Légyszives like-oljátok a képet ezen az oldalon:
2011. március 1., kedd
2011. február 28., hétfő
81. Rész
Dupla rész lett az ismételt egyhetes miatt.... De ha erre nem írtok komit akkor.. akkor.. így jártam XDXD :D
/Robert szemszöge/
Az éjszaka és Kristen nyoma egész nap a bőröm égette. Úgy vártam az énekórát, mintha akkor találkozhatnánk, de persze tudtam, hogy ez ma nem lehetséges. Megértettem okai és nem is haragudhattam rá emiatt, ugyanakkor kezdtem beleőrülni a szerelembe. Megszoktam, hogy csak a húgomért kell aggódnom, de őt már régóta ismertem, sőt én neveltem fel, tudtam, hogy mire képes. Viszont Kristen annyira törékeny… A vak is látja, hogy sebezhető és könnyű célpont. Persze csak a teste, mert az esze nagyon is a helyén van, ahogy az érzései is. Kölcsönösen elszúrunk dolgokat, de ez nem csoda hiszen mindkettőnknek ez az első és remélhetőleg örökké tartó nagy szerelme és szerelmes kapcsolata. Mégis azt kívánom bárcsak ne ilyen hirtelen történt volna. Ha legalább ismertük volna egymást pár éve és ez a szerelem egy baráti kapcsolatból alakult volna ki, amikor az egyik fél nyolcvan százalékra tudja, hogy mit várhat a másiktól. A mi esetünkben ez jó indulattal is csak ötven-ötven volt, azért jóindulattal, mert a döntések sok irányba futnak. Nem létezik egyszerűen igen és nem, vagy fekete és fehér, hanem rengeteg helyen hibázhat az ember. Ettől félek a legjobban, hogy elszúrom valamivel és egyik percről a másikra keze kicsusszan az enyéim közül.
Próbáltam kizárni minden butaságot a fejemből és csak a tanításra koncentrálni. Ami a munkám problémát jelent a párkapcsolatomban azóta, valahogy a tanítást sem tudom élvezni és ez rossz azért, mert ezt a hivatást választottam, semmi máshoz nem értek… Legalábbis nem tudok róla. Talán ha sikeresebbek lennénk a bandával… Régen mindenképpen művész szerettem volna, el sem tudtam képzelni magamnak semmilyen földhözragadt, reális dolgot, aztán…. Hát igen, a szükség nagy úr… Beszélnem kell erről a srácokkal, amint lesz egy kis időm jobban átgondolni.
Szinte alig vettem észre, hogy kicsengettek, azonnal a tanári felé indultam, hogy lecseréljek pár nálam levő dolgot és igyak egy kávét. Csak páran lézengtek a helységben és a gép is szabad volt. Amint a gőzölgő fekete a kezemben volt, már indultam is a folyosó túloldalára ami a tanári dohányzó volt. Kinyitottam az ablakot és a párkányra telepedtem. Itt sem fogadott zsúfoltság, csak a pszichológia tanár pipázott a túlsó ablaknál. Róla is Kristen jutott eszembe, hiszen, ez a pasas az egyik tanára.
Szinte zavarba ejtően méregetett… Ahogy ránéztem egyből megbántam, mert így megragadta a pillanatot és olyat mondott, hogy majdnem kiestem a nyitott ablakon.
- Megmondaná Stewartnak, hogy a csütörtöki dolgozat rövid összefoglalója már fent van a neten?
- Hogy… kinek?- kérdeztem és próbáltam úgy tenni, mint, aki nem kapaszkodik annyira az ablakkeretbe, hogy az mindjárt kettéhasad.
- Stewart… Most lesz vele énekórája nem?
- Ó, nem uram, már megvolt. Most jöttem ki a teremből. És Miss Stewart mára beteget jelentett ha jól értesültem, ugyanis nem találkoztam vele.
-Értem.
- Viszont holnap lesz vele órám és ha gondolja szívesen átadom az üzenetét.
- Remek. Reméljük holnapra Miss Stewart már makk egészséges lesz. Eszes lány, kár lenne ha romlana az átlaga…
- És még szépen is énekel.- tettem hozzá, de próbálta, tárgyilagos lenni, minden érzelemtől mentes.
- Csak nehogy a szép hangja a tanulás rovására menjen… - ezt az egyet kérem tőle, mondta a professzor majd eloltotta a pipáját és egy fejbiccentéssel kisétált a dohányzóból.
Hamarosan kezdődik a következő ének egy másik csoportnak… Előkaptam a telefonom, hogy megnézzem az időt, ekkor láttam, hogy nem fogadott üzenetem van Kristentől. Már a nevére is megdobbant a szívem. Az üzenet kedves volt, de cseppet sem könnyítette meg a dolgom. Gyorsan visszaírtam, majd cigim elnyomva előkaptam a szájvizet és tanárhoz egyáltalán nem méltó módra, beleittam, kicsit körbevezettem a számban, majd meggyőződve arról, hogy senki sem lát, kiköptem az ablakon. Nem szerettem volna, dohányszagot árasztva beszélni a diákjaimnak.
Az óráimnak már vége volt, de két lányt be kellett hívnom tesiből korrepetálásra, mert szörnyű időt futottak a múltkor. Nem is értem, hogy a sok választató sport közül miért pont a felmérésekre esett a választásuk. Persze elképzelhető, hogy későn kaptak észbe és már csak ez az egy hely volt üres… Az idő szép volt és a terem nem volt elég hatalmas ahhoz, hogy kényelmesen kanyarok nélkül lehessen futni, így kimentünk a külső pályára. Eredeti tervemmel ellentétben egy időpontra hívtam őket, hogy minél előbb letudhassuk az egészet és mehessek haza Kristenhez.
Folyamatosan a telefonommal bajlódtam, és már nem egyszer álltam fel, hogy neki vágom a falnak a kis készülék, de aztán minden egyes alkalommal be kellett látnom, hogy ez a haszontalan készülék az egyetlen reményem. Folyamatosan Robot próbáltam hívni, de nem volt vonal. Átkozott térerő!
Újabb egy óra telt el azzal, hogy próbáltam a felső ablakot elérni, hogy azt kinyitva talán kikiabálhatnék valakinek, vagy végre megmozdulna a kis pöcök a masinán…
Minden tudásomat latba vetve próbáltam zsámolyokat szőnyeget és egyéb berendezési eszközöket egymásra pakolva olyan magas és lehetőleg biztonságos kupacot alkotni amin felmászhatnék, de a sikerhez még így is hiányzott vagy egy méter.
Fogalmam sem volt hová nyílik ez az ablak…
Délután fél öt… Remek. Ezt nem hiszem el. Lassan az épületeket is bezárják! Jó azért ez nem igaz, mert van akinek délután is vannak órái…
Rob már vagy két órája otthon lehet… Vagy másfél… Biztos próbált már hívni. Francba!!!
Na jó, most már tényleg elegem van! Találtam egy vasrudat már vagy másfél órával ezelőtt, és úgy gondoltam, hogy végső megoldásnak ez is jó lesz. Megfogtam a csövet, ami mondjuk úgy nem volt épp könnyű, hiszen ha jól saccoltam tömör vasból készült és a hossza is túlnyúlt rajtam. Nem voltam benne biztos, hogy menni fog, de pár próbát megér- gondoltam.
A kupac tetején kicsit megszédültem, mert nem volt elég megküzdenem a gravitácóval, most már a vas is húzott volna lefelé, de annyira mérges voltam és kétségbeesett, hogy ez megnövelte átlagerőmet. Először csak próbáltam felnyújtani amennyire csak tudtam, de így nem volt erőm másra, csak kocogtatni az ablaküveget, ráadásul az egyik ilyen ütésnél túlságosan hátradőltem, és nehezen sikerült csak visszanyernem egyensúlyom annyira, hogy le ne essek. Stratégiát váltottam. Próbáltam egy hallgató eszével gondolkodni és nem egy hülye libáéval aki bent rekedt a szertárban miközben várta, hogy eltölthessen egy lopott pásztorórát a tanárával.
Szóval ha nekem nincs elég erőm, akkor nem segíthet más csak… A lendület! Ez az! Minél nagyobb ívben tudom meglódítani a vasat annál nagyobb lesz a gyorsulási sebessége és megnő az ellenállásra kifejtett ereje! Bingó!
Hátat fordítottam az ablaknak és mindkét kezem a vasrúd aljára kulcsoltam és hagytam, hogy lógjon. Hátrafordultam, hogy belőjem a célt, majd vissza. Minden maradék erőm összegyűjtöttem és Robra koncentráltam, arra, hogy miharabb vele lehessek. Vettem egy nagy levegőt, majd hátam előbb előre majd hátrahajolt miközben kezem s a rúd szinte hátravágódott. Hatalmas csörömpölést halottam és éreztem a mögém hulló üvegszilánkokat. Szerencsére egy sem talál el. Végre! De ez még csak fél siker. A mobilomra néztem, de a pöcök még mindig nem mozdult, sejtettem. Időközben találtam egy rossz partfis nyelet, melynek törött nyelét bele tudtam illeszteni a vascsőbe. Ez volt tervem második fele. Gyorsan lemásztam a vascsőért mely a padlón végezte és egybeillesztettem a két darabot, majd újra vissza. Elővettem a telefonom és benyomtam Rob számát valamint a mikrofont és kihangosítást. Na most kellene gyorsnak lennem bénázás nélkül. A telefont a partfis szőrére helyeztem amilyen biztonságosan csak tudtam, majd megnyomtam a hívásgombot és igyekeztem minél előbb feljuttatni a vascsövest partfisostul és telefonostul az ablak elé. Sikerült. Füleltem… Ez az valami hangot hallok, talán most tárcsázza. Jajj kérlek ne hagyj cserben! Csend… Majd egy újabb hang! Ez az! Kiabálni kezdtem!
- Rob itt vagyok a szertárban! Bezártak a szertárba!A suliban vagyok a szertárban! A tornateremben! Hozz kulcsot!
Fogalmam sem volt róla, hogy hallotta-e kiabálásom vagy hogy egyáltalán felvette-e a telefont, de minden reményem ebben volt. Leszálltam, és leültem. Fentről áramlott befelé a friss levegő ami azért segített egy kicsit lenyugodni. A következő húsz percben hol a telefonom néztem, hol az ajtót figyeltem. Öt óra…
Felpattantam! Valaki bejött a terembe, hallottam ahogy az ajtó kinyílt, majd léptek zaja visszahangzott és kulcs csörgése. Ez az!!!
Már az sem érdekelt ki az csak kijuthassak innen!
Kattant a zár! És én egy másodpercet sem várva tovább szabtam fel az ajtót.
Még fel sem fogtam, hogy végre kint vagyok, máris kezek fonódtak körém és tudtam, hogy megérkeztem. Rob!
Ölelt és csókol és én ugyanezt tettem. Majd amikor ez kicsit lenyugodtunk eltolt magától.
- Kristen hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Mégis csináltál te itt és hogy ragadtál bent?
Kikelt magából… Most nem szeppentem meg, csak én is ideges lettem. Én voltam bezárva és oldottam meg McGyver ügyességével az egészet erre még ő is leszúr!
