14. Rész Teljes

14. Rész

Megtudtam, hogy Bobbyék Robhoz hasonlóan életművésznek tartják magukat… Innen hát a kapcsolat. A művész emberek valahogy mindig megtalálják egymást legyenek zenészek, festők vagy akár írók. Van bennük valami ami láthatatlanul is összeköti őket. Több, mint tehetség vagy a fantázia, szinte meg sem tudom magyarázni. Olyan kellemes légkört teremtenek maguk köré, hogy egyszerűen nem akarok szabadulni, élvezem a közelségüket.

Barátnőim lehörpintették a kért italokat, majd nagy élvezettel itták a számukra is új keveréket.

Hamarosan a fiúk sem bírtak magukkal, táncolni akartak és ezt az igényüket olyan gyorsan tálalták, hogy időnk sem volt gondolkozni.

Felhúztak minket a fotelekből és nem volt ellenkezés. Szerintük nem volt, ugyanis én gyorsan közöltem velük, hogy én még erre nem vagyok alkalmas, mire a csajok meg velük közölték, hogy egyszerűen csak innom kell még egy kicsit ahhoz, hogy teljesen elengedjem magam.

Tom azonnal futott is a pulthoz és hozta az újabb tequilát, de ezúttal tisztán. Nem szoktam ennyire erőset inni, bár ha jobban belegondolok a vodka sem sokkal gyengébb. Rágyújtottam egy cigire és néztem, ahogy mindenki felveszi a másik ritmusát. Tetszett, hogy nem vették túl komolyan magukat még ilyenkor sem, hanem vicces mozdulatokkal, de még is tökéletes ritmusérzékkel szórakoztatnak minket. Igen, még én is nevettem, pedig egyenlőre csak szemlélődő voltam.

Rob mosdóban volt már egy ideje, de mire visszaért nagy volt a meglepetés a szinte üres asztal látványával.

Leült mellém, hogy ne unatkozzak, amin meg sem lepődtem, mivel Tomtól megtudtam, hogy mindannyian angolok és valahogy benne van a vérükben ez az életérzés, és persze az udvariasság is, amihez hozzátartozott, hogy meghívják a lányokat italra, és például az is, hogy nem hagyják őket unatkozni.

-         Te miért nem táncolsz?- fordult hozzám Rob?

-         Mert eléggé gátlásos vagyok és az alkohol segít ezen… Egy kicsivel több, mint amennyit eddig ittam.

-         Akkor lehet legközelebb leitatlak mielőtt megkérlek, hogy énekelj- nevetett Rob arcátlanul nem titkolva, cseppet sem rejtett célzását a mai beégésemre.

-         Hé! Azt hittem a munkáról nem beszélünk!- mondtam kicsit játszva a sértődöttet.

-         Jó, jó igazad van, ez övön aluli volt. – mosolygott ő is.

-         Na húzd le és gyere!

-         Hová?- néztem rá ijedten.

-         Hát ki a parkolóba, hogy felfedhessem gyilkos énem!- nevetett ismét, de aztán folytatta.

-         Hát táncolni hova máshova? Nekem már az asztal alatt is jár a lábam, ugyanakkor nem lenne igazságos, ha itt hagynálak egyedül.

-         Te menj csak, de én még maradnék egy kicsit, sőt azt hiszem kérek még egy italt.

-         Rendben hozom!

-         Nem, nem! Nem így értettem, így is túl sokat fizettetek már nekünk, pedig még csak nem is ismertek minket.

-         Ugyan már, ez nálunk sosem jelentett gondot. Lazulj már el egy kicsit.

-         Ezt pont te mondod? Egész nap úgy mászkálsz mintha…

Tudtam, hogy ezt a mondatot nem kellett volna elkezdenem, hiszen semmi jogom ilyet mondani neki két nap után. Láttam ahogy felhúzza az egyik szemöldökét:

-         Mintha mi?

-         Nem semmi, nem folytatom.

-         Pedig most már tényleg szeretném tudni. Ha elkezdesz egy mondatot azt illik befejezni.

-         Teljesen más vagy, mint most. Az egyetemen mindig olyan mogorva és kimért vagy.

Láttam, hogy elgondolkozik, de közben végig a szemembe nézett, mintha abból akarná kiolvasni a még kimondatlan szavakat.

-         Mindennek megvan a maga oka. – mondta mosolyogva, majd felállt, hogy csatlakozzon táncoló barátaihoz.

