátságosan hívogató tűzropogása a kanapéra csábított minket.

Ahogy befészkeltem magam Rob ölébe hirtelen beugrott mi az ami zavar.

-         Rob… Tudod van még valami amiről nem beszéltem, de csak most jutott eszembe.

-         Mi az?- kérdezte felvont szemöldökkel.

-         Tudod… Hétvégén haza kell mennem… A bátyám szülinapja lesz és az unokatestvérem esküvője.

Láttam, hogy már előre sajnálja az elvesztegetett hétvégét melyet még együtt tölthetünk, persze volt annyira úriember, hogy ezt ne említse előttem.

-         Arra gondoltam, talán velem tarthatnál…

Arca olyan gyorsan élénkült fel, hogy szinte megmosolyogtatott.

-         Örömmel. –mondta.

-         Komolyan?- kérdeztem hitetlenkedve. – Tudod.. ott lesz az egész családom…

-         Szívesen megismerném őket, és persze nem kell tudniuk, hogy a tanárod vagyok.

-         Na igen, azt hiszem ezt az egy „aprócska” részletet igazán kihagyhatnánk..- mondtam már szinte nevetve.

Megcsókoltam. Annyira megkönnyebbültem, hogy nem kell egyedül mennem az esküvőre, ugyanakkor rám tört egyfajta egészséges pánik amiért Rob megismerkedik a családommal.  Az nem volt kétséges, hogy nekik tetszik-e majd, hiszen el sem tudtam képzelni, hogy létezne olyan ember, akit nem nyer meg magának már az első pillantásra.

A családom azonban már más tészta. Anyu néha annyira kellemetlen helyzetben tud hozni…. A bátyámról nem is beszélve. Aztán ott a gonosz unokatestvérem… Azt hiszem erről is beszélnem kell majd Robbal.

- Van kedved filmet nézni?- kérdezte hajamat simogatva.

- Persze. Mit nézünk?

- Nem tudom, többnyire Vick szokott dvd-ni… Rob benyomta  a távirányítót és a lejátszóban hagyott film azonnal elkezdődött. Rob mellkasára hajtva fejem néztem a különleges betűkkel írt címet: Twilight…

Játék: Kinek a szeme?

Melyik London Pack-es fiú szeme látható a képen?

Javítani való, és friss:

Huhh... Először is bocsánat teljesen bekevertem magam és talán titeket is, de Zsu éles szeme helyén volt (L)
Tehát Krisnek 1 hete van dönteni és három hónap múlva menne Párizsba, tehát a tanév második félévét töltené Párizsban és nem pedig a nyarat, mint  ahogy az utolsó részben elírtam. XD

A friss pedig ma este 10! :)

58. Rész

58. Rész

/Kristen szemszöge/

Halkan felsikoltottam, bár a hangos zene miatt azt hiszem ezt senki sem hallotta csak ismeretlen fogva tartóm, aki kezébe vonva kezem lassúzni kezdett velem a zene dallamára.

Mérges voltam amiért ez az alak visszatartott attól, hogy kisírhassam magam, ráadásul ilyen goromba módon…

Már elkezdtem azon gondolkodni, hogy szabadulhatnék ki kezei közül, amikor egyszer csak felnéztem rá… Arcát maszk takarta, szemei azonban… Azokat a szemeket ezer közül s felismerném.

Olyan volt, mintha egy pillanatra mindent elvágtak volna. Annyi érzés söpört rajtam végig. Izgalom, mérgelődés, bűntudat és boldogság egyszerre. Erőtlenül roskadtam mellkasára és adtam át magam a lágy ringatózásnak. Az illata most nem a sajátja volt, valami erős és férfias kölni csapta meg orrom. Nem a megszokott volt, mégis szerettem. Talán mert rajta volt, talán mert kellemes volt az illata. Az elején minden lépésemre vigyáztam, nem akartam a lábára lépni, szinte csak csoszogtam. Aztán valahogy minden átlényegült és semmi sem számított, csak ő meg én. Együtt. Ahogy megérezte, hogy bizonytalanságom lassan elillan, bátrabban lépdelt velem és olyan figurákat vetett be, hogy az sem okozott volna kevesebb élvezetet ha külső szemlélőként figyelhetem táncunkat.

Nem szóltunk egymáshoz, szavak nélkül is tökéletesen megértettük egymást. Már nem haragudott rám, revansot vett… Azt hiszem ez így korrekt. Szerintem őt is valami tinibulira számított ahogy én is és mindketten meglepetten rácsodálkoztunk ennek a bálnak a hangulatára. Olyan volt, mintha halkan dúdolt volna… A kedvenc számom…tőle. Az a számot, amit ma énekeltem neki az órán. Persze, lehet, hogy csak én képzeltem hiszen nem hallhattam a zenétől semmit, talán én magam dúdoltam.

Észre sem vettem, hogy amióta a szembe néztem nem szorított, csak finoman tartott, mégis egy másodpercnyi gondolatom sem támadt többé a szökési lehetőségekről.

A zene vége felé már nem is mozogtunk csak öleltük egymást.

- Gyönyörű vagy!- súgta fülembe, szemem könnybe lábadt az álarc alatt.

Kézen fogott és az asztalhoz vezetett. Mindenki ott ült és megmertem volna rá esküdni, hogy egész végig minket néztek, ugyanis az egyik pillanatban még öt mosolygós, csillogó szemű barát meredt ránk, aztán hirtelen öt nevető, összekacsintó barát kapta el a pillantását.

Nekem is mosolyognom kellett, és láttam, amint Rob is elfojt egy csibészes mosolyt.

Amint csatlakoztam hozzájuk, Tom és Sam hirtelen bűnbánó képpel kínálni kezdték az italokat, amiket elfogadtunk, bár tudtuk, hogy még egy józan beszélgetés hátra van az estéből.

Rob mellettem ült és a kezem fogta, olyan furcsa volt, itt az egész egyetem előtt… Azt hiszem újra meghatódtam.

Éreztem egy kisebb szorítást a kézfejemen, minek hatására Robra emeltem tekintetem.

-         Nincs kedved egy kicsit sétálni?- kérdezte mosolyogva.

Bólintottam. Mehetünk.

A terem kialakítása lehetővé tette, hogy lépcsősoron felsétálva emelvényre kerüljünk, amely távol a zene hangjától megfelelő volt a beszédre. Lassan haladtunk keresztül a táncoló sokaságon, úgy láttam, mintha többen megbámultak volna minket, de aztán megnyugtattam magam. Engem még álarc nélkül se nagyon ismernének fel, Rob pedig elvileg itt sincs, gyakorlatilag pedig bárkivel jöhetett. / Már amennyiben a bárki nem diákot takar./

Ahogy felértünk nyugodtabb lettem. Szerettem volna már túlesni ezen a beszélgetésen, mert muszáj volt beszélni róla, ugyanakkor egyáltalán nem fűlött hozzá a fogam.

