28.Rész -kicsit írtam még hozzá XD-

Extra rövid, de el kell mennem, viszont kaptok holnap dupla meglepit! (L)

28. Rész

Egy ideig csendben szívtuk a ciginket és csak lopva pillantottunk egymásra.

-         Nagyon kedves a húgod.- mondtam végül, mert nem volt jobb ötletem és ezt komolyan is gondoltam.

-         Igen, ő tényleg bárkivel képes megszerettetni magát.- mosolygott Rob, de azért a hangszíne elég furcsa volt.

Talán ez most egy burkolt sértés akart lenni? Mintha a huga csak azért kedvelne engem, mert mindenkit kedvel és nem azért mert ….magamért.

Lehet, hogy haragszik a tánc miatt? Vagyis amiatt, hogy…

-         Haragszol rám, amiatt, ami a Twilightban történt?

Láttam, hogy oldalra fordította a fejét, ezek szerint érzékenyen érintette a téma.

Hosszúra nyúlt a csend, de végül mégiscsak megszólalt.

- Nem haragszom nem tehetsz róla. Ilyen a természet.

- Tudom, de… - inkább hallgattam. Nagyon kínos volt a téma, de nem akartam, hogy ez a választófal megmaradjon köztünk.

Rob rám nézett. Elakartam kapni a tekintetem, de nem sikerült. Egyenesen a szemébe bámultam, amitől még kínosabbá vált minden.

-         Figyelj… Nem aludnál ma velem?

-         Hogy mi?

-         Nem aludnál ma velem?- kérdezte meg újra Vick az ajtóban állva.

-         Öh.. Én?- Néztem rá értetlenül.

Rob is hirtelen rákapta tekintetét és cseppet sem kedvesen kérdeze:

-         Miért nem tudsz egyedül aludni?

-         Most miért baj, hogy kiszeretném használni, hogy itt egy kedves lány? Tudod jól, hogy milyen vagyok. Nem szeretek egyedül lenni.

-         Rendben nekem mindegy. Kristené a döntés joga.- sóhajtott Rob lemondóan, majd olyan szemekkel nézett rám, mintha azt akarná: nemet mondjak.

Vickre néztem aki álmos, de kérlelő szemekkel nézett rám. Nem tudtam ellenállni neki.

-         Persze, miért ne. – mosolyogtam rá.

Vicky boldogan indult vissza a szobájába, hogy helyet csináljon nekem, Rob pedig olyan erősen pöccintette le a hamut égő cigijéről, hogy az ketté tört.

Értetlenül néztem rá.

-         Mi a baj?

-         Semmi.

-         Rob… -közelebb léptem hozzá, hogy végre rám nézzen.

-         Figyelj Kristen…kezdte kicsit indulatosan anélkül, hogy rám nézett volna, de aztán nem folytatta.

-         Rob! Beszélj már kérlek! Nem tudom, hogy mi játszódik le benned, de nem szeretném, hogy bármi miatt haragudj rám.

-         Nem rád haragszom érted! Egyedül magamra! Nem így terveztem a dolgokat. Ha kirúgnak az állásomból…

-         Miért rúgnának ki?- muszáj volt közbevágnom, mert már semmit sem értettem!

-         Miattad!

-         Rob ezt nem értem…

-         Tényleg nem?- kérdezte szinte suttogva, mint egy megtört ember.

Olyan hirtelen történt minden, hogy már csak akkor kaptam észbe amikor Rob ajkai az enyémhez értek. Először összerezzentem, majd remegni kezdtek a lábaim. Önkéntelenül visszacsókoltam aztán szinte mindent elvágtak. Olyan volt, mintha egy tengerparton sétálnék, miközben a szél hajamba tép, a lában pedig puha homokba süpped. Ajkaim enyhén szétnyíltak felajánlkozva a mélyebb mélységekre. Éreztem ahogy Rob nyelvével körbekaristolja szám, de végül nem élt a lehetőséggel. Egy utolsó csók után elvált tőlem és korlátoz támaszkodott.

-Most már tudod, miről beszéltem. – mondta keserűen, még mindig szaporán szedve a levegőt.

Nem bírtam megszólalni, sem megmozdulni. Csak álltam ledöbbenve és úgy néztem rá, mint akit kiszakítottak legszebb álmából.

A szívem szinte dübörgött, az agyam pedig zsibongott a sok gondolattól és érzéstől.