26. Rész
Teljesen elengedtem magam és úgy táncoltam, mint még soha. Nem érdekelt, hogy hozzáérek, nem érdekelt, hogy mit gondol majd rólam, egyszerűen csak táncolni akartam neki, magamnak, vele. Megfordulni még nem akartam, mert tudtam, ha a szemébe nézek azon nyomban elvesztem a ritmust. Amin meglepődtem, hogy nem kérdezett semmit, mozdulataim után szinte azonnal megértette, hogy mire céloztam az előbb. teljesen átvette ritmusom és olyan őrülten szenvedélyes mozgást produkált, amivel arra sarkallt, hogy én is egyre jobb és vadabb legyek. Érzékien simultam hozzá, miközben ő a fülembe súgott valamit, amit a tánc hevében nem értettem, de nem akartam visszakérdezni. Ismét derekamra tette kézét, és hagytam, hogy minden távolság megszűnjön csípőnk között. Hozzásimultam testéhez, és tökéletesen együtt mozogtunk, hibátlanul formálva a néma koreográfiát. A zene ütemes volt, amolyan latinos hangulatú angol szövegű zene, ami igazán szabad utat engedett az elnagyolt csípőmozdulatoknak és apró fenékrázásoknak. Egy lágyabb résznél fejem hátravetve Rob mellkasához simítottam fejem, és így élveztem teste ritmusát. Érezem hajfürtjeim apró rezdülését, ahogy egyszerre mozdulnak partnerem lélegzetvételével.
Annyira élveztem, hogy az kívántam bárcsak ez a tánc örökké tartana. Hamarosan azonban véget a varázs. Hozzápréselődött testem megérezte könnyen érzékelhetővé vált vágyát, ami az első pillanatban engem is feltüzelt, majd a következőben szégyenérzetre késztetett.
Nem akartam felizgatni, legalábbis nem ennyire. Éreztem, ahogy teste megfeszül, ezek szerint az ő fejében is hasonló gondolatok járnak. Talán azt reméli, nem vettem észre a testében bekövetkezett változást.
Abbahagytam a táncot, ami nem volt feltűnő, hiszen a zene is éppen elhallgatott, majd ahogy megfordultam volna, hogy ránézzek, teste hirtelen eltűnt enyém mögül és mire megfordultam, már csak hátát láttam a tömegben, ahogy a pult felé veszi az irányt.
Úgy döntöttem ideje hazamenni. Kínos lenne az este ezek után és amúgy is késő van. Azt reméltem mire legközelebb találkozunk elfelejti ami történt. De történt egyáltalán valami? Hiszen ez egy természetes reakció, az én táncom meg valljuk be cseppet sem volt visszafogott.
Vajon mennyivel vagyok jobb, az előttem vele táncoló csajnál?
Na jó, én legalább ismerem őt már valamennyire és nem is akaszkodtam rá, csak táncoltunk. Ő is benne volt, elvégre élvezte a táncot az biztos. Élvezte… Újra elpirultam. Nem éppen ezt akartam érteni a „tánc élvezése” kifejezés alatt.
Egyedül Sam-et láttam a bandából, aki az asztalnál iszogatott egyedül. Odasiettem hozzá, majd közöltem, hogy megyek, és megkértem, hogy köszönjön el a többiektől is a nevemben.
Kifelé menet rágyújtottam, mert a furcsa izgatottság amely egész nap uralta testem eltűnt ugyan, de átvette a helyét valami más furcsa érzés, amit egyenlőre nem tudtam beazonosítani. Valahogy úgy tudnám leírni, hogy a szűz lány találkozása az első szexuális töltetű érzéssel. Egyrészről szégyelltem, másrészről pedig tudtam, hogy ez teljesen normális, és éppen itt volt az ideje, hogy érezzek valami hasonlót.
Cigim elnyomva, egy fokkal nyugodtan ültem be a taxiba, majd hazafuvaroztattam magam.
Felszaladtam a lépcsőn, majd a táskámban kezdtem kotorászni, míg végül rájöttem, hogy kulcsot ma sem hoztam magammal. Ez sajnos egy bevett rossz szokás nálam, mert megszoktam, hogy vagy a lányokkal vagyok, vagy ha haza érek ők itthon vannak.
Tényleg, mi van ha itthon vannak, vagy esetlen nyitva hagytuk az ajtót? Előfordult már máskor is.