- Miért miért miért? Mert veled akartam lenni tudod, azért! Tudtam, hogy lesz egy kis időd a két lány között és gondoltam megleplek! És képzeld nem én akartam itt ragadni te… te…
- Egyszerűen nem találtam szavakat, mert mindezek ellenére nem tudtam rá mondani semmi rosszat és ahogy rám nézett… Először meghökkent visszavágásom nyomán, majd arca újra indulatos lett… Nem is indulatos inkább vad.. nem hagyta hogy jelzővel illessem, magához húzott és vadul csókolni kezdett. Olyan szinten felizgatott, mint a legelső csókunkkor kint a padon. Bevallom hogy egy percig sem tiltakoztam, tőlem így is megbeszélhetjük a dolgokat, de ha már belémfojtja a vitát, akkor ne maradjak adósa. Olyan vadul csókoltam vissza, mintha csókcsatában akarnánk eldönteni melyikünknek van igaza. Pillanatokon belül újra a szertárban találtam magam csukott ajtó mögött, viszont a kulcs már nálam volt és még valami más is…
Férfiassága nekem feszülve lüktetett, miközben hámozta le rólam a ruhákat. Azt hiszem én elszabtam a pólóját, de nem volt időm kideríteni, mivel a következő pillanatban már lábaim dereka körül kulcsolódtak a levegőben, hátam pedig a falnak feszült és a tempó melyet diktált nem hagyott lehetőséget további értelmes gondolatokra. Vállába haraptam, mire ő nyakamon kezdett karistolni fogaival. Lábaim olyan szorosan fonódtak össze csípőjén miközben teljes erőmmel magamban tartottam, mint kezei derekam körül, melyek nem engedték, hogy lecsússzak történjen bármilyen vad dolog is. Ő most előbb érte el célját, de megkönyörülve rajtam, nem hagyta abba hevességét és pár perc múlva feltörő sikolyom az egész szertárba forróságot lehelt. Kezei még mindig tartottak amikor lecsúsztam a padlóra, hogy összeszedjem magam. Fejem hátravetettem mellkasára és pihegve néztem fel rá.
- Akkor ezt megbeszéltük- mondta mosolyogva, de egy kis játszott éllel hangjában.
- Meg- mondtam pihegve miközben megcsókoltam.
- Csak még egy kérdés…- mondta.
- Értetlenül néztem fel rá.
- Mi történt az ablakkal?- kérdezte szája sarkában bujkáló mosollyal.
- Nem bírtam válaszolni, csak elnevettem magam, mire őrjítő csók lett a jutalmam.
Köszönet Brinek aki múzsám volt :D(L)(L) És a chates lányoknak akik velem virrasztottak (L)
81. Rész
/Robert szemszöge/
Az éjszaka és Kristen nyoma egész nap a bőröm égette. Úgy vártam az énekórát, mintha akkor találkozhatnánk, de persze tudtam, hogy ez ma nem lehetséges. Megértettem okai és nem is haragudhattam rá emiatt, ugyanakkor kezdtem beleőrülni a szerelembe. Megszoktam, hogy csak a húgomért kell aggódnom, de őt már régóta ismertem, sőt én neveltem fel, tudtam, hogy mire képes. Viszont Kristen annyira törékeny… A vak is látja, hogy sebezhető és könnyű célpont. Persze csak a teste, mert az esze nagyon is a helyén van, ahogy az érzései is. Kölcsönösen elszúrunk dolgokat, de ez nem csoda hiszen mindkettőnknek ez az első és remélhetőleg örökké tartó nagy szerelme és szerelmes kapcsolata. Mégis azt kívánom bárcsak ne ilyen hirtelen történt volna. Ha legalább ismertük volna egymást pár éve és ez a szerelem egy baráti kapcsolatból alakult volna ki, amikor az egyik fél nyolcvan százalékra tudja, hogy mit várhat a másiktól. A mi esetünkben ez jó indulattal is csak ötven-ötven volt, azért jóindulattal, mert a döntések sok irányba futnak. Nem létezik egyszerűen igen és nem, vagy fekete és fehér, hanem rengeteg helyen hibázhat az ember. Ettől félek a legjobban, hogy elszúrom valamivel és egyik percről a másikra keze kicsusszan az enyéim közül.
Próbáltam kizárni minden butaságot a fejemből és csak a tanításra koncentrálni. Ami a munkám problémát jelent a párkapcsolatomban azóta, valahogy a tanítást sem tudom élvezni és ez rossz azért, mert ezt a hivatást választottam, semmi máshoz nem értek… Legalábbis nem tudok róla. Talán ha sikeresebbek lennénk a bandával… Régen mindenképpen művész szerettem volna, el sem tudtam képzelni magamnak semmilyen földhözragadt, reális dolgot, aztán…. Hát igen, a szükség nagy úr… Beszélnem kell erről a srácokkal, amint lesz egy kis időm jobban átgondolni.
Szinte alig vettem észre, hogy kicsengettek, azonnal a tanári felé indultam, hogy lecseréljek pár nálam levő dolgot és igyak egy kávét. Csak páran lézengtek a helységben és a gép is szabad volt. Amint a gőzölgő fekete a kezemben volt, már indultam is a folyosó túloldalára ami a tanári dohányzó volt. Kinyitottam az ablakot és a párkányra telepedtem. Itt sem fogadott zsúfoltság, csak a pszichológia tanár pipázott a túlsó ablaknál. Róla is Kristen jutott eszembe, hiszen, ez a pasas az egyik tanára.
Szinte zavarba ejtően méregetett… Ahogy ránéztem egyből megbántam, mert így megragadta a pillanatot és olyat mondott, hogy majdnem kiestem a nyitott ablakon.
- Megmondaná Stewartnak, hogy a csütörtöki dolgozat rövid összefoglalója már fent van a neten?
- Hogy… kinek?- kérdeztem és próbáltam úgy tenni, mint, aki nem kapaszkodik annyira az ablakkeretbe, hogy az mindjárt kettéhasad.
- Stewart… Most lesz vele énekórája nem?
- Ó, nem uram, már megvolt. Most jöttem ki a teremből. És Miss Stewart mára beteget jelentett ha jól értesültem, ugyanis nem találkoztam vele.
-Értem.
- Viszont holnap lesz vele órám és ha gondolja szívesen átadom az üzenetét.
- Remek. Reméljük holnapra Miss Stewart már makk egészséges lesz. Eszes lány, kár lenne ha romlana az átlaga…
- És még szépen is énekel.- tettem hozzá, de próbálta, tárgyilagos lenni, minden érzelemtől mentes.
- Csak nehogy a szép hangja a tanulás rovására menjen… - ezt az egyet kérem tőle, mondta a professzor majd eloltotta a pipáját és egy fejbiccentéssel kisétált a dohányzóból.
Hamarosan kezdődik a következő ének egy másik csoportnak… Előkaptam a telefonom, hogy megnézzem az időt, ekkor láttam, hogy nem fogadott üzenetem van Kristentől. Már a nevére is megdobbant a szívem. Az üzenet kedves volt, de cseppet sem könnyítette meg a dolgom. Gyorsan visszaírtam, majd cigim elnyomva előkaptam a szájvizet és tanárhoz egyáltalán nem méltó módra, beleittam, kicsit körbevezettem a számban, majd meggyőződve arról, hogy senki sem lát, kiköptem az ablakon. Nem szerettem volna, dohányszagot árasztva beszélni a diákjaimnak.
Az óráimnak már vége volt, de két lányt be kellett hívnom tesiből korrepetálásra, mert szörnyű időt futottak a múltkor. Nem is értem, hogy a sok választató sport közül miért pont a felmérésekre esett a választásuk. Persze elképzelhető, hogy későn kaptak észbe és már csak ez az egy hely volt üres… Az idő szép volt és a terem nem volt elég hatalmas ahhoz, hogy kényelmesen kanyarok nélkül lehessen futni, így kimentünk a külső pályára. Eredeti tervemmel ellentétben egy időpontra hívtam őket, hogy minél előbb letudhassuk az egészet és mehessek haza Kristenhez.
/Kristen szemszöge/
Folyamatosan a telefonommal bajlódtam, és már nem egyszer álltam fel, hogy neki vágom a falnak a kis készülék, de aztán minden egyes alkalommal be kellett látnom, hogy ez a haszontalan készülék az egyetlen reményem. Folyamatosan Robot próbáltam hívni, de nem volt vonal. Átkozott térerő!
Újabb egy óra telt el azzal, hogy próbáltam a felső ablakot elérni, hogy azt kinyitva talán kikiabálhatnék valakinek, vagy végre megmozdulna a kis pöcök a masinán…
Minden tudásomat latba vetve próbáltam zsámolyokat szőnyeget és egyéb berendezési eszközöket egymásra pakolva olyan magas és lehetőleg biztonságos kupacot alkotni amin felmászhatnék, de a sikerhez még így is hiányzott vagy egy méter.
Fogalmam sem volt hová nyílik ez az ablak…
Délután fél öt… Remek. Ezt nem hiszem el. Lassan az épületeket is bezárják! Jó azért ez nem igaz, mert van akinek délután is vannak órái…
Rob már vagy két órája otthon lehet… Vagy másfél… Biztos próbált már hívni. Francba!!!
Na jó, most már tényleg elegem van! Találtam egy vasrudat már vagy másfél órával ezelőtt, és úgy gondoltam, hogy végső megoldásnak ez is jó lesz. Megfogtam a csövet, ami mondjuk úgy nem volt épp könnyű, hiszen ha jól saccoltam tömör vasból készült és a hossza is túlnyúlt rajtam. Nem voltam benne biztos, hogy menni fog, de pár próbát megér- gondoltam.
A kupac tetején kicsit megszédültem, mert nem volt elég megküzdenem a gravitácóval, most már a vas is húzott volna lefelé, de annyira mérges voltam és kétségbeesett, hogy ez megnövelte átlagerőmet. Először csak próbáltam felnyújtani amennyire csak tudtam, de így nem volt erőm másra, csak kocogtatni az ablaküveget, ráadásul az egyik ilyen ütésnél túlságosan hátradőltem, és nehezen sikerült csak visszanyernem egyensúlyom annyira, hogy le ne essek. Stratégiát váltottam. Próbáltam egy hallgató eszével gondolkodni és nem egy hülye libáéval aki bent rekedt a szertárban miközben várta, hogy eltölthessen egy lopott pásztorórát a tanárával.
Szóval ha nekem nincs elég erőm, akkor nem segíthet más csak… A lendület! Ez az! Minél nagyobb ívben tudom meglódítani a vasat annál nagyobb lesz a gyorsulási sebessége és megnő az ellenállásra kifejtett ereje! Bingó!
