78. Rész
- Ezt ne csináld többet! –mondtam miközben kezem a szívemen volt, a levegőt pedig még mindig kapkodva szedtem. Rob a falnak támaszkodva állt és míg én semmit sem láttam a sötétben, ő mindvégig engem figyelt. Annyira megijedtem, hogy még azt is elfelejtettem, hogy hova is indultam az előbb.
- Én nem ijeszthetlek meg téged, de te ijesztegethetsz engem ugye?
- Mivel ijesztettem rád?- kérdeztem, miközben leültem az ágyra, hogy egy kicsit megnyugodjak.
Rob lassan közeledett felém, mint egy ijesztő árny, bár nem féltem tőle. Arca érdekesen tükrözte a hold fényét és az éjszaka sötétjét. Olyan szép volt… Gyönyörű. Sohasem láttam még ennyire vadnak, szexisnek és titokzatosnak. Mintha egy másik Rob lenne, egy másik világból, ahol hadsereg élén száguld arab telivér hátán, ahol tündérek és mesebeli lények védik őt és állnak rendelkezésére, mindig minden körülmények között. Elakadt a lélegzetem és óhatatlanul is hátrébb húzódtam, hogy tovább csodálhassam őt. Az agyam hirtelen eltűntette a mai nap szenvedését, és nem maradt más, csak ez a pillanat.
Már csak fél méter választott el minket egymástól, amikor megállt és a hajába túrva próbálta összeszedni gondolatait.
-Amikor megszólalt hangja olyan volt mint a selyem… Mint a selyem szilánkokkal szegélyezve.
- Hogy mivel ijesztettél rám? Na nézzük csak… Nem jöttél órára, ami nem lett volna baj, de ugyanakkor szembesültem ezzel a ténnyel, mint mindenki más a tornateremben. Siettem haza, hogy éjfélig még együtt tudjunk lenni, erre kiderült, hogy már rég nem vagy itthon, mert változott a program. Ezek után Sam közli, hogy tele vagy kék-zöld foltokkal, mivel összetűzésbe kerültél egy lépcsővel. Próbáltam lehiggadni és türelmesen várni téged… Mert nem akartam, hogy úgy érezd egész nap rajtad akarok lógni…De amikor éjfél elmúlt és te nem értél haza, muszáj volt odatelefonálnom a kávézóba, ahol közölték velem, hogy már éjfél előtt elindultál haza… Gyalog.
Hangja helyenként megremegett a benne felgyülemlett „indulattól” és az utolsó mondat után vett egy mély levegőt, majd szépen lassan fújta ki, hogy ezzel is lenyugtassa magát.
Csak elképedve néztem rá, és mindent megértettem, mindent az érzéseiről.
Aggódott… Értem.
Amikor megmozdultam szeme villant egyet, de békésen tűrte, hogy az ágy szélére csússzak, közelebb hozzá.
- És még valami… Fordult hozzám újra. Miért nem pakoltál ki és költöztél be rendesen?
- Mert nem akartam engedély nélkül a dolgaid közt matatni…- mondtam védekezésszerűen, mert ebben az egyben tényleg nem éreztem magam bűnösnek.
- Hát ez esetben remélem nem haragszol azért, hogy én nem fogtam vissza magam- mondta még mindig kimérten, de azért a hangjában éreztem valami meglepetésre utaló hangsúlyt. Alakja egyre távolodott tőlem, majd egy halk kattanás és a hirtelen támadt egy fény egy pillanatra elvakított.
Pislogtam párat, majd ahogy szemem egy kicsit megszokta a világosságot elámultam a látottakon. A ruháim a szekrényben sorakoztak gyönyörűen összehajtogatva, a cipők és táskák, pedig az alsó polcon Rob cipői mellett helyezkedtek el. Olyan jó volt ezt látni, ahogy szépen lassan összekötődik az életünk. Igen, most újra erőre kaptam, de hát az embernek szüksége van néha ilyen pillanatokra is.
Ahogy még jobban körülnéztem egyszerűen elámultam. A holmijaim szépen elhelyezve a szoba különböző pontjain ízlésesen. Rob a hátam mögé mutatott én pedig egyből követtem mozdulatát. Tátva maradt a szám… A három kedvenc plüssállatom ott ült egy fonott kosár tetején…
- Hát ezek… Hogy kerültek ide?- kérdeztem még mindig döbbenten.
- A házatokból hoztam el- mondta egy apró mosoly kíséretében.
