24. Rész

24. Rész

-         Köszönöm!- mondtam a segítségemre siető kéz tulajdonosának, szinte látatlanban.

-         Igazán nincs mit kisasszony- nevetett az ismeretlen ismerős hangon.

Olyan hirtelen kaptam rá meglepett tekintetem, hogy az ital ezúttal tényleg majdnem a ruhámon landolt.

-         Te?

-         Én. Ez most tényleg ilyen meglepő?

-         Nem, de azt mondták otthon alszol, mert elfáradtál.

-         Így volt, de majdnem öt óra alvás után teljesen kipihenten ébredtem, így úgy döntöttem mégis csak csatlakozom hozzátok, ha nem baj…

-         Nem dehogy!- nevettem és testembe újra visszatért az egész napos furcsa izgalommal teli várakozás.

Elmerengtem arcán, majd tekintetébe révedtem. Elmosolyodott. Ekkor gyorsan észhez kapva, visszafordultam a pulthoz, hogy ismételten megkíséreljem az italok asztalhoz szállítását.

Rob követett és végül célba értem.

-         Már azt hittük elvesztél-nevetett Shane.

-         Héjj látom már összefutottál az alvó oroszlánnal. - ugratott Sam.

-         Inkább éhes oroszlán- kacsintott Rob Samre, majd Tommal összenevettek.

Ez biztos valami bennfentes poén. Az is lehet, hogy Rob tényleg éhes, elvégre nem hiszem, hogy mikor felébredt kajálással bajlódott, főleg amikor meglátta, hogy Tomék elmentek már otthonról.

-         Garrett hív!- kiáltott Madie hangosan, majd kicsit elpirult, amikor rájött, hogy ezt az információt alighanem csak velünk szerette volna megosztani.

-         Kimegyek beszélek vele, itt túl hangos a zene!- súgta fülembe, majd elosont a hátam mögött.

-         Hé! Madie! Ne említsd ezt a helyet!

Szerencsére ez még idejében eszembe jutott, és mondandóm után bólintott, így ezek szerint ő is hallotta erőtlen kiáltásom.

Visszafordultam a társasághoz ahol éppen Shane-t faggatták szexuális szokásairól, de barátnőm nagyon észnél volt, és minden poénre poénnal válaszolt, aminek hatalmas nevetés lett a vége.

-         Kristen ne nevess annyira inkább mesélj nekünk te is valami pikánsat!

Na ettől egyből arcomra fagyott a mosoly. Én? Mit mesélhetnék én nekik? Próbáltam valami ütős poénnal kimenteni magam, de jelen pillanatban egy sem jutott eszembe, így csak pirulás és tátogás lett a hatalmas válaszból.

-         Úgy pirulsz, mint egy szűz lány!- nevetett Marcus poénkodva, de valójában nagyon is ráhibázva a lényegre.

Robra néztem, aki a többiekhez hasonlóan válaszomra várt és már konkrétan cikinek találtam az egész szituációt.

Láttam, ahogy Marcus szeme elkerekedik, ahogy villámcsapásként éri valami felismerés féle, de nem hagytam neki időt a kérdésre inkább, felálltam az asztaltól.

-         Elnézést, ki kell mennem a mosdóba.- mondtam, de már indultam is az ajtó felé.

Még hallottam a hátam mögött felhangzó nevetést így úgy döntöttem, nem is a mosdóba menekülök, inkább ki a levegőre.

Észrevétlenül sikerült megkerülnöm asztalukat és kiosonni az utcára.

Nem egy ember állt kint, a bejárat előtt, mégis egyből kiszúrtam a kis tömegben, telefont tartó barátnőmet.

Ahogy letette a kis készüléket mellé araszoltam, hogy megkérdezzem mi újság.

-         Kris képzeld találkozni akar! Azt mondja, hogy a szokásos helyükön vannak, tudod ahol első este is buliztunk, kicsit ugyan ittas volt a hangja, de legalább felhívott! Nem baj ha odamegyek?

-         Nem-nem, dehogy! Menj csak, de vigyázz, hogy n használjon ki!

-         Kris nyugi… Én is kiakarom használni ha úgy vesszük. Tudod, csak semmi kötöttség addig amíg ténylegesen meg nem beszéljük, hogy van-e köztünk valami komolyabb.