Hátat fordítottam az ablaknak és mindkét kezem a vasrúd aljára kulcsoltam és hagytam, hogy lógjon. Hátrafordultam, hogy belőjem a célt, majd vissza. Minden maradék erőm összegyűjtöttem és Robra koncentráltam, arra, hogy miharabb vele lehessek. Vettem egy nagy levegőt, majd hátam előbb előre majd hátrahajolt miközben kezem s a rúd szinte hátravágódott. Hatalmas csörömpölést halottam és éreztem a mögém hulló üvegszilánkokat. Szerencsére egy sem talál el. Végre! De ez még csak fél siker. A mobilomra néztem, de a pöcök még mindig nem mozdult, sejtettem. Időközben találtam egy rossz partfis nyelet, melynek törött nyelét bele tudtam illeszteni a vascsőbe. Ez volt tervem második fele. Gyorsan lemásztam a vascsőért mely a padlón végezte és egybeillesztettem a két darabot, majd újra vissza. Elővettem a telefonom és benyomtam Rob számát valamint a mikrofont és kihangosítást. Na most kellene gyorsnak lennem bénázás nélkül. A telefont a partfis szőrére helyeztem amilyen biztonságosan csak tudtam, majd megnyomtam a hívásgombot és igyekeztem minél előbb feljuttatni a vascsövest partfisostul és telefonostul az ablak elé. Sikerült. Füleltem… Ez az valami hangot hallok, talán most tárcsázza. Jajj kérlek ne hagyj cserben! Csend… Majd egy újabb hang! Ez az! Kiabálni kezdtem!
- Rob itt vagyok a szertárban! Bezártak a szertárba!A suliban vagyok a szertárban! A tornateremben! Hozz kulcsot!
Fogalmam sem volt róla, hogy hallotta-e kiabálásom vagy hogy egyáltalán felvette-e a telefont, de minden reményem ebben volt. Leszálltam, és leültem. Fentről áramlott befelé a friss levegő ami azért segített egy kicsit lenyugodni. A következő húsz percben hol a telefonom néztem, hol az ajtót figyeltem. Öt óra…
Felpattantam! Valaki bejött a terembe, hallottam ahogy az ajtó kinyílt, majd léptek zaja visszahangzott és kulcs csörgése. Ez az!!!
Már az sem érdekelt ki az csak kijuthassak innen!
Kattant a zár! És én egy másodpercet sem várva tovább szabtam fel az ajtót.
Még fel sem fogtam, hogy végre kint vagyok, máris kezek fonódtak körém és tudtam, hogy megérkeztem. Rob!
Ölelt és csókol és én ugyanezt tettem. Majd amikor ez kicsit lenyugodtunk eltolt magától.
- Kristen hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Mégis csináltál te itt és hogy ragadtál bent?
Kikelt magából… Most nem szeppentem meg, csak én is ideges lettem. Én voltam bezárva és oldottam meg McGyver ügyességével az egészet erre még ő is leszúr!
- Miért miért miért? Mert veled akartam lenni tudod, azért! Tudtam, hogy lesz egy kis időd a két lány között és gondoltam megleplek! És képzeld nem én akartam itt ragadni te… te…
- Egyszerűen nem találtam szavakat, mert mindezek ellenére nem tudtam rá mondani semmi rosszat és ahogy rám nézett… Először meghökkent visszavágásom nyomán, majd arca újra indulatos lett… Nem is indulatos inkább vad.. nem hagyta hogy jelzővel illessem, magához húzott és vadul csókolni kezdett. Olyan szinten felizgatott, mint a legelső csókunkkor kint a padon. Bevallom hogy egy percig sem tiltakoztam, tőlem így is megbeszélhetjük a dolgokat, de ha már belémfojtja a vitát, akkor ne maradjak adósa. Olyan vadul csókoltam vissza, mintha csókcsatában akarnánk eldönteni melyikünknek van igaza. Pillanatokon belül újra a szertárban találtam magam csukott ajtó mögött, viszont a kulcs már nálam volt és még valami más is…
Férfiassága nekem feszülve lüktetett, miközben hámozta le rólam a ruhákat. Azt hiszem én elszabtam a pólóját, de nem volt időm kideríteni, mivel a következő pillanatban már lábaim dereka körül kulcsolódtak a levegőben, hátam pedig a falnak feszült és a tempó melyet diktált nem hagyott lehetőséget további értelmes gondolatokra. Vállába haraptam, mire ő nyakamon kezdett karistolni fogaival. Lábaim olyan szorosan fonódtak össze csípőjén miközben teljes erőmmel magamban tartottam, mint kezei derekam körül, melyek nem engedték, hogy lecsússzak történjen bármilyen vad dolog is. Ő most előbb érte el célját, de megkönyörülve rajtam, nem hagyta abba hevességét és pár perc múlva feltörő sikolyom az egész szertárba forróságot lehelt. Kezei még mindig tartottak amikor lecsúsztam a padlóra, hogy összeszedjem magam. Fejem hátravetettem mellkasára és pihegve néztem fel rá.
- Akkor ezt megbeszéltük- mondta mosolyogva, de egy kis játszott éllel hangjában.
- Meg- mondtam pihegve miközben megcsókoltam.
- Csak még egy kérdés…- mondta.
- Értetlenül néztem fel rá.
- Mi történt az ablakkal?- kérdezte szája sarkában bujkáló mosollyal.
- Nem bírtam válaszolni, csak elnevettem magam, mire őrjítő csók lett a jutalmam.
2011. február 27., vasárnap
2011. február 20., vasárnap
80. Rész- teljes
80. Rész
Amikor magunkhoz tértünk a kábulatból, Rob ezer csókkal halmozott el köszönésképp és már futott is a fürdőbe, hogy lezuhanyozzon és elinduljon munkába. Ekkor jutott eszembe, hogy még nem is szóltam neki, hogy ma nem megyek be, ráadásul szegény még reggelizni sem tudott, így gyorsan leszaladtam a konyhába megnézni hagytak-e még valami ehetőt.
- Kris siess indulnunk kell!- kiabált Madie az ajtóból, Shane pedig épp Tomtól búcsúzott.
- Csajok én ma lógok, hogy itthon tanulhassak, délután pedig dolgozom, de estére kitalálhatnánk valamit- tettem hozzá gyorsan mentés képpen, mert már jöttek a csalódott tekintetek, amiért nem együtt csinálunk valamit. Igazuk volt, akkor is itthon maradtunk Robbal, amikor megérkeztünk LA-ből és azóta sem voltunk sehol.
- Oké, de este nincs semmi külön romantika jöttök és kész. Különben kénytelenek leszünk mi társulni hozzátok a hálószobában. – mondta Shane tettetett nehezteléssel.
- Bizony ez így van Kris, nekünk elég egy fotel meg egy tál popcorn!- nevetett Madie.
Elképzeltem ahogy Madie és Shane tényleg bent ülnek a szobában míg mi közben Robbal szeretkezünk, és kirázott a hideg.
- Oké oké ígérem!
Az ajtó becsukódott, de még láttam ahogy Shane mutatóujját a szeméhez emeli majd rám. Ez amolyan „figyellek, rajtad tartom a szemem jelzés volt köztünk”.
- Sam ugye hagytatok még valamit Robnak is?- siettem gyorsan az asztal felé.
- miért az nem volt elég amit az előbb kapott?-kérdezte Sam és elfordult, hogy ne lássam az arcát.
- Mire gondolsz? Néztem rá döbbenten…
- Kris, Kris, Kris… tudod, hogy az én szobám is arra van- fordult felém most már nevetve.
- Fejezd be! Miért kell mindig engem égetni- mondtam félig mérgesen félig pedig nevetve, leplezve zavarom.
- Ne aggódj, Rob ennél sokkal többet szokott kapni- mondta miközben a kezembe nyoma a reggeli maradékát egy tálcán ízlésesen tálalva. Na ezért nem lehet rá tartósan haragudni…
- Kösz… -morogtam. Kíváncsi leszek mikor fordul a helyzet, hozz csak ide csajt, és ígérem odaköltözök az ajtód elé! –mondtam és gúnyosan néztem rá, hátha megtudom ijeszteni egy kicsit.
- Oké, de akár be is jöhetsz, izgat ha néznek.- nevetett Sam ismét, én pedig azon nyomban felspuriztam a lépcsőn, hogy ne hallhassa kitörni készülő kacajom.
Rob éppen akkor jött ki a fürdőből, amikor becsuktam magam mögött az ajtót. Végignéztem rajta és legszívesebben lekötöztem volna, hogy egész nap az enyém legyen. Bőre még félig vizes volt, illata tiszta és férfias egyszerűen nem bírtam vele betelni.
- Kris ne nézz így rám… -mondta miközben nagyot nyelt.
- Ö.. hogy? Ocsúdtam fel hirtelen.
- Éhesen…- mosolygott Rob. Az alsó ajkad pedig folyton harapdálod ilyenkor, pont úgy, mint amikor erősen elgondolkozol valamin… Tudod menyire őrjítő és szexi vagy ilyenkor? Legszívesebben…- de nem fejezte be a mondatot, inkább öltözni kezdett ami azzal járt, hogy ledobta magáról a törölközőt a tálca pedig megremegett a kezemben.
Jajj tényleg a reggeli. Gyorsan leraktam az ágyra és a ledobott törölközőt felkapva, Rob mögé léptem és törölgetni kezdtem a hátát. Szerencsémre a boxer már rajta volt így egy fokkal könnyebb volt türtőztetni magam.
-Hoztam neked reggelit! A többiek már mind befalták a többi, de Sam megmentett neked valamennyit belőle. Ja és megígértem Shane-nek és Maddie-nek, hogy este bulizunk egyet…
- Oké nem gond, a fiúk is cseszegettek tegnap, de akkor túl idegbeteg voltam az ilyen témához.
Lehajtottam a fejem , amikor leesett miről beszél.
- Ma nem megyek suliba-mondtam gyorsan, hogy ebből ne legyen balhé.
- Miért nem?- húzta fel Rob a szemöldökét, de közben igyekezett a reggeliére koncentrálni.
- Mert sok a tanulnivalóm és be kéne hoznom a lemaradás. Addig úgysem értek semmit, és van valaki aki majd átküldi nekem a mai anyagot.
- Rendben.
- Rob?
- Nem tudok mást mondani kicsim, ha te így érzed jónak… Megtetted amit kértem, szóltál róla.
- Oké csak olyan fura lettél.
- Mert sajnálom, hogy lemaradsz az óráimról... Ennyi az egész. Meg késésben vagyok. Megyek is.- mondta és felugrott, hogy gyors csókkal elbúcsúzzon.
Csókjától még égett a szám, amikor becsukódott mögötte az ajtó…
Azonnal nekiálltam teendőimnek, valahogy nem volt étvágyam, csak Rob maradékából csipegettem egy kicsit. A ház teljesen üres volt.
A tanulás most megnyugtatóan jól esett és a lelkiismeret furdalásom a kimaradt hetek miatt kezdett enyhülni. Délben szünetet tartottam és megebédeltem.
Hihetetlen, de Rob máris hiányzott. Gondoltam írok neki egy sms-t, azzal biztos nem zavarom meg, majd elolvassa ha ideje lesz rá.
„Szia, már most hiányzol… hánykor érsz haza? Szeretlek: K”
Doboltam a lábammal annyira vártam, hogy válaszoljon, de még vagy negyed órán keresztül nem érkezett válasz.
Már visszaültem görnyedni a könyveim fölé, amikor végre megszólalt a telefonom jelezve, hogy sms-em érkezett.
