/ Rob szemszöge/
Az ébredés nem volt tökéletes, mert arra számítottam, hogy meglátom édes arcát ahogy kinyitom szemem. Ehelyett az üres ágy fogadott, szinte fáztam nélküle.
Illata még mindig körbelengte a szobát, ez az illat olyan különleges volt, hogy parfümöt is csinálhatnának belőle, bár akkor valószínűleg minden lány után megfordulnék az utcán.
Már az elejétől kezdve ostobán viselkedtem közelében.
Az évnyitó napján amúgy is nyűgös voltam az első óráim és diákjaim miatt, de azt nem gondoltam, hogy van ennél sokkal nagyobb dolog is, ami miatt aggódnom kellene.
A fiúk sokat ugrattak amikor megtudták, hogy tanítani fogok egy egyetemen. Egyből jöttek a pajkos diáklány viccek, szűk tornanacikról és spárgákról, de akkor csak jót nevettem rajtuk, magamban azonban teljesen kizártam mindenféle hasonló megnyilvánulás esélyét. Felnőtt férfiként akartam a dolgokhoz állni, pont ezért döntöttem úgy, hogy fiatal korom ellenére, úgy teszek, mint egy negyven éves. Szigorú de igazságos tanárképet festettem magam elé és eszerint próbáltam meg viselkedni.
Számításaim már az első napon megdőlni látszottak. A lépcsőn ült és cigarettázott. A napfény megcsillant haján, a cigit pedig olyan érzékien emelte szájához, hogy fantáziám szárnyra kapott. Elakartam menni, el a közeléből a csábító démonnak, de öngyújtó híján muszáj volt megszólítanom. Kellett a cigi, le kellett nyugodnom. Megijedt hangomtól, ezek szerint ő nem vett észre. Tekintete ártatlan volt, barátságos, én mégis démoni lángok kereszttüzében vergődtem pillantásától. Próbáltam rá úgy gondolni, mint egy végső próbatételre. Ha távol tudom őt tartani magamtól, a gondolataimtól akkor valóban készen állok hivatásomra. Ahogy megkaptam a kért lángocskát, már el is húzódtam közeléből.
Hiába telt el pár nap, egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből. Kecses alakja, és káprázatos szeme a tudatomba égett.
Az első tornaóra vele kínszenvedés volt. Utálni akartam, de csak azért, hogy el tudjam taszítani. Ügyetlenkedése jó indokot szolgáltatott csípős megjegyzésekre. Rájöttem hogy nem tudom őt utálni, így ismeretlenül sem, ezért taktikát váltva azt akartam, hogy ő utáljon engem.
Pechemre megláttam őt törzshelyünkön és mielőtt bármin mondhattam volna Tomnak ő már akcióba is lendült és ez a lány egyenes ágon utat tört magának a bandánkba.
Minden józan taktika felmondta a szolgálatot. Nem bírtam volna elviselni ha utál, ezért megpróbáltam rá haverként, barátként tekinteni. Azt reméltem az erős vonzalom talán átlényegül majd egy baráti kapcsolatba.
Annyit tévedtem vele kapcsolatban, amennyit csak lehetett. Kezdtem gyanakodni… Talán ő is vonzódik hozzám, talán féltékenységből túrta ki azt a piócaként tapadó csajt mellőlem?
A tánca… A hozzám simuló teste, a haja illata… Nem bírtam tovább.
Később beszélgettem Sammel, és óvatosan kihúztam belőle, hogy az akció közös volt, nem Kristen fejéből pattant ki az ötlet. Talán félreértettem? Ennek örülnöm kéne, mert mennyivel könnyebb lenne, ha egyáltalán nem vonzódna hozzám… De ez a gondolat mégis fájdalmat okozott.
Minden dalom neki szólt, nem akartam rá nézni, de távolról is mágnesként vonzott tekintete. Sosem hibáztam el számot azelőtt, de aznap nem egyszer csúszott meg kezem a húrokon.
A végső döbbenet akkor ért amikor láttam húgom szemben ugyanazt a rajongát Kristen iránt, amit én is éreztem. Persze Vick mindenkivel kedves és közvetlen, de mosolyát ennyire káprázatosnak még sosem láttam egy idegenre nézve.
Tudtam, hogy fogalma sincs arról mit érzek, és zavart, hogy bántom, ugyanakkor tudtam, sokkal jobban is bánthatnám annál, mint, hogy bizonytalanságot okozok neki.