Leültünk egy vörös kanapéra, ami Rob szerint, tökéletes illet a ruhámhoz. A lépcsőn felfelé jómagam is megcsodáltam Robot. Egyszerűen leírhatatlan. Nem gondolom,, hogy túlságosan elfogult lennék vele kapcsolatban, de annyira jól áll neki a szmoking is… Mintha egy filmsztár mellett vonultam volna a vörösszőnyegen.  /Írói közbekotyogás: utána esett le, hogy: és tényleg XD/

-         Szóval Párizs mi?- nézett rám szomorkásan, amitől összeszorult a szívem.

-         Nem tudom. Szeretlek.

-         Én is szeretlek, pont ezért szeretném, ha elmennél.

Oké ez most egy kicsit rosszul esett, persze pontosan ezt vártam tőle.

-         Neked nem …

-         Kristen! Ne gondolj már butaságokat! Persze, hogy hiányoznál.

Ideges lett, de aztán gyorsan lenyugtatta magát és ujjaival körözni kezdett kézfejemen, majd folytatta.

-         Látod… Pont erről beszélek. Nem bízol bennem. Hogy gondolhatod, hogy nekem könnyű elengedni téged, nem hogy egy egész nyárra, hanem akárcsak pár órára is.

Arca már inkább tűnt szomorúnak, mint ingerültnek.

Nem bírtam tovább, és közelebb húzódtam hozzá. Tudtam, hogy ő  nem veheti le maszkját, de én most lassan hátranyúltam tarkóm fölé és kikötöttem a  madzagot.

A mondandóm fontos volt és őszinte, szerettem volna, ha Rob arcom minden rezdülését látja.

Már arcom felfedése is meglepte feszülten várta válaszom. Láttam rajta, hogy ő is szeretne megszabadulni álarcától, de ez nagyon kockázatos lett volna és én sem vártam el tőle.

Végigsimítottam arcának szabadon levő részén jelezve támogatásom.

-         Rob én bízom benned. Azért szerettem volna veled azonnal találkozni, mert már akkor hiányoztál, amikor először belegondoltam a tőled távol töltött időbe. Szándékomban állt megbeszélni veled mindezt, hiszen ugyanannyira tartozik ez rád is, mint rám.

Amikor megmutattad a faházat és meséltél nekem a múltadról, az számomra annyira csodálatos pillanat volt, hogy képtelen voltam elrontani. Akkor döntöttem úgy, hogy holnap hozakodok elő a témával. Hidd el… El kell hinned, hogy bízom benned! Magamban nem bízom eléggé. Tudom, hogy ésszerűen nézve Párizsban a helyem, de ugyanakkor a szívem hozzád húz. Ott a helyem ahol te is vagy!

Elképzeltem ahogy egyedül sétálgatok a szerelem városában és már nem is tűnt olyan vonzónak számomra a város. Tudom, hogy ilyenkor arra is gondolni kell, hogy mi történik akkor, ha egyszer szakítunk és megbánom amiért kihagytam egy ekkora lehetőséget… De erre gondolni sem szeretnék. Huszonkettő vagyok, nem vagyok már tinédzser. Lehet, hogy sosem volt eddig komoly kapcsolatom, de nem hiszem, hogy ennek a szerelemnek bármi köze lenne rózsaszín felhőkhöz és naiv vaksághoz. Szeretlek Rob ez van. A legtisztább és legteljesebb szerelemmel és a jövőm melletted képzelem el. Egyszerűen nem tudok elképzelni olyan szituációt, amiben én szakítanék veled. Ha csak te nem teszed egyszer… veled leszek, jöjjön bármilyen akadály.

A végén már kicsordultak a könnyeim. Sosem beszéltem még ennyire könnyen az érzelmeimről, de most kifejezetten jól esett. Nem tudom, hogy meddig élvezhetem még ezt a csodálatos ajándékot, melyet az élet adott, ezért mindenképpen szükségesnek éreztem, hogy elmondjam neki mit érzek iránta.

Mondandóm közben végig a szemembe nézett és láttam ahogy helyenként megrebben a tekintete.

Mosolya halvány volt, de mosoly volt. Némán letörölte könnyáztatta arcom, majd ujjait homlokához emelve próbálta összeszedni gondolatait.

-         Kristen, tudod, hogy szeretlek. Most már én is tudom, hogy tévedtem veled és a bizalommal kapcsolatban, Köszönöm, hogy mindezt nem féltél elmondani nekem és tudnod kell, hogy egyértelműen veled képzelem el a jövőm. Van még három hónapod dönteni, de én még most is úgy gondolom, hogy nem tarthatlak vissza. Azt mondtad jöjjön bármilyen akadály, a szerelmed átvészeli. Az enyém is. El sem tudok képzelni, hogy mennyire szeretlek. Pokoli lesz az a pár hónap, de majd valahogy megoldjuk. Úgy tűnik kislány, hogy szívben és lélekben már összekötöttük a jövőnk, mi nekünk az a pár hét, ha közben miénk az egész élet…

Mosolya bátorító volt és engem elöntött a mindent betöltő szerelem. Arca szinte égi fényárban úszott, legalábbis én ilyennek láttam. Ez egy sorsdöntő pillanat volt az életemben, és sosem éreztem még ennyire, hogy tartozom valakihez, egészen eddig a pillanatig.

-         Hazakísérsz?- suttogtam mosolyogva.

Meglepődött.

-         Máris visszaakarsz menni a koleszba?

-         Nem, úgy értettem haza, hozzád. – mondtam már nevetve, mire ő is elnevette magát, majd arca hirtelen komolyabbá vált, amikor finoman magához húzott és megcsókolt.

Friss *frissítve* XD

Ma 10-kor!  /Írok, csak nem gondoltam, hogy ennyi mindent akarok leírni/

Kérdés:

Van valaki aki írt mailt és nem válaszoltam neki, vagy nem rendesen? Mert akkor légyszi kiabáljatok rám, kicsit szétszórt vagyok mostanában.

Ha valaki kért linkcserét, de még sincs kint az oldalon, azt is jelezzétek pls!