„Két lányt korrepetálok tesiből, nem tőletek. Fél négy körül érek haza! Te is nagyon hiányzol! Remélem haladsz a tanulással. Csók:R”
- Igen apu-kuncogtam magamban. Próbáltam kiszámolni, hogy vajon mikortól lehet az a korrepetálás… Talán meglephetném… Olyan izgatott lettem ettől az ötlettől, hogy szinte nem is bírtam rendesen koncentrálni a tanulásra. Egy órát bírtam és végem volt.
- Shane! Ezazz!!!!!! –ugrottam barátnőm nyakába amikor megláttam gynútlanul belépni az ajtón.
- Vigyél engem a suliba érlek!!
- Jézusom…. Mi a ….
- Rob.-vágtam rá egyszerűen, mert olyan voltam, mint egy lelkes kisgyerek aki megkapta egy órára a csokigyár kulcsát és most rohan, hogy minél előbb odaérjen.
- Egy fokkal nyugodtabb lettem amikor már a kocsiban ültünk. Most a dübörgő zene sem tudott zavarni, egyszerűen csak ott akartam lenni minél előbb vele. Fogalmam sem volt, hogy tudom majd elcsípni, de számításaim szerint az első és második lány között kell lennie egy kis szünetnek, mert csak úgy jön ki az idő, normál diákszámítással.
Ahogy a lábam újra talajt ért már futottam is a tornaterem felé, hogy bekukucskáljak. Teljesen üres volt. Megnéztem a kiírást, hogy lássam végre nem számítottam-e el magam. Az első lány negyed óra múlva jön…. Remélem Rob előbb. próbáltam kinyitni az ajtót, és meglepődtem amikor valóban ki is nyílt. Ezeket zárni szokták, legalábbis úgy gondoltam. Talán a szertárral is ekkora szerencsém lesz… Gyorsan becsuktam az ajtót magam után és a szertárhoz siettem. Az is nyitva hát ez hihetetlen…
Bementek és leültem az egyik zsámolyra. Remélem Rob hamarosan jön, és jó meglepetés lesz.
Negyed óra múlva hangot hallottam. Valaki kinyitotta a terem ajtaját és hallottam közeledő lépteit. Gyorsan a szekrény mögé húzódtam, hogy ha mégsem Rob az akkor ne vegyen észre, ha pedig ő akkor hátulról támadhassak.
A szívem úgy dobogott izgatottságomban, hogy azt hittem bármelyik pillanatban kikukucskál a pólóm alól.
Az ajtó résnyire nyílt, majd becsukódott. Kattanást hallottam. Óvatosan kinéztem rejtekhelyemről, de a szertárban rajtam kívül nem volt senki…
Az ajtóhoz mennem, hogy a terembe is kilessek, de megdöbbenésemre az ajtó nem nyílt. Bezártak. Azonnal a telefonomhoz kaptam, és Rob számát hívtam. Hamarosan azonban szétkapcsolt a vonal. Térerő egy pöcök… Remek! Nem esek kétségbe, nem esek kétségbe, nem esek kétségbe….
Francba!!!!!!
Friss ma 10-ig!
1000 sorry mindenkitől, nem tűnt fel hogy ilyen rég volt friss, igyekszem azért az ekkora távokat elkerülni!
Ha valakinek kell egy eddig összefoglaló /én is jártam már úgy hogy valahol sokáig nem volt friss, és már azt sem tudtam mi volt addig/ az szóljon nyugodtan és megírom ide az oldalra. :)
Minden új, és új rendszeres olvasót szeretettel köszöntök, nagyon jó látni, hogy gyarapodunk. :)(L)
Ha valakinek kell egy eddig összefoglaló /én is jártam már úgy hogy valahol sokáig nem volt friss, és már azt sem tudtam mi volt addig/ az szóljon nyugodtan és megírom ide az oldalra. :)
Minden új, és új rendszeres olvasót szeretettel köszöntök, nagyon jó látni, hogy gyarapodunk. :)(L)
2011. február 8., kedd
79. Rész- megvan! :D
79. Rész
-
Csodával határos módon másnap már hajnalban talpon voltam. Rob karjaiban időztem még egy fél órát, és boldognak éreztem magam. A tegnapi stressznek nyoma sem volt. Egy kicsit hülyén éreztem magam. Csak most kezdem felfogni, hogy mennyire összetett dolog egy ilyen párkapcsolat. Mindkettőnk érzéseire egyaránt oda kell figyelni és nem szabad önzőnek lenni, még ha az sokkal könnyebb menekülési útvonalat is jelent. Hihetetlen, hogy mérges volt rám és mégis törődött velem, sőt beköltöztetett magához. Nem is tudom ellenkező esetben én mit tettem volna. Néha olyan hülyén tudok viselkedni… Azt hiszem a sok magányban töltött év alatt túl érzékennyé váltam érzelmi fronton. Megszoktam, hogy mindig mindent magamba fojtok és próbálok megbirkózni az akadályokkal. Amikor megismertem Shane-t és Maddiet akkor nekik köszönhetően egy kicsit felengedtem, bár beletelt egy kis időbe, mire a komolyabb dolgokat is megmertem velük osztani. Attól féltem, hogy talán kinevetnek majd, vagy ami még rosszabb, egyszerűen csak érdektelenek lesznek az érzéseimmel kapcsolatban, és akkor kiderült volna, hogy a két ember aki ebben a hatalmas városban a legközelebb áll hozzám, nem mások csak bulizós haverok és valójában egyedül vagyok, mint a kisujjam. Szerencsére ez nem így történt. A legtöbb vitám Shane-nel volt, de ezek csak egészséges viták voltak és sosem veszekedések. Általában abból adódtak, hogy egyszerűen különbözőek voltunk. Ő keményebb és makacsabb mint én, pedig ami a makacsságot illeti én sem vagyok egy gyenge ember. Maddie volt a vízválasztó. Ő sosem állt senki pártjára, hanem őszintén elmondta a véleményét arról, hogy melyikünknek miben van igazam és így mi is kénytelenek voltunk befejezni a vitát, és olyan témákra áttérni , amiben tökéletesen egyetértettünk. Sokan rosszul csinálják ezt a hármas barátságot… Általában a harmadik fél, mindig az egyik barátja mellé áll, és ezzel a másik úgy érzi egyedül maradt, mert összeesküdek ellene. Innentől meg csak tovább mérgesednek a dolgok. Éppen ezért mindig csodáltam Madiet, hogy mindig pártatlan tudott maradni, sőt ha esetleg vele keletkezett vita, inkább azt mondta, hogy „jó ezt inkább hagyjuk, mert úgysem értünk egyet”, míg én Shane és én, folyamatosan megakartuk egymást győzni a saját igazunkról.
Tényleg tökéletes ez a hármas. Most azonban nem tudom, hogy mit tegyek Maddie-vel és Garrettel… Azt hiszem ezt jegelem még pár napig és majd Maddie reakcióit figyelve megpróbálok vele beszélni, ha eljön az ideje.
Azt hiszem ma egy az egyben kihagyom a sulit. Megbeszélem ezt Robbal és megkérem az egyik csoporttársam, hogy emailben küldje el nekem a mai anyagokat én pedig ismételten belevetem magam a tanulásba.
Addig úgy sem mennék semmire az új anyaggal, amíg a régit nem értem, ez tegnap már kiderült…
Robra néztem… Olyan édesen aludt, hogy szinte féltem kibújni karjai közül, de már annyira elgémberedtek a tagjaim, hogy muszáj volt kinyújtóznom és úgy döntöttem, ha már egyszer ennyire éber vagyok és a suliból is lógok, legalább készítek reggelit mindenkinek.
Óvatosan felemeltem engem ölelő kezét, majd amilyen gyorsan és nesztelenül csak tudtam kicsusszantam alóla.
- Hm… Kris..?- nyögött fel hirtelen.
- Shhh… Aludj csak édes, nincs semmi baj- suttogtam fülébe és végigsimítottam arcán.
Szót fogadott. Talán nem is ébredt fel igazán…
Első utam a fürőbe vezett, a meleg víztől azért kicsit újra álmos lettem, de nem akartam, hogy legyőzzön ez az érzés. Gyorsan melegítőbe bújtam, majd kislisszoltam az ajtón és amilyen halkan csak lehetett becsuktam magam után.
Még mindenki nagyban húzta a lóbőrt, ezért zavartalanul mozoghattam. Első lépésként lefőztem a kávét és kivonultam cigizni. Már most meleg volt. Hihetetlen milyen összevissza időjárás van mostanában.
Sétálgattam kicsit a kertben a virágillat csak még jobban felélénkítette testem, és mire feleszméltem már hat óra múlt. Általában mindenki fél hét körül kel, így nem maradt sok időm a főzőcskézésre. Angol reggelit és gofrit készítettem egy kis rántottával körítve, közben gyorsan lefőztem még egy adag kávét miután az elsőt termoszba tettem, nehogy kihűljön.
Még a tojással bajlódtam amikor Sam egy hatalmas ásítás kíséretében megjelent a konyhában.
- Hű ki ez a korán kelő kis konyhatündér?- ült le az asztalhoz és mint egy lelkes kisgyerek várta, hogy mit teszek ki elé. Először kávét szolgáltam fel, majd amíg Sam hozzám hasonlóan kivonult cigizni végre elkészültem a tojással is így minden az asztalra kerülhetett. Negyed órán belül szinte zsúfolásig teve volt az asztal étellel és éhes, kómás barátokkal. Mindenki nagyon hálás volt és azonnal a kajára vetették magukat. Már csak az én drága szerelmem hiányzott, akiért azon nyomban elindultam a lépcsőn felfelé.
Rob ugyanúgy feküdt ahogy hagytam, és édesen szuszogott. Ezek szerint este elfelejtettük beállítani az ébresztőt… Sajnáltam felkelteni, sőt kedvem lett volna bebújni hozzá újra… Hirtelen többféle ébresztési mód is beugrott, a szép szavaktól, a simogatástól, egészen a kegyetlen ráugrásig, de mindegyiket elvetettem. Egyszer csak beugrott, hogy mivel mindenki lent reggelizik még Vick is, talán nem lenne gond ha….
Levetettem a melegítőt és a takarót felemelve lába környékén finoman bebújtam alá. Rob teste olyan jó meleg volt, hogy szinte az enyém is vágyakozni kezdett a forróság után. Érdeklődését ugyan már nem kellett felkeltenem, de tudtam, hogy ez nekem nekem szól, csak a reggelnek ezért mindent megtettem azért hogy az enyém legyen. Sosem csináltam még ilyet… Régen a pornófilmekben kifejezetten visszataszítónak találtam az orális szexet, ha nő csinálta… és akkor megfogadtam, hogy ez olyan megalázó dolog, amiben én sosem veszek majd részt. Viszont most nem hagyott nyugodni a kisördög, hogy ezzel is örömet szerezhetek neki, ráadásul izgatta a fantáziám, hogy vajon milyen érzés lehet? Rob már csinálta nekem és én annyira élveztem, hogy… Szeretném neki visszaadni… csak nem lehet olyan borzalmas… De azt sem tudom, hogy kell jól csinálni.