-         Akkor ma lehet nem alszol velünk mi?

-         Hát… Remélem!- nevetett Madie, majd gyors puszit váltva, már futott is, hogy taxiba pattanjon.

Úgy döntöttem ideje lenne visszatérni, mielőtt azt gondolják, hogy lehúztam magam a wc-n.

Az asztal mintha megüresedett volna. Keresni kezdtem, hogy kik a hiányzó láncszemek, majd megdöbbenve vetem tudomásul, hogy Tom és Shane eltűntek.

-         Hát a többiek?- kérdeztem.

-         A két jómadár fogadtak egymással… És mondjuk úgy elmentek kideríteni, hogy melyiküknek volt igaza.- nevetett Bobby.

-         Mégis miben fogadtak?

-         Hát hogy fogalmazzak finoman… Az előjátékuk eredményességében…

-         Hogy mi?!- tátva maradt a szám.

-         Bizony! Azt hiszem nem kell mondanom, hogy szinte teljesen mindegy melyikük nyer, a nyereményen mindketten osztozni fognak.

-         Hát ezt nem hiszem el…- tényleg le voltam döbbenve, de valahol nagyon is örültem, hogy ők ketten egymásra találtak.

-         Madie is elment, randija van…

-         A francba- mondta Bobby lemondóan, de inkább viccelődve, mint komolyan.

-         Kristen neked nincs kedved fogadni?- kérdezte Sam kacsintva.

-         Nincs! – vágtam rá egyből, majd Sammel együtt nevettem.

-         Akkor ma nem is fogok énekelni?- kérdeztem elhűlve, hiszen már tegnap is lemaradtam róla…

-         Ejnye kislány neked tényleg bejön amit csinálunk mi?

-         Persze! Van akinek nem?

-         Ajánlom, hogy ne legyen ilyen ember- mondta nevetve Marcus.

-         Akkor színpadra emberek, énekeljünk ennek a gyönyörű hölgynek!- mondta Sam vidáman és már indult is a pult felé, hogy bejelentesse fellépésük.

-         Rob még tétovázott egy kicsit, úgy tűnt mintha kérdezni szeretne valamit, de aztán csak erőtlenül rám mosolygott, majd elindult a többiek után.

Sziasztok!

Rendben, tudom, hogy az utolsó három nap nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, de egyszerűen nem tudtam írni. Mára sem ígérek semmit, viszont, holnaptól már mondhatjuk, hogy hétvége van, így mindenkinek több ideje lesz. :) Én sem szeretem, ha így elhúzódik valami, de így sikerült. Sajnálom. Amint tudok frisselek! Legkésőbb holnap.


Mindenkinek puszi!

23. Rész

 23. Rész

Nem sokkal később elköszöntünk egymástól, de Tom ismételten meghívott minket estére. Muszáj volt igent mondanom több okból is. Már korábban megígértem Tomnak, hogy bemutathatja nekem azt a lányt, mondjuk úgy a következő esti hm… szórakozását.

Amiért legszívesebben nemet mondtam volna az az egész heti kialvatlanság volt. Úgy döntöttem haza megyek és kialszom magam. Nagy szerencsémre Fanni ajánlotta ezt a lehetőséget, mivel közölte, hogy túlórázni szeretne ezért átvenné a mai műszakomat.

Soha jobbkor. Holnap hivatalosan is suliszünet lesz, mert az alapító születésnapja szent és sérthetetlen. Robbal amúgy sem találkoztam volna, mert pénteken nincs vele órám. Valójában csak nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ezek után hogy fog viselkedni az órákon. Nem csak velem, hanem mindenkivel. Vajon újra a komor Rob lesz, vagy megmutatja a valódi énjét?

Hazamentem, hogy megnézzem a két lustaság felébredt-e már.

Madie még mindig aludt, Shane pedig az asztalnál reggelizett vagy ebédelt kinek hogy tetszik.

-         Szia baba, hát te hol voltál?- kérdezte ahogy meglátott belépni az ajtón.

-         Tommal találkoztam, mert hagyott egy üzenetet a telómon, hogy beszélni szeretne.

-         Rád hajtott mi?

-         Nem! Dehogy! Tudod, hogy milyen, tényleg csak beszélgetni szeretett volna.

