2010. szeptember 8., szerda

15. Rész



15. Rész



A fiúk nagyon otthonosan mozogtak a színpadon. Gyorsan összerakták a felszerelést és elfoglalták jól megszokott helyüket. Úgy tűnt egyáltalán nem zavarja őket a nyilvánosság pedig szinte kivétel nélkül minden szem rájuk szegeződött.
Az első akkordok nagyon lágyak voltak. Sírni csendet teremtettek az egész helységben.
Rob zongoránál ült és egy mikrofon volt a szájához rögzítve. Furcsa volt, meg mertem volna rá esküdni, hogy gitározni látom majd. Talán még énekel is?
A dallam szinte elvarázsolt, több, mint fél percen keresztül csak a hangszereké volt a főszerep, egyszerűen gyönyörű volt. Becsuktam a szemem, hogy élvezhessem ezt a csodát.
Már szinte egybeolvadtam a zenével, amikor egyszer csak megszólalt Rob hangja. Szemeim hirtelen felpattantak, látni akartam őt ahogy eddig még soha. Egyedül énekelt, hangja mégis betöltötte az egész teret. Lassan de tisztán énekelt, hangja pont olyan szomorkás volt, mint maga a zene. Nem is a szomorkás a megfelelő szó, hanem az érzelmes. Annyi érzés áradt belőle, hogy még egy pisszenés sem hallatszott, pedig rengeteg vendég volt ezen a helyen.
Rob szeme sokszor csukva volt, úgy gondoltam így ő maga is jobban áttudja érezni a dal szövegét. A dal az elmúlásról szólt, valami ónak a végéről, de benne volt a remény is, egy még jobb jövő felé. Semmi köze nem volt a sablonos nyálas, szerelemről szóló tini számokhoz. Lopva barátnőimre néztem és ugyanazt az ámulatot véltem rajtuk felfedezni melyet magam is éreztem.
Sam, Marcus, Bobby és Tom teljes összhangban játszottak, néha az ő hangjuk is megszólalt egybeolvadva Robéval. A csoda úgy hat percig tartott, de én egész éjjel hallgattam volna.
Miután befejezték a számot még hosszú percekig csend volt, majd kitört a dübörgő taps. Nem szállt a fejükbe a dicsőség, szerényen mosolyogtak és lopva felénk tekintettek. Őszintén szólva teljesen elfelejtettem tapsolni, mert még mindig őket néztem és a fejemben a letűnt zenét hallgattam képzeletbeli lejátszómon. Miután hangszereiket leszerelték és lejöttek a színpadról egyből a pulthoz mentek, hogy csillapítsák szomjukat. Rólunk sem feledkeztek meg, bár én már tényleg kínosan éreztem magam amiatt, hogy az egész estét ők állták.
- Na lányok hogy tetszett?- kérdezte Tom vidáman, amikor helyet foglaltak köreinkben.
- Fantasztikus volt! Miért nem mondtátok, hogy ilyen jól játszotok? A közönség egyszerűen megzabált titeket.- mondta Shane lelkesen és közben olyan csodálattal nézett a fiúkra, hogy ilyet még sosem láttam tőle.
- Nem szoktunk kérkedni. Egyébként sem voltunk csúcsformában, nekem kétszer is megcsúszott az ujjam a gitáron és egy fél hanggal feljebb pengettem, mint kellett volna. – mondta Bobby nevetve.
- Hát ti tényleg nem vagytok semmik! Kiráztok egy ilyet kisujjból és ráadásul itt szerénykedtek, amikor titeket istenítünk. – mondta Madie nevetve és közben a fejét ingatta kétkedése nyomatékosítására.
Láttam, hogy többen is lopva rám néznek, hogy szólaljak már meg, de egyszerűen nem bírtam. Annyi érzelmet indított el bennem ez a dal, hogy bármennyire szerettem volna, még nem sikerült feldolgoznom.
- És neked, hogy tetszett Kris?- kérdezte Marcus mosolyogva.
Farkasszemet néztem vele, de nem bírtam válaszolni csak bólogattam.
- Ez most mit jelent te lány? Ennyire rosszak voltunk?
Egyértelmű nemet intettem a fejemmel.
- Ennyire jók?
Bólogattam és közben próbáltam megfogalmazni, hogy a jó mennyire enyhe kifejezés.
- Egyszerűen elvarázsoltatok…-mondtam körbejártatva tekintetem a fiúkon, s közben egy pillanatra elidőztem Robon.
- A hangod… annyira egyedi … szinte belém égett.
- Akkor hűtsük le magunkat- mondta mosolyogva Rob, majd koccintásra emelte a poharát.
Nyolc pohár lendült egyszerre a magasba és csörömpölés hallatszott. Számhoz emeltem az italom és nagyot kortyoltam.
Az órámra nézve döbbenten tapasztaltam, hogy már hajnali három óra, pedig holnap nyolctól óráim vannak. Nem akartam hangulatromboló lenni, de a lányoknak azért jeleztem, hogy lassan menni kellene.
- Visszavigyelek titeket?- kérdezte ezúttal Rob, aki valószínűleg észrevette reakciómat.
- Ha nem lenne nagy gond, azt most nagyon megköszönném, ugyanis fogalmam sincs, hogy hol és milyen messze vagyunk.
- Nekem sem ártana lassan lefeküdnöm elvégre ha úgy vesszük nekem is iskola van holnap- mondta Rob nevetve, majd elköszönt a fiúktól.
Mi is így tettünk és megígértették velünk, hogy holnap is eljövünk. Úgy lesz egy esténk, hogy kipihenjük magunkat. Őszintén szólva nem volt szükség különösebb győzködésre, egyből igent mondtunk.
A kocsi motorja felbőgött és hazaindultunk. Útközben megpróbáltam memorizálni a helyet, hogy legközelebb magunktól is idetalálhassunk.
A kávézó utcáját elhagyva Robra sandítottam.
- Nem lenne jobb, ha itt tennél ki minket?
- Késő van, nem kellene már egyedül mászkálnotok, ráadásul gondolom fáradtak is vagytok a sok tánctól. Majd az egyetem sarkánál kiteszlek titeket, amúgy is sötétített az üveg, nem igazából lehet belátni, pláne nem éjszaka.
Alig pár perc múlva meg is érkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból és elköszöntünk Robtól, aki egyből elhajtott. Ez az éjszaka fantasztikus volt, boldogan bújtam az ágyba.
Milyen furcsa lesz Robbal találkozni röplabdán a mai nap után…

