27. Rész
Újra rágyújtottam, mert a mai nap már meg sem tudom számolni, hogy hányadszorra tört rám, az átkozott idegesség. Nem volt kérdés számomra, hogy ez az érzés Robhoz kötődik, csak talán kezdetben még magamnak sem akartam bevallani. Igen, tetszik nekem, de volt már ilyen… Nem emlékszem rá, de biztosan volt már olyan, hogy tetszett egy srác, csak egy idő után elvetettem a gondolatot, és a fantáziálgatást, mert úgy döntöttem sokkal könnyebb nekem pasik nélkül. Különösebben nem is hittem, hogy bejönnék a hímnemű egyedeknek. Nem vagyok kishitű, csak én találom magam egy különleges szépségnek vagy üres fejű cicababának, ami ebben a korban a legvonzóbb női tulajdonság a pasik számára. Nem akartam ilyenekkel foglalkozni. A tanulás volt a fontos, elvégre az egyetemnek főleg ez lenne a lényege és nem a bulik, meg a magamutogatás. Ez még a régi Kris volt. Az új pedig félredobta a maradi elveit és szinte minden nap hajnalban ért haza egész héten. Élvezem ezt az életet. Még a tanulás is jobban esik, amikor az ember tudja, hogy este kimozdulhat és nem megy kárba az egész nap a könyvek felett görnyedéssel.
Egy kocsi reflektora egyenesen a szemembe világítva kanyarodott az utcába, majd egyenesen felém tartva lassan leparkolt mellettem.
Az ajtó kinyílt és Sam szállt ki a kocsiból. Talán Rob még sincs itt és félreértettem az egészet.
- Na a limuzin előállt kisasszony!
- Nagyon szépen köszönöm Sam! El sem tudod képzelni, hogy mennyire hálás vagyok.
- Jól van már, mondtam, hogy nem tesz semmit. De ha ennyire erőszakoskodsz tudok valamit amivel meghálálhatod- mondta Sam és perverzen megnyalta a szája szélét.
Egy pillanatra teljesen ledöbbentem és még a lábam is a földhöz szegeződött.
- Hé-hé nyugi csak vicceltem! – mondta ismét nevetve, majd oldalba bökött.
- Sam bácsi nem tenne ilyet senkivel. Kris… tudod, hogy imádlak, de azért na…
- Jó jó, ne haragudj, csak annyira jól tudsz színészkedni, hogy egy pillanatra totál berezeltem.- engedtem fel ismét és szinte elszégyelltem magam, hogy ilyet feltételeztem egy pillanatra is megmentőmről.
- Akkor, most, hogy ezt is tisztáztuk elindulhatunk hölgyem?
- Igen, persze. – mondtam, majd amikor Sam kinyitotta nekem a hátsó ajtót azonnal beszálltam.
Kényelmesen elhelyezkedtem, majd ahogy előre néztem egyből megpillantottam az anyósülésen Robot. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem a meglepődéstől, majd gyorsan levettem róla szemem és az utat néztem. Ezek szerint végig hallgatta újbóli besülésem.
Mindegy, nem akarok mindenen fennakadni, ez az este ennél furcsább már nem is lehetne.
Csendben telt az út, Sam magában jókat kacarászott, csak azt tudnám mi olyan vicces… Talán még mindig rajtam nevet.
Pár percig türelmesen hallgattam, aztán már nem bírtam tovább.
- Hé nagyfiú mi olyan vicces?- próbáltam magam is viccesre venni a figurát.
- Semmi, semmi. – mondta, de közben újabb nevetőgörcs szaladt végig testén.
- Persze és attól a semmitől rázkódik az egész autó ugye?
- Jól van, nem tehetek róla, de ti ketten elképesztőek vagytok.
- Ezt meg hogy érted?- na jó kezdem feladni, hogy ezt a pasit valaha is megértem.