-         Hagyhattál volna egy üzenetet, hogy ma nincs suli. Ahogy felébredtem egyből húztam át a túloldalra, már majdnem betörtem az ajtót, mire a gondnok idióta nézéssel megkérdezte, hogy mégis mit csinálok.

-         Ne haragudj… De akkor most mondom, hogy holnap sem lesz suli!

-         Igen, már arra is rájöttem- nevetett barátnőm fáradt arccal.

-         Ma este buli.- mondtam kissé bűnbánóan.

-         Oké, oké…. De mikor lettél te itt a legnagyobb partyarc? Na ne érts félre, így még jobban imádlak! De most húzok vissza aludni.

-         Igen, én is hasonlóképpen.

-         Te nem is dolgozol ma?

-         Nem, Fanni megkért, hogy had túlórázzon.

-         Ó de jó neked. Majd próbálunk nem felébreszteni.

-         Köszi, de ha megjöttetek és még alszom, kérlek rúgjatok ki az ágyból!

-         Meglesz!

Alighogy a párnára ért a fejem, már aludtam is, pedig nem is éreztem magam ennyire fáradtnak.

Még nagyon világos volt, amikor felébredtem, ezek szerint nem aludhattam túl sokat.

Ó már, öt óra? Akkor mégiscsak sokat aludtam. Annak azért mindenképpen örültem, hogy egy órával megelőztem Shane fenékberúgását.

Nem voltam éhes, inkább elmentem fürödni. Izgatott voltam, nem is értettem, hogy miért egyszerűen csak rám jött egy érzés. Vártam már az estét.

Unaloműzésképp bekapcsoltam a gépet, hogy megnézzem a mailjeimet. Volt kettő, az otthoniak közül, melyekre gyorsan válaszoltam, majd azon gondolkodtam, mit nézhetnék még meg,

Eszembe jutott amit Tom mesélt a blogokról. Gondoltam megnézek egyet… Én kis naiv. Rengeteget találtam, azt sem tudtam miről írnak, de azonnal megnéztem párat.

Úgy láttam tényleg népszerűek ezek az oldalak, és szinte mindent megosztanak egymással a blogosok. Még olyan oldalt is találtam, ahol egy lány a szexuális tapasztalatait tárgyalta.

Az első mondat után kinyomtam, de a következő lap tényleg megfogott.

Egy lány írt valamilyen történetet és ugyan elolvasni nem volt kedvem, mert túl izgatott voltam, ahhoz viszont igen, hogy valami hasonlót alkossak. Na nem most egyből, de égre kiélhetném a bennem szunnyadó gondolatok sokaságát. talán a saját életem fogom megírni, de egy történet formájában, mintha valójában nem is rólam szólna. Kicsit hozzáteszek, kicsit elveszek belőle és kész is!

Mire a lányok hazaértek, már büszke blog tulajdonos voltam. Pár funkcióval megismerkedtem, de az oldal még totál üres volt.

A lányok úgy tűnik a sok pihenés ellenére sem voltak csúcsformában, de legalább nem gondolták meg magukat az esti kiruccanással kapcsolatban.

Megvacsoráztak, én még mindig nem voltam éhes, közben pedig elmesélték a munkahelyi történeteket. Ma nem beszéltünk meg semmit Tomékkal, ezért úgy döntöttünk taxival megyünk az Alkonyatba.

Nagyon korán megérkeztünk, sokkal korábban, mint az elmúlt napokban bárhová.

A fiúkat azonban megtaláltuk és meglepődtek, hogy csak így magunkban vagyunk.

- Tomot meg hol hagytátok?

- Hogy értitek? Nem beszéltük meg, hogy ma is ők hoznak minket.

- Jajj de kis naivak vagytok, Tom ott vár titeket, a kávézóban ücsörög vagy fél órája.- nevetett Sam.

- Ó szegény…

- Csak semmi pánik, de akkor gyorsan felhívom, hogy ne szobrozzon feleslegesen.

Tényleg sajnáltuk Tomot, de hát nem tudhattuk. Tíz perc múlva meg is érkezett, majd viccelődve letolt minket a várakoztatásért.

Amint a lányok leültek, azonnal félrehúzott a kocsi felé vezetve, hogy bemutasson annak a lánynak akiről délután mesélt. Tényleg szép lány volt, de a kocsi tök üres… hol van Rob?

