38.Rész

38.Rész

/Kristen szemszöge/

Az alvás nagyon jól esett, nem is gondoltam, hogy ennyire fáradt vagyok. Nem tudom meddig aludhattam, de kényelmetlen helyzetem azonnal érződött ahogy magamhoz tértem. A fotel melyben elaludtam nagyon kényelmes ülőalkalmatosság volt, de fekvésre már kevésbé alkalmas. Kinyitottam a szemem és álmosan körülnéztem. Még mindig a zeneszobában voltam, bár a gitár nem volt kezemben és valaki takarót terített ölembe.

Mennyi lehet az idő? Talán az egész napot átaludtam? A szemem kicsit égett, és ez eszembe juttatta az asztalnál történteket. Rob…

Felálltam és nyújtóztam egyet, mert a vállam és a csípőm is elvolta gémberedve. Olyan jó volt ez a csend, de azért már vágytam a társaságra. A párnázott ajtón kilépve egyből meghallottam az ismerős zajokat. Fantasztikus ez a hangszigeteltség. A konyhába lépve megpillantottam Shane-t amint Tommal csókolózik, valamint Madie-t Sammel beszélgetni.  Csak nem flörtölnek egymással. Kicsit furcsa volt a látvány, de engem egyáltalán nem zavarna, ha barátnőm Garrett helyett inkább Samet választaná.

-         Sziasztok- köszöntem, mert még nem vettek észre és nem akartam udvariatlan lenni.

-         Na csipkerózsika… Megkaptad az ébresztő csókot?- nevetett Shane.

-         Hát csajszi jól ránk hoztad a frászt- mondta Sam is mosolyogva.

Értetlenül néztem rá.

-         Hogy érted?- kérdeztem totál ártatlan képpel, mert most többre nem futotta.

-         Úgy, hogy amíg te békésen szunyókáltál Robék átkutatták érted az egész környéket.

-         De… Én ezt nem értem… Végig abban a szobában voltam.

-         Igen tudom, s nem is hibáztat téged senkit. Azt a szobát zárva szoktuk tartani, azért nem keresett ott senkit. Madie megkért, hogy gitározzak neki és akkor találtam rád, aztán visszahívtam a többieket.

-         Ó… Ne haragudjatok nem akartam senkinek sem ijedtséget okozni, csaj egyedül szerettem volna lenni egy kicsit, és a szoba… varázslatos.

-         Semmi baj van ez így! Legalább felébresztetted ezt a kómás bandát.- mondta Sam nevetve miközben kedvesen átölelt.

-         A többek merre vannak?-kérdeztem.

-         Edék hazamentek, Bobby a pezsgőfürdőben Marcussal, Rob meg vagy velük van vagy a szobájában.

-         Itt van pezsgőfürdő?-kérdezte hirtelen Shane.

-         Ejnye hát titeket ki vezetett körbe? Persze, hogy van.- mondta Tom nevetve.

-         Akkor miért itt vagyunk és miért nem ott?-kérdezte Madie hirtelen.

-         Ez a beszéd lányok! Akkor nyomás!-mondták a fiúk szinte egyszerre.

-         Akkor 5 perc múlva itt lent, csak gyorsan átöltözünk. Kris te is jössz ugye?

-         Ö… Igen. Csak előtte még elszeretnék intézni valamit…

-         Rendben! Na akkor nyomás!

Shane-ékkel együtt mentem fel a lépcsőn, de aztán a folyosón külön váltunk. Alighogy a lányok elmentek, egyből Rob szobája felé vettem az irányt. Az ajtó csukva volt, ezért bekopogtam.

Mocorgás hallatszott, majd nem sokkal később kinyílt az ajtó és Rob állt előttem.

A térdem kicsit remegni kezdett, ugyanis egészen eddig nem gondoltam arra mi is következik most…

- Bemehetek?- kérdeztem azonnal, mert nem szerettem volna a folyosón beszélgetni.

- Persze. –jött a válasz, majd Rob arrébb állt és miután beléptem a szobába újra becsukta az ajtót.

- Sam mesélte, hogy mi történt… Nagyon sajnálom, nem gondoltam, hogy elalszom, és ezt sem hogy nem kellene ott lennem.

-Kristen senki sem haragszik rád, nem tehetsz róla ahogy más sem. Így alakult.

