76. Rész
Reggel akkora kapkodás volt, hogy még Robtól sem tudtam csókkal elköszönni. A mai program az volt, hogy délelőtt suli, aztán költözés, majd munka. Éjszakai műszakra osztottak be, pontosabban a másik lány beteg lett így átvettem a helyét. Sok kedvem nem volt hozz, viszont a pénz nagyon jól jött és tanulni a kávézóban is tudok, így a délután nem pakolással töltött részét Robbal tölthetem. A holnap suli elég gáz lesz minden alvás nélkül… majd megoldom valahogy.
A tegnapi megbeszélt utazáshoz képest annyit borult a program, hogy a Robos verziót kihagytuk. Amellett, hogy Tom vesztett Shane ellen, volt olyan kedves, hogy már korán reggel karikás szemekkel beállított a kocsival, a kocsi papírjaival és természetesen a slusszkulccsal, majd taxit hívott magának, hogy dolgozni mehessen.
Én épp fürödtem amikor Robnak mennie kellett, így nem tudtunk elköszönni egymástól. Gyors reggeli után azonnal autóba pattantunk. Persze, hogy Shane jogosítványa a koleszban volt , így végigizgultuk az egész utat. Sosem láttam még vezetni, de így elsőre biztonságban éreztem magam mellette, mert száguldozott ugyan, de pontosan vezetett. Ahogy találtunk egy üres parkolóhelyet egyből megrohamoztuk a szobánkat, és mindenhol tankönyvek és füzetek röpködtek. Az órarendemre nézve hirtelen fejbe vágott a felismerés, miszerint Robbal ma röplabdám lesz. A furcsa az, hogy most már teljesen nyugodt voltam emiatt. Már nem aggódtam, ha bénáztam, mert tudtam, ő ettől függetlenül szeretni fog. Attól sem féltem, hogy nem tudok majd uralkodni magamon, mert tudtam, hogy délutántól együtt fogunk lakni.
Ez viszont furcsa volt… Annyira hirtelen történt minden, hogy nem volt időm leállni és átgondolni a dolgokat, ugyanakkor éreztem, hogy lett volna időm elgondolkodni mindenen akkor is így döntöttem volna.
Au! Akkorát estem a lépcsőn , hogy még vagy két percig a fokon ültem, mire összeszedve minden sajgó végtagom, megpróbáltam felállni és kinyújtóztatni eséstől kicsavarodott testem.
Azért ezt szépen megcsináltam… Törött csontok nulla, kék-zöld-lila foltok kismillió… Na jó, legalábbis a karomon és a lábamon látok párat és a fenekem is sajog. próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat és gyorsan összeszedtem a táskámból kicsúszott könyveket.
Szerencsémre az úton áthaladva nagy ívben elkerültek az autók, így további sérülések nélkül bejutottam az első órámra.
Úr Isten…… Ebből semmit sem értek… Láttam, ahogy a tanár szája mozog, hallottam, ahogy szavakba foglalja a tananyagot, de ezt sehogy sem tudtam ahhoz kapcsolni, amit hetekkel ezelőtt megtanultam. Nincs mese, muszáj lesz komolyan nekifeküdnöm a dolgoknak.
A tanórák után totálisan idiótának éreztem magam. Alig volt olyan óra, ahol még sikerült lépést tartanom. A fenekem és a lábam még mindig sajgott, a lila foltjaim pedig egyre sötétebbnek látszottak. Eldöntöttem… Ma kihagyom a sportot. Azonnal a könyvtárba mentem, hogy felkészüljek az éjjeli tanulásra, majd fel a koleszba, hogy összepakoljam a cuccom és minél előbb Saméknél lehessek. Shane-t a konyhában találtam, de én egyáltalán nem voltam éhes.
- Madie hagyott nekünk egy levelet és már ki is költözött.
- Hogy- hogy? –néztem Madie ágyára és szekrényére ami most totálisan üresen állt.
- Előbb végzett és 3-ra megy dolgozni.- mondta Shane tele szájjal.
- De hogyan vitte át a cuccait?
- Garrett…….
-Mi?? Na ne!!!
- De.
- De te ettől miért vagy ilyen nyugodt? Hát nem érted? Rob… ott lakik és Maddiet oda vitte el Garrett..!
- De most Rob nincs otthon!-mondta Shane kicsit idegesen.
- Jó, de most már tudja Garrett, hogy Madie hol lakik, mi lesz ha egyszer csak beállít?
- Figyu Kris… Én értem, hogy kivagy… De nézd egy kicsit más szemszögből, Madiéből… Ő azért ne találkozhasson soha a „saját” lakásában a pasijával, mert ti együtt vagytok Robbal?
Nem válaszoltam… Erre nem tudtam válaszolni. Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Értettem amit Shane mond, hogy önző vagyok, ha ezt elveszem tőle…. De az nem önzőség ha valaki ekkora veszélybe kever minket…?
-Mindegy pakoljunk… -mondtam végül, még mindig morcosan, majd előhalásztam az összes utazót és bőröndöt amit csak találtam, és egyesével kezdtem beledobálni ami csak a kezem ügyébe akadt.