Mosolyogva kezet ráztam a csajjal, majd visszamentem, hogy jobban körülnézzek. Mivel a pultnál sem láttam Robhoz hasonló egyént visszaültem és próbáltam kiagyalni, hogy kérdezzem meg a fiúktól feltűnésmentesen, barátjuk távollétét.

-         Ma mintha kevesebben lennétek, mint máskor…

-         Igen, mert Rob elfáradt ma sok mászkálástól a suliban és ahogy hazaért egyből lefeküdt.

-         Oh…

Próbáltam jó képet vágni mindehhez, mintha teljesen mindegy lenne, de valójában csalódott voltam és az egész délutános izgatottság is eltűnt testemből.

Elhatároztam, hogy nélküle is jól érzem magam, elvégre itt mindenki nagyon kedves nem csak ő. Remélem a fiúk attól még fellépnek, bár Rob hangja nélkül nem lesz az igazi.

Mostanában minden gondolatom csak körülötte forog. Először meglepett, majd féltem tőle, aztán tanított, és elhozott ide. Utána haragudtam rá, majd elkezdtem megismerni, most pedig… hiányzik. 

Kristen nem körülötte forog a világ! gyerünk, bulizz!

A pulthoz indultam, hogy kérjek italt magamnak és a lányoknak is. Tequilát kértem, mert nagyon finom volt. Két poharat még könnyen megfogtam, de a harmadikat majdnem magamra borítottam. Szerencsémre valaki a segítségemre sietett és kiemelte kezemből a már lefelé csúszó poharat. Érintésétől végigfutott a bizsergés gerincem mentén…

22. Rész

22. Rész

-         Szóval Rob a kis kedvenced mi?

-         Nem, dehogy, hiszen egyikőtöket sem ismerem, de vele találkozom a legtöbbször…

-         Persze, a tanár bácsi- nevetett Tom.

-         Igen, de pont az érdekelne, ami a „színfalak mögött van”. Te már nagyon régóta ismered őt.

-         Mit szeretnél tudni?

-         Mindegy, ami publikus. Nem a rejtett titkait szeretném kideríteni- nevettem.

-         Rendben, akkor mondom, ami eszembe jut. Először is ő pont olyan, mint amilyennek mutatja magát. Ő nem játssza meg magát.

-         De én nagyon sokszor nem tudom, hogy vajon mit gondolhat magában… Tudod, van az az arckifejezése…

-         Igen tudom, mire gondolsz!- nevetett ismét, ahogy leesett neki a célozgatás.

-         Mi a fiúkkal csak pókerarcnak hívjuk ilyenkor. Eltudja rejteni az érzéseit az tuti, de ez csak azért van, mert egy: nem akar megbántani senkit, kettő: nem akarja teljesen kiadni magát az embereknek és három: gondolkodik… Ő nagyon mély érzésű ember, de komolyan. Szinte mindig agyal valamin, és hozzáteszem általában nem is butaságokon. Amolyan filozofikus alkat. Mindemellett ha teljesen elengedi magát, akkor rendkívül szórakoztató egy figura.

-         Hm… - Nem tudtam  mit mondani, mert próbáltam minden új információt pontosan elraktározni. Talán Tom segítségével sikerülhet megfejtenem Rob bonyolult személyiségét. Tegnap maga Rob mesélt el nekem egy nagyon fontos momentumot, amely gyökeresen megváltoztatta az életét, de ez még csak csekély darabkája volt lényének.

-         Most csupa jó dolgot mondtál, de biztosan vannak rossz tulajdonságai is.

-         Hát az egyikkel azt hiszem már találkoztál. Van amikor döntésképtelen, és az utolsó pillanatban totálisan rosszul dönt. Ezért viselkedett úgy veled és a többi hallgatóval. Nem tudom, hogy változtatni fog-e ezen, de azt hiszem tegnap este jó sok agyalnivalót adtál neki.

-         Te mindenről tudsz?

-         Igen, általában elmondja a fontosabb dolgokat, mert szereti meghallgatni mások véleményét. Persze ettől rendszerint csak még jobban összezavarodik, de olyan is akadt már a történelem során, hogy a fiukkal segíteni tudtunk neki, pár fontos kérdésnél.