Először csak óvatosan megcsókoltam belsőcombját, majd egyre merészebb részekre tévedtem… Rob egy kicsit megmozdult, minek hatására, majdnem előbb elértem célom, mint szerettem volna. Még egy kicsit elidőztem hasa környékén, éreztem ahogy izmai összehúzódnak szám érintése alatt. Engem is felizgatott az érzés, hogy én irányítok. Lassacskán szinte elzsibbadt az agyam a rám törő vágyakozástól és mire észbe kaptam, ajkam Rob legérzékenyebb pontjára tévedt. Apró csókokkal borítottam, miközben kezemmel csípőjén karistoltam és éreztem ahogy a forróság egyre csak nő körülöttem. Rob szuszogása egyre rendszertelenebbé vált és pulzáló vére jelezte, jó úton járok. Most már teljes mértékben akartam, csak az volt a lényeg számomra, hogy neki jó legyen. Nyelvem hegyével megízleltem az érzékeny bőrréteget, majd egyre tovább és tovább merészkedtem. Olyan volt, mint a szex. Egyből ráéreztem mikor és mit kell tennem, és tettem egyáltalán nem volt szörnyű, sem olyan megalázó, mint ahogy azt a filmekben látni. Egyszerűen olyan volt, mint a szeretkezés bármely azon pillanata amikor örömet akarsz okozni a másiknak.
Hirtelen friss levegő támadt körülöttem és karok siklottak az enyémekre. Rob férfias nyögése keveredett nevemmel, és én extázisba kerültem. Hirtelen a csuklómra tapadt kezek feljebb rántottak és Rob szenvedélytől izzó tekintete a végletekig perzselt. Kihasználva meztelenségem és izzó testem, azonnal egyesültem vele, mielőtt felfoghatta volna mi történik. nyögései egyre hangosabbá váltak, mellem pedig szája birtokába került. Hamarosan én magam is felsikoltottam, ugyan én voltam felül, enyém volt az irányítás, különleges mozdulatai mégis olyan pontokat érintettek, melyektől hamarosan elöntött a beteljesülés és Robbal együtt ünnepeltük ezt a gyönyörű reggelt, egymásra borultan pihegve, csókolva és simogatva egymást. Ezt jobban élveztem, mint bármilyen királyi reggelit….
Tényleg tökéletes ez a hármas. Most azonban nem tudom, hogy mit tegyek Maddie-vel és Garrettel… Azt hiszem ezt jegelem még pár napig és majd Maddie reakcióit figyelve megpróbálok vele beszélni, ha eljön az ideje.
Azt hiszem ma egy az egyben kihagyom a sulit. Megbeszélem ezt Robbal és megkérem az egyik csoporttársam, hogy emailben küldje el nekem a mai anyagokat én pedig ismételten belevetem magam a tanulásba.
Addig úgy sem mennék semmire az új anyaggal, amíg a régit nem értem, ez tegnap már kiderült…
Robra néztem… Olyan édesen aludt, hogy szinte féltem kibújni karjai közül, de már annyira elgémberedtek a tagjaim, hogy muszáj volt kinyújtóznom és úgy döntöttem, ha már egyszer ennyire éber vagyok és a suliból is lógok, legalább készítek reggelit mindenkinek.
Óvatosan felemeltem engem ölelő kezét, majd amilyen gyorsan és nesztelenül csak tudtam kicsusszantam alóla.
- Hm… Kris..?- nyögött fel hirtelen.
- Shhh… Aludj csak édes, nincs semmi baj- suttogtam fülébe és végigsimítottam arcán.
Szót fogadott. Talán nem is ébredt fel igazán…
Első utam a fürőbe vezett, a meleg víztől azért kicsit újra álmos lettem, de nem akartam, hogy legyőzzön ez az érzés. Gyorsan melegítőbe bújtam, majd kislisszoltam az ajtón és amilyen halkan csak lehetett becsuktam magam után.
Még mindenki nagyban húzta a lóbőrt, ezért zavartalanul mozoghattam. Első lépésként lefőztem a kávét és kivonultam cigizni. Már most meleg volt. Hihetetlen milyen összevissza időjárás van mostanában.
Sétálgattam kicsit a kertben a virágillat csak még jobban felélénkítette testem, és mire feleszméltem már hat óra múlt. Általában mindenki fél hét körül kel, így nem maradt sok időm a főzőcskézésre. Angol reggelit és gofrit készítettem egy kis rántottával körítve, közben gyorsan lefőztem még egy adag kávét miután az elsőt termoszba tettem, nehogy kihűljön.
Még a tojással bajlódtam amikor Sam egy hatalmas ásítás kíséretében megjelent a konyhában.
- Hű ki ez a korán kelő kis konyhatündér?- ült le az asztalhoz és mint egy lelkes kisgyerek várta, hogy mit teszek ki elé. Először kávét szolgáltam fel, majd amíg Sam hozzám hasonlóan kivonult cigizni végre elkészültem a tojással is így minden az asztalra kerülhetett. Negyed órán belül szinte zsúfolásig teve volt az asztal étellel és éhes, kómás barátokkal. Mindenki nagyon hálás volt és azonnal a kajára vetették magukat. Már csak az én drága szerelmem hiányzott, akiért azon nyomban elindultam a lépcsőn felfelé.
Rob ugyanúgy feküdt ahogy hagytam, és édesen szuszogott. Ezek szerint este elfelejtettük beállítani az ébresztőt… Sajnáltam felkelteni, sőt kedvem lett volna bebújni hozzá újra… Hirtelen többféle ébresztési mód is beugrott, a szép szavaktól, a simogatástól, egészen a kegyetlen ráugrásig, de mindegyiket elvetettem. Egyszer csak beugrott, hogy mivel mindenki lent reggelizik még Vick is, talán nem lenne gond ha….
Levetettem a melegítőt és a takarót felemelve lába környékén finoman bebújtam alá. Rob teste olyan jó meleg volt, hogy szinte az enyém is vágyakozni kezdett a forróság után. Érdeklődését ugyan már nem kellett felkeltenem, de tudtam, hogy ez nekem nekem szól, csak a reggelnek ezért mindent megtettem azért hogy az enyém legyen. Sosem csináltam még ilyet… Régen a pornófilmekben kifejezetten visszataszítónak találtam az orális szexet, ha nő csinálta… és akkor megfogadtam, hogy ez olyan megalázó dolog, amiben én sosem veszek majd részt. Viszont most nem hagyott nyugodni a kisördög, hogy ezzel is örömet szerezhetek neki, ráadásul izgatta a fantáziám, hogy vajon milyen érzés lehet? Rob már csinálta nekem és én annyira élveztem, hogy… Szeretném neki visszaadni… csak nem lehet olyan borzalmas… De azt sem tudom, hogy kell jól csinálni.
Először csak óvatosan megcsókoltam belsőcombját, majd egyre merészebb részekre tévedtem… Rob egy kicsit megmozdult, minek hatására, majdnem előbb elértem célom, mint szerettem volna. Még egy kicsit elidőztem hasa környékén, éreztem ahogy izmai összehúzódnak szám érintése alatt. Engem is felizgatott az érzés, hogy én irányítok. Lassacskán szinte elzsibbadt az agyam a rám törő vágyakozástól és mire észbe kaptam, ajkam Rob legérzékenyebb pontjára tévedt. Apró csókokkal borítottam, miközben kezemmel csípőjén karistoltam és éreztem ahogy a forróság egyre csak nő körülöttem. Rob szuszogása egyre rendszertelenebbé vált és pulzáló vére jelezte, jó úton járok. Most már teljes mértékben akartam, csak az volt a lényeg számomra, hogy neki jó legyen. Nyelvem hegyével megízleltem az érzékeny bőrréteget, majd egyre tovább és tovább merészkedtem. Olyan volt, mint a szex. Egyből ráéreztem mikor és mit kell tennem, és tettem egyáltalán nem volt szörnyű, sem olyan megalázó, mint ahogy azt a filmekben látni. Egyszerűen olyan volt, mint a szeretkezés bármely azon pillanata amikor örömet akarsz okozni a másiknak.
Hirtelen friss levegő támadt körülöttem és karok siklottak az enyémekre. Rob férfias nyögése keveredett nevemmel, és én extázisba kerültem. Hirtelen a csuklómra tapadt kezek feljebb rántottak és Rob szenvedélytől izzó tekintete a végletekig perzselt. Kihasználva meztelenségem és izzó testem, azonnal egyesültem vele, mielőtt felfoghatta volna mi történik. nyögései egyre hangosabbá váltak, mellem pedig szája birtokába került. Hamarosan én magam is felsikoltottam, ugyan én voltam felül, enyém volt az irányítás, különleges mozdulatai mégis olyan pontokat érintettek, melyektől hamarosan elöntött a beteljesülés és Robbal együtt ünnepeltük ezt a gyönyörű reggelt, egymásra borultan pihegve, csókolva és simogatva egymást. Ezt jobban élveztem, mint bármilyen királyi reggelit….
Kérés
Kérlek titeket, hogy aki olvassa Fanni Rs történetét http://fanni-robsten.blogspot.com/ az írjon komit, mert drága barátnőm totál el van keseredve, amiért 63 rsz olvasóból kemény 5 komit kapott most is az utolsó részre...
Tudom, biztos elegetek van már ezekből a "írjatok kommentet" kérésekből, melyek idő közben minden blogban megjelennek, de kicsit érezzétek át az írók helyzetét is. Mi annyira várjuk és örülünk a kommenteknek, mint ahogy ti a frissnek...
És ez most tényleg nem ide szól, hanem Fanni oldalára. :)
Ha valaki az oldalra ismert és átérzi a helyzetet, elmegy komizni, annak én már most nagyon szépen köszönöm! (L)
Tudom, biztos elegetek van már ezekből a "írjatok kommentet" kérésekből, melyek idő közben minden blogban megjelennek, de kicsit érezzétek át az írók helyzetét is. Mi annyira várjuk és örülünk a kommenteknek, mint ahogy ti a frissnek...
És ez most tényleg nem ide szól, hanem Fanni oldalára. :)
Ha valaki az oldalra ismert és átérzi a helyzetet, elmegy komizni, annak én már most nagyon szépen köszönöm! (L)
Friss és egy kérdés :))
Friss ma! :) Igen végre eljutottam odáig, hogy letegyem a fenekem és írjak nektek :)
Ugyanakkor szeretném megkérdezni, hogy mit szeretnétek?
Írjatok le bármit ami eszetekbe jut, de egy kicsit konkrétabban. Ilyenekre gondolok, hogy ha azt írjátok bonyodalom, akkor azt is, hogy milyen bonyodalom, ha azt, hogy szex, akkor írjátok, hogy hol vagy mi legyen a különlegessége, ha azt írjátok valami barátokkal közös dolog akkor mi legyen a program hova menjenek stb... Vagy ha esetleg Tomról és Shane-ről, Madieről és Garrett-ről szeretnétek többet tudni azt is írjátok meg. Egyszerűen mindent, hogy mit szeretnétek!!! :))
Ugyanakkor szeretném megkérdezni, hogy mit szeretnétek?
