61. Rész
Az elkövetkezendő napok nagyon gyorsan teltek. Robbal minden délelőtt jól viselkedtünk, délutánonként azonban, amennyi időt csak lehetett egymás társaságában töltöttünk.
Nem tudtam melyiket nehezebb elviselni a röplabdát vagy a zenét… Sportbeli fejlődésem nem adott okot a további különórák megtartására, ami valójában mindkettőnknek jót tett, egy kicsit csökkentette a rizikós órák számát ugyanakkor több időt kellett egymás társasága nélkül eltöltenünk. A zene azonban… A terem melege, a gitárleckék, akárhányszor csak egymáshoz értünk, vagy egymásra néztünk, mintha testem egyből felforrósodott volna puszta tekintetétől.
Szinte futva menekültem azokról az órákról.
Elfogadtam a francia utat, bár még közel sem voltam annyira magabiztos, amennyire az igazgató elvárta. Gyanú szikráját láttam a szemében, de rossz felé keresgélt. Megígérte, hogy közben jár Madie és Shane ügyében is, bár Shane-nek ahhoz elváráson felül kell teljesítenie az év végi vizsgákon és természetesen nem kaphatnak teljes ösztöndíjat, mivel azt csak egy diák érdemelte ki… Én.
A lányok emiatt nem aggódtak, egyből egyeztettek a szüleikkel az ügy érdekében, Shane korrepetálásáról, pedig mi magunk gondoskodunk. Rob többször megjelent a kávézóban, volt, hogy egyedül, volt, hogy Tom vagy éppen Marcus társaságában. Velük gyorsabban telt az idő és a főnököm is nagyon megkedvelte őket. Ő persze csak félig tudta az igazságot, ugyanis tudatában volt annak, hogy Robbal titokban tartjuk a kapcsolatot, de a miértjét neki sem árultuk el. Már vele is megbeszélem a következő félévet, garantálta, hogy jövőre is visszajöhetek dolgozni, ha szeretnék, itt örök helyem van. Nagyon hálás voltam neki ezért. A héten nagyon sok szó esett Franciaországról, de Robbal görcsösen kerültük a témát.
Bulizni nem buliztunk, inkább a tanulmányaimra készülődtem, vagy kettesben voltunk Robbal. Sok mindenről beszélgettünk, hiszen még bőven volt mit megtudni a másik múltjáról, szokásairól és nézeteiről. Tegnap este nagy levegőt vettem és elmondtam neki a múltam azon részét, melyet a mai napig fájdalom vesz körül.
Rob teljesen el volt hűlve az emberi gonoszság eme ősi formájától, és míg meséltem a hátam simogatta, mintha ezzel csökkenteni szeretné a múltban szerzett fájdalmat. Megígérte, hogy végig mellettem lesz és egy percre sem engedi majd Tara- nak, hogy a közelembe férkőzzön.
Ma péntek van és jelenleg egyedül tartózkodom az apró koleszszobában, délután ötkor ugyanis indul a repülő, mely haza repít Robot és engem is. Anyu furcsállta, hogy ilyen későn indulok, de elárultam neki, hogy nem egyedül megyek haza, hanem a barátommal, aki viszont tisztességes, dolgozó ember, és emiatt egy kicsit csúszik a program. Meglepően jól fogadta. nem igazán láthatott még férfi mellett, a gyanú árnyéka már nem egyszer az eszembe vetődött, miszerint anya azt gondolja talán a lányokat szeretem, csak nem merem neki bevallani. Azt mondta örül, hogy megismerheti, de előbb is bejelenthettem volna, mert így elkell még intéznie pár dolgot.
A program a következő: Bátyám szülinapja ma este, esküvő holnap délután és vasárnap vissza. megígértük a srácoknak, hogy vasárnap este elmegyünk velük bulizni, mert az egész hét miattunk veszett kárba…. Szerintük. Valójában azonban mindenkire ráfért egy kis nyugi, csak persze a hős hímek ezt nem merték beismerni, inkább hárítottak.
- Kristen mehetünk már? Indulnunk kéne, le fogjuk késni a repülőt!
- Rob? Mi ? Hogy? Te meg hogy a fenébe jöttél fel? Nem félsz hogy…
Nem tudtam befejezni, naná, hogy tudja, hogy kell befogni az ember száját anélkül, hogy haragudni tudjak rá. Csókja nyugtatóbb volt, a legerősebb váliumnál.