-         Ti tényleg jó barátok vagytok- mosolyodtam el.

-         Ahogy ti is a lányokkal.

-         Igen, ez így van. Kérdezhetek még?

-         Persze.

-         Igazából nem is tudom, hogy mit szeretnék… Talán azt, hogy van valami furcsa szokása, esetleg hobbija? Persze a zenélésen kívül, de az egyáltalán nem furcsa.

-         Hát.. Nem is tudom. Mi mind furcsa szerzetek vagyunk… Vagy azt is mondhatnám, hogy már észre sem vesszük a másik furcsaságait.

Egy valami talán mégis csak lenne, ami nem is különcség, de csak ő csinálja a bandából.

-         Mi az?- feljebb ültem, hátha megtudok valami igazán jelentős dolgot.

-         Blogot ír.

-         Puff. Blogot?

-         Aham. Tudod az olyan, mint egy elektronikus napló.

-         Mesélnél nekem erről? Hallottam már róla, de fogalmam sincs, hogy is működik ez.

-         Hát eredetileg ezt szó szerint modernizált naplónak készítették, de manapság már szinte weboldalként működik.

-         És miket tesznek fel rá?

-         Bármit. Sztárinfókat, magánfotókat, történeteket, mindent, amit csak eltudsz képzelni.

-         Rob történeteket ír?

-         Nem, nem ő még a hagyományos funkcióra használja.

-         Naplót ír?

-         Így van. De nem osztja meg senkivel.

-         Jó ezt gondoltam…

-         Ne nézz hülyének az előbbi mondatomért. Nagyon sokan publikálják az életük eseményeit online is.

-         Hát ezt nem gondoltam volna. Ne haragudj, ha furcsa képet vágtam.

-         Nah még valami?

-         Nem, most nem jut eszembe semmi más. Gondolom elmondod neki, hogy kérdezősködtem.

-         Ha szeretnéd akkor nem. Elvégre semmi titkot nem árultam el.

-         Jó köszi, csak mert nem szeretném ha félreértené. Úgy értem, nem szeretnék a magánéletében turkálni, ha valami ilyesmit készülnék elkövetni akkor őt magát kérdezném.

-         Jól van, nyugi már. Észrevetted, hogy egyfolytában mentegetőzöl?

-         Igen, mert nem szeretné, hogy rosszat gondolj rólam.

-         Látod, már megint azt csinálod- boxolt vállon viccesen Tom.

Elnevettem magam… 

/ Kedves "V "a chatben, ne haragudj a 9 miatt, nem voltam fent eddig és nem láttam :S/

Kövi rész? Már írom is :D

21. Rész

21. Rész

A tegnapi nap elég furcsán sikerült, de végül mosolyogva kerültem ágyba valamikor hajnali négykor. A lányok még lefekvés előtt elmesélték, hogy miről maradtam, le én nem szerettem volna velük megosztani énekes élményeimet, mert abból csak felesleges sértődés és találgatás lett volna. Ők már sokszor próbáltak hasonlóra rávenni, de mondjuk úgy Rob meggyőzőbbnek bizonyult. Kiderült, hogy a fiúk tegnap új számot adtak elő és hasonló sikereket értek el, mint előtte éjjel. Shane Tomról áradozott, de ugyanakkor elmesélte, hogy Tom figyelme ne volt tökéletesen osztatlan ugyanis megismerkedett egy Puszmó nevű lánnyal, akit haza is kísért mivel az édesanyja telefonon hívta, hogy azonnal mennie kell.

Nem tudom, hogy alakult ezután Tom estéje, mert mint kiderült nem tért vissza a szórakozóhelyre. Azért sejtéseim vannak. Shane miatt nem aggódtam túlságosan, mert ő kicsit olyan, mint Tom csak lányban. Olyan dumája van, hogy bárkinél bármit el tud érni, de komoly kapcsolatra még nincs felkészülve.

Az éjszakám álomnélküli volt, pedig nagyon szeretek álmodni. Reggel Tom sms-e ébresztett.

