http://ancsa-brokenthoughts.blogspot.com/
Ha olvassátok kérlek pár helyen hagyjatok neki véleményt is hogy tudja mit gondoltok a történetről.
Egy kis kedvcsináló:
1. Rész
Végre, egy kicsit kimozdulhatok a szállodai szobámból. Nagyon kell már egy kis lazítás. Folyamatos forgatások azért leveszik az ember energiáját. Fotózások és interjúk hada, már a tökömön jön ki az egész. Mindig ugyanazok a kérdések csak más sorrendben, vagy megpróbálnak becsapósak lenni.
Igaz, holnap is mennem kell egy interjúra de most nem is akarok ezzel foglalkozni.
Még mindig csukott szemmel feküdtem az ágyamban, és erőt gyűjtöttem, hogy végre felkeljek. Ahogy könyökömre támaszkodtam és álmosan szétnéztem a szobában, rögtön láttam ma sem aludtam jól. A párnám a földön, a paplan szana szét. Lehet kevesebb kávét kéne innom?
Sokan azt hiszik egy felhőtlen boldogsággal megáldott ember vagyok, a faszt. A nap végére, amikor egyedül maradok, vagy egy laza piálgatás után csak úgy "kinézek a fejemből" mindig visszagondolok a napra. Hogy miket csináltam, hogyan, és helyesen? Végeredményben, mindig a családomnál jutok ki. Amíg ők nem vágják a fejemhez, hogy: ez rossz lépés volt, vagy baromságot csináltál, addig azt hiszem, nyugodtabb vagyok én is.
Ideje lesz felkelnem, elhatároztam, ha törik, ha szakad, ma kimegyek az utcára. Szükségem van nekem is, hogy emberek között lehessek, mint akárki más. Sokszor kívántam azt, hogy bárcsak hagytam volna az egész filmezést a francba. Elég önző vagyok, tudom. Mégis amikor pozitívumot kap az ember, madarat lehetne velem fogatni. Kivel nem??
Első utam a konyhának nevezett helységbe vezetett, gyorsan előkaptam egy instant kávét, fogammal
letéptem és a csészébe borítottam. Majd egy másik bögrét megtöltöttem vízzel és betettem a mikróba.
Annyira szánalmasnak tartom magam néha, kávét sem tudok főzni. Minek? Lehet, mire elkészítettem ugrasztanak, hogy ideje tovább menni. De két hónapja vége lett a Saga forgatásának és minden vele járójának. Csak, mint már említettem a fotózások és az elmaradhatatlan interjúk, és persze a rohadék paparazzik maradtak. Akik a legjobban ismernek, vagyis azt hiszem, többet tudnak rólam, mint akárki más, mindig a fejemhez vágják:
-Hé Rob! Miért nem szedsz össze valami csajt? Feszült vagy, kefélj egy jót. – Igaz, ami igaz, ha összejövök egy csajjal, még ha csak egy éjszakára is, másnap felkelek és a fejemet tudnám csapkodni a falba. Az egy dolog, hogy a feszültséget oldja, ha egy nővel kelek fel reggel, de ami bennem zajlik és motoszkál a fejemben, azon a szex sem tud segíteni. Úgy érzem senki sem ismer. Csak úgy csinálnak, mintha ismernének. Azon túl teszem magam, ha egy tehetségtelen fasznak tartanak, vagy maga mutató majomnak. De amikor olyan jelzőkkel illetnek, hogy: nagyképű, arrogáns, beképzelt vagy ezek ellentétjei: barátságos, jószívű, szerény. Szívemből szoktam nevetni.
Ezek a tulajdonságok mind megtalálhatók bennem, vagyis szerintem. Próbálok mindenhez úgy hozzá állni, hogy menni fog, sikerülni fog, muszáj. Sajnos ebben a szakmában, ha egy apró hibát is vétek onnantól kezdve csak azt emlegetik. Lényegtelen, hogy a szakmában vagy a magánéletemben. Sok ember nem tudja különválasztani a munkát és a saját életemet.
Évekig, amikor még napi téma voltam a médiában, az újságok alapján simán egy kívülről szemlélő egyén, összerakhatná a történetemet. Csak ismételni tudom, tévesen.