57. Rész Rob szsz

Na jó, felteszem nektek, mert többen írtátok, hogy lemaradtatok a játékról:
Ez a rész azt hiszem se nem izgalmas se nem eseménydús, de ... Rob.
Köszönjétek a játékos csajoknak. :)

 

57. Rész

Rob szemszög

Kris éneke felejthetetlen volt. Nem találok rá megfelelő szavakat… Meghatódtam. Egyrészről hálát adtam a csengőnek, mert már annyiféle képen elképzeltem ahogy felugrok a székről és megcsókolom őt aztán egyenesen hazaviszem és ki sem engedem a karomból többet.

Ugyanakkor olyan gyönyörűen énekelt és a szám… Az általam írt dalt adta elő és olyan átéléssel, mintha azonosulna a dalszöveggel.

Fájt a hiánya, amikor a többiekkel együtt kisétált a teremből, mégis a bűvkörébe zárt, még vagy negyed órán keresztül ültem némán a teremben. Tom hívása zavarta meg elmélkedésem, aki hadarni kezdett álarcos bálról, inkognitóról, szmokingokról és maszkokról.

Először csak annyit fogtam fel, hogy ez valami rendezvény amire el akar cipelni és egyből le akartam mondani. Kristennel megbeszéltük, hogy a mai este együtt leszünk és azt hiszem bőven van mit megbeszélnünk. Hogy haragudtam-e rá? Először nagyon, nem is annyira haragnak nevezném, inkább csak újra csalódtam a kapcsolatunkban. Hányszor kell még ezt a bizonytalanságot eljátszani?

Valójában már akkor megsajnáltam őt, amikor a teremben láttam mennyire maga alatt van a történtek miatt. Ezért is hagytam ott őt. Megbántva éreztem magam, mégis őt akartam vigasztalni.

Amikor Tom közölte, hogy a lányok is jönnek, mert Shane hívta őt fel, akkor már elkezdett érdekelni a dolog, bár szívesebben tértem volna egyből a kettesben eltöltött időre, mint a féktelen bulizásra.

Kiderült, hogy a bál az iskolában lesz, de Tom megnyugtatott, hogy már meg van a terve, Nekem nem volt más dolgom, mint elhitetni mindenkivel, hogy nem veszek részt az eseményen.  Bevallom egy valami miatt azért nem bántam ezt a felhajtást… Látni akartam Kristent báli ruhában.

A délután nagy részét olvasással töltöttem és közben zené hallgattam. Próbáltam nyugton maradni, pedig legszívesebben a kávézóba mentem volna, hogy addig is vele lehessek. Bevallom egy kicsit megszerettem volna leckéztetni, mert nem hagyhattam annyiban a tényt, miszerint fontos dolgokat nem képes velem megbeszélni, inkább magában tartja, hogy aztán mindketten szenvedjünk emiatt.

Gonoszkodni akartam, nem szokásom, de lassacskán egy terv bontakozott ki a fejemben.

Telefonáltam a fiúknak és fél órán belül elindultunk vásárolni. Nem volt sok kedvem pingvinnek öltözni, de azért egy-két ilyen alkalmat én is kibírok. Ha jól ismerem Shane-t és Madie-t Krisnek most amúgy is sokkal nehezebb dolga van.

A ruha gyorsan megvolt, azonban az álarcválasztást alaposan elvicceltük…. Te jó ég, rosszabbak voltunk, mint a gyerekek.

Sam batman-nek álcázta magát, míg Tom egy komplett pókember álarcot húzott magára.

Annyira nevettünk rajtunk, hogy a mutatvány végére mindeni minket bámult.

Végül kicsit komolyabbra véve a figurát, megvásároltuk a lehető legférfiasabb fekete maszkokat. Az enyémnek volt egy kis ezüst kerete is, de őszintén szólva nem érdekelt hogy nézek ki, csak fel ne ismerjenek.

Visszaérve inni kezdtünk és persze a zenélés sem maradhatott ki a programból.

Előbb szerettünk volna érkezni a lányoknál, így már negyed tíz körül elindultunk.

Megkértem a fiúkat, hogy fedezzenek egy kicsit Kristen előtt, mert szerettem volna meglepni, valamint azt sem bántam volna ha revansként egy kicsit megijesztem. Sejtettem, hogy zavarta az egész napi csend részemről, de magamnak megígértem, hogy este kárpótolom mindenért. Hiába őt szerettem volna leckéztetetni, valójában magam is ugyanúgy szenvedtem hiányától, ha nem jobban.

Láttam, ahogy beléptek az ajtón... Olyan gyönyörű volt, hogy legszívesebben azonnal odasiettem volna hozzá.  Hamarosan eltűntek a látótávolságomból, de azt még láttam, hogy melyik asztalnál foglaltak helyet. Írtam egy üzenetet Tomnak, hogy leadjam a forródrótot, majd  egy távoli sarok felé húzódtam. Vártam. Samékkel sms-ben folyamatosan tartottam a kapcsolatot. Tudtam, hogy Kristenék táncolnak, majd azt is megtudtam, hogy a keresésemre indult. Egy oszlop rejtette búvóhelyem, de én pontosan láttam merre jár. Úgy tűnt kezd kétségbeesni. Annyira csodálatos volt… Már majdnem előjöttem, hogy odamenjek hozzá, amikor váratlanul sarkon fordult és az asztaluk felé indult.

Tom headsettjének hála minden egyes szót hallottam, amit beszéltek. Majdnem elnevettem magam azon, milyen szépen kivágták magukat Kristen előtt. Nem akartak neki hazudni, ugyanakkor engem sem akartak elárulni ezért szándékosan kihangsúlyozták a „Rob nincs itt” mondatot, mert hát való igaz, ne ott voltam, persze egyértelmű volt, hogy ebből minden normális ember azt hallja ki, hogy nem tartózkodom a bálon. Kristen is elhitte, így lassan kezdtem közelebb osonni a asztaluk felé, hogy meglephessem.

Újabb sms érkezett…  „Haver Kristen nagyon ki van, és az ajtó felé indult”.

Nem tétováztam tovább muszáj volt elérnem őt…

:)

Játékban résztvevő lányok, elküldtem nektek az 57. rész Rob szemszögét, amit Mercédesz választott,  ha valaki nem kapta meg az szóljon. :)

Nyertes

A mai játék győztese Mercédesz lett, aki kiválaszthatja, hogy melyik eddig részt kéri Rob szemszögéből, DE! Mivel a többi játékos is vette  a fáradtságot és nagyon is ügyesek voltak, ezért a részt mailben ők is megkapják!
Mail címeket ide, vagy ha nem szeretnétek nyilvánosan, akkor a mail címemre várom. :)

57. Rész

57. Rész

Lassan indulnunk kellett, de muszáj volt még egyszer  a tükörbe néznem. Az első alkalommal csak az összhatást tudtam felfogni, és a részleteket nem néztem meg. A hajam romantikus csigavonalban volt feltűzve egészen tarkómig, majd lágyan kiengedve ereszkedett vállamra.