Egy órába telt, hogy végezzünk. Nem volt olyan sok cuccunk, hogy gyömöszöléssel ne lehetett volna mindent gyorsan eltűntetni, de még a szobát is gyorsan rendbetettük, hogy szépen adhassuk vissza.
A portás volt olyan aranyos és segített levinni a holmijainkat, majd bepakolni a kocsiba. Megint éppen hogy csak elfértünk… Még mindig morcos voltam az előbbi beszélgetés miatt, holott úgy láttam Shane már rég elfelejtette. Vidáman maxra tette a hangerőt és kedvenc Cd-jét bömböltette. Azt hittem az összes nem létező értelmes gondolat is kiszakad a fejemből.
- Szia Sam, Shane vagyok. Otthon vagy?..................Oké, 5 perc és megérkezünk. segítenétek a bőröndökkel, hogy ne kelljen többször fordulni?...........Köszi! Te vagy a legjobb!
Nem telt le az 5 perc és már meg is érkeztünk. Madie és Shane közös szobát kaptak, míg én Rob szobájában kaptam helyet… Annyira furcsa volt ez így külön… Ráadásul nem mertem kipakolni, mert Rob dolgai azért még is csak az ő dolgai, és semmi jogom sincs ahhoz, hogy csak úgy átrendezzem a szobáját anélkül, hogy megkérdezném. Így hát a dolgaim a bőröndben maradtak.
Épphogy letettem a fejem az ágyra, hogy alszom egy kicsit az esti meló előtt, megszólalt a telefonom.
- Szia Kris, bocs, hogy össze-vissza cserélgetjük itt a műszakokat, de ez már a végleges lesz ígérem. Nem kell éjszakáznod, viszont be tudnál jönni hattól éjfélig?
- Persze! Semmi gond!- mondtam, majd letettem. Remek, akkor most mégsem az alvás jön, hanem a tanulás…
Már majdnem becsuktam a telefonom, amikor megláttam a tegnapi sms-t… Na most már tényleg ideje lenne megnéznem!
A szám ismeretlen volt számomra. Üzenet: Élvezed mi?
Na jó most már tényleg elegem van. Miért kapok mindenféle idióta baromságot?
Eldöntöttem, hogy visszaírok neki.
„Szia nem tudom ki vagy, de biztosan nem nekem szánod az üzeneteidet. Az én nevem Kristen.
Kérlek ne írogass többet erre a számra.”
Főztem egy kávét és az íróasztalt elfoglalva bújni kezdtem a könyveket.
Ez a nap úgy tűnik ennyire idegbeteg…. Talán jobb is lesz, ha dolgozok, az legalább kikapcsol.
A következő három óra tanulással telt. És még így sem haladtam sokat előre, mivel az agyam minden tíz percben tévutakon járt.
Fél hat és Rob még sehol… Nekem meg indulnom kell.
- Sam nem tudod Rob mikor ér haza?
- Fogalmam sincs, de mondta, hogy ma sok dolga lesz. Héjj szivi, nem vagyok sem az anyja, sem a titkárnője, sem a barátnője!- mondta Sam nevetve enyhe célzással hangjában.
- Hát ez remek… Nekem meg mennem kell. Mond meg neki kérlek, hogy éjfél után jövök csak és hogy nagyon szeretem!
- Oké! Egyébként mondtam már neked, hogy milyen jól áll a kék meg a lila?
-Nagyon vicces…
- De komolyan kivel verekedtél?
- Egy lépcsővel oké, és ő nyert!-mondtam morcosan és kiléptem az ajtón. Még a kertből is hallottam Sam nevetését.
Ez a nap már rosszabb nem lehet az tuti!
Azért ezt szépen megcsináltam… Törött csontok nulla, kék-zöld-lila foltok kismillió… Na jó, legalábbis a karomon és a lábamon látok párat és a fenekem is sajog. próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat és gyorsan összeszedtem a táskámból kicsúszott könyveket.
Szerencsémre az úton áthaladva nagy ívben elkerültek az autók, így további sérülések nélkül bejutottam az első órámra.
Úr Isten…… Ebből semmit sem értek… Láttam, ahogy a tanár szája mozog, hallottam, ahogy szavakba foglalja a tananyagot, de ezt sehogy sem tudtam ahhoz kapcsolni, amit hetekkel ezelőtt megtanultam. Nincs mese, muszáj lesz komolyan nekifeküdnöm a dolgoknak.
A tanórák után totálisan idiótának éreztem magam. Alig volt olyan óra, ahol még sikerült lépést tartanom. A fenekem és a lábam még mindig sajgott, a lila foltjaim pedig egyre sötétebbnek látszottak. Eldöntöttem… Ma kihagyom a sportot. Azonnal a könyvtárba mentem, hogy felkészüljek az éjjeli tanulásra, majd fel a koleszba, hogy összepakoljam a cuccom és minél előbb Saméknél lehessek. Shane-t a konyhában találtam, de én egyáltalán nem voltam éhes.