- De hát én pakoltam össze a bőröndjeinket…
- Igen, de én hoztam le őket, miközben te reggeliztél…
- És honnan tudtad, hogy ezek voltak a kedvenceim?
- Ezek tűntek a leghasználtabbnak.- mondta olyan könnyedén, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne.
- Szeretlek.- nyögtem ki még mindig inkább döbbenten, semmint nagy romantikus hévvel.
Elmosolyodott, aztán arca elgondolkodó lett. Egy pillanatra azért őszintén megijedtem…
-És szeretsz annyira, hogy legközelebb felhívj vagy legalább sms-t írj, hogy ne aggódjak feleslegesen?
- Megígérem!- mondtam és alig vártam, hogy karjaiba zárjon. Felálltam, hogy végre megcsókolhassam, a mai nap először…
- Kris… Mondta, amikor közeledni kezdtem felé.
- Hm? – nyögtem, de eszem ágában sem volt megtorpanni.
- Előbb had nézzem meg rendesen a foltjaidat. – mondta és szinte észbe sem kaptam már is előttem térdelt és a lábam vizsgálta.
- Mi a diagnózisa doktor úr?- kérdeztem viccelődve.
- Fürödj le.
- Öhm… Már elnézést… - válaszoltam sértetten, mert azért az egy dolog, hogy mióta haza értem nem volt időm lezuhanyozni, de azért ennyire nem lehettem dúrva…
- Fürödj le én pedig hozok kenőcsöt.-Ezek biztos fájnak…
- Nem, egyáltalán nem- mondtam, de abban a pillanatban erősebben dörzsölte kezét foltomra és én felszisszentem megvétózva előző ellenkezésem.
- Szigorúan rám nézett, majd ellenkezést nem tűrően a fürdő felé mutatott, én pedig jókislányként engedelmeskedve vonultam be, ahol a szobához hasonlóan, már minden kellékem szépen a helyén volt. Az új helyén…. –gondoltam és nem tudtam nem elmosolyodni ezen.
Gyorsan lefürödtem, de a törölközés elég gyérre sikeredett tekintve, hogy a kezem és a lábszáram szinte egy az egybe kihagytam, vagy legalábbis nagyon óvatosan próbáltam megtörölni, aminek az eredménye az lett, hogy vizes maradtam.
Amikor hálóruhába öltöztem és kimentem, Rob már ott ült az ágyon engem várva kenőccsel a kezében. Nem tubus volt, hanem gyógyszertári, fehér tégely, tehát ez valami kikevert anyag lehet…A szaga sem volt valami kellemes.
- Mond csak honnan vannak neked ilyen dolgaid?- kérdeztem miközben jobban szemügyre vettem a kis dobozkát.
- Elég sokat kellett sportolnom ahhoz, hogy testnevelést is taníthassak, és az ember ilyenkor könnyebben megsérül… Van itthon egy- két csodaszer.- mondta mosolyogva, és úgy tűnt, már nem haragszik inkább csak fáradt. Azért én még reménykedtem egy kicsit…
- De ha most bekensz akkor…
- Akkor mi?- nézett rám úgy, mint aki tényleg nem érti, hogy mire gondolok.
- Akkor mi nem tudunk… Az ágy…
- Ó értem már! – mondta és végre elnevette magát, bár én elpirultam, hogy rajtam nevet.
- Ne aggódj, ez a kenőcs gyorsan beszívódik, pláne ha az ember jól belemasszírozza a bőrbe.
-Ó hát akkor ne kímélj!- mondtam nevetve és csábítón csípője mellé helyeztem lábam.
Kezei felváltva simogatták karom és lábaim, egy pillanat alatt melegem lett és már azt sem bántam volna, ha reggelre kenőcsben úszik az egész ágy, csak ne kelljen várni... semmivel.
Rob azonban elképesztően tudott kínozni, és ez volt az egyik legrosszabb büntetés, amit csak kitalálhatott. Alig bírtam elviselni kezét magamon anélkül, hogy ne akartam volna egyre többet és többet.
Lában simogatta, de közben hasam csókolta, kezem kenegette, de közben ajkai a nyakamon rajzoltak…
Amikor végre elkészült minden egyes felülettel, nem bírtam tovább és ölébe kúszva megcsókoltam, s már vetkőztem és vetkőztettem, hogy minél előbb egyesülhessek vele.
Teste tüzelt, és enyém, ahelyett, hogy ki oltotta volna lángját, csak tovább táplálta egészen
addig a pontig, amikor már testünkből kitörő lángcsóvák járták körbe a szobát egybeolvasztva lényünket újra és újra!