Elmosolyodtam, de nem tudtam véka alá rejteni idegességem. Mielőtt megszólalhattam volna Rob tovább folytatta.

-         Tudod… nagyon aggódtam érted. Láttam, hogy nagyon zaklatott voltál, amikor otthagytál minket.

-         Igen. – ennyit tudtam csak kinyögni, de nem bírtam a szemébe nézni, mert még mindig haragudtam kicsit reggeli közömbössége miatt. Nem is a harag a jó szó… Inkább csak aggódtam, hogy mi lesz velünk ezek után.

-         Tudom, hogy furcsán viselkedtem reggel és ezt nagyon sajnálom.

-         Semmi baj, már kezdem megszokni- mondtam kínomban felnevetve.

-         Igen tudom, hogy beszélnünk kell…- ült le Rob az ágyra, és arca hirtelen gondterhelté vált.

Mellé ültem és felé fordultam. Tudtam, hogy ez a beszélgetést mindent eldönt.

Kivételesen ő hozta fel a beszélgetés ötletét, de mégsem tudott megszólalni.

-         Kezdjem én?- kérdeztem, bár hangom közben megremegett.

Rob rám nézett, de nem válaszolt. Láttam rajta, hogy vívódik és talán még nem is döntött.

Egy talán még mindig jobb, mint egy visszautasítás. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.

-         Nézd fogalmam sincs, hogy te mit gondolsz vagy mit érzel. Reggel amikor elsétáltál mellettem úgy éreztem magam, mintha kihasználtál volna. Tudom, hogy ha ez így is volt, nincs okom arra, hogy haragudjak rád, elvégre nem ígértél nekem semmit. Azt is tudom, hogy a tanárom vagy és ez megint csak bonyolít a dolgokon. Mindezek ellenére elszeretném neked mondani, hogy nekem… sokat jelentett ez az éjszaka. Én egyáltalán nem szoktam ilyet csinálni, nem vagyok egy egyéjszakás lány. Ezt nem azért mondom, hogy rosszul érezd magad, pont ellenkezőleg. Még soha senki nem váltott ki belőlem ilyen szenvedélyt. Elfogadom ha azt mondod ennyi volt, de szeretném ha tudnád, hogy nagyon… kedvellek. Azt hiszem ennyit szerettem volna mondani. És nem érdekelne, hogy titkolóznunk kell. – tettem még hozzá csendesen.

Annyira megkönnyebbültem, hogy végre kimondhattam ezeket a szavakat. Nem állítom, hogy teljesen őszinte voltam, ugyanis a kedvellek szó elég gyenge kifejezés arra, amit Rob iránt érzek.

Kínos csend következett. Rob csak nézett rám, egyenesen a szemeimbe, és nem bírtam sokáig állni pillantását. Túlságosan zavarba ejtő volt így, hogy én már színt vallottam, de ő még nem.

Egészen megijedtem amikor felállt és mászkálni kezdett a szobában. Láttam, hogy ideges és ezúttal egyáltalán nem csodáltam.

Félkör alakot leírva egyszer rám nézett, másszor a falat bámulta. Kezdtem teljesen kétségbeesni. Már majdnem felálltam, hogy megállítsam, de ekkor váratlanul újra visszaült az ágyra.

-         Bocs.- mondta, szinte nyögve.

-         Nézd Rob ha nem akarsz engem mond meg nyugodtan attól még jóban lehetünk…. majd valamikor.

Hirtelen rám nézett, majd idegesen elnevette magát.

Folytattam, nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy beszélnem kell hozzá.

-         Én még soha nem éreztem ilyet… És sosem beszéltem ilyen nyíltan az érzéseimről…

Tudom, hogy nem vagyok egy bombázó, még a röplabdában is béna vagyok, és tartok mindenféle nyilvános szerepléstől. Valószínűleg a szereteten és őszinteségen kívül semmit sem tudok adni neked.

Na jó, itt fogytam ki a szavakból, nem fogok könyörögni. Annyira megalázva éreztem magam, már megbántam, hogy egyáltalán belekezdtem. Éreztem ahogy torkom elszorul és próbáltam visszafojtani könnyeim.

Rob még mindig hallgatott, és ez csak nehezítette a dolgokat. Csalódottan álltam fel az ágyról 

és némán az ajtó felé indultam.