- Nyugalom… Kapucni és sál. Úgy néztem ki, mint valami cselszövő lázadó. – nevetett Rob.
- Kész! Összepakoltam. Bátyám ajándéka megvan, ruha, papírok megvan, és repülőjegy némi pénzzel megvan. –mondtam, miközben kipipáltam a listán szereplő tételeket.
- Rendben, most ezt én is eljátsszam, vagy elég ha megnyugtatlak, eltettem az öltönyt, ami miatt háromszor is írtál sms-t. – kérdezte Rob nevetve.
- Jó, tudom, elviselhetetlen vagyok ma, csak annyira izgulok. Még soha senkit nem mutattam be a családomnak!
- Ez esetben nekem kellene izgulnom, de látod… Teljesen nyugodt vagyok! Kivéve azt a tényt, hogy húsz perc múlva indul a járatunk…
- Jó, menjünk!- mondtam én is sietve, mert nem tudtam, hogy ennyire késésben vagyok.
Rob fejcsóválva nézte ahogy felkapom a bőröndöt, majd úriember módjára kivette a kezemből, és kapucnis sálas álruháját újból magára öltve sietve elindultunk a lefelé a lépcsőn.
Már minden meg volt szervezve. Mi a reptéren hagyjuk a kocsit, Tom pedig majd később taxival kijön érte és elviszi a pótkulccsal.
Éppen időben érkeztünk, pedig az ellenőrző pultnál Rob csomagja fennakadt az ellenőrzésen, de mint kiderült egy vállfa volt a hibás, és ahogy erre fényderült azonnal továbbengedtek minket. A gépre érve fújtunk egyet és elfoglaltuk helyünket.
Nem igazán szerettem repülni, de mint törzsgyökeres amerikainak ez nem okozhatott gondot.
- Jártál már Los Angelesben?- kérdeztem amikor végre felszállt a gép, bár sejtettem a választ.
- Igen a fiúkkal minden nagyobb várost beutaztunk, amikor ide érkeztünk.
- Az izgalmas lehetett! Én nem jártam még olyan sok helyen. Londont is szívesen megcsodálnám egyszer. – mondtam mosolyogva.
- Lesz rá alkalom.- mondta Rob mosolyogva és talán egy kis honvággyal hazája felé.
Ahogy a gép stabilan vízszintbe haladt, kikapcsoltuk a biztonsági öveket és kényelmesebben helyezkedtünk el. Most csak a fejem hajtottam Rob vállára, miközben ő előbányászott a kistáskából egy mp4-et.
- Van kedved zenét hallgatni?
- Persze, amúgy kíváncsi vagyok, hogy milyen zenét hallgatsz.
Olyan édesen mosolygott, hogy hirtelen feljebb ültem, és csókot leheltem szájára.
-Ezt most miért kaptam?- kérdezte meglepetten, kisfiús mosollyal.
- Az legyen az én titkom- mondtam nevetve és újabb csókkal jutalmaztam. Most már nem hagyta magát csak úgy és szorosabban tartva mellkasán hosszasan csókolt.
- Kérnek esetleg valamit?- szólalt meg egy női hang valahonnan a közelből.
- Hm… Tessék?- néztem vissza a hölgyre, megszakítva csókunkat.
- Ételt vagy italt?-mutatott a roskadásig megpakolt büfé kocsira… /Írói közbekogyogás: mindenízű drazsé, csokibéka XD /
Rob válaszolt helyettem és hamarosan büszke tulajdonosa lettem egy fasírtos szendvicsnek és kólának.
Újra elhelyezkedtünk és fél fülünkre megszólalt a zene. Lágy volt és dallamos, az előadót nem ismertem viszont azonnal megtetszett a szám. Rob a karom simogatta és éreztem ahogy szemem lassan elnehezedik.
- Kristen. – Kristen.
- Hm…? Jajj ne haragudj, csak elaludtam…
- Kapcsold be az öved!
- Miért mi a baj?- bár ki sem kellett nyitnom a szemem ahhoz, hogy érezzem a gép vészesen rázkódik. A félelemtől felpattantak szemeim és Rob aggódó tekintete cseppet sem volt nyugtató…