Valahogy szomorkás volt ez a mosoly, ami csak még nagyobb káoszt váltott ki bennem.

Általában viszonylag gyorsan feltudom térképezni az emberek személyiségét, de ő még nekem is túl bonyolult.

Tom mennyivel egyszerűbb jellem-gondoltam, miközben azt néztem, hogy bohóckodik Tom Shane hosszú hajával.

Ígéretemhez híven a pulthoz siettem és azonnal kértem még két kört. Közben elnéztem, ahogy Rob táncolni kezd és mit ne mondjak nagyon is jól csinálta. Rágyújtottam egy újabb cigire és élvezettel figyeltem minden mozdulatukat.

Lassan az én lábam is dobolni kezdte a zene ritmusát így hamarosan felálltam és elindultam feléjük. 

Éreztem, hogy nem lesz itt további gond a tánccal, ugyanis ahogy felálltam egész testem beindult. Odasétáltam a lányokhoz, akik már alig várták ezt a percet és egyből megfogták a kezem, hogy hárman is táncolhassunk.

Persze ez a fajta különcködés a fiúknak nem tetszett ezért gyorsan szétcincálták hármasunkat. Már azt sem tudtam, hogy kivel táncolok egyszer egy női kéz érintett egyszer egy férfi. Tényleg őrült tempót diktáltak, az is fokozta az előnyüket, hogy többen voltak, mint mi. Egy kéz kulcsolódott a derekamra. Tom volt az. Aztán egy másik srác állt be elém, és már kész is volt a Ktew szendvics. Sam és Tom viccekkel bombáztak két oldalról miközben táncoltak. Nagyon melegem lett még szerencse, hogy számítottam erre és egy üdítő kíséretében indultam el a pulttól.

Most gyorsan kiszabadítottam magam a két fiú társaságából, akik egyből lecsaptak Madie-re, hogy nem maradjanak lány nélkül.

Meglepődve tapasztaltam, hogy Rob is az asztalnál van. Láttam, hogy cigizik, de már nem volt sok neki hátra.

-         Hát ön kedves uram, mit árválkodik itt egymagában?- próbáltam felvidítani.

-         Csak nem szerettem volna kiégetni a ruhátokat- emelte fel cigit tartó kezét.

Gondoltam egyet, majd kivettem a kezéből a cigit, beleszívtam, majd elnyomtam.

Értetlenül nézett rám, de a szeme mosolygott, azt hiszem pontosan tudta, hogy mi fog következni.

Kézen fogtam és visszavezettem a tánctérre. Egy cseppet sem ellenkezett csak elnevette magám, hirtelen pálfordulásomon.

-         Neked tényleg csak felkellett oldódnod- mondta viccelődve.

-         Én megmondtam- nevettem, majd elkezdtem táncolni.

Először szembe álltam vele, de valahogy zavarban voltam, hogy egyfolytában összeakadt a tekintetünk. Mindig ez van, ha fiúval táncolok, hozzáteszem nem történt meg sokszor.  Inkább háta fordítottam, a zene is gyorsabb ritmust diktált. Finoman megfogta a derekam és így folytattuk a táncot. Nem simultam hozzá, hiszen eléggé félreérthető lett volna. Teljesen egy ritmusra mozogtunk, ami meglepett, mert soha senkivel sem mozogtam még ennyire összhangban. Hamarosan vége lett a számnak és párcserét tartottunk. Marcus velem, míg Shane Robbal táncolt, bár ezek a táncok már inkább voltak össznépi táncok, mint különálló kettesben lejtett mozdulatok. Ennek persze újabb nevetés lett a vége. Leültünk egy kicsit, mert mindenki megszomjazott, Tom pedig vállalta az italhozó szerepét.

Amikor újabb beszélgetés kezdődött, egyszer csak csend lett a teremben és mindenki a színpadra nézett, ahol megjelent a nemrég említett Marcus, na nem az amelyik itt ül az asztalnál, hanem amelyik pár órája még a pincében lustálkodott, bejelentette, hogy újabb zenekar következik.

Ahogy kimondta az Eclipse szót a fiúk ránk néztek, majd felálltak. Ahogy felfogtuk mit csinálnak, izgatottan mocorogni kezdtünk fotelünkben, hogy minél jobban hallhassuk őket játszani.

/ Köszönöm szépen, hogy eddig vártatok!(L)/