4. Rész
Ó átkozott óracsörgés!
Három nyögés hangzott fel egyszerre a szoba különböző pontjairól. Ez valami szörnyű… Úgy érzem mintha minden testrészemre ólomsúly nehezedne, még a szemem is alig bírom kinyitni, sőt… Nem is akarom. Mintha szemhunyásnyit sem aludtam volna. Hallottam, hogy valaki mászkálni kezd és a másik ágy is megnyikordult. Hát persze… Egyesek hozzá vannak szokva ehhez. Nem tudom, hogy valaha is képesek leszek-e olyan könnyen felkelni egy átbulizott éjszaka után. Hm… Átbulizott éjszaka. Ez azért nagyon egyetemistásan jól hangzik.
- Stip-stop fürdő, szólalt meg egy álmos hang valahonnan az ajtó mellől.
Nem volt erőm válaszolni.
- Kristen… Hé…. Kristen kelj fel. Egy óra van.
Ez a hang a fejemben… Szörnyű… valaki lője le. Nem hagy aludni…
Mi… Milyen egy óra?
- Te jó ég!- a szemeim rekord gyorsasággal pattantak fel ahogy felfogtam a szavak jelentését.
- Nyugi… Nyugi! Csináltunk neked kávét és már elkészültünk így tiéd a terep!
- Jó, köszi! – kezdtem lenyugodni. A suli az utca végén van nagyjából tíz perc gyalog. nem is értem miért délre állítottam az ébresztőt mikor általában negyed óra alatt elkészülök.
Na jó, most azért kicsit tovább tartott a készülődés. Fürödtem hajat mostam és felöltöztem egy viszonylag ünnepélyesebbnek szánt ruhába. A nap hétágra sütött így nem volt túl sok kedvem a hosszú nadrághoz. Volt egy fekete-fehér ruhám, ami úgy gondoltam illik az alkalomra, és egy félmagas sarkú cipővel párosítottam, remélve, hogy kibírok benne pár órát.
Bekaptam pár falatot a lányok által készített pirítósból, ha már egyszer ennyire kedvesek voltak, hogy gondoskodó szülőként mustrálgatják bulikómás barátnőjüket.
Kimentünk az erkélyre cigizni, szerencsénk volt, hogy a folyosó ezen oldalát kaptuk, ugyanis csak az épület jobb oldalán voltak erkélyek. A többi diák a konyhában cigizett, de én nem szerettem a szobában a füstöt. A dohányzás mindhármunk közös rossz szokása volt.
- Indulnunk kellene…
- Rendben- mondtam még mindig félig kómás állapotban.
Az egyetem bejáratához érve hatalmas tömegbe ütköztünk. Mindenki klikkekbe tömörülve cigizett, telefonált, vagy éppen a nyári és a tegnap esti buli élményeiről beszélgetett. Pár ember külön lézengett ők valószínűleg a gólyák, akik még nem tudják milyen unalmas egy óra áll előttük.
Bevergődtünk a hatalmas aulába és helyet foglaltunk az ajtóhoz közeli hátsó sorok egyikén. Negyed óra múlva a kintiek is beszállingóztak és hatalmas harcokat folytattak az eldugottabb helyekért ahonnan időközben kilóghatnak vagy békésen szunyókálhatnak. A suli szépfiúi mind előttünk foglaltak helyet. Nagy az egyetem alig ismerek pár embert, de ezeket a srácokat mindenki ismerte. A tanulók legyenek fiúk vagy lányok mind egytől egyig az ő kegyeikbe akartak férkőzni, mert a szüleik gazdagok voltak és az iskolát is támogatták, így sok félnivalójuk nem volt, hogy kicsapják őket. A lányok egymást marták, hogy összejöhessenek velük, a fiúk pedig közéjük akartak tartozni. Én valahol mindig szánalmasnak tartottam ezt a hozzáállást, de mondjuk úgy nem mertem nyíltan hangoztatni. Tudtam, hogy a barátnőimnek titkon nagyon bejön közülük a két legidősebb. Persze őket nem ítéltem el, mivel tudtam, hogy nem a pénzre vagy a hírnévre hajtanak, ha így lenne velem sem barátkoznának. Ők csak simán lányok, akiket hajt az ösztrogén.
Jézusom az igazgató még csak negyed órája kezdte el a szokásos beszédet, de már most leakarnak ragadni a szemeim. Az ajtó felé tekintettem, alig két méterre volt tőlem.
- Lányok én kimegyek egy kicsit jó, mert mindjárt hangos horkolásba kezdek.
- Oké menj csak! Jó helyre ültünk, senkinek sem fog feltűnni.
- Köszi. – azzal már indultam is görnyedve az ajtó felé.
Végre! Friss levegő! El sem hiszem. próbáltam illendő pózban leülni a lépcsőre, mert nem szoktam meg, hogy ruha van rajtam. Összezártam a combom, és táskámban a cigimet kotorásztam. A hűtött szénsavmentes vizemet is elővettem, mindig volt nálam egy félliteres üveg. Lecsavartam a kupakot és nagyot kortyoltam a hideg folyadékból. Rendkívül élénkítően hatott rám. Minekután az öngyújtóm is megtaláltam meggyújtottam a cigit, és közben a közeli park virágágyásában gyönyörködtem. évről évre más minta alapján ültették bele a virágokat… gyönyörű volt.
- Ne haragudj, kérhetek tüzet?
Annyira meglepődtem a váratlan hangforráson, hogy még a nyakam is behúztam ijedtemben.
- Persze, tessék!- nyújtottam az öngyújtóm az ismeretlen felé.
A nap pont a háta mögül tűzött így nem láttam rendesen az arcát, de így is nagyon helyesnek találtam.
- Köszönöm.- adta vissza a gyújtót és két lépést arrébb lépett.
Ekkor azonban már egy oszlop takarásába került a mögötte fénylő nap, így végre rendesen megnézhettem magamnak a srácot. Rövid, barna haj, vékony, de formás test… és.. az arcát nem látom, mert félig háttal áll, de ha az előbb jól láttam, világos szeme van és a bőre enyhén borostás. Megborzongtam… Talán hül az idő.. New Yorkban gyakoriak a záporok.
Egy utolsó pillantást vetettem a titokzatos idegenre, majd fogta magam és visszaosontam a terembe.