Lenyomtam a kilincset. Naná, hogy nincs akkora mázlim. Kopogtam. Semmi. Még egyszer kopogtam. Hát ez remek. Akkor most mi a fenét fogok csinálni? Ráadásul suli sincs holnap, így ki tudja mikor fognak előkeveredni. Mind a ketten éppen pajzánkodnak valahol én meg itt állok egyedül az üres lakás, és zárt ajtó előtt. Ez annyira jellemző rám. Fenébe!
Hajnali három. Ez nagyon jó… Most menjek a kávézóba? Elindultam… Nem tehettem mást. Egyrészről még pörögtem annyira, hogy tudjam ha lefeküdhettem volna, még nem tudtam volna elaludni, másrészt viszont nem éreztem magam annyira pihentnek, hogy reggel ki tudja meddig kibírjam a kávézóban, szinte teljesen egyedül.
Az úton még zenét sem tudtam betenni, mert a lejátszóm nem volt nálam, a mobilom meg majdnem hogy lemerülőben volt. Talán reggelig kihúzza valahogy. Kezdtem magam egyre fáradtabbnak érezni, de álmosnak cseppet sem.
Mi lenne ha felhívnám valamelyik fiút? Most már mindegyikük számát tudom, mert a lányok manőverjének köszönhetőn Sam ajánlatára mindenkivel számot cseréltem.
Tomét persze már tudtam az sms miat, de őt most ugyanúgy nem zavarhattam ahogy Shane-t sem. Gondolkodtam melyik fiút érzem még közelebb magamhoz, persze Robot, de őt semmi féle képen sem akartam most felhívni, ezért Sam-et tárcsáztam. Ő nagyon jó fej volt ma is, olyan, mint Tom csak férfiasabb kivitelben.
Megkerestem a telefonkönyvben majd tárcsázni kezdtem. Hagytam, hogy jó sokáig kicsengjen, de nem vette fel. Biztos túl hangos a zene és nem hallja. Ezután Bobbyt tárcsáztam, mert az övét találtam meg leggyorsabban, de a vonal foglaltat jelzett. Csalódottan nyomtam ki a telefont, már lassan a kávézóhoz értem.
Ahogy megnyomtam a gombot egyből megszólalt a mobilom a kijelzőn Sam nevével. Akkor ezért jelzett az előbb foglaltat, mert közben engem hívtak.
Gyorsan felvettem és szinte nem is gondolkodtam azon, hogy milyen körítéssel kéretőzzek be hozzá, egyszerűen az őszinteséget választottam.
- Halló!
- Szia Kris mi az itt felejtettél valamit?
- Nem csak tudod… - keresgéltem a szavakat.
- Csak nem baj történt?- hallottam aggódó hangját, majd mellette egy másik izgatottan hadaró hangot is, amit nem tudtam kivenni.
- Nem, nem csak tudod a csajok leléptek… Én meg az ajtóban jöttem rá, hogy nincs kulcsom… Nagyon nagy bunkóság lenne ha megkér…
- Nem! gyere csak, persze semmi gond! Már ha azt akarta kérni, hogy nálam aludhass és nem azt, hogy törjem be az ajtót. Ahhoz most kicsit már fáradt lennék. – nevetett Sam a vonal túloldalán, én meg kezdtem megkönnyebbülni.
- Huhh… Nagyon, nagyon szépen köszönöm! El sem hiszed mennyire hálás vagyok!
- Jól van jól van a végén még elpirulok! De ugye nem horkolsz?!- viccelődött.
- Nem tudok róla, a lányok már csak mondták volna ennyi idő alatt. – válaszoltam mosolyogva.
- Nah jól van, már úgyis indulni akartunk. Az egyetem előtt vegyünk fel?
- Nem-nem, a kávézó előtt vagyok.
- Rendben akkor tíz perc! Addig el ne aludj nekem az út közepén!
- Nem fogok. – mondtam majd letettem a telefont.
Annyira rendes. Hihetetlen, hogy ilyen emberek még léteznek ráadásul, hogy így egymásra találtak. Szó nélkül befogad magához egy éjszakára, holott szinte idegen vagyok számára.
Egy pillanat… Hogy értette, hogy jönnek?
Persze, biztos mindenkit ő fuvaroz haza, hiszen mindig csak egy kocsival látom őket mászkálni.
Már majdnem ennyiben hagytam ezt a kérdést, amikor hirtelen bevillant egy pár nappal elhangzott mondat:
„Sam felajánlotta, hogy lakhatunk nála…” Ó te jó ég…