A smink nem volt vad, de a szolidtól is nagyon messze állt. Füstös volt, mégis selymes ezüstös fénye sejtelmessé tette pillantásom. A ruha káprázatos volt, és földig érő. Csak remélni tudtam, hogy nem botlok meg benne. Vörös, selymes anyaga lágyan ölelte körbe testem, kiemelve nőiességem minden pontját. Úgy éreztem magam, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna.

- Kristen!

- Megyek!- nagy nehezen elemeltem szemem képmásomról és megpróbáltam örökre agyamba égetni, ezt a látványt. Azt mondják nem a ruha teszi az embert és ez tökéletesen igaz, viszont egy ruha is elérheti, hogy egy pillanatra kiszakadjunk a valóságból és Hamupipőkékből királylányokká avanzsáljuk magunk, ha csak pár óra erejéig is.

- A fiúkat tutira megfogjuk ismerni?- kérdezte Madie a szemöldökét vonogatva.

- Őszintén? Fogalmam sincs, de egy kicsit úgy vagyok vele, hogy keressenek ők minket!

Mindhárman mosolyogtunk ezen a kijelentésen, és eszünk ágában sem volt tiltakozni.

Már a lépcsőházban álltunk, amikor Madie hirtelen felkiáltott és visszafutott a szobába, hogy aztán pár másodperc múlva visszatérjen az este három fő kellékével.

-         Ó… Kösz.- mondtam, ahogy elvettem Madie kezéből a felém nyújtott maszkot.

-         Na így már tökéletes lesz!- mondta Shane lelkesen, és mindenkinek segített megkötni a merev álarcot anélkül, hogy a tökéletesen elkészített frizura kárt szenvedett volna.

Úgy vonultunk le a lépcsőn, mintha egy fényűző kastélyban lépdelnénk, bár az hiszem én inkább hasonlítottam egy lassított felvételre, ahogy próbáltam hol a ruhára, hol a saját testi épségemre vigyázni.

Az éjszaka sejtelmesen sötétbe burkolta a házakat, azonban egy épület szinte tündökölt a különféle színű fényektől, melyek ablakaiból szűrődtek, a hangos zenét pedig szerintem egész New York hallotta.

Izgalom lett úrrá rajtam, de a kellemesebb fajtából és alig vártam, hogy beléphessek.

Az ajtóban magas tábla hirdette az eseményt. Beléptünk a hatalmas terembe, mely káprázatosan volt feldíszítve nekem valahogy a 18. századot idézte fel és ez nagyon tetszett.

Shane és Madie az asztalunkhoz igyekezett, hogy minél előbb rendelhessünk, és közben Shane Tomnak sms-ezett.

-         Ti is érzitek ezt?.- kérdezte Madie szinte suttogva.

-         Mit?- kérdeztem vissza és tátott szájjal vártam válaszát.

-         Ezt az érzést… Az erő, a múlt és a jelen találkozása…

-         Igen, én is érzem- mondtam mosolyogva, mert a hely a ruhák… olyan volt, mintha visszamentünk volna  a múltba.

-         Tom azt írja már itt vannak…

-         De hol?

-         Fogalmam sincs.

-         És akkor most mi lesz?

-         Azt írtam neki vissza, hogy akkor találjanak meg minket.- nevetett Sahne.

-         Jó azért annyira csak nem lesz nehéz… Mindig hárman vagyunk és ha jól látom a leghatalmasabb asztalt sikerült lefoglalnod, amit nem tudom hogy csinálsz, de minden tiszteletem. – nevetett Madie.

-         Na jó lányok, igazad van, húzzunk táncolni, nehezítsük meg a pasik dolgát. Vegyüljünk a sok…. ki tudja kivel. Ez az este most tényleg a meglepetésekről szól, én például már vagy három lányt láttam, aki testalkat és frizura alapján akár én is lehetnék.- mondta kacsintva és mindannyian nevetve indultunk a táncolók sűrűjébe.

Nem mondhatnám, hogy önfeledten táncoltam, egyfolytában Rob járt a fejemben, vágytam rá, úgy éreztem mintha évek teltek volna el az utolsó találkozásunk óta.

Meg akarom keresni. Amúgy is megbántottam, nem vagyok olyan helyzetben, hogy kéressem magam…

-         Az asztalnál találkozunk- mondtam a lányoknak, majd azonnal elindultam az orrom után a hatalmas tömegben.

Mindenhol szmokingos vagy öltönyös álarcos fiúk táncoltak, italoztak vagy éppen csak ácsorogtak, de nem akartam ilyen könnyen feladni. A szőkéket és feketéket azonnal kizártam, ahogy a nagyon rövid hajú, alacsony, vagy kövérkés srácokat is. Az a baj, hogy így is csak a tömeg kétharmadától sikerült megszabadulnom. Szerettem volna azt hinni, hogy ha meglátom az igazi Robot, felismeri a szívem. Talán az italpult felé…. Ó… Nincs is italpult, mindenhol pincérek futkoznak és rendeléseket vesznek fel.  Rob elvileg Tomékkal van… Szemügyre vettem a nagyobb társaságokat, de semmi…

Mi van akkor, ha már megtalálták Shane-éket és az asztalnál ülnek? Elindultam visszafelé, de nagyon szerencsétlennek éreztem magam, mint aki elvesztett valami számára nagyon fontosat, és sehol sem találja, pedig a teremben kel lennie.

A szívem sebesen dübörögni kezdett, amikor az asztalunkat szinte telve találtam. Ne… Rob nincs itt.

- Kristen te aztán túlragyogsz itt mindenkit! – kiáltotta Tom amikor felállt, hogy puszit adjon.

- Ti is nagyon csinosak vagytok!- mondtam mosolyogva.

- Mi a baj kislány? Bántott valaki? Megverem!- kérdezte Tom félig viccelődve, félig nevetve, mire Sam is felállt.

- Mi a baj hugica, szorít a cipő?- nevetett Sam és megölelt.

- Fiúk… Hol van Rob?- kérdeztem szinte lefagyva és majdnem elbőgtem magam.

- Huhh... Nincs itt.- mondta Sam bűnbánóan.

- Miért mi történt?

- Nem tudom Kris, de itt nincs…- mondta mos már Tom is ugyanolyan bűnbánó arcot vágva, mint barátja.

- Értem.

Ennyit tudtam csak mondani, mert nem akartam drámázással elrontani az estét.

