5. Rész
Persze aligha meglepő módon semmiről sem maradtam le, Shane már félig aludt Madie pedig a telefonjával babrált.
- Mutatták már az új tesitanárt? Végem van? Nagyon bunkónak tűnik?
- Hé nyugalom! Jézus, te paranoiás vagy!
- Jó bocsi, de nem akarom, hogy ezen a két tantárgyon hasaljak el.
- Nyugi, annyira nem lehetsz rossz. Egész jó hangod van, hallottunk már karaokezni. A tesihez meg mindenki ért valamennyit olyan nincs, hogy nem! Majd mi felkészítünk!
- Jó, de csak ketten voltatok ott amikor énekeltem, ráadásul ittunk is előtte, a sportról meg annyit, hogy ahogy kedvenc testvérem szokta mondani, engem többet lát hasra esni, mint két lábon járni.
- Nyugi mindent megoldunk. Emiatt aztán tényleg kár görcsölni!
- Jó, oké megpróbálom nem elcseszni az előttünk álló időt a folyamatos aggódással.
- Helyes!
- Nos akkor itt az ideje, hogy bemutassam az új tanárokat- hallottam az igazgató felhangosított hangját.
Egyből felkaptam a fejem, de az általam várt tanárt még nem tudtam beazonosítani.
- Jones tanárnő ideiglenes távozása miatt /itt kuncogott egyet az igazgató, jelezve az okot/ a harmadikosok testnevelés és zene óráját átveszi egy fiatal tanár: Robert Pattinson.
Fenébe, annyira hátul ülök, hogy szinte semmit sem látok. Hallottam, ahogy a tömeg felmorajlott, ezek szerint a tanár most mutatta meg magát. A lányok összesúgtak a teremben: „Milyen helyes!” A fiúk pedig egyből azt kezdték tervezni, miként avatják be az új tanárt az iskola rendjébe.
Jajj ne… Látnom kell! Arrébb kúsztam a lépcsőn lefelé, görnyedve, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy felálltam a helyemről.
Végre megpillantottam és köpni nyelni nem tudtam. Az a srác állt a katedrán, aki az előbb tüzet kért tőlem. Az arcát most sem láttam rendesen, ahhoz túl messze volt, de biztos voltam benne, hogy ő az.
Visszaültem a helyemre, mint kiderült, hármunk közül csak engem érdekelt ennyire, hogy ki az új pasas… Pontosabban srác.
Ez most nekem jó vagy rossz? Az a srác odakint annyira komoly volt azon kívül, hogy tüzet kért meg sem próbált barátkozni vagy beszélgetést kezdeményezni.
Adtam neki tüzet… Ez csak jó pont nem? Na jó! Ez már tényleg szánalmas! Majd minden kiderül, legfeljebb eddzem a lányokkal és kész.
A regisztrációs hét szinte repült. Már annyira megszoktam a gondolatot, hogy mi hárman együtt mindent megtudunk oldani, hogy úgymond bebeszéltem magamnak a nyugalmat. Ilyen gondtalanul viszont rettentően gyorsan elmúlt a hét. Bulizni is voltunk párszor, már egyáltalán nem feszengtem ha elhívtak, mert ismertem a helyet, szerettem táncolni… És inni is… Még egyszer sem rúgtam be, de szerettem ellazulni, az alkohol előhozta néhány rejtett tehetségem is. Persze nem kell egyből rosszra gondolni, mindig csínyán bántam a mennyiséggel és sohasem kevertem az italokat.
Egy dologban azért nem engedtem, a külsőmbe nem hagytam, hogy beleszóljanak. biztosan lesz majd olyan alkalom, hogy valamin változtatni szeretnék, de majd akkor szólok, és természetesen nekik. Ezt megígértették velem.
A negyedik lány még nem érkezett meg, igazából örültünk ennek a ténynek. Annyit tudtunk róla, hogy londoni csaj és nálunk egy évvel fiatalabb.
Tegnap elmentünk tanszereket vásárolni, azt hiszem sikerült mindent beszerezni, amire szükségünk volt…
A munkahelyemen is újra aláírtam a szerződést és a sulival együtt az munkám is elkezdődik. Minden nap négytől nyolcig, hivatalosan legalábbis, de a főnököm mindig megengedte eddig, hogy úgymond rugalmas legyen a munkaidőm. Volt, hogy hajnali hatkor mentem, vagy éppen éjjel, mivel a kávézó huszonnégy órában üzemelt. Ha több pénzt szerettem volna, egyszerűen csak bementem túlórázni. Nem egyszer előfordult ilyen, ha gyűjtöttem valamire, vagy egyszerűen csak sok szabadidőm volt a szünetekben.
Az első tanítási nap hamar elérkezett. Amint megpillantottam az órarendem sírni lett volna kedvem. Hétfőn és szerdán tesi. Kedden és csütörtökön zene… Hát ez fantasztikus, jobb nem is lehetne. Azt hiszem a péntek lesz a kedvenc napom a héten.
Nagyon sajnáltam, hogy nem egy szakra jártunk, így a csajokkal csak szünetekben, lyukasórákban és a munka után találkozhattam. Unalmas volt így a nap, bár a tanórák ma még elég gyengének bizonyultak. A kezem a nap vége felé görcsbe rándult a sok körmöléstől, pedig fele annyit sem írtunk, mint máskor. Persze, az év eleji eddzetlenség…
Elővettem az órarendem és újra megnéztem az utolsó órát, mert titokban azt reméltem időközben valami csoda folytán ködé válik… persze nem így történt… Testnevelés.
Szünetben átugrottam a koleszba, hogy lerakjam a könyveket és átöltözzek.
Combközépig érő fekete rövidnadrág, és az egyik fekete-fehér David Bowie-s ujjatlanom szokásomhoz híven oldalt csomóra kötve. Nem szerettem a snassz tornacipőket, ennél az egynél mindig megfizettem a márkát. Converse, már kiskorom óta imádtam. A világ legkényelmesebb cipője. Shanetől is egy ilyet kaptam a szülinapomra, Madie-től pedig egy Ray Bant, amire már tényleg nem futotta volna.
Egy hajgumival összefogtam a hajam és elindultam a végzetem felé.
