57. Rész

57. Rész

Lassan indulnunk kellett, de muszáj volt még egyszer  a tükörbe néznem. Az első alkalommal csak az összhatást tudtam felfogni, és a részleteket nem néztem meg. A hajam romantikus csigavonalban volt feltűzve egészen tarkómig, majd lágyan kiengedve ereszkedett vállamra.

A smink nem volt vad, de a szolidtól is nagyon messze állt. Füstös volt, mégis selymes ezüstös fénye sejtelmessé tette pillantásom. A ruha káprázatos volt, és földig érő. Csak remélni tudtam, hogy nem botlok meg benne. Vörös, selymes anyaga lágyan ölelte körbe testem, kiemelve nőiességem minden pontját. Úgy éreztem magam, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna.

- Kristen!

- Megyek!- nagy nehezen elemeltem szemem képmásomról és megpróbáltam örökre agyamba égetni, ezt a látványt. Azt mondják nem a ruha teszi az embert és ez tökéletesen igaz, viszont egy ruha is elérheti, hogy egy pillanatra kiszakadjunk a valóságból és Hamupipőkékből királylányokká avanzsáljuk magunk, ha csak pár óra erejéig is.

- A fiúkat tutira megfogjuk ismerni?- kérdezte Madie a szemöldökét vonogatva.

- Őszintén? Fogalmam sincs, de egy kicsit úgy vagyok vele, hogy keressenek ők minket!

Mindhárman mosolyogtunk ezen a kijelentésen, és eszünk ágában sem volt tiltakozni.

Már a lépcsőházban álltunk, amikor Madie hirtelen felkiáltott és visszafutott a szobába, hogy aztán pár másodperc múlva visszatérjen az este három fő kellékével.

-         Ó… Kösz.- mondtam, ahogy elvettem Madie kezéből a felém nyújtott maszkot.

-         Na így már tökéletes lesz!- mondta Shane lelkesen, és mindenkinek segített megkötni a merev álarcot anélkül, hogy a tökéletesen elkészített frizura kárt szenvedett volna.

Úgy vonultunk le a lépcsőn, mintha egy fényűző kastélyban lépdelnénk, bár az hiszem én inkább hasonlítottam egy lassított felvételre, ahogy próbáltam hol a ruhára, hol a saját testi épségemre vigyázni.

Az éjszaka sejtelmesen sötétbe burkolta a házakat, azonban egy épület szinte tündökölt a különféle színű fényektől, melyek ablakaiból szűrődtek, a hangos zenét pedig szerintem egész New York hallotta.

Izgalom lett úrrá rajtam, de a kellemesebb fajtából és alig vártam, hogy beléphessek.

Az ajtóban magas tábla hirdette az eseményt. Beléptünk a hatalmas terembe, mely káprázatosan volt feldíszítve nekem valahogy a 18. századot idézte fel és ez nagyon tetszett.

Shane és Madie az asztalunkhoz igyekezett, hogy minél előbb rendelhessünk, és közben Shane Tomnak sms-ezett.

-         Ti is érzitek ezt?.- kérdezte Madie szinte suttogva.

-         Mit?- kérdeztem vissza és tátott szájjal vártam válaszát.

-         Ezt az érzést… Az erő, a múlt és a jelen találkozása…

-         Igen, én is érzem- mondtam mosolyogva, mert a hely a ruhák… olyan volt, mintha visszamentünk volna  a múltba.

-         Tom azt írja már itt vannak…

-         De hol?

-         Fogalmam sincs.

-         És akkor most mi lesz?

-         Azt írtam neki vissza, hogy akkor találjanak meg minket.- nevetett Sahne.

-         Jó azért annyira csak nem lesz nehéz… Mindig hárman vagyunk és ha jól látom a leghatalmasabb asztalt sikerült lefoglalnod, amit nem tudom hogy csinálsz, de minden tiszteletem. – nevetett Madie.

-         Na jó lányok, igazad van, húzzunk táncolni, nehezítsük meg a pasik dolgát. Vegyüljünk a sok…. ki tudja kivel. Ez az este most tényleg a meglepetésekről szól, én például már vagy három lányt láttam, aki testalkat és frizura alapján akár én is lehetnék.- mondta kacsintva és mindannyian nevetve indultunk a táncolók sűrűjébe.

Nem mondhatnám, hogy önfeledten táncoltam, egyfolytában Rob járt a fejemben, vágytam rá, úgy éreztem mintha évek teltek volna el az utolsó találkozásunk óta.

Meg akarom keresni. Amúgy is megbántottam, nem vagyok olyan helyzetben, hogy kéressem magam…

-         Az asztalnál találkozunk- mondtam a lányoknak, majd azonnal elindultam az orrom után a hatalmas tömegben.

Mindenhol szmokingos vagy öltönyös álarcos fiúk táncoltak, italoztak vagy éppen csak ácsorogtak, de nem akartam ilyen könnyen feladni. A szőkéket és feketéket azonnal kizártam, ahogy a nagyon rövid hajú, alacsony, vagy kövérkés srácokat is. Az a baj, hogy így is csak a tömeg kétharmadától sikerült megszabadulnom. Szerettem volna azt hinni, hogy ha meglátom az igazi Robot, felismeri a szívem. Talán az italpult felé…. Ó… Nincs is italpult, mindenhol pincérek futkoznak és rendeléseket vesznek fel.  Rob elvileg Tomékkal van… Szemügyre vettem a nagyobb társaságokat, de semmi…

Mi van akkor, ha már megtalálták Shane-éket és az asztalnál ülnek? Elindultam visszafelé, de nagyon szerencsétlennek éreztem magam, mint aki elvesztett valami számára nagyon fontosat, és sehol sem találja, pedig a teremben kel lennie.

A szívem sebesen dübörögni kezdett, amikor az asztalunkat szinte telve találtam. Ne… Rob nincs itt.

- Kristen te aztán túlragyogsz itt mindenkit! – kiáltotta Tom amikor felállt, hogy puszit adjon.

- Ti is nagyon csinosak vagytok!- mondtam mosolyogva.

- Mi a baj kislány? Bántott valaki? Megverem!- kérdezte Tom félig viccelődve, félig nevetve, mire Sam is felállt.

- Mi a baj hugica, szorít a cipő?- nevetett Sam és megölelt.

- Fiúk… Hol van Rob?- kérdeztem szinte lefagyva és majdnem elbőgtem magam.

- Huhh... Nincs itt.- mondta Sam bűnbánóan.

- Miért mi történt?

- Nem tudom Kris, de itt nincs…- mondta mos már Tom is ugyanolyan bűnbánó arcot vágva, mint barátja.

- Értem.

Ennyit tudtam csak mondani, mert nem akartam drámázással elrontani az estét.

Egy kicsit még ácsorogtam mellettük, aztán úgy döntöttem, inkább visszamegyek a koleszba. Így már semmihez sem volt kedvem. Vajon tényleg ennyire megbánottam? Egész nap nem írt, nem hívott, és most ez is. Beszélnem kell velem, de itt minden túl hangos. Elindultam az ajtó felé, gondoltam, majd fentről írok egy sms-t a csajoknak, hogy megfájdult a fejem, vagy valami hasonló…

Bőgni akartam, de nem itt mindenki előtt. Sorra kerülgettem a körülöttem táncoló embereket és már csak pár méter volt hátra az ajtóig, amikor váratlanul valaki megragadta a csuklóm és erősen magához szorított miközben táncolni kezdett velem. Kétségbeesve kapkodtam levegő után, mert nagyon megijesztett ez az ismeretlen…