Egy kicsit még ácsorogtam mellettük, aztán úgy döntöttem, inkább visszamegyek a koleszba. Így már semmihez sem volt kedvem. Vajon tényleg ennyire megbánottam? Egész nap nem írt, nem hívott, és most ez is. Beszélnem kell velem, de itt minden túl hangos. Elindultam az ajtó felé, gondoltam, majd fentről írok egy sms-t a csajoknak, hogy megfájdult a fejem, vagy valami hasonló…

Bőgni akartam, de nem itt mindenki előtt. Sorra kerülgettem a körülöttem táncoló embereket és már csak pár méter volt hátra az ajtóig, amikor váratlanul valaki megragadta a csuklóm és erősen magához szorított miközben táncolni kezdett velem. Kétségbeesve kapkodtam levegő után, mert nagyon megijesztett ez az ismeretlen…

Szeretnék játékot is az oldalra, mert miért ne :D *frissítve*

Az ötlet azt hiszem már múltkor eszembe jutott, amikor Kristent öltöztettétek.
Kíváncsi vagyok ti milyennek képzelitek Madie-t és Shane-t. Vick-re is lehet tippelni. :)
Ha van kedvetek játszani akkor mutassatok nekem képeket a ti szereplőitekről itt a megjegyzésben és a végén kiválasztom azt a képet ami legjobban hasonlít az általam elképzelt karakterhez. :) A játék nyertese kérhet tőlem egy Rob szemszöget, bármely eddig megírt Kristen szemszöges részből. :)

A játék a frissig tart. :)

Friss 9-10 között

Rob, mint tesitanár :D :D :D

Köszi Ancsám! (L)

56. Rész- Boldog szülinapot Beus!!!!

Nagyon szépen köszönöm a ruhákat, legszívesebben mindegyiket kiraknám, nekem nagyon tetszettek!!!  Kettőt kiteszek ami talán Krishez legjobban illene / Az én Krissemhez/ és két csodás álarcot is küldtetek! (L)

56. Rész

A délután a körülményekhez képest egész nyugodtan telt, bár anyu felhívott és megkért, hogy hétvégén menjek haza, mert a bátyámnak szülinapja lesz és amúgy is hiányzom már neki.

Igazán számíthattam volna erre, mivel évek óta bevett szokás volt ez a faja ceremónia. Most azonban még egy volt még egy ok, amiért nem mondhattam le a hétvégét és az az unokatestvérem esküvője… Valójában azt sem tudtam, hogy van barátja. Sosem kedveltük egymást. Ez az ellentét nagyjából úgy hét éves korunkra vezethető vissza. Erről még soha senkinek sem beszéltem… Eléggé kényes téma volt ez az életemben. Tara négy évvel volt idősebb nálam, és ezt a korkülönbséget mindig kihasználta. Azon a bizonyos nyáron éjjel bejött a szobámba és kihasználva gyermeki naiv tudatlanságom kicsalt a tetőre. Volt a ház tetejének egy laposabb része, így a mutatvány elsőre nem bizonyult olyan veszélyesnek.

Hogy miért mentem vele? Mert bemesélte, hogy hullócsillagok hada hull alá az égből és annyi kívánságom lehet amennyit csak szeretnék.

Melyik kislány nem ment volna vele? A tetőn azonban nem álltunk meg a laposabb résznél, hanem egyenesen a csúcs felé vettük az irányt. Már majdnem feljutottam, amikor megcsúsztam. Na igen, a bénázás velem született tulajdonság. Ott kapaszkodtam az ereszbe és kalimpáltam a levegőben a lábammal, miközben sírni kezdtem a félelemtől és anyuék után kiabáltam. Erre Tara ahelyett hogy felhúzott volna visszamászott a szobába, és amikor anyuék berontottak a szobámba, akkor mászott ki hozzám, hogy „megmentsen”. Hiába mondtam el, hogy mi történt nem hittek nekem. Nagyon megszidtak és Tara lett a nagy hős.

Pár nap múlva próbáltam megkérdezni tőle, hogy mégis mit akart ezzel elérni, azt mondta, hogy egyáltalán nem kedvel. Nem akarta, hogy leessek, viszont az volt a célja, hogy ha feljutok a tető legtetejére, akkor ő visszamászik és magamra hagy. Nem tudtam felfogni ekkora gonoszságot magam körül, főleg úgy, hogy én sosem ártottam neki semmit. Féltem tőle. Ő is még szinte gyerek volt, a gonoszság a szemében mégis egy érettebb ember haragjának tűnt. Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy piszkált, pedig én mindig messzire elkerültem. Már több, mint öt éve nem láttuk egymást, mégsem volt a legcsekélyebb kedvem sem ahhoz, hogy őt ünnepeljem.

A munkaidőm egész gyorsan letelt és bár reménykedtem abban, hogy Rob esetleg benéz majd, mégsem voltam csalódott, hogy nem így történt, hiszen eléggé máshol járt az agyam anyám hívása óta. Estére össze kell szednem magam, hiszen előttem áll egy komoly beszélgetés és egy remélhetőleg jó hangulatú buli… Ezt kell tennem: ellazulni.

A koleszba érve már állt a bál, a lányok úgy sürögtek-forogtak, mintha egy hurrikán söpörne végig minden percben a szobán. Szédülni kezdtem.

- Belétek meg mi ütött?

- Kristen nem hallottad? Álarcos bál lesz!

- Hogy mi? Hol?- nem tudtam elképzelni, hogy a Twilightban, azon az erősen művész mégis bulis helyen egy előkelő álarcos bált tartanának…

- Hát a suliban!!! Jézus te hol élsz? – nevetett Shane.

- De én nem akarok menni! Robbal megbeszéltük, hogy…

- Nyugi kiscsaj pihenj!- mi már ezt letárgyaltuk a fiúkkal. – mondta Madie és kacsintott egyet.

- De nekem nem szólt senki…- nyafogtam és annyira össze voltam zavarodva…

- Mert még bőven van időnk, mi elmentünk és vásároltunk neked is.

- Ez nagyon rendes tőletek és tényleg hálás vagyok, viszont én Robbal szeretnék menni, és a suli nem az a hely ahol ezt megtehetjük.

- Tom azt mondta, hogy Rob is megoldotta. Kellett pár felügyelő tanár, de ő nem írta be magát így elvileg ott sem lesz. Az álarc mögött meg ugye bárki rejtőzhet… Minden fiú öltönyben lesz úgy összeolvadnak majd, hogy örülhetsz ha te magad megtalálod a pasid.

- Aha… - nyögtem erőtlenül, mert ugyan felfogtam a szavak értelmét mégsem gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Nem tudom mi zavart jobban, hogy Rob ez nem velem beszélte meg, hanem Tomon keresztül a lányokkal, vagy az, hogy egyáltalán belemet egy ilyen merész akcióba.