Visszaaludtam. Mire fél óra múlva felkeltem teljesen megfeledkeztem az ébresztő zaj forrásáról. Lezuhanyoztam és a gép elé ültem, hogy lássam a hallgatói oldalon van-e valami változás a napi programban.  Nagyon jól tettem, teljesen megfeledkeztem a mai szünnapról, mivel az év elején van pár olyan nap, amikor csak a gólyáknak kell megjelenniük. Ezek a napok többnyire az iskolát és az iskola történelmét hivatottak bemutatni, mi is túlestünk rajta tavaly ilyenkor.

Remek, ennél jobbkor nem is jöhetne egy ilyen szabadnap. Egyébként nem volt túl nehéz felkelni ma reggel sem, a hajnali fekvéshez és a kevés alváshoz képest. Azt hiszem hozzá tudnék szokni az éjszakázáshoz.

A lányok még mélyen aludtak, ezek után nem is akartam őket felébreszteni. Csendben megreggeliztem, majd kimentem az erkélyre, hogy beszéljek anyuval.

Ekkor pillantottam meg Tom sms-ét és gyorsan megnyitottam.

„ Szia kislány, ha jól tudom ma nincs nektek suli, ha van kedved tizenegykor találkozhatnánk, mert női segítség kellene”

Női segítség? Remélem nem vásárolni akar menni, mert ahhoz nem én vagyok a megfelelő Nő.

Tíz óra… Remek. Már lehet, hogy nem is aktuális a találka, de azért visszaírtam neki gyorsan, hogy benne vagyok.

Pár perc múlva jött is az sms, miszerint a kávézóban kíván találkozni.

Felöltöztem és el is indultam. Már untam a csendet és a pici szobát, ezért úgy döntöttem inkább várok rá ott, minthogy tovább maradjak a koleszban. Nem tudtam mikor jön busz, de nem volt kedvem várni rá. Az idő kellemes volt, a levegő pedig friss. Kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaim, majd zenével a fülemben útnak indultam. Nem rég letöltöttem a Runaways című együttes legnagyobb slágereit, mondanom sem kell mennyire feldobta a hangulatom ez a stílus.

Mikor beléptem az ajtón Tom még nem volt sehol, így köszöntem Fanninak, az éppen aktuális pultos lánynak, majd helye foglaltam, mint egy átlagos vendég.

-         Jó napot kisasszony. Mit hozhatok?

-         Ha-ha nagyon vicces- nevettem el magam Fanni poénján.

-         Na most komolyan, mit kérsz?

-         Hát nem is tudom, felsorolná, hogy milyen italokat szolgálnak fel?

-         Kristen- nevetett Fanni. Hát vodkát neked nem az tuti. Megtaláltam a pulton hagyott leveled.

-         Hát igen… Egy kicsit ittunk az éjjel

-         Ittunk? Te és még ki?

-         Csak nem gondoltad, hogy egyedül vedeltem be fél üveg vodkát?

-         Hát…

-         Fanni! – nevettem ismét. Egy almalevet kérek.

-         Máris hozom kisasszony!

Nah ez szép terelés volt Kristen. Visszadugtam a zenét a fülembe és rágyújtottam. Közben megérkezett az italom is, egyből beleszürcsöltem.

Szinte percre pontosan nyílt az ajtó és belépett rajta Tom. Na igen, az angol pontosság.

-         Szia kislány!

-         Szia kisfiú!- most már nekem is muszáj volt becézgetnem, mert a Tom amúgy is túl komoly név volt egy ilyen fazonnak.

-         Én is egy ilyet kérek- szólt Fanninak miközben az almalevemre mutatott.

-         Mit is iszol?-nézett rám újra.

-         Almalé.

-         Fújj. Na mindegy valahogy majd csak-csak legyűröm.

-         Remélem. –mosolyogtam, majd várakozóan néztem rá.

-         Ja igen. Gondolom szeretnéd megtudni, hogy miről szerettem volna beszélni.

-         Hát, ha már így szóba hoztad… Én hallgatlak.

-         Szóval. Nem tudom, hogy is mondjam, de nekem nagyon bejön Shane. Ugyanakkor tegnap találkoztam egy lánnyal, aki szintúgy…

-         És mi lenne itt az én szerepem?

-         Szerinted Shane-nél van egyáltalán esélyem, mert ha nincs akkor nem kell tovább agyalnom.

-         Attól függ mit szeretnél tőle…

-         Hát tudod, én nem vagyok a komoly kapcsolatok híve. Persze, szeretnék majd egyszer megnősülni meg minden, de most még nem erről szól az életem.