17 megjegyzés:

  1. Wíííí!
    Tök jó volt :D:D
    Azért kíváncsi leszek hogy tényleg hogy fog viselkedni ROb bár most cukíí volt de nagyon :D
    Ma még lesz friss?
    *elsőőkomiii*
    Puszííííí
    Tincsu

    VálaszTörlés
  2. Húú ez őrülten szuper volt, alig várom a következőt.
    Igazából nem szoktam komizni sehova (tudom, tudom nem szép dolog tőlem), de annyira tetszik a történeted, meg láttam hogy 10es komihatárt kérsz meg minden. Meg az is nagyon jó hogy minden nap van új.
    szóval sok gratula, és örülök hogy ilyen tehetséggel vagy megáldva (L)(K)

    VálaszTörlés
  3. JAjj, megint nagyon jó volt, azt hiszem Rob hangja után én se tudnék megszólalni, eltudom képzelni Kris reakcióját :)
    Rob ismét tanárbácsi lesz,biztos megint kis Mr. Szigorka :D Várom a kövit :)

    Pusszz (L)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett!:D Úgy imádom olvasni ezt a történetet!x)
    Am hulla fáradt vagyok, de nem érdekel, akkor is kivárom még a másik frisst!:D
    Már nagyon érdekel a folytatás és tök ügyi vagy és kösziii *.*
    Puszi
    Liz

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jóó lett!
    Vároma folytatást.. =) Remélem lesz ma még friss.. =D
    Amúgy tényleg helyes Rob és téll kiváncsi vagyok milyen lesz Krissel Röpin! =P =)
    Várom a Kövit! Bye! =)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szupi torténet. Alíg várom hogy mi fog torténni a tornaorán...
    Csak így tovább!
    Zsu

    VálaszTörlés
  7. Szia! Most írok először hozzád szerintem XD. Huhh...nagyon nagyon tetszik a történeted és jól is írsz! Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  8. Kíváncsi leszek,hogy mire jut Robsten ebben a töriben , HAJRÁÁ. IMÁDOM,

    VálaszTörlés
  9. Szia Thalia!
    Megint nagyot alkottál, én is elalélnék Rob hangjától:D Kíváncsi vagyok mi lesz a röplabdán. Remélem lesz ma még friss:)))) Puszi Judit

    VálaszTörlés
  10. WoW.
    Nagyon joo lett.*.*
    Kíváncsi leszek a röpi órára:P
    Nah meg a kövi bulira,és Tomra is xD.
    Remélem lesz még ma friss:P:D
    Nagyon ügyi vagy!!!
    Pusziii(L)
    Sárikaaa:)

    VálaszTörlés
  11. WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! Én még csak most értem ide és olvastam el dde lenyügötél. Szavakat keresek de csak óóóó ááá wááá jön, de ténleg. Huh most meg elfelejtetem mit akartam irni. Jah igen. Totál bele éltem magam főleg az éneklős résznél. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ tombolok és örömcsörgök.XD
    Nálam is van friss ha gondolod olvass el.
    Rem ma még lesz Frisss.
    IMÁDTALAK (L)

    Pussssssssz
    Krixta /Bella19-Kstev(-Nyú)/

    VálaszTörlés
  12. Kedves Thalia!xD

    Hát ez a zenés, éneklős rész imédni való lett! és ellett kézelve Robci amint dalolászik :D
    Remélem nem kell mondanom h elfolytam xD

    Csók és már várom h milyen bonyodalmak lesznek az órákon xD

    VálaszTörlés
  13. ez isteni rész volt xD
    Várom a kövit
    By Kata

    VálaszTörlés
  14. szia!
    :DDD jó lett a koncert:DDD
    olvasom is tovább, csak nehogy baj legyen belőle, h Rob diákokkal bulizott:DDD

    VálaszTörlés
  15. Ez egyre jobb lesz!! De jó, hogy nem kell várnom a fejikre...
    Nagyon tetszik a szitu, igazán jól érzékelteted, szinte láttam a klubot, meg a zenekart...
    Szuper!!
    De a holnapi óra mit tartogat?....
    olvasok is tovább:)

    VálaszTörlés