A kérdései, a folytonos kérdései. Minden szavából áradt a törődés és az aggodalom személyem iránt. Muszáj volt megcsókolnom nem bírtam tovább és közben reméltem, hogy ezzel elveszti előttem báját. Olyan ártatlanul viszonozta csókom, hogy az ördög csapdájában találtam magam, mivel tervem visszafelé sült el. A várt megkönnyebbülés helyett gyötrődés lett jutalmam. El kellet szakadnom tőle, csókja szinte megbabonázott, muszáj volt elmennem közeléből, mielőtt valami őrültséget teszek.
Zavartságomban minden jó modor távozott belőlem, s ha húgom nem figyelmeztet hiányosságomra, Kristen az én hibámból a kemény kanapén tölti az éjszakát.
percekig álltam alvó teste felett, hallgatva halk szuszogását. Először fel akartam ébreszteni, de valahogy nem voltam rá képes. A démon képe helyet cserélt egy angyaléval. Kisimítottam egy tincset homlokából, és lassan teste alá nyúltam, hogy felemelhessem. Nem vagyok erőművész, de ez a lány pihe könnyű volt. Lélegzetem akkor akadt el, amikor a lépcsőn felfelé menet egyszer csak megmozdult ölemben és nyakam átkarolva vállamba fúrta a fejét. Meg kellett állnom, hogy ezt a pillanatot kiélvezhessem, tudtam, hogy olyan kép tárul most elém, amit egy életre lefényképezett elmém.
Nagy nehezen tovább indultam és próbáltam rendezni vonásaim, amikor beléptem Vickhez. Láttam, hogy ismét csillognak szemei, ismertem már annyira húgom, hogy tudjam ő örülne legjobban, ha minket együtt látna. Szerintem gondolatban már el is játszott a gondolattal , hogy bátyja egy ilyen angyal mellett létezzen. Sajnos az én gondolataim is ekörül forogtak és ezért mélyen megvetettem magam. Alig tudtam őt elengedni. Először azt hittem az én testem űz velem gyarló tréfát, majd rádöbbentem, hogy Kris karjai fonódnak túl erősen nyakam köré.
Ahogy kiszabadultam egyből a szobámba mentem és álmatlanul forgolódtam egész éjszaka, tudva, hogy alig pár méterre tőlem alszik egy angyal, aki akár itt is aludhatna velem együtt az ágyban. Vajon milyen lehet végigsimítani vékony bőrén, vagy beletúrni hajába, rendesen megcsókolni minden megkötés nélkül… Életem legborzalmasabb éjszakája volt, amire másnap csak olaj volt a tűzre, amikor megtudtam, hogy egész hétvégén szenvedhetek közelségétől. Tudom, hogy rettentően bunkó voltam vele, de ezzel csak magamat akartam óvni, az állásomat, amire most mindennél nagyobb szükségem volt Vick miatt és persze magam miatt is. Rosszul éreztem magam akárhányszor csak megbántottam Krist, ezért is mardosott a bűntudat aznap este, amikor a bárba mentem, hogy bocsánatot kérjek tőle.
Nem volt kiút. Minden szál hozzávezetett és egyúttal szenvedéshez. Ha nem voltam vele azért szenvedtem, mert egyszerűen szükségem volt a közelségére. Ha vele voltam akkor meg azért szenvedtem, mert ő a diákom és ha kitudódik rendesen megüthetem a bokám és ő is. Mindkettőnket kirúghatnak, vagy ami még rosszabb megbélyegzik őt, mint rossz életű nőt.
Tegnap este úgy jöttem ki a szobámból, hogy nem foglalkozom jelenlétével bulizni fogok és leiszom magam a sárga földig, hátha az alkohol majd kiüt egy időre. Elintéztem, hogy egyből zenélni kezdjünk, mert ez könnyebben elterelte a figyelmem, mint bármi más.
Úgy tűnt működött a dolog, mert azért nem álltam meg és lopva körülnéztem. Nem láttam sehol. Aztán ami ezek után történt… Először csak azt érzékeltem, hogy mindenki a lépcső fele bámul, aztán én is odanéztem…
A látvány… Kristen, mindig gyönyörű volt, de most egyszerűen veszélyesen csábító. Alacsony termetéhez képest, gyönyörű hosszú combjai voltak, melyek most kívánatosan előtűntek rövid ruhája alól. Az éj fekete ruha és hófehér bőre olyan kontrasztot alkottak, mintha egy égi tüneményt csodálhatnék. Mint a ragyogó hold a sötét éjszakában. Szemei ragyogtak, testtartása méltóságteljes volt, egy angyal kecsességével párosulva.