Írjatok le bármit ami eszetekbe jut, de egy kicsit konkrétabban. Ilyenekre gondolok, hogy ha azt írjátok bonyodalom, akkor azt is, hogy milyen bonyodalom, ha azt, hogy szex, akkor írjátok, hogy hol vagy mi legyen a különlegessége, ha azt írjátok valami barátokkal közös dolog akkor mi legyen a program hova menjenek stb... Vagy ha esetleg Tomról és Shane-ről, Madieről és Garrett-ről szeretnétek többet tudni azt is írjátok meg. Egyszerűen mindent, hogy mit szeretnétek!!! :))
2011. február 3., csütörtök
Ne nyírjatok ki....
Megint csinálok egy célkitűzést :)
FB like: 100
Rendszeres olvasó: 150
Látogatottság: 200.000
Ajándékom ez esetben egy 10 oldalas rész lenne :) /már amennyiben ez előbb összejön, mint a történet befejezése :D / És ne értse félre senki, ne utáljon senki, ez csak egy ajánlat volt, egy kompromisszum :D
Nem pedig követelés vagy fenyegetés. Természetesen ha ezt nem tudjuk elérni akkor sincs semmi extra, csak nem lesz 10 oldalas rész, ennyi. :) (L)
FB like: 100
Rendszeres olvasó: 150
Látogatottság: 200.000
Ajándékom ez esetben egy 10 oldalas rész lenne :) /már amennyiben ez előbb összejön, mint a történet befejezése :D / És ne értse félre senki, ne utáljon senki, ez csak egy ajánlat volt, egy kompromisszum :D
Nem pedig követelés vagy fenyegetés. Természetesen ha ezt nem tudjuk elérni akkor sincs semmi extra, csak nem lesz 10 oldalas rész, ennyi. :) (L)
2011. január 31., hétfő
78. Rész
Ezt mindenkinek ajánlom :) Petrának köszönöm, hogy most megtisztelt a kommentjével, és minden kommentezőnek köszönöm! Arwel... Ezt neked, mert egyáltalán nem szeretném tetézni a rossz kedved (L) És azoknak a lányoknak is, akik Tz-t írnak vagy Államvizsgára tanulnak :) Nektek külön is sok sikert!! :) (L) Na de jöjjön a rész :)
78. Rész
78. Rész
- Ezt ne csináld többet! –mondtam miközben kezem a szívemen volt, a levegőt pedig még mindig kapkodva szedtem. Rob a falnak támaszkodva állt és míg én semmit sem láttam a sötétben, ő mindvégig engem figyelt. Annyira megijedtem, hogy még azt is elfelejtettem, hogy hova is indultam az előbb.
- Én nem ijeszthetlek meg téged, de te ijesztegethetsz engem ugye?
- Mivel ijesztettem rád?- kérdeztem, miközben leültem az ágyra, hogy egy kicsit megnyugodjak.
Rob lassan közeledett felém, mint egy ijesztő árny, bár nem féltem tőle. Arca érdekesen tükrözte a hold fényét és az éjszaka sötétjét. Olyan szép volt… Gyönyörű. Sohasem láttam még ennyire vadnak, szexisnek és titokzatosnak. Mintha egy másik Rob lenne, egy másik világból, ahol hadsereg élén száguld arab telivér hátán, ahol tündérek és mesebeli lények védik őt és állnak rendelkezésére, mindig minden körülmények között. Elakadt a lélegzetem és óhatatlanul is hátrébb húzódtam, hogy tovább csodálhassam őt. Az agyam hirtelen eltűntette a mai nap szenvedését, és nem maradt más, csak ez a pillanat.
Már csak fél méter választott el minket egymástól, amikor megállt és a hajába túrva próbálta összeszedni gondolatait.
-Amikor megszólalt hangja olyan volt mint a selyem… Mint a selyem szilánkokkal szegélyezve.
- Hogy mivel ijesztettél rám? Na nézzük csak… Nem jöttél órára, ami nem lett volna baj, de ugyanakkor szembesültem ezzel a ténnyel, mint mindenki más a tornateremben. Siettem haza, hogy éjfélig még együtt tudjunk lenni, erre kiderült, hogy már rég nem vagy itthon, mert változott a program. Ezek után Sam közli, hogy tele vagy kék-zöld foltokkal, mivel összetűzésbe kerültél egy lépcsővel. Próbáltam lehiggadni és türelmesen várni téged… Mert nem akartam, hogy úgy érezd egész nap rajtad akarok lógni…De amikor éjfél elmúlt és te nem értél haza, muszáj volt odatelefonálnom a kávézóba, ahol közölték velem, hogy már éjfél előtt elindultál haza… Gyalog.
Hangja helyenként megremegett a benne felgyülemlett „indulattól” és az utolsó mondat után vett egy mély levegőt, majd szépen lassan fújta ki, hogy ezzel is lenyugtassa magát.
Csak elképedve néztem rá, és mindent megértettem, mindent az érzéseiről.
Aggódott… Értem.
Amikor megmozdultam szeme villant egyet, de békésen tűrte, hogy az ágy szélére csússzak, közelebb hozzá.
- És még valami… Fordult hozzám újra. Miért nem pakoltál ki és költöztél be rendesen?
- Mert nem akartam engedély nélkül a dolgaid közt matatni…- mondtam védekezésszerűen, mert ebben az egyben tényleg nem éreztem magam bűnösnek.
- Hát ez esetben remélem nem haragszol azért, hogy én nem fogtam vissza magam- mondta még mindig kimérten, de azért a hangjában éreztem valami meglepetésre utaló hangsúlyt. Alakja egyre távolodott tőlem, majd egy halk kattanás és a hirtelen támadt egy fény egy pillanatra elvakított.
Pislogtam párat, majd ahogy szemem egy kicsit megszokta a világosságot elámultam a látottakon. A ruháim a szekrényben sorakoztak gyönyörűen összehajtogatva, a cipők és táskák, pedig az alsó polcon Rob cipői mellett helyezkedtek el. Olyan jó volt ezt látni, ahogy szépen lassan összekötődik az életünk. Igen, most újra erőre kaptam, de hát az embernek szüksége van néha ilyen pillanatokra is.
Ahogy még jobban körülnéztem egyszerűen elámultam. A holmijaim szépen elhelyezve a szoba különböző pontjain ízlésesen. Rob a hátam mögé mutatott én pedig egyből követtem mozdulatát. Tátva maradt a szám… A három kedvenc plüssállatom ott ült egy fonott kosár tetején…
- Hát ezek… Hogy kerültek ide?- kérdeztem még mindig döbbenten.
- A házatokból hoztam el- mondta egy apró mosoly kíséretében.
- De hát én pakoltam össze a bőröndjeinket…
- Igen, de én hoztam le őket, miközben te reggeliztél…
- És honnan tudtad, hogy ezek voltak a kedvenceim?
- Ezek tűntek a leghasználtabbnak.- mondta olyan könnyedén, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne.
- Szeretlek.- nyögtem ki még mindig inkább döbbenten, semmint nagy romantikus hévvel.
Elmosolyodott, aztán arca elgondolkodó lett. Egy pillanatra azért őszintén megijedtem…
-És szeretsz annyira, hogy legközelebb felhívj vagy legalább sms-t írj, hogy ne aggódjak feleslegesen?
- Megígérem!- mondtam és alig vártam, hogy karjaiba zárjon. Felálltam, hogy végre megcsókolhassam, a mai nap először…
- Kris… Mondta, amikor közeledni kezdtem felé.
- Hm? – nyögtem, de eszem ágában sem volt megtorpanni.
- Előbb had nézzem meg rendesen a foltjaidat. – mondta és szinte észbe sem kaptam már is előttem térdelt és a lábam vizsgálta.
- Mi a diagnózisa doktor úr?- kérdeztem viccelődve.
- Fürödj le.
- Öhm… Már elnézést… - válaszoltam sértetten, mert azért az egy dolog, hogy mióta haza értem nem volt időm lezuhanyozni, de azért ennyire nem lehettem dúrva…
- Fürödj le én pedig hozok kenőcsöt.-Ezek biztos fájnak…
- Nem, egyáltalán nem- mondtam, de abban a pillanatban erősebben dörzsölte kezét foltomra és én felszisszentem megvétózva előző ellenkezésem.
- Szigorúan rám nézett, majd ellenkezést nem tűrően a fürdő felé mutatott, én pedig jókislányként engedelmeskedve vonultam be, ahol a szobához hasonlóan, már minden kellékem szépen a helyén volt. Az új helyén…. –gondoltam és nem tudtam nem elmosolyodni ezen.
Gyorsan lefürödtem, de a törölközés elég gyérre sikeredett tekintve, hogy a kezem és a lábszáram szinte egy az egybe kihagytam, vagy legalábbis nagyon óvatosan próbáltam megtörölni, aminek az eredménye az lett, hogy vizes maradtam.
Amikor hálóruhába öltöztem és kimentem, Rob már ott ült az ágyon engem várva kenőccsel a kezében. Nem tubus volt, hanem gyógyszertári, fehér tégely, tehát ez valami kikevert anyag lehet…A szaga sem volt valami kellemes.
- Mond csak honnan vannak neked ilyen dolgaid?- kérdeztem miközben jobban szemügyre vettem a kis dobozkát.
- Elég sokat kellett sportolnom ahhoz, hogy testnevelést is taníthassak, és az ember ilyenkor könnyebben megsérül… Van itthon egy- két csodaszer.- mondta mosolyogva, és úgy tűnt, már nem haragszik inkább csak fáradt. Azért én még reménykedtem egy kicsit…
- De ha most bekensz akkor…
- Akkor mi?- nézett rám úgy, mint aki tényleg nem érti, hogy mire gondolok.
- Akkor mi nem tudunk… Az ágy…
- Ó értem már! – mondta és végre elnevette magát, bár én elpirultam, hogy rajtam nevet.
- Ne aggódj, ez a kenőcs gyorsan beszívódik, pláne ha az ember jól belemasszírozza a bőrbe.
-Ó hát akkor ne kímélj!- mondtam nevetve és csábítón csípője mellé helyeztem lábam.
Kezei felváltva simogatták karom és lábaim, egy pillanat alatt melegem lett és már azt sem bántam volna, ha reggelre kenőcsben úszik az egész ágy, csak ne kelljen várni... semmivel.
Rob azonban elképesztően tudott kínozni, és ez volt az egyik legrosszabb büntetés, amit csak kitalálhatott. Alig bírtam elviselni kezét magamon anélkül, hogy ne akartam volna egyre többet és többet.
Lában simogatta, de közben hasam csókolta, kezem kenegette, de közben ajkai a nyakamon rajzoltak…
Amikor végre elkészült minden egyes felülettel, nem bírtam tovább és ölébe kúszva megcsókoltam, s már vetkőztem és vetkőztettem, hogy minél előbb egyesülhessek vele.
Teste tüzelt, és enyém, ahelyett, hogy ki oltotta volna lángját, csak tovább táplálta egészen
addig a pontig, amikor már testünkből kitörő lángcsóvák járták körbe a szobát egybeolvasztva lényünket újra és újra!