Hosszan zuhanyoztam, muszáj volt lenyugtatnom magam. Már azt sem tudtam mi aggaszt jobban. Rob, a hétvége vagy, hogy egész éjjel parádéznom kell…

A zuhany alól kiszállva még a hajamat sem volt idő leszámítani, mert mondhatni terrortámadás áldozatává váltam.

Shane és Madie már hajjal és sminkkel együtt fehérneműben rontottak rám és azonnal elkezdtek csinosítani!

-         Héé lányok, nem kell ez az egész! Semmi kedvem a bálhoz, csak azért megyek, mert mindenki ott lesz….

-         Ne már Kris! Ne rontsd el az örömünket!!! Gondolj bele a fiúk szmokingban…

Rob… Öltönyben… Oh…

Egy szavam sem volt… Fogalmam nem volt, hogy mit művelnek… Shane a hajam húzta helyenként, és bizonyos időn belül hajlakk szaga árasztotta el a fürdőt. Madie eközben a sminkemmel foglalatoskodott, az ezüstön és feketén kívül semmit sem láttam.

-         Na hogy tetszik?- kérdezgették egymást hol hajamra, hol arcomra mutogatva, Elégedettek voltak.

-         Kris te még nem nézheted meg magad, majd csak akkor ha a ruhád is rajtad lesz!

-         Remek…

-         Jól van menjünk ki egy cigire és kezdjünk el inni. A bálban tuti minden piának megugrik az ára.

Felkaptuk a fürdőköpenyeinket, mégsem mehetünk ki félig pucéran az erkélyre, és Shane megbontott egy üveg pezsgőt, mondván attól, hogy itthon vagyunk még lehetünk stílusosak.

Ittunk és cigiztünk, talán egy kicsit nyugodtabb voltam, mint egy órával ezelőtt.

Újabb fél óra telt el így, mert a lányok nyelve is meglódult, valamint én is eltudtam mesélni a történteket. Próbáltam nem tragikusan előadni a dolgokat, mert nem akartam hangulatromboló lenni.

A lányok, mint mindig rövid időn belül elérték, hogy teljesen ellazuljak és szinte izgatottan vártam a ruhát, melyet egy ágyamra helyezett hatalmas fehér doboz rejtett.

Ahogy kinyitottam még a lélegzetem is elállt…

Óvatosan kiemeltem a dobozból és könnybe lábadt a szemem. Annyira én voltam… Egy kicsi a régi Kristen visszafogottságából és az új, szerelmes Kristen romantikus nőiességéből.

-         Héj nem bőgünk, mert elkenődik a sminked! . mondta Madie és átölelt.

-         - Gyerünk lányok öltözni!!!- Shane megkönnyebbült reakcióm láttán, ezek szerint a ruhákat ismét ő szerezte.

Harisnyakötő és olasz selyemharisnya… Könnyed és bársonyos…. Már értem, hogy a nők miért fordítanak ennyi figyelmet minden apró részletre. A maszk arany színei sejtelmesen ragyogták be arcom, és a cipő, tökéletesen passzolt mindenhez. A tükörbe nézve nem szóltam semmit, csak megöleltem őket. Gyönyörűek voltak! Újabb izgalom fogott el, de ez most kellemes volt… Éreztem, hogy ez az este már csak jól alakulhat. Azt, hogy mennyire izgalmas lesz még nem is sejtettem…

help meee!!

Amíg a friss elkészül /15 perc/ Segítenétek nekem? Vörös báliruha kellene Kristennek, lehet benne fekete is. Álarc is kellene hozzá!

Friss

Sajnálom, de ma... Lesz friss 10-kor :D:P

Csak azoknak ajánlom, akiket nem én érdeklek, nem Robsten, hanem az írás. :)

http://nita-hope-tortenetei.blogspot.com/

Bocsi.....

Na jó nem tudom mi van, de ma nincs friss....
Viszont! Olvassátok Bri frissét, mert perceken belül megkapjátok tőle amit már hetek óta vártok! Khm... :D
Én elolvastam és azt mondtam, na jó ennyi.. feladom! :D Hát ez a csaj kikészít a bámulatos és tökéletes khm részivel.... Én is ilyet akartam ma írni, de ilyet nem tudoook! : D :D  Nah egy szó mint száz ma én elnézést kérek, de Brit mindenképpen olvassátok! :D
Puszi!   
http://youremylittlesecret.blogspot.com/

Friss

Holnap, holnap, holnap!!! Bocs, csak valami közbejött!

55. Rész

Itt a mai 2-es számú kis írás :D

55. Rész

Rob beszéde közben nagyokat fújt, pedig a téma amiről beszélt egyáltalán nem kívánta meg ezt az idegességet. A komoly és könnyű zene sajátosságairól volt szó, utána pedig a hangképzésről. Azt hiszem ennél többet nem tudnék mondani… Fogalmam sincs, hogy pontosan miről beszél, csak a reakcióját figyelem.  Kezdtem rettenetesen kétségbe esni…

-         Rendben 5 perc szünet aztán folytatjuk. – szólalt meg Rob váratlanul, bár ha jól láttam ez senkinek sem furcsa, csak mindenki elindult mosdóba, vagy éppen cigizni, esetleg elővett egy szendvicset.

Rob kiviharzott a teremből és én azonnal a nyomába iramodtam. Már azt hittem sosem sikerül utolérnem, de akkor megláttam, amint befordul egy terembe.

Belestem a terem ablakán és láttam, hogy üresen áll. Gondolkodás nélkül nyitottam be és azonnal becsuktam magam mögött az ajtót. Rob idegesen mászkált a terem végében. Ahogy meglátott, haragja lesúlytani készült, de aztán ijedt tekintetem hatására egy kicsit visszavet a lendületből. Leült az egyik székre és az asztalra könyökölt. Bizonyára így akarta fékezni magát.

Nem bírtam megszólalni, még sosem láttam őt ilyennek, szinte megbénultam a félelemtől, hogy elveszíthetem.

-         Mégis mikor szándékoztad elmondani, hogy egy fél évet Franciaországban leszel?

-         Holnap…- rebegtem halkan.

-         Holnap…. És szabad tudnom, hogy miért nem ma? Gondolom ezért volt az sms is.- hangja még mindig remegett az idegességtől.

-         Nem akarok elmenni - mondtam, bár  hangom elcsuklott, így nem sikerült túl hihetőre a válasz.

-         Miért ne mennél?- nézett rám Rb döbbenten, és egy pillanatra még a harag is elszállt hangjából.

