2010. november 6., szombat

:)

Szeretnék mutatni egy kommentet, ami nagyon tetszett!
A nevet nem írom, ki mert nem tudom, hogy az írója örülne-e neki, és ezúton is elnézést, hogy ide kiteszem, de mindjárt mondom, hogy miért.

"szia,
na hát most el kell mondanom valamit.
az előző résznél nem komiztam, mert nekem az valahogy túl erőltetet volt, vagyis nem erőltetet, hanem nekem úgy tűnt, hogy túlságosan készültek rá, meg az a romantika az az én ízlésemnek kicsit már sok volt, de ettől függetlenül, kicsit sem vont le abból, hogy milyen jól írsz (L)

bocsi ezért, de úgy érzem, ha már kritikát írok akkor elmondom az ilyen írányú véleményem is.

na, de ez a fejezet ez már nagyon is az én ízlésemnek volt megfelelő. minden spontán ötlettől vezérelve történt és ebben is volt romantika /amit mellesleg imádok, csak hát nem tom az előzőnél miért nem, én se értem./ na meg a szenvedély :P
egy szóval ez tökéletes volt.

remélem nincs harag azért amit az elején írtam és bevallom azért is nem írtam ott komit, mert tudtam, hogy csak valamiért azzal az egy fejivel volt ez a picike gondom. az összes többinél sose éreztem így."


Nekem ez a komment nagyon tetszett! És szívesen fogadok tőletek több hasonlót is!
Ne aggódjatok, nem vagyok sértődékeny és nagyon szeretném tudni, ha valamivel nem vagytok elégedettek.
Ennek a kommentnek az írója, nagyon kedvesen írt jót és rosszat is. Viszont a negatív kritika részét úgy írta le, hogy kifejtette, hogy mi és miért nem tetszik neki!
Ez nagyon fontos! És ebből tudok én is tanulni!
Szóval hálás vagyok neki, és nektek is, mert ez nem azt jelenti ám, hogy a sok kedves szó nem esik ugyanilyen jól!
Az egyik a lelkemnek esik jól, a másikkal pedig fejlődni tudok!
Bocs a hosszú beszédért, csak kikívánkozott! :)

8 megjegyzés:

  1. Nekem csak az a véleményem, hogy nagyon individuális, hogy ki mennyi romantikától sokall be. Van akinek a cukormáztól csöpögö töriböl sosem elég, van aki már egy kevéstöl is besokall.
    Azt hiszem minden lány szívének a mélyén él a tökéletres pasi,aki a reális életben nem létezik, csak a majdnem tökéletes...
    De számomra pont ez a szép a FF-ekben, hogy megpróbálja azt az illuziót kelteni, hogy igenis létezik a tökéletes pasi.
    Számomra nagyon is illett ez az elökészített romantikus elsö együttlét a felépített karakterekhez. Nekem nem volt túl mesterkélt, hiszen nem beszéltek róla, hogy be fog következni, egyszerüen tudták, hogy ez nem csak egy szimplán ottalvás lesz.
    Külön örültem, hogy valaki, ez esetben Thalia, vette a fáradságot és kimerítöen megpendítette a védekezés témát. Azt hiszem mindenki rezel az elsö nögyógyitól és az elsö alkalomtól is. Nekem nagyon hihetöek voltak Kristen érzései.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Krissy! Én valahol mindkettőtökkel egyet értek! Azon gondolkodtam mennyire vicces lenne, ha néha megosztanám veletek a saját magam kritikáját, mert néha visszaolvasva amit írtam elszégyellem magam, mert annyival jobban lehetett volna csinálni.
    Persze, amíg nektek tetszik, addig én sem bosszankodom rajta túl sokáig, de szeretném ha tudnátok, hogy egyáltalán nem vagyok megelégedve a részekkel :D

    VálaszTörlés
  3. Szia Thalia,

    ez a jó nekünk olvasóknak, hogy Te elégedetlen vagy! Szerintem egy jó író ritkán igazán elégedett, minden újraolvasás után máshogy írná a történetét kicsit. De azt hiszem ez a fajta elégedetlenség az, ami a jó írás szinvonalát biztosítja!
    Az elözö hozzászólásomhoz még azt füzném hozzá, hogy szerintem RP azért is ennyire népszerü, mert ugyan ö sem tökéletes pasi (na jó, majdnem...), de képes azt az illuziót kelteni, hogy az.

    VálaszTörlés
  4. Igen ez igaz! Ő sztem egy olyan pasi, aki ha 4 évvel ezelőtt szembe jött volna veled az utcán azt mondod, hm... nem rossz. De ennyi nem fantáziálsz róla... De manapság a fél világ a lábai előtt hever és ez nem tudható be csupán Edward karakterének, mert ha ennyi lenne az egész akkor egy éven belül mindenki lenyugodott volna. :)

    Thalia

    VálaszTörlés
  5. Nekem annyi hozzáfűzni valóm van ehhez, hogy szerintem, nagyon aranyos volt, ahogy 'civilizáltan' kinyilvánította a véleményét, mert sajnos sokan nem képesek erre. Mellesleg valóban ez mindenkinél más. Tőlem is távol áll a gyertya, meg hangulatos zene, de van egy barátnőm, aki arról mesélt nekem, hogy ő így képzeli el az elsőt. Szóval végül is, elég nehéz úgy megírni egy fejezetet, hogy mindenkinek jó legyen. Én ilyenkor, próbálom több szemszögből is nézni a dolgot. Ami viszont tökéletes volt, hogy Kris nem merte elmondani, félt erről beszélni, kényelmetlennek gondolja a szitut, és tudja, hogy nem tud mindent jól, mert nem gyakorolta, de azért próbálkozik. Bevallom ez nekem azért tetszett, mert magamra emlékeztetett.
    Viszont épp ezért volt tökéletes, mert szerintem mindenkibe benne van vagy volt az, hogy Úr Isten! Hát de h csináljam? De mit csináljak? V sokakban az, h gyertya, v legfőképpen a védekezés. Nagyon nagyon élethű volt szerintem :) Szóval nekem tetszett :)
    (L)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Encike! (L)
    Nagyon örülök, hogy neked is tetszett főleg úgy, hogy nem vagy a túlzott romantika híve :)

    VálaszTörlés
  7. KICSIM, ÉN SAJNOS MÁR ELKERÜLTEM (NEM KICSIVEL)A KORODAT, MÉGIS SZIVESEN OLVASOM A ROBSTENES BLOGJAITOKAT ÉS NEM AZÉRT MERT DIVATOS FELKAPOTT SZTÁROK, HANEM MERT JÓ LÁTNI ŐKET EGYÜTT.IMÁDOM A FILMJEIKET ÉS NEM HISZEM HOGY MEGNÉZNÉM A KÖVI RÉSZEKET HA VMELYIKÜKET KIHAGYNÁK.ENNYI IDŐSEN....KHM IS BORZASZTÓAN ROMANTIKUS VAGYOK,BÁR BOLDOG HÁZASSÁGBAN ÉLEK.SZERETEK MINDEN KRISTEN ÉS ROBERT TÖRTÉNETET, IGAZ HOGY KOMIKAT NEM IROK MINDEN TÖRTÉNETET NYOMON KÖVETEK ÉS VÁROM A KÖVIKET.kÉRLEK FOLYTASSÁTOK LÁNYOK!!!!!!(SZIL.ANGYALKA,BRIANNA,LADY ÉS MINDENKI) SZERETLEK TITEKET CSAJOPK!!!!!!

    VálaszTörlés
  8. Hű...... Bocsánat csak most vettem észre! Köszönjük! :)

    Thalia

    VálaszTörlés