72. Rész
Robbal táncolni kezdtünk, és ez egy kicsit felidézte a bált, amikor először tartott ilyen gyengéden karjaiban. Valahogy hirtelen mindenkinek olyan jókedve támadt, mintha kiderült volna, hogy mégsem lesz világvége, vagy valami hatalmas természeti csapást úsztunk volna meg. Még Marc is jól éreztem magát, bár azt hiszem, benne inkább a hatalmas italmennyiség diktálta a hangulatot. Az idősebbek közül páran már távoztak, de alapjában véve rengetegen voltunk. Elég sok kéz simult a vállamra, mintha részvétet nyilvánítanának a múltam miatt. Ez egyrészről jól esett, másrészről pedig zavarba ejtett.
Évekig magadban tartsz egy titkot, aztán hirtelen nem csak hogy elmondod, de többszáz ember füle hallatára történik mindez, akik közül még néhányan ismernek is.
- Jaj ne haragudj!
- Semmi baj... Még szerencse, hogy ilyen könnyű- vagy mondta Rob nevetve miután rátapostam a lábára tánc közben.
- Hé srácok ti hol fogtok aludni?- kérdeztem gyorsan a többiek felé fordulva, mert annyi minden történt egyszerre, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy nem otthon vagyunk.
Otthon... csak azóta nevezem otthonomnak New Yorkot amióta, ilyen sokan lettünk.... És főleg amióta Rob velem van...
- Hát... Még nem foglaltunk szobát sehol, de biztosan van egy-két üres szállodaszoba LA-ben is. - mondta Tom nevetve.
- Na azt már nem! Ti helyettem is megvédtétek a lányomat, most már a családhoz tartoztok, és ragaszkodom hozzá, hogy nálunk szálljatok meg! És bármikor szívesen látlak titeket ha a közelben jártok!
- Anya!- mondtam és átöleltem őt.
- Kicsim ne haragudj rám... Ostoba liba voltam!
- Semmi baj, nem tudhattad!-mondtam, de közben könnyeim máris patakokban kezdtek folyni.
- Nagyon szépen köszönjük Ms. Stewart!- mondta Shane, talán azért is, hogy egy kicsit megtörje ezt a furcsa pillanatot.
- Ugyan már drágám, nektek csak Jules vagyok. Na akad egy helyes fiatalember akinek van kedve táncolni?- kérdezte anyu szinte nevetve, és én is egyből elnevettem magam.
Szinte minden fiú fiú készen állt erre a "nehéz" feladatra, mégis Rob vitte el anyut, de előttem még halkan megkérdezte, hogy nem bánom-e. Hát persze, hogy nem bántam, főleg, hogy a következő pillanatban Sam karjai máris a derekamon voltak, a következő perceben pedig már pörögtünk a táncparketten.
Tánc közben vagy ha nem Sam mosolygós és vidám arcát bámultam, akkor Robon és anyán nevettem. Annyira jól mutattak együtt. Bár Rob mellett mindenki veszít a szépségéből... Olyan jó volt őket nézni, kicsit mintha álmodnék. Bár nincsenek ilyen vad álmaim...
Sam, kell egy kis friss levegő, mondtam, mert nagyon melegem támadt hirtelen, pedig nem is ittam. Valahogy nem mertem itallal próbálkozni, hátha még maradt annyi drog a szervezetemben, hogy egy kis itallal vegyítve újra kifejtse hatását.
Teraszt vagy erkélyt sehol sem láttam ezért kisétáltam az utcára. Nagyon jól esett ez a kis friss levegő. A mobilom hirtelen megszólalt. Sms... A szám nem volt ismerős. Szöveg "Tudom." Hát ezt tutira nem nekem szánták. Megpróbáltam felhívni a számot, de a gépi hang bemondta, hogy a hívott számon előfizető nem létezik, vagy jelen pillanatban nem elérhető. hát ez érdekes. Na mindegy, hát akkor nem szólok neki, hogy rossz számot ütött be. Olyan jól esett a levegő, hogy úgy döntöttem maradok még egy kicsit, hogy felfrissüljek. Amikor Robra és anyára gondoltam, újra nevethetnékem támadt.
Ó Párizs... Ez most mi a fenének kellet, hogy eszembe jusson? Már igent mondtam, de bármikor visszamondhatnám. Ez az első olyan alkalom, amikor úgy érzem, hogy Rob is szeret annyira amennyire én őt. Aki ilyen dolgot megtesz értem, hogy riadóztatja a fél világot, követségekre futkos és áhh... Rob.
Bemegyek és megkeresem, már a gondolatától is hiányozni kezdett.
Már mindenki kifulladva ücsörgött a székeken és félig álmos fejekkel néztek egymásra. Anyu épp ebben a pillanatban engedte el Robot, aki engem kezdett keresni a tekintetével és amint megpillantott felém indult.
