65. Rész
Nem hagytam időt kérdéseire, csak lágyan megcsókoltam és reménykedtem abban, hogy reggelre mindketten eltudjuk majd felejteni ezt a borzalmas estét.
Rob először csak hosszasan nézett és csókja gyengébb volt, mint a tavaszi zápor, de nem akartam ilyen könnyen feladni a próbálkozást a felejtésre.
Pólóját feltűrve végigsimítottam kezemmel mellkasán, és igyekeztem magabiztosan helytállni tervem bevégezésével. Rob a kezem után nyúlt és a szíve fölé vezette, majd halkan a nyakamba suttogott.
-Ne érdekeljen a múltam, mert a jelenem és a jövőm a tiéd, ez itt érted és neked dobog.
A lélegzetem elakadt és mozdulni sem bírtam. Annyira nem számítottam egy ilyen gyönyörű mondatra ezután az este után, hogy még a könnyem is kicsordult.
Kezem még mindig szívén nyugodott, de néma sírásom nem múlt el, és Rob ahogy ezt észre vette, magához szorított és semmit sem kérdezett.
Még mindig ölében ültem és nem is akartam innen elmozdulni. Már nem fűtött a szexuális vágy, egyszerűen erre volt most szükségem. Ő sem akart most semmit, csak ránk húzta a takarót és velem együtt kicsit lejjebb ereszkedett az ágyon, hogy mindketten kényelmesen feküdjünk. Nem akartam, hogy csak ő vigasztaljon engem, hiszen mindketten sérültünk ha csak egy kicsit is, ezért végigcsókoltam nyakán, puhán és gyengéden, majd füle mellett feltértem arccsontjára és végül arcát borítottam be csókjaimmal.
Rob gondolt egyet, és lehúzta pólóját, majd az enyémet is. Olyan jól esett, hogy bőrünk nagyobb felületen érintkezett, szinte teljesen megnyugodtam, miközben ő hátam simogatta a takaró alatt én pedig arcélén simítottam végig hüvelykujjammal egészen addig míg végül elnyomott az álom.
Álmomban egy esküvőn jártam. Külső néző voltam csupán, egyetlen vendég sem vett észre, mintha láthatatlan lennék. Egészen hozzászoktam ehhez az állapothoz, talán azt is érzékeltem valamilyen szinten, hogy ez csak egy álom, itt nem történhet velem semmi rossz.
A zene megszólalt, és a vőlegény, aki eddig lázasan beszélgetett egy másik fiúval, most a helyére állt, hogy aztán ragyogót tekintettel várja kedvesét. A mennyasszony kecses alakja megjelent valahol a sorok végén, arcát hosszú csipkefátyol takarta és olyan eleganciával lejtett végig a sorok között, hogy egy topp modell is megirigyelte volna. A tömeg felsúgott, és mindenhol „szép” és „gyönyörű” szavak hangzottak el… Én szinte szájtátva bámultam őt, mintha megigézett volna. A vőlegény mellett álltam, s a mennyasszony mellém állt, de mintha nem is jövendőbeli férjét nézte volna, hanem engem, talán ő az egyetlen, aki mégis lát?
Lassan bólintott, és kezeim szinte maguktól mozdultak meg, tudtam mire kér, arra, hogy emeljem fel fátylát. A drága olasz csipke selymes lágysággal siklott végig kezemen, ahogy egyre feljebb és feljebb araszoltam vele, az ara feje búbja fölé. Ahogy arcát megláttam, kacéran rám mosolygott és én vágyat éreztem, vágyat, hogy megcsókoljam, ajkunk összeért és a földöntúli szépség úgy csókolt, hogy szinte egész testemben remegni kezdtem. Átölelt, sőt szorított, mintha sosem akarna elengedni többé. Ahogy egy kicsit észhez tértem a káprázatból, hirtelen undorodni kezdtem magamtól és próbáltam tőle elhúzódni, de nem engedett. Arca állatias vadságot és mérhetetlen dühöt tükrözött, szinte szörnyszülötté vált, mielőtt menekülni próbálhattam volna, éles fájdalom hasított mellkasomba és összegörnyedve feküdtem a tükörpadlón, miközben szívem a szörnyszülött kezében lüktetett tovább. Üres mellkasomból jéghideg levegő áradt szét testemben és még utolsó tekintettemmel láttam magam a tükörben, amint fehér, holtra vált arcom, nem is a sajátomként tekint vissza rám, hanem Rob arca és Rob teste fekszik élettelenül…
Felriadtam és olyan hangosan ziláltam, hogy Rob is felébredt. Egy kicsit oldalra csúsztam testén, de alapjában véve, még mindig ugyanúgy feküdtünk. Szívem őrjítő tempóban zakatolt, de legalább meggyőződhettem róla, hogy még a helyén van.
Az órára néztem, amely hajnali hármat mutatott.
- Kristen mi a baj?- kérdezte Rob aggódó tekintettel.
- Semmi, ne haragudj csak rosszat álmodtam!
- Elmeséled?
- Nem! Kizárt, nem tudom.. annyira, élethű volt! Mindjárt megnyugszom, csak… Csókolj meg, és szoríts magadhoz kérlek!
Valahogy sikerült megnyugodnom, bár a szörny képe és a fájdalom még most is kísértett.
Rob még a hajam simogatta mikor újra elaludtam és végre egy állom mentes alvást tudhattam magam mögött.