-         Mert…- nem tudtam válaszolni.

Rob olyan gyorsan termett mellettem, hogy szinte észre sem vettem mikor állt fel. Karomnál fogva gyengéden megragadott, és a szemembe nézve ejtette ki a szavakat.

-         El kell menned!

A könnyem folyni kezdett, de gyorsan letöröltem, nem akartam sírni!

- Majd megbeszéljük…

- Mikor, indulás előtt egy nappal?- kérdezte újra dühtől fuldokolva.

- Ma este- suttogtam és lehuppantam az egyik székre.

- Rendben, de tudd, hogy ez így akkor sincs jól. Ha nem bízol bennem akkor mond azt, de nagyon rosszul esik, hogy már a második, nagyon is fontos dolgot hallgatod el előlem.

- Sajnálom- mondtam, de nem vagyok benne biztos, hogy hallotta, mert magamra hagyott és vissza sietett órát tartani.

Nekem is mennem kéne… Gyerünk Kristen szedd össze magad, ennél rosszabb is történhetett volna. Csak haragszik ráadásul jogosan… Még kitudod engesztelni.

Újult erővel és tett vággyal ugrottam fel a székről, majd visszasiettem órára. Azt még nem tudtam, hogy fogom elérni, hogy megbocsásson, de valahol éreztem, hogy ennél sokkal nagyobb bajban is lehetnék, elvégre nem megcsaltam vagy valami hasonló borzalom, egyszerűen „csak” csalódást okoztam neki.

Az óra hátralévő részében ezen törtem a fejem, hogy mégis mit tehetnék…

Az utolsó negyed óra szokás szerint az éneké volt. Rob kérdésére, miszerint ki szeretne énekelni, egy lány azonnal fel is pattant és valami erősen népdalhoz hasonlító számot adott elő. Rob megdicsérte a lányt és ellátta pár jó tanáccsal, majd újra az osztály felé fordult.

-         Még valaki?- közben lopva rám nézett és láttam, ahogy a „bosszú” árnyéka végigsuhan szemében.

-         Kristen esetleg?- kérdezte közben megköszörülve tokát.

Felálltam és a szokásos remegés újból urrá lett rajtam. Pont ezt akarta látni, hogy egy kis elégtételt vegyen. Láttam, ahogy szánalmas látványtól megenyhül tekintete és egyből másik áldozat után kezdett keresni.

Talán ez a megfelelő alkalom.- gondoltam magamban, talán épp ezzel tudnám őt kiengesztelni.

Halkan megköszörültem a torkom és kihúztam magam, hogy a levegő szabadabban áramolhasson tüdőmből.

Egyetlen szám ugrott be, amit mostanában egyfolytában dúdoltam magamban.

Már az osztály fele engem nézett, de próbáltam őket kizárni tudatomból. Ez most csak Robnak szól… csak ketten vagyunk és semmi sem érdekel.

Legyűrve a borzalmas lámpalázat nagy levegőt vettem és énekelni kezdtem.

A levegő mintha megfagyott volna körülöttem, de lehet, hogy ezt csak én éreztem.

Rob épp háttal állt, és láttam, ahogy hangom hallatán megmerevedik, majd ahogy felismerte a saját szerzeményét hirtelen rám kapta tekintetét, és én éreztem, hogy jó úton járok. A dalban rengeteg volt a hajlítás, de viszonylag könnyen vettem az akadályokat.

Végig Rob arcát néztem, és majdnem elcsuklott a hangom, amikor láttam, hogy szeméből az összes harag távozik, és már szinte szerelmesen csillogó és meghatott tekintettel néz rám. A dal úgy négy percesre sikeredett, és Rob már a második percnél leült a tanári asztal mögé, hogy rendezhesse vonásait. Egyszer úgy láttam, mintha megakarna indulni felém, ezért szememmel óvatosságra intettem.

Dalom szinte a csengő megszólalásával együtt ért véget. Körül sem mertem pillantani, csak a többiekkel együtt kioldalaztam a teremből.

Amikor utoljára láttam Robot, még mindig az asztalnál ült és maga elé meredt. Szerettem volna odafutni hozzá és megcsókolni, de úgy gondoltam hagyok neki időt, és tulajdonképpen magamnak is, hogy feldolgozzuk a dolgokat.

Estére amúgy is bulit terveztünk, és úgy gondoltam utána talán nála is aludhatnék ha már egyszer azt mondtuk, hogy ma este megbeszéljük a külföldi utat.

A koleszban érve Sahne már ebéddel fogadott és kifaggatott minden egyes mozzanatról. Ahogy megemlítettem neki Párizst egyből azt kezdte kigondolni, hogy ő és Madie miként pályázhatnák meg az utat, hogy együtt mehessünk.

Ez nagyon jól esett. Végre valaki, aki nem aggódik, hanem a lehetőségeket latolgatja. Mindennél jobban szerettem volna, ah a lányok is velem jönnek.. Majdnem mindennél jobban…. Rob.. Ha túljutunk ezen a nehéz és szomorú beszélgetésen ígérem felejthetetlenné teszem a mai éjszakát…

54. Rész

54. Rész

Nem bírtam neki elmondani. Biztosan nem engedné, hogy miatta lemondjak az útról, én viszont nem tudom, hogy felmerném-e vállalni ezt a kockázatot. Mg van három hónap, hogy döntsek… Ó… A fenébe. A jelentkezés. Nem három hónapom van, hanem alig egy hetem. Mindegy, a mai napnak nem erről kell szólnia, annyira boldog vagyok, hogy együtt vagyunk és ez a kis ház…

-         Nagyon elhallgattál.- mondta Rob és gondterhelt arcom vizslatta.

-         Egyszerűen csak látni akartalak. Hiányoztál!.

-         Te is nekem, de ez akkor is meglepő volt. Nem lehet, hogy titkolsz valamit?

Nem válaszoltam, csak szemébe néztem és megcsókoltam.

-         Szeretlek-dünnyögtem pár perccel később valahonnan mellkasa környékéről.

Éreztem ahogy lábam elhagyja a talajt. Felállt a székről, és magával emelt engem, is majd az ágyhoz sétált. Hanyatt feküdt és a mellkasára húzott. Ez meglepett azt hittem valami más fog következni, és szívem máris hevesebb ritmusra kapcsolt.

-         Szeretnék megtudni rólad mindent- lehelte hajamba.

-         Oh… Mégis mire vagy kíváncsi?

-         Mindenre. Szó szerint mindenre.

-         Nem igazán szeretek magamról beszélni… Úgy értem, teljesen felesleges. Nincsenek furcsa szokásaim, vagy izgalmas dolgaim.