77. Rész
77. Rész
Ma valahogy minden összejött. Most éreztem először, hogy mekkora szakadék köztünk és azok között a párok között, akik bárhova elmehetnek együtt anélkül, hogy ujjal mutogatnának rájuk... Merengve néztem az előttem csókolózó szerelmes párt és arról ábrándoztam, hogy egyszer majd mi is turbékolhatunk ilyen nyilvános helyen, és ha hangtalanul is, de mindenkinek tudtára adhatom, hogy ez a pasi foglalt, mert az enyém és én az övé. Megmondom őszintén, hogy nem szoktam túlidealizálni a dolgokat, de valahogy nem ilyenek képzeltem az ideális kapcsolatot… Itt nem Robra gondolok, mert ő túl tesz minden álmomon, hanem az események lezajlására. Az rémisztett meg az előttem tornyosuló könyvkupacon kívül, hogy idegennek éreztem ma magam Rob szobájában…
Más párok randizgatnak, járni kezdenek, lefekszenek egymással hol az egyik lakásában hol a másikéban, aztán amikor elérkeznek egy újabb fordulóponthoz, akkor úgy döntenek, hogy összeköltöznek. Egyértelmű, hogy nálunk minden sorrend felborult, hol miattunk, hol a külső tényezők miatt. Mégis úgy érzem, hogy ez túl korai volt. Egy ilyen együtt lakásnál az ember összes rigolyája előjön, megsokszorozónak a veszekedések, kiderülnek hibák és a végén az is lehet, hogy mindez különváláshoz vezet. Ráadásul mi nem is azért költöztünk össze, mert elérkezett az ideje, hanem mert csak így tudunk együtt lenni feltűnésmentesen. A másik dolog ami észrevehetetlenül is a fejembe kúszott, hogy még csak nem is Rob ötlete volt ez az egész hanem Samé. Mivan akkor, ha a kezdeti lelkesedés után Robnak is hasonlókon jár az agya, mint az enyém… Aztán fáradtan hazaér, és meglátja a bőröndöket a szobámban, és elretten ettől az egésztől. Szerelmesek vagyunk egymásba ez tagadhatatlan, ugyanakkor nem tinédzserek, hogy mindenbe csak úgy felelőtlenül belevágjunk azt gondolva, hogy a rózsaszín köd örökre körülöttünk lebeg majd.
Tom ha ezt hallaná biztosan azt gondolná, hogy ez a női hülyeség netovábbja, hogy mindent túllogikázunk… És talán igaza is lenne, de nem tehetek róla.
Ez a nap nem az én napom… Még egy óra és mehetek haza… Na ezt most szépen elszámítottam… idefele Shane hozott el, mert épp Tomhoz igyekezett, de arról teljesen megfeledkeztem, hogy új otthon nem megközelíthető a szokásos buszommal és gyalog sem egy leányálom… Mindegy mégis csak gyalogolni fogok… Taxira már nagyon sajnálom a pénzt, így is többet költöttem a bulikra, mint amennyi normális lett volna. Másokat meg nem szeretnék ugrasztani elvégre nem vagyok én ehhez hozzászokva , hogy mindenhová autóval cipelik a fenekemet.
Az előttem egyre jobban összegabalyodó pár, nemsokára kérte a számlát és gondolom nem kell sok fantázia ahhoz, hogy kitaláljam mit fognak ezután csinálni.
Újra bújni kezdtem a pszichológia könyvet, aminek az lett a vége, hogy minden egyes újabb állításnál magamon teszteltem a definíciókat, ami nem volt éppen lazító tréning, de tanulás szempontjából azt hiszem bevált, és végre úgy éreztem hasznosan töltöm az időm.
Még nem volt egészen éjfél, amikor megérkezett a váltás, és én a kabátomért indultam a raktárba. Valahol a szívem mélyén talán abban reménykedtem, hogy Rob beugrik hozzám. Persze miért tette volna, biztos nagyon fáradt volt amikor hazaért, meg amúgy is most már együtt lakunk… Átadtam a kulcsot, elköszöntem, majd a fülest fülembe dugva elindítottam a zenét és új otthon felé vettem az irányt.
Egész hideg volt az este, nem ártott volna, ha van nálam egy pulcsi, de én ostoba csak farmerben és rövidujjú blúzban indultam el, de hát olyan jó meleg volt ma is, ahhoz képest, hogy már jócskán bent jártunk az őszben.
Több, mint negyven percen keresztül csak gyalogoltam és gyalogoltam rendületlenül, míg végül boldogan tettem be magam után a kaput. Még mindig szerelmes voltam a csodás kertbe és ebbe a tiszta illatba, mely annyira szokatlanul távol esett New York szmogfelhőjének megszokott szagától.
Rob vajon még ébren van? A ház eléggé elhagyatottnak tűnt. Talán buliznak a többiek?
Előkapartam az újonnan kapott kulcsokat és benyitottam a hatalmas tölgyfaajtón.
Minden vaksötét volt kivéve a konyha ahol egy kisebb lámpa fénye pislákolt.
- Szia Vick!-öleltem meg a lányt, aki egyébként nagyon örült, hogy hirtelen ennyi lány vette körül az örökös fiúuralom után. Egyből összebarátkozott Madie-ékkel, akik szintén nem tudtak betelni ezzel a kedves teremtménnyel.
- Te hogy-hogy még fent vagy?- kérdeztem álmos tekintetét kémlelve.
-Felébredtem és lejöttem egy pohár üdítőért.
- Mond csak a többiek már mind alszanak?
- Huhh… Na várj… próbálok visszaemlékezni…. Shane Tomnál, Madie Garrett-nél, Sam csajozik a fiúkkal.
- A fiúkkal? Tehát a bátyád sincs itthon?- kérdeztem egy kicsit elhűlve, de inkább csalódottan, mint mérgesen.
- Őt nem tudom. Találkoztunk amikor hazaért és nem tűnt túl vidámnak. Aztán Sam csak annyit mondott, hogy mennek… De akkor itt volt, Bobby és Marcus is szóval nem tudom, hogy pontosan kik azok az ők…
- Hát… Úgyis mindjárt kiderül nem?- mondtam mosolyogva, mert láttam, hogy nagyon méregeti helyenként fintorba csusszanó arcpontjaim.
Együtt sétáltunk fel a lépcsőn, majd az ajtó előtt elköszöntem Vicktől.
Egy kicsit félve nyitottam be Rob szobájába, de ami fogadott az a vak sötétség volt. Egy árva neszt sem halottam kiszűrődni se a fürdőből sem az ágy felől.
Ezek szerint ő is bulizik… Ezt nem hiszem el… Oké Kris nyugodj le… nem vagytok összenőve és a buli még nem megcsalás, te pedig bízol benne. Azért valahogy mégis szánalmasan kicsinek éreztem most magam ebben a szobában… Az Ő szobájában.
Nem volt kedvem az erős fényhez, ezért az íróasztal felé botorkáltam, majd felkapcsoltam a kicsi asztali lámpát.
Letettem a táskám a szék mellé, majd megfordultam, hogy a bőröndömből kivegyem a törölközőm és a tisztálkodási szereim.
Hirtelen egy árny vetült a világos falfelületre és annyira megijedtem, hogy halkan felsikoltottam. Mégsem vagyok egyedül….
2011. január 30., vasárnap
Ma friss valamikor későn. Még nem kezdtem el írni.
Nah most kezdem el írni 23:14. Szóval min 1 óra...
2011. január 24., hétfő
76.Rész
76. Rész
Reggel akkora kapkodás volt, hogy még Robtól sem tudtam csókkal elköszönni. A mai program az volt, hogy délelőtt suli, aztán költözés, majd munka. Éjszakai műszakra osztottak be, pontosabban a másik lány beteg lett így átvettem a helyét. Sok kedvem nem volt hozz, viszont a pénz nagyon jól jött és tanulni a kávézóban is tudok, így a délután nem pakolással töltött részét Robbal tölthetem. A holnap suli elég gáz lesz minden alvás nélkül… majd megoldom valahogy.
A tegnapi megbeszélt utazáshoz képest annyit borult a program, hogy a Robos verziót kihagytuk. Amellett, hogy Tom vesztett Shane ellen, volt olyan kedves, hogy már korán reggel karikás szemekkel beállított a kocsival, a kocsi papírjaival és természetesen a slusszkulccsal, majd taxit hívott magának, hogy dolgozni mehessen.
Én épp fürödtem amikor Robnak mennie kellett, így nem tudtunk elköszönni egymástól. Gyors reggeli után azonnal autóba pattantunk. Persze, hogy Shane jogosítványa a koleszban volt , így végigizgultuk az egész utat. Sosem láttam még vezetni, de így elsőre biztonságban éreztem magam mellette, mert száguldozott ugyan, de pontosan vezetett. Ahogy találtunk egy üres parkolóhelyet egyből megrohamoztuk a szobánkat, és mindenhol tankönyvek és füzetek röpködtek. Az órarendemre nézve hirtelen fejbe vágott a felismerés, miszerint Robbal ma röplabdám lesz. A furcsa az, hogy most már teljesen nyugodt voltam emiatt. Már nem aggódtam, ha bénáztam, mert tudtam, ő ettől függetlenül szeretni fog. Attól sem féltem, hogy nem tudok majd uralkodni magamon, mert tudtam, hogy délutántól együtt fogunk lakni.
Ez viszont furcsa volt… Annyira hirtelen történt minden, hogy nem volt időm leállni és átgondolni a dolgokat, ugyanakkor éreztem, hogy lett volna időm elgondolkodni mindenen akkor is így döntöttem volna.
Au! Akkorát estem a lépcsőn , hogy még vagy két percig a fokon ültem, mire összeszedve minden sajgó végtagom, megpróbáltam felállni és kinyújtóztatni eséstől kicsavarodott testem.
Azért ezt szépen megcsináltam… Törött csontok nulla, kék-zöld-lila foltok kismillió… Na jó, legalábbis a karomon és a lábamon látok párat és a fenekem is sajog. próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat és gyorsan összeszedtem a táskámból kicsúszott könyveket.
Szerencsémre az úton áthaladva nagy ívben elkerültek az autók, így további sérülések nélkül bejutottam az első órámra.
Úr Isten…… Ebből semmit sem értek… Láttam, ahogy a tanár szája mozog, hallottam, ahogy szavakba foglalja a tananyagot, de ezt sehogy sem tudtam ahhoz kapcsolni, amit hetekkel ezelőtt megtanultam. Nincs mese, muszáj lesz komolyan nekifeküdnöm a dolgoknak.
A tanórák után totálisan idiótának éreztem magam. Alig volt olyan óra, ahol még sikerült lépést tartanom. A fenekem és a lábam még mindig sajgott, a lila foltjaim pedig egyre sötétebbnek látszottak. Eldöntöttem… Ma kihagyom a sportot. Azonnal a könyvtárba mentem, hogy felkészüljek az éjjeli tanulásra, majd fel a koleszba, hogy összepakoljam a cuccom és minél előbb Saméknél lehessek. Shane-t a konyhában találtam, de én egyáltalán nem voltam éhes.
- Madie hagyott nekünk egy levelet és már ki is költözött.