Úgy érzem, nem ismerem magam, sokszor elmondtam már, hogy egy unalmas fickónak tartom magam. Erre persze rögtön jönnek a vélemények:
-Robert Pattinson, hogy lenne már unalmas? Ő egy Isten, egy szexbálvány. – Be kell vallanom, kibaszottul jól esnek ezek a szavak. Csak nem tudom, nekem szól, vagy Edwardnak…segítek…Egy általuk kitalált Robertnek…
De ne csak a kellemes kritikákat említsem meg, itt van példának okáért egy csípős megjegyzés:
-Robert Pattinson unalmas, mindenhol az ő angol fejével van kitapétázva a világ, újságok, tv, még az átkozott rádióból is ő csöpög, vonulj vissza vámpír.
Angyali ábrázattal azért megkérdezném az ellenvéleményezőmtől:
- Ember, miért vagy még mindig leragadva a vámpírnál? - Jogos kérdés, nem? Ha nem tetszik neki, amit csinálok, akkor miért foglalkozik velem? Kértem én? Nem!
Ez is az én nagy bajom, nem tudok elszakadni Edward karakterétől, vagyis…nem hagynak… mindig találnak rá indokot, hogy elővegyenek. Elvállalhatok én ezer meg ezer szerepet, pedig próbálok minél különbözőbb fazonokat eljátszani. Szeretek más emberek bőrébe bújni, amikor tanulok egy szerepet vagy megkapom még csak a félkész állapotban lévő forgatókönyveket, számomra megszűnik a külvilág, képes vagyok csak azon gondolkodni, utána nézek, olvasok, úgy viselkedem olyankor a barátaim szerint, mint egy őrült.
Minden szerep egy kihívás, nem akarok az a fajta ember lenni, aki csak eljátssza és utána szarik az egészre. Lehet, hogy egy kicsit beteges vagyok, de amikor leforgatunk egy filmet és az utolsó felvételeket csináljuk időbe telik amíg "elköszönök" a karakteremtől. De ez is változó, Edwardtól már régen megváltam. Lehet azért is ment könnyen mert már akartam a változást.
A mikró kis csipogó hanggal jelezte, hogy kész a kávém, gyorsan teletöltöttem a bögrét, és egy pulcsit magamra kapva kimentem az erkélyre. Nem mondom, hogy melegem van, de jól esik ez a hideg. A kilátás pazar, ha már nem érzem magam otthonosan, legalább ez segít egy kicsit, a mindig forgalmas Los Angelesről sok mindent lehet mondani, de azt is, hogy gyönyörű a maga módján.
Bevánszorogtam a konyhába, gyorsan elmostam a bögrémet, majd visszatértem a szobába. Nagyon kellett küzdenem, hogy ne dőljek vissza az ágyba. De gondolatban magamra szóltam, nagyjából összepakoltam szétdobált ruháimat, majd frisset előszedve elmentem zuhanyozni. Nem tudom meddig folytattam magamra a vizet, de felébredtem, gyorsan fogat mostam, felöltöztem és anélkül, hogy a tükörbe néztem volna kiléptem az ajtón.
Konkrét tervem ugyan nem volt, így csak a lábam vitt. Azért annyira én sem vagyok idióta, első lépésként a garázshoz mentem, húsz percig kocsikáztam, majd ahol úgy gondoltam, hogy kevesen vannak megálltam.
- Hmm…milyen csendes park, gyanús, nagyon gyanús. - Elindultam az ismeretlen helyre majd megláttam egy padot és lazán levágtam magam, csak élveztem a csendet, és a nyugalmat. Már ott tartottam, hogy felfekszek ide és folytatom az alvást. Úgyis mondták már azt is, hogy csöves vagyok, akkor meg nem mindegy?? - Gyomrom hangosan jelezte, hogy kéne valamit kajálnom, így nagy nehezen feltápászkodtam és körül néztem, csak kell lennie erre egy gyorsétteremnek!? Jajj ne, akkor mozduljak meg. 24 éves vagyok, de úgy keltem fel a nyugodt padomról, mint egy 70 éves öregember. Mikor találomra kiválasztottam egy útvonalat, gondoltam elindulok. Igen ám, de akkor azt történt, amire végképp nem volt szükségem, egy csapat lány, vagyis 3 fiatal csaj feltűnően sasoltak.
- Bassza meg, ezt nem hiszem el - Morogtam magamnak, de észre vehették hogy kiszúrtam őket, mert bátortalanul elindultak felém, én csak reménykedni tudtam, hogy nem megszállott rajongókkal lesz dolgom...
Folytatás: http://ancsa-brokenthoughts.blogspot.com/2010_06_01_archive.html