-         Azt enged meg, hogy én döntsem el.- mondta lágyan és ajkát végighúzta halántékomon.

-         Rendben, de cserébe én is kérdezhetek tőled…. rólad.

-         Azt hiszem ez így fer.- nevetett Rob. Ahogy felnéztem angyal arcára, kedvem lett volna, egyből félredobni kérdéseim és szerelmeskedni vele hosszú, hosszú órákig.

Beharaptam szám sarkát és megpróbáltam jó kislány módjára illedelmesen viselkedni.

Kérdései meglepőek és végtelenek voltak. A sajátjaimat még fel sem tudtam tenni, és az övéinek is csak az idő szabott gátat. Furcsa volt, hogy ennyire figyel minden apróságra. Nem próbált meg analizálni, vagy pszichológiailag boncolgatni, csak egyszerűen elfogadta válaszom.

Az olyan apró kérdésektől, hogy milyen ételeket szeretek, hogy eszem a tojást, vagy mi a kedvenc színem, állatom vagy éppen országom, az olyan bonyolultabb kérdésekig melyek segítségével, szinte minden egyes apró részletet megtudott a családomról vagy éppen a múltamról.

Olyan érdeklődéssel hallgatta végig történetem, mintha a legizgalmasabb könyvből olvasnék neki, holott csak bugyuta családi sztorikról és iskolai megaláztatásokról volt szó.

Egészen elfáradtam a nekünk szánt idő vége felé közeledve, és olyan rossz volt, hogy ő már szinte mindent tudott rólam, én pedig az elmúlt napok alatt kiderített apróságokon kívül szinte semmit.

-         Vissza kell mennünk… - mondta Rob szomorkásan.

-         Tudom…. De nem akarok…

-         Szeretnéd kihagyni az órám?- kérdezte enyhe szomorúsággal és némi megkönnyebbüléssel hangjában.

-         Nem, dehogy! Nehéz lesz úgy a közeledben lennem, hogy tanárként tekintsek rád, de addig is veled lehetek. – mondtam mosolyogva.

-         El sem tudod hinni mennyire nehéz ez nekem is. Néha már azt sem tudom, hol áll a fejem. Múltkor lehet, hogy nem vetted észre, de egész idő alatt téged bámultalak, mert érdekelt, hogy vajon mi járhat a fejedben. Annyira összevoltam zavarodva veled kapcsolatban… Néha szerettem volna indokot találni, hogy kiküldhesselek az órámról, ugyanakkor túl önző voltam ahhoz, hogy ne használjam ki azt a kevés időt, amíg láthatlak.

-         Én meg azt hittem, hogy totálisan leírtál, mint diákot. Béna a röplabdában és félénk ha énekelni kell…

-         Ma megtennéd? Énekelnél nekem?

-         Nem!

-         De Kristen! El sem tudod hinni, milyen csodálatos érzés hallani a hangod. Amikor a kocsmában karaokeztunk olyan hatással voltál rám, hogy szinte ott helyben sutba vágtam volna, minden addigi félelmem. Persze akkor még nem tudhattam, hogy, hogy érzel irántam.

-         Pedig ha igazán figyeltél volna láthattad volna, hogy mindig zavarban voltam a közeledben és nem bírtam rólad levenni a szemem, ha pedig találkozott a pillantásunk, rendszerint elpirultam- mondtam nevetve.

Rob nem válaszolt, csak ajkait lágyan az enyémnek nyomta, és én önfeledten lélegeztem be illatát, miközben tudtam ez a búcsú csókunk.

A visszafele úton alig beszéltünk, csak lágyan mellkasára dőlve szemléltem a tájat. Hamarosan a fákat és szépen nyírt sövényeket újra felváltotta New York nyüzsgő városrésze, ahol az emberek különféle színű ruhái szivárványként olvadtak össze szemem előtt.

Éreztem-e bűntudatot a titkolózás miatt? De még mennyire… Elhatároztam, hogy legkésőbb holnap beszélek neki Párizsról, hogy aztán együtt kitalálhassuk, hogy mi legyen.

Korábban érkeztünk vissza, mint számítottam, ugyanis az óra kezdéséig volt még negyed óra.

Rob a tanáriba ment, hogy előkésítse az óra anyagát, én pedig fel a koleszba, hogy visszaszolgáltassam Tomnak a kocsi kulcsait.

Shane és Tom a kanapén feküdve tévéztek, Shane nevetgélve, míg Tom morcos arccal.

-         Na végre! Azt hiszem nem bírtam volna elviselni, még több Fiúk a klubból részt. Én tényleg nem értem lányok, hogy mit esztek a meleg pasikon…. Oké értem én, jó velük vásárolni meg pasizni, de ez???- mutatott elförmedve a tévére, ez valami….áh.

-         Most mi a baj, ők sem rosszabbak nálad!- mondta Shane nevetve.

-         Eszedbe ne jusson!

-         Már eszembe jutott!

-         Nem, Shane! Megállapodtunk, csak csajokat választhatsz ki nekem!

-         Na de Tomi fiú!- nyávogott Shane egy üres fejű libát utánozva.

-         Nem!- kiáltotta Tom!

-         Jól van nem kell üvölteni, csak vicceltem… Tudtam, hogy beszari vagy!- mondta Shane kárörvendően.

-         Na jó… Kris örültem neked, de most add a kulcsokat, mert ki kell szellőztetnem a fejem…- mondta Tom nyugodtabban, némi fejcsóválás kíséretében.

A kezébe dobtam a kulcsot és gyors puszit adva arcomra, már robogott is lefelé a lépcsőn.

- Shane, de gonosz vagy!- ültem le tettetett szigorral barátnőm mellé.

- De Kris tudod, hogy csak játszunk! Nem ismeri el, de élvezi, ha kiakasztom.- mondta Shane, mint egy édes kisgyerek aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre.

- Jól van a ti dolgotok. Mennem kell órára, de utána találkozunk.- mondtam vidámabban és már siettem is vissza a suliba.

A teremben helyet foglaltam, de Rob még nem volt sehol. Ez nem jellemző rá. Nem igazán emlékszem olyan alkalomra, hogy utánam érkezett volna.

Újabb 5 perc telt el… majd tíz… Aggódni kezdtem.

Már majdnem felálltam, hogy megkeresem, amikor kinyílt a terem ajtaja, és belépett rajta Rob. Furcsa volt… Mintha mérges lenne. Nem nézett rám, csak elnézést kért a késésért és elkezdte az órát.

Ideges lettem…. Biztosan rám haragszik, de nem tettem semmi rosszat kivéve…

Jajj ne… Megtudta. És nem tőlem…