- Hogy- hogy? –néztem Madie ágyára és szekrényére ami most totálisan üresen állt.
- Előbb végzett és 3-ra megy dolgozni.- mondta Shane tele szájjal.
- De hogyan vitte át a cuccait?
- Garrett…….
-Mi?? Na ne!!!
- De.
- De te ettől miért vagy ilyen nyugodt? Hát nem érted? Rob… ott lakik és Maddiet oda vitte el Garrett..!
- De most Rob nincs otthon!-mondta Shane kicsit idegesen.
- Jó, de most már tudja Garrett, hogy Madie hol lakik, mi lesz ha egyszer csak beállít?
- Figyu Kris… Én értem, hogy kivagy… De nézd egy kicsit más szemszögből, Madiéből… Ő azért ne találkozhasson soha a „saját” lakásában a pasijával, mert ti együtt vagytok Robbal?
Nem válaszoltam… Erre nem tudtam válaszolni. Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Értettem amit Shane mond, hogy önző vagyok, ha ezt elveszem tőle…. De az nem önzőség ha valaki ekkora veszélybe kever minket…?
-Mindegy pakoljunk… -mondtam végül, még mindig morcosan, majd előhalásztam az összes utazót és bőröndöt amit csak találtam, és egyesével kezdtem beledobálni ami csak a kezem ügyébe akadt.
Egy órába telt, hogy végezzünk. Nem volt olyan sok cuccunk, hogy gyömöszöléssel ne lehetett volna mindent gyorsan eltűntetni, de még a szobát is gyorsan rendbetettük, hogy szépen adhassuk vissza.
A portás volt olyan aranyos és segített levinni a holmijainkat, majd bepakolni a kocsiba. Megint éppen hogy csak elfértünk… Még mindig morcos voltam az előbbi beszélgetés miatt, holott úgy láttam Shane már rég elfelejtette. Vidáman maxra tette a hangerőt és kedvenc Cd-jét bömböltette. Azt hittem az összes nem létező értelmes gondolat is kiszakad a fejemből.
- Szia Sam, Shane vagyok. Otthon vagy?..................Oké, 5 perc és megérkezünk. segítenétek a bőröndökkel, hogy ne kelljen többször fordulni?...........Köszi! Te vagy a legjobb!
Nem telt le az 5 perc és már meg is érkeztünk. Madie és Shane közös szobát kaptak, míg én Rob szobájában kaptam helyet… Annyira furcsa volt ez így külön… Ráadásul nem mertem kipakolni, mert Rob dolgai azért még is csak az ő dolgai, és semmi jogom sincs ahhoz, hogy csak úgy átrendezzem a szobáját anélkül, hogy megkérdezném. Így hát a dolgaim a bőröndben maradtak.
Épphogy letettem a fejem az ágyra, hogy alszom egy kicsit az esti meló előtt, megszólalt a telefonom.
- Szia Kris, bocs, hogy össze-vissza cserélgetjük itt a műszakokat, de ez már a végleges lesz ígérem. Nem kell éjszakáznod, viszont be tudnál jönni hattól éjfélig?
- Persze! Semmi gond!- mondtam, majd letettem. Remek, akkor most mégsem az alvás jön, hanem a tanulás…
Már majdnem becsuktam a telefonom, amikor megláttam a tegnapi sms-t… Na most már tényleg ideje lenne megnéznem!
A szám ismeretlen volt számomra. Üzenet: Élvezed mi?
Na jó most már tényleg elegem van. Miért kapok mindenféle idióta baromságot?
Eldöntöttem, hogy visszaírok neki.
„Szia nem tudom ki vagy, de biztosan nem nekem szánod az üzeneteidet. Az én nevem Kristen.
Kérlek ne írogass többet erre a számra.”
Főztem egy kávét és az íróasztalt elfoglalva bújni kezdtem a könyveket.
Ez a nap úgy tűnik ennyire idegbeteg…. Talán jobb is lesz, ha dolgozok, az legalább kikapcsol.
A következő három óra tanulással telt. És még így sem haladtam sokat előre, mivel az agyam minden tíz percben tévutakon járt.
Fél hat és Rob még sehol… Nekem meg indulnom kell.
- Sam nem tudod Rob mikor ér haza?
- Fogalmam sincs, de mondta, hogy ma sok dolga lesz. Héjj szivi, nem vagyok sem az anyja, sem a titkárnője, sem a barátnője!- mondta Sam nevetve enyhe célzással hangjában.
- Hát ez remek… Nekem meg mennem kell. Mond meg neki kérlek, hogy éjfél után jövök csak és hogy nagyon szeretem!
- Oké! Egyébként mondtam már neked, hogy milyen jól áll a kék meg a lila?
-Nagyon vicces…
- De komolyan kivel verekedtél?
- Egy lépcsővel oké, és ő nyert!-mondtam morcosan és kiléptem az ajtón. Még a kertből is hallottam Sam nevetését.
Ez a nap már rosszabb nem lehet az tuti!
Azért ezt szépen megcsináltam… Törött csontok nulla, kék-zöld-lila foltok kismillió… Na jó, legalábbis a karomon és a lábamon látok párat és a fenekem is sajog. próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat és gyorsan összeszedtem a táskámból kicsúszott könyveket.
Szerencsémre az úton áthaladva nagy ívben elkerültek az autók, így további sérülések nélkül bejutottam az első órámra.
Úr Isten…… Ebből semmit sem értek… Láttam, ahogy a tanár szája mozog, hallottam, ahogy szavakba foglalja a tananyagot, de ezt sehogy sem tudtam ahhoz kapcsolni, amit hetekkel ezelőtt megtanultam. Nincs mese, muszáj lesz komolyan nekifeküdnöm a dolgoknak.
A tanórák után totálisan idiótának éreztem magam. Alig volt olyan óra, ahol még sikerült lépést tartanom. A fenekem és a lábam még mindig sajgott, a lila foltjaim pedig egyre sötétebbnek látszottak. Eldöntöttem… Ma kihagyom a sportot. Azonnal a könyvtárba mentem, hogy felkészüljek az éjjeli tanulásra, majd fel a koleszba, hogy összepakoljam a cuccom és minél előbb Saméknél lehessek. Shane-t a konyhában találtam, de én egyáltalán nem voltam éhes.
- Madie hagyott nekünk egy levelet és már ki is költözött.
- Hogy- hogy? –néztem Madie ágyára és szekrényére ami most totálisan üresen állt.
- Előbb végzett és 3-ra megy dolgozni.- mondta Shane tele szájjal.
- De hogyan vitte át a cuccait?
- Garrett…….
-Mi?? Na ne!!!
- De.
- De te ettől miért vagy ilyen nyugodt? Hát nem érted? Rob… ott lakik és Maddiet oda vitte el Garrett..!
- De most Rob nincs otthon!-mondta Shane kicsit idegesen.
- Jó, de most már tudja Garrett, hogy Madie hol lakik, mi lesz ha egyszer csak beállít?
- Figyu Kris… Én értem, hogy kivagy… De nézd egy kicsit más szemszögből, Madiéből… Ő azért ne találkozhasson soha a „saját” lakásában a pasijával, mert ti együtt vagytok Robbal?
Nem válaszoltam… Erre nem tudtam válaszolni. Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Értettem amit Shane mond, hogy önző vagyok, ha ezt elveszem tőle…. De az nem önzőség ha valaki ekkora veszélybe kever minket…?
-Mindegy pakoljunk… -mondtam végül, még mindig morcosan, majd előhalásztam az összes utazót és bőröndöt amit csak találtam, és egyesével kezdtem beledobálni ami csak a kezem ügyébe akadt.
Egy órába telt, hogy végezzünk. Nem volt olyan sok cuccunk, hogy gyömöszöléssel ne lehetett volna mindent gyorsan eltűntetni, de még a szobát is gyorsan rendbetettük, hogy szépen adhassuk vissza.
A portás volt olyan aranyos és segített levinni a holmijainkat, majd bepakolni a kocsiba. Megint éppen hogy csak elfértünk… Még mindig morcos voltam az előbbi beszélgetés miatt, holott úgy láttam Shane már rég elfelejtette. Vidáman maxra tette a hangerőt és kedvenc Cd-jét bömböltette. Azt hittem az összes nem létező értelmes gondolat is kiszakad a fejemből.
- Szia Sam, Shane vagyok. Otthon vagy?..................Oké, 5 perc és megérkezünk. segítenétek a bőröndökkel, hogy ne kelljen többször fordulni?...........Köszi! Te vagy a legjobb!
Nem telt le az 5 perc és már meg is érkeztünk. Madie és Shane közös szobát kaptak, míg én Rob szobájában kaptam helyet… Annyira furcsa volt ez így külön… Ráadásul nem mertem kipakolni, mert Rob dolgai azért még is csak az ő dolgai, és semmi jogom sincs ahhoz, hogy csak úgy átrendezzem a szobáját anélkül, hogy megkérdezném. Így hát a dolgaim a bőröndben maradtak.
Épphogy letettem a fejem az ágyra, hogy alszom egy kicsit az esti meló előtt, megszólalt a telefonom.
- Szia Kris, bocs, hogy össze-vissza cserélgetjük itt a műszakokat, de ez már a végleges lesz ígérem. Nem kell éjszakáznod, viszont be tudnál jönni hattól éjfélig?
- Persze! Semmi gond!- mondtam, majd letettem. Remek, akkor most mégsem az alvás jön, hanem a tanulás…
Már majdnem becsuktam a telefonom, amikor megláttam a tegnapi sms-t… Na most már tényleg ideje lenne megnéznem!
A szám ismeretlen volt számomra. Üzenet: Élvezed mi?
Na jó most már tényleg elegem van. Miért kapok mindenféle idióta baromságot?
Eldöntöttem, hogy visszaírok neki.
„Szia nem tudom ki vagy, de biztosan nem nekem szánod az üzeneteidet. Az én nevem Kristen.
Kérlek ne írogass többet erre a számra.”
Főztem egy kávét és az íróasztalt elfoglalva bújni kezdtem a könyveket.
Ez a nap úgy tűnik ennyire idegbeteg…. Talán jobb is lesz, ha dolgozok, az legalább kikapcsol.
A következő három óra tanulással telt. És még így sem haladtam sokat előre, mivel az agyam minden tíz percben tévutakon járt.
Fél hat és Rob még sehol… Nekem meg indulnom kell.
- Sam nem tudod Rob mikor ér haza?
- Fogalmam sincs, de mondta, hogy ma sok dolga lesz. Héjj szivi, nem vagyok sem az anyja, sem a titkárnője, sem a barátnője!- mondta Sam nevetve enyhe célzással hangjában.
- Hát ez remek… Nekem meg mennem kell. Mond meg neki kérlek, hogy éjfél után jövök csak és hogy nagyon szeretem!
- Oké! Egyébként mondtam már neked, hogy milyen jól áll a kék meg a lila?
-Nagyon vicces…
- De komolyan kivel verekedtél?
- Egy lépcsővel oké, és ő nyert!-mondtam morcosan és kiléptem az ajtón. Még a kertből is hallottam Sam nevetését.
Ez a nap már rosszabb nem lehet az tuti!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)