-         Magyarul csak szórakozni szeretnél vele.

-         Igen, de ne értsd félre, nem akarom átvágni vagy ilyesmi, én senkivel sem csinálok ilyet, minden lány pontosan tudja, hogy mit várhat tőlem.

-         Rendben azt hiszem ez így korrekt. Én nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve, de az én vagyok, attól még nem vetem meg azt aki ilyet csinál, elvégre ez a XXI. század.

-         Huhh…. Köszi. És szerinted ő..?

-         Ő is pont olyan, mint te. – nevettem fel hangosan, mert annyira hihetetlen volt, hogy mindketten ugyanazt akarják, csak nem tudnak a másik szándékáról.

-         Remek. Most már csak azt szeretném megtudni, hogy a másik lány mit akar.

-         Ejj, de telhetetlen valaki!

-         Jó tudom, tudom. De őrjítő az a csaj! Nagyon durva, mert tegnap még az anyjával is találkoztam, aki nagyon kedves. Krixtának hívják, és ahhoz képest, hogy anyuka nagyon is mutatós.

-         Tom!

-         Nem, nem olyan értelemben na! Azért ennyire nem vagyok a legyet is röptében típus, de ami igaz az igaz. Puszmónak volt kitől örökölni a géneket.

-         Te! Casanova!- nevettem ismét, mert mindezt olyan gyorsan hadarta le, hogy szinte alig értettem mit mond.

-         Nah én lényegében ennyit szerettem volna. Majd este bemutatom neked, de ha lehet csak neked, mert nem akarom, hogy a fiúk megint ezzel húzzanak egész héten. Ha tudnád már milyen poénokat gyártottak az egyéjszakásaimról.

-         Hát ha összejössz Shane-nel is ajánlom, hogy róla ne bohockodjanak!

-         Nem-nem, az ismerősök és barátok szentek!- Tom olyan képpel emelte szíve fölé a kezét, hogy ismét nevetnem kellett.

-         Ha már így összejöttünk egy kis baráti csevejre mesélhetnél nekem egy kicsit magadról. Tök jól összejött a két banda, pedig szinte alig ismerjük egymást. Kibékültetek tegnap Robbal?

-         Nah ez most hogy jött ide?- nevettem.

-         Csak eszembe jutott a lógós orrú, amikor tegnap megtudta, hogy nem jössz.

-         Szomorú volt?

-         Persze, mert tudta, hogy rá haragszol.

-         Persze… Igen már megbeszéltük, minden oké. – mosolyodtam el.

-         Ma neki sincs suli?- kérdeztem, bár azt hiszem hülye kérdés volt.

-         De, minden tanárnak részt kell vennie ezen a procedúrán.

- Mesélnél nekem egy kicsit Robról?...

20. Rész- Teljes!

Ismét kerek részhez értünk :)

20. Rész

 -         Akkor most, hogy megegyeztünk hallhatom végre azt a csodálatos számot?

-         Nem. Először én szeretném hallani a tiédet.

-         De hát megígértem… Talán nem bízol bennem?

-         Benned bízom, csak a bátorságodban nem. Mi van akkor, ha megint nem tudsz majd énekelni bármennyire is szeretnéd…

Ezen elgondolkodtam. Igaza van tudom én, de még egyáltalán nem érzem magam késznek erre a vállalkozásra.

-         Igyunk még…

-         Rendben, mondtam, hogy bírom az italt…

Lehúztuk az utolsó kikészített pohárral, majd egyből felálltam, hogy utánpótlásért menjek. A műszakom végén írnom kell majd Marknak egy cetlit, hogy tudja, hova tűnik az a sok vodka.

-         Nah mehetünk? Kérdezte Rob amikor újra asztalhoz ültem.

-         Nem! Igyunk…

-         Jaj te lány… Rendben, de ez az utolsó aztán nyomás.

-         Rendben.

Nem voltam teljesen tudatában alkoholbíró képességemnek, de egyenlőre semmit sem éreztem csak szorongást, a rám váró feladat miatt.

      .- Mehetünk?- kérdezte Rob újra, kicsit már türelmetlenül.

-         Még egy cigi és igen.

Nagyot sóhajtott. Azt hiszem már párszor már megbánta, hogy nem hagyott itt engem, amikor még udvariasan megtehette volna.