Kicsiny, de formás mellei úgy bukkantak elő a ruha anyaga fölött, mintha kifejezetten engem hívogatnának. Márványszerű szépségével minden figyelmet magára vonzott. Egész végig őt figyeltem, nem volt nehéz kiszúrni ahogy kilép a kertbe. Mintha a teremben lévő többszáz vattos ragyogás, eltűnt volna, hogy aztán a kertben tündököljön.
Úgy siettem utána, mint egy fuldokló, aki oxigénpalackot hajkurászik.
Ahogy a közelébe értem mintha mindent elvágtak volna. Sodródtam az árral melyet saját magam indítottam. Démoni angyal vagy angyali démon. Ez a jó szó rá. Ajkait csókolva feledtem nyomorúságom, bőrét simítva végre férfinak éreztem magam, hajába túrva magamhoz akartam kötni örökre.
„ Olyan volt, mint a drog. Mint a saját ínyem szerint kevert heroin.”
Váratlan visszautasítása úgy csapott képen, mintha valaki erőszakkal visszarángatott volna a kegyetlen valóságba.
Haragudtam rá, de csak annyira, mint minden büszkeségét vesztett férfi. Haragom nem is volt valódi inkább csak önmarcangolásom álszakálla.
Azt hittem ma már nem történhet rosszabb, de amikor megláttam Eddel táncolni, nem bírtam tovább játszani a csalódott szeretőt. Ő az enyém. Még ha minden erőmmel küzdök is ez ellen a tény ellen. Egyetlen reményem az maradt, hogy csak játszik velem… Azt hiszem ha ez kiderül félig belehaltam volna, de könnyebb lett volna hiányát elfogadnom, mint, hogy én magam taszítsam őt valami kegyetlen viszonyba vagy ami még rosszabb…
Aludni tért és pár ital után én is így tettem.
Ahogy hallottam nyílni az ajtót egyből megcsapott illata és innentől mintha mindent elvágtak volna. A teste, a mozdulatai, a hangja miközben az általam okozott élvezetet hallatja… Soha nem éreztem még ilyet egyetlen nővel sem. Mintha nekem teremtették volna. Egy ártatlan angyal csókja és egy csábító démon mozdulatai…
A lépcső aljában állva ragyogott a szeme ahogy meglátott, nem bírtam ki mosoly nélkül.
Legszívesebben egyből felkaptam volna, hogy egy tál reggeli kíséretében visszacipeljem az ágyba.
Úgy láttam ideges és nem kellett sokat agyalnom a miérteken. Pontosan jól tudtam, hogy a beszélgetést már nem lehet elkerülni. Tisztázni kell kapcsolatunkat… A baj csak az volt, hogy nem álltam rá készen. Még mindig csata dúlt lelkemben.
Nem volt kérdés én mit szeretnék, de jelen helyzetben a körülményeket is figyelembe kellett vennem és főleg azt, hogy mennyi minden ronthatok el… Ha valami félresikerül és ő az én hibámból…
Nem… Láttam, hogy engem néz, de nem voltam képes most angyali szemeibe nézni, mert már most bűntudatom volt amiatt, amit még el sem követtem.
Tudtam, hogy megbántottam és szeme mintha könnyes lett volna, ahogy felállt a székről és bement a házba.
Pár percet vaciláltam, de nem bírtam tovább. Elképzeltem szomorú, könnyáztatta szemét és mennem kellett.
Felmentem az emeletre, de nem találtam sehol. Az egész házat körbefutottam mint egy idióta, csak azokba a helységekbe nem néztem be amiket zárva szoktunk tartani.
Teljesen kétségbeestem. Talán kiment a hátsó ajtón keresztül? A ruhái még fent voltak.
Riadóztattam mindenkit és a keresésre indultunk, de fogalmam se volt merre menjünk. A szívem hevesen vert. Hogy a francba lehetek ekkora idióta? Tudtam, hogy mit szeretett volna, csak egy kis kedvességet, de azzal, hogy arra sem voltam képes, hogy mellé üljek biztosan rossz következtetést szűrt le és most azt hiszi csak kihasználtam.
Bárcsak megtalálnánk! De merre lehet?! Úgy futottam végig az utcákon, mint egy idióta miközben nevét kiáltoztam.
Akkor álltam csak le amikor megszólalt a mobilom. Sam volt az, azt mondta Kristen a zeneszobában alszik, és nem akarta felébreszteni.
Egy idióta vagy Pattinson! Gondolom este a buli hevében a fiúk nem zárták be az ajtót, miután visszavitték a hangszereket. Most már tudtam, hogy jól van, mégsem bírtam lenyugodni addig amíg saját szememmel nem látom őt. Rohanni kezdtem…