- Madie hagyott nekünk egy levelet és már ki is költözött.
- Hogy- hogy? –néztem Madie ágyára és szekrényére ami most totálisan üresen állt.
- Előbb végzett és 3-ra megy dolgozni.- mondta Shane tele szájjal.
- De hogyan vitte át a cuccait?
- Garrett…….
-Mi?? Na ne!!!
- De.
- De te ettől miért vagy ilyen nyugodt? Hát nem érted? Rob… ott lakik és Maddiet oda vitte el Garrett..!
- De most Rob nincs otthon!-mondta Shane kicsit idegesen.
- Jó, de most már tudja Garrett, hogy Madie hol lakik, mi lesz ha egyszer csak beállít?
- Figyu Kris… Én értem, hogy kivagy… De nézd egy kicsit más szemszögből, Madiéből… Ő azért ne találkozhasson soha a „saját” lakásában a pasijával, mert ti együtt vagytok Robbal?
Nem válaszoltam… Erre nem tudtam válaszolni. Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Értettem amit Shane mond, hogy önző vagyok, ha ezt elveszem tőle…. De az nem önzőség ha valaki ekkora veszélybe kever minket…?
-Mindegy pakoljunk… -mondtam végül, még mindig morcosan, majd előhalásztam az összes utazót és bőröndöt amit csak találtam, és egyesével kezdtem beledobálni ami csak a kezem ügyébe akadt.
Egy órába telt, hogy végezzünk. Nem volt olyan sok cuccunk, hogy gyömöszöléssel ne lehetett volna mindent gyorsan eltűntetni, de még a szobát is gyorsan rendbetettük, hogy szépen adhassuk vissza.
A portás volt olyan aranyos és segített levinni a holmijainkat, majd bepakolni a kocsiba. Megint éppen hogy csak elfértünk… Még mindig morcos voltam az előbbi beszélgetés miatt, holott úgy láttam Shane már rég elfelejtette. Vidáman maxra tette a hangerőt és kedvenc Cd-jét bömböltette. Azt hittem az összes nem létező értelmes gondolat is kiszakad a fejemből.
- Szia Sam, Shane vagyok. Otthon vagy?..................Oké, 5 perc és megérkezünk. segítenétek a bőröndökkel, hogy ne kelljen többször fordulni?...........Köszi! Te vagy a legjobb!
Nem telt le az 5 perc és már meg is érkeztünk. Madie és Shane közös szobát kaptak, míg én Rob szobájában kaptam helyet… Annyira furcsa volt ez így külön… Ráadásul nem mertem kipakolni, mert Rob dolgai azért még is csak az ő dolgai, és semmi jogom sincs ahhoz, hogy csak úgy átrendezzem a szobáját anélkül, hogy megkérdezném. Így hát a dolgaim a bőröndben maradtak.
Épphogy letettem a fejem az ágyra, hogy alszom egy kicsit az esti meló előtt, megszólalt a telefonom.
- Szia Kris, bocs, hogy össze-vissza cserélgetjük itt a műszakokat, de ez már a végleges lesz ígérem. Nem kell éjszakáznod, viszont be tudnál jönni hattól éjfélig?
- Persze! Semmi gond!- mondtam, majd letettem. Remek, akkor most mégsem az alvás jön, hanem a tanulás…
Már majdnem becsuktam a telefonom, amikor megláttam a tegnapi sms-t… Na most már tényleg ideje lenne megnéznem!
A szám ismeretlen volt számomra. Üzenet: Élvezed mi?
Na jó most már tényleg elegem van. Miért kapok mindenféle idióta baromságot?
Eldöntöttem, hogy visszaírok neki.
„Szia nem tudom ki vagy, de biztosan nem nekem szánod az üzeneteidet. Az én nevem Kristen.
Kérlek ne írogass többet erre a számra.”
Főztem egy kávét és az íróasztalt elfoglalva bújni kezdtem a könyveket.
Ez a nap úgy tűnik ennyire idegbeteg…. Talán jobb is lesz, ha dolgozok, az legalább kikapcsol.
A következő három óra tanulással telt. És még így sem haladtam sokat előre, mivel az agyam minden tíz percben tévutakon járt.
Fél hat és Rob még sehol… Nekem meg indulnom kell.
- Sam nem tudod Rob mikor ér haza?
- Fogalmam sincs, de mondta, hogy ma sok dolga lesz. Héjj szivi, nem vagyok sem az anyja, sem a titkárnője, sem a barátnője!- mondta Sam nevetve enyhe célzással hangjában.
- Hát ez remek… Nekem meg mennem kell. Mond meg neki kérlek, hogy éjfél után jövök csak és hogy nagyon szeretem!
- Oké! Egyébként mondtam már neked, hogy milyen jól áll a kék meg a lila?
-Nagyon vicces…
- De komolyan kivel verekedtél?
- Egy lépcsővel oké, és ő nyert!-mondtam morcosan és kiléptem az ajtón. Még a kertből is hallottam Sam nevetését.
Ez a nap már rosszabb nem lehet az tuti!