- Ezelőtt egy órával, még egy párosodási rituálét nyomtatok az Alkonyat közepén, most meg itt ültök fapofával. Gyerekek…
- Szeretnéd ha melletted is előadnánk egy párosodási rituálét?- kérdeztem Samtől nevetve, csak hogy elrejtsem zavarom. Úgy láttam, mintha Rob is elmosolyodott volna erre a frappáns beszólásra.
- Hát ha már választani kell, akkor inkább ne mellettem adjátok elő, hanem velem együtt.- mondta Sam, de ez most elég gyenge volt.
- Persze és akkor vezetni kifog?- kapcsolódott be Rob is.
- Ejj, hogy összefogtatok, szeretnétek az utcán aludni?- mondta Sam, de látszott, hogy ez nem egy valódi fenyegetés.
Ennek ellenére, azért befogtuk a szánkat és nem beszéltünk többet az út hátralevő részében, a hangulat mégis mérföldekkel oldottabbnak tűnt, mint pár perccel ezelőtt.
Ismét azon kaptam maga, hogy fogalmam sincs merre járunk, de a házak hatalmasak voltak és gyönyörűek. Ezek szerint a város cseppet sem gettó környékén járhatunk, inkább az elit részen. Tomról tudtam, hogy gazdag Rob elmondásából, de ezek szerint Samnek sincs oka panaszra.
A kocsi leparkolt egy mesebéli ház, nem is ház szinte kastély elé. Még a sötétben is szépen kivehető volt hatalmas alakja és kifinomult pompája. Cseppet sem volt giccses, magas szintű művészetre vallt és rendkívül ízléses volt.
- Azt hiszem megérkeztünk. szólalt meg Sam, majd kiszállt a kocsiból.
Én is így tettem, de közben egy percre sem vettem le szemem a házról.
- Elképesztő- mondtam egyből, ahogy Sam mellém ért.
- Jah nem rossz. Anyuci és apuci rengeteg pénzt fektetett bele, pedig én jobban szerettem volna egy egyszerű, normál méretű és költségű agglegény lakást. De az öregeméknek persze szokás szerint fontosabb volt a látszat, mint az, hogy én mit szeretnék. Mindegy. Mindennek megvan a maga előnye nem?
Így legalább annyi embert szállásolok el ahányat csak akarok- nevetett Sam.
Nem nevettem vele, csak elmosolyodtam. Nekem még mindig hihetetlen, hogy léteznek ilyen önzetlen emberek. Lehetne elkényeztetett anyuci kisfia, de őt a pénz egy cseppet sem érdekli. Engem sem, de én nem is születtem gazdagnak. Eddig csak olyan pénzesekkel találkoztam, akik mind nagyképűek és egoisták voltak, de Samtől mindkét tulajdonság nagyon távol áll.
- Na ne ácsorogjunk itt kint, ha egyszer bent is ácsoroghatunk.- mondta majd elindult.
Rob végig Sam mellett sétált így én hátul maradtam egyedül, amit most egy percig sem bántam, így legalább időm volt minden szépséget felfedezni a kert kivilágított részein. Volt itt mindenféle trópusi növény, mesebeli kerti tó, minden, amit eddig csak a magazinokban láttam. Olyan nyugodt és békés volt az egész hely, lehet, hogy megkérem Samat had jöjjek el párszor, csak, hogy a kertben gyönyörködhessek.
A hatalmas tölgyfaajtón belépve, melyet Rob nyitott ki- persze, hiszem ő is itt lakik, neki is van kulcsa a házhoz- ismét olyan látvány fogadott, aminek hatására jobban otthon éreztem magam, mint a saját családi házunkban. Ha valaki hozzám vágna egy rakás pénzt felfogadnék egy tervezőt és megkérném, hogy egyszerűen másolja le ezt a házat.
Nos ez lenne a kéró.