Ezúttal nem gyújtott rá velem, inkább engem szugerált miközben elfordított fejjel próbáltam kerülni pillantását. Annyira zavarban voltam előtte, mint még soha.

-         Tényleg nagyon béna vagyok.

-         Én is.

-         Igen, persze… Hallottam már azt a „béna hangot”.

-         De én még nem a tiédet. Na gyerünk már Kristen! Mitől félsz? Azt mondod béna a hangod, én meg elhiszem jó? Így nem lesznek nagy elvárásaim és a végén még kellemesen csalódok.

Nem válaszoltam csak néztem rá, mint akit éppen szép szavakkal a halálba küldenek.

Elnyomtam a csikket és nagy levegőt vettem. Közben Rob felállt és mellém sétált, majd megfogta a kezem, jelezve, hogy most már tényleg nincs több kifogás.

A cigi azért megtette a hatását, mert lábam zsibbadt volt és ez az érzés lassan sugárzott egyre feljebb és feljebb testemben, eltompítva agyam nyúlványait.

Ez persze nem volt elég a dicsőséghez, csak ahhoz , hogy kevésbé foglalkozzak a dolgok gátlásos részével.

A karaoke géphez érve abszolút döntésképtelennek bizonyultam. Valami könnyűt akartam, semmi hajlítással vagy magas hanggal.

A duetteket kerestem, de semmi ismerős. Ezeket sosem szoktam karaoke módban nézni.

- Válassz te, én egyiket sem ismerem. Csak kérlek valami olyat, ami könnyen énekelhető.

- Rendben akkor legyen ez- mondta Rob, majd megnyomta a megfelelő gombokat.

A dallam felcsendült. Egy lassú szám volt ahol a férfi kezdte az éneket, így marat még egy kis időm a felkészülésre. A szövegre nem is tudtam figyelni, mert Rob lágy hangja betöltötte a teret.

Elképedve bámultam ahogy megformálja azokat a különlegesen felcsendülő hangokat.

A száját néztem…

- Kristen lassan te jössz- súgta Rob halkan, mintegy figyelmeztetésként.

Teljesen megfeledkeztem erről, de úgy döntöttem megpróbálom, mert egyszerűen magával ragadott a varázs, hogy tovább hallgassam hangját.

Éreztem a ritmus, mintha a véremhez simult volna, hogy lassan keringve járja át egész testem a gyengéd dallam.

A szöveg előre elolvastam, pontosan tudtam, mikor kell bekapcsolódnom. Ajkaim lassan szétnyíltak és a tőlem telhető legnagyobb pontossággal próbáltam tiszta hangokat kicsikarni torkomból.

A hangok feltörtek, ezúttal sikerült. Énekeltem… Nem mertem Rob arcára nézni, sőt amennyire csak tudtam, hajam mögé rejtetem pirosló arcom minden négyzetcentiméterét.

Hamarosan Rob szövege is egybefonódott enyémmel így egyesítve a két szólót duettbe.

Legszívesebben befogtam volna, hogy csak őt halljam, de őszintén szólva élveztem a vele való éneklést. Szabadnak és boldognak éreztem magam, mint még soha azelőtt.

Hangunk hol felerősödött, hol elhalkult míg végül a szöveg lassan elfogyott és a zene folyamatosan elhalkult.

Csak álltunk egymás mellett miközben óráknak tűnő pillanatok teltek el teljes csendben.

Nem néztem rá, de úgy sejtettem ő is érzi ezt a végtelen nyugalmat, amit én. Ez egy tökéletes pillanat volt. Muszáj volt ránéztem. Nem akartam tudni, hogy mit gondol a hangomról, csak éreztem, hogy néz és látni akartam a szemét.

Lassan visszatűrtem hajam fülem mögé, majd felé fordultam. Tekintetem valahol a mellkasa környékén kalandozott, mert sokkal magasabb volt nálam. Meglepett közelsége, de egyáltalán nem zavart. Feljebb emeltem fejem, hogy szemébe nézhessek. Pillantása lágy volt mégis elgondolkodó és olyan fény világította meg, amellyel még soha azelőtt nem találkoztam.

Csak néztük egymást, míg már kezdett kicsit kínossá válni a pillanat. Nem miatta