- Lassan mehetnénk ugye?- kérdeztem mikor láttam álmos szemeit.
- Igen, mindenki ezen a véleményen van. Anyukád azt mondta, hogy előremegy elkészíteni a helyeket, mivel nagyon aggódik azon, hogy nem lesz elég szabad fekvőfelület.
- Hát igen... A mi házunk azért nem akkora, mint Sam kastélya, de talán sok jó ember...
- Igen az biztos- mondta Rob nevetve. Csak azt sajnálom, hogy nem lehetünk majd kettesben.
- Oh... Van nálad altató?
- Miért félsz hogy nem tudsz majd elaludni?- kérdezte Rob komolyan.
- Ó én még azért nem vagyok annyira álmos... Csak gondoltam a többieknek nem ártana, ha aludni akarnak tőlünk.- mondtam nevetve, mire Rob a fenekemre csapott.
Összeszedtük a társaságot, és kocsiba szálltunk. Madie már a vállamon aludt, mire hazaértünk.
- Madie... mehjöttünk- próbáltam halkan felébreszteni.
- Hm... Garrett...- sóhajtott aztán aludt tovább.
Nah ha most engem fog lesmárolni az szép lesz- mondtam nevetve Shane-nek.
- Na majd én felébresztem- mondta Shane kacsintva.
- Medaline!!! Garrett szexi feneke most ment el előttem!
- Hogy-hogy mi?- nézett fel Madie egyből, mi meg hangosan nevetni kezdtünk.
- Tudod, hogy utálom ha az egész nevemen szólítasz!-mondta Madie durcásan, de mi azért tudtuk, hogy valójában azt bánta, hogy amit Sahne mondott az nem volt igaz.
Hű hát ekkora csatateret még sosem láttam nálunk. Ráadásul anyu csak tíz perccel korábban jött el, mint mi nem tudom, hogy volt képes ilyen gyorsan fekvőhelyeket rögtönözni és meg is ágyazni egyszerre.
Hárman a nappaliban alszotok, egy ember elfér Cam szobájában és a maradék kettő pedig Kristennél. Jó lesz így mindenkinek?
- Persze köszönjük Ms öhm Jules.- mondta mosolyogva Sam. Akkor szerintem én vállalom az öcsikét. -mondta egyből és rám kacsintott. Szerintem már régóta megakarta ismerni a bátyámat és úgy gondolom ha Cam normális lesz akkor még jól is elsülhet ez az új keletű ismeretség.
- Mi szerintem lent maradunk Shane-nel-mondta Tom és szemein láttam, hogy némán hozzáfűzött még valamit mondanivalójához, amit anyám előtt nem akart hangosan kimondani.
- Jó én maradok velük, azt hiszem vagyok annyira álmos, hogy hamar elaludjak mondta Marcus is, és jelentőségteljesen Shane-re tekintett.
- Akkor hát Maddie és Bobby jönnek velünk-mondta Rob és úgy nézett rám, hogy azt hittem mindjárt bejelenti, hogy mi inkább a szabadban éjszakázunk.
Mindenki elindult, vagy a fekhelye vagy valamelyik fürdő felé, mi pedig öten felsétáltunk az emeletre. Samnek megmutattam Cam szobáját majd a sajátomba vonultunk. Szépen nézet ki. A szoba egy merő takaró és párnahalom volt.
- Szeretnétek az ágyon aludni?- kérdeztem udvarisan vendégeimet, de ők azt mondták nekik teljesen megfelel "Jules" kényelmes matrac megoldása is.
- Hú Kris mi ez a sok plüss,-kérdezte Bobby nevetve amikor az ágy alól előkerültek apró kis jószágaim.
- Gondoltam ne kelljen egyedül aludnod!- vágtam neki vissza, mire Rob is elnevette magát.
- Áh itt van nekem Maddie!- mondta és közelebb kúszott barátnőmhoz, hogy megölelje.
- Hé ne már!- bökte oldalba az említett.
- Nyugi kislány ma éjjel megengedem, hogy Garrett-nek szólíts!
Egy párna repült és egyenesen Bobby fejének ütközött, aki pár másodpercig köpni-nyelni nem tudod a tollpihéktől.
Annyira nevettünk, hogy az egész szoba rázkódott kacajunktól.
Hamarosan mindenki elnyugodott, Rob és én pedig némán feküdtünk egymás mellett. Szorosan hozzápréseltem az oldalam, de nagyon kívántam őt. A barátaim előtt meg mégsem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni magunkat.
Rob pedig minderre csak rátett egy lapáttal. Simogatott, halkan megcsókolt és a fülembe súgta, hogy ezt most nem úszom meg, csak bírjam visszafogni a hagnom...
Szép kilátások... Van valakinél egy ragtapasz?