Sam körbe vezetett megmutatva a lényegesebb helységeket. A nappaliba érve ment a tv, de a kanapén senkit sem láttam. Közelebb léptem Sammel együtt és egy édesen alvó lányt találtam elnyúlva a hatalmas bőrön, pléddel bebugyolálva.
- Na ez a lány már megint itt alszik. Mondjuk még mindig jobb, mintha titkos bulit tartana a házban amíg távol vagyunk- mosolygott Sam, majd kedvesen ébresztgetni kezdte az alvó lányt.
- Vick! Vicky! Kelj fel és menj fel aludni a szobádba.- semmi reagálás.
- Viktória , elkésel a suliból!
A lány szemei azonnal felpattantak, majd olyan gyorsan pattan fel fekvő helyzetéből, hogy hátrálnom kellett egy lépést.
-Nyugi kislány még éjjel van, csak nem tudtalak máshogy felébreszteni. Menj fel és feküdj le, ott csak kényelmesebb.
- Olyan gonosz vagy Sam!- mondta a lány álmos szemmel, de kedvesen, majd rám nézett.
- Ő kicsoda?- mutatott rám, de egy csepp undokság sem volt hangjában.
- Ő Kristen s ma itt alszik. Egy új barátunk, légy vele nagyon kedves.
- Ezt most úgy mondod, mintha nem lennék mindenkivel kedves- dorgálta le a lány Samat, majd felém lépett.
- Szia, Viktória Pattinson vagyok, de szólíts csak Vick-nek azt jobban szeretem.
Pattinson? Szóval ő Rob húga… Egyből kedvem lett volna megölelni.
- Szia Kristen Stewart vagyok, de hívj nyugodtan Krisnek.
- Kristen… Szép neved van, de a Kris is tetszik. Remélem még találkozunk, úgyis mindig csak fiúkkal vagyok körülvéve itthon, kivéve ha Tom elfelejti az egyik szabályt. – nevetett Vick.
- Milyen szabályt?
- Hogy az egyéjszakás lányokat a hotelbe vigye és ne ide- nevetett Vick és egyszerűen muszáj volt vele nevetnem, mert annyira kedves volt.
- Ha megbocsájtasz én elmegyek aludni, mert reggel korán kell kelnem, de tényleg örültem. És gyere máskor is. – mosolygott Viktória, majd újra kezet rázott, és közben Samra nézett.
- Ugye máskor is elhozod őt ide?
- Valójában nem csak az én vendégem, hanem a bátyádé is- kacsintott rá Sam.
- Tényleg?- a lány újra rám nézett. Annyira csodálkozott, mintha Sam épp a halhatatlanság titkát árulta volna el neki.
- Akkor jó éjt- mondta újra és egy puszit nyomott Sam arcára, és ami még meglepőbb volt az enyémre is.
- Bátyó te is itt bujkálsz?- hallottam újra hangját valahonnan a lépcső közeléből.
- Nem bujkálok, csak meghallottam a hangod és elakartam tőled köszönni. – hallottam Rob mosolygós hangját.
- Na akkor Kristen nem vagy éhes vagy esetleg szomjas?- fordult hozzám Sam.
- Nem köszönöm, de egy cigire mg kimehetnénk, mert őszintén szólva álmosnak nem érzem magam, csak fáradt vagyok.
- Hát én viszont már nagyon álmos vagyok ne haragudj, de a terasz arra van, érezd otthon magad.- ölelt át Sam barátságosan.
- Köszönök mindent! Jó éjt Sam bácsi!- mondtam viccelődve.
Miután Sam távozott Robhoz fordultam, aki még mindig a lépcső aljánál állt. Úgy döntöttem teljesen normálisan felnőttek módjára fogom kezelni a helyzetet és nem fogok tini lány módjára elpirulni a közelében, egyszerűen barátként kezelem.
- Neked sincs kedved cigizni?- kérdeztem mosolyogva.
Gondolkodott pár másodpercig, de aztán elindult a terasz felé.
- De mehetünk, én sem vagyok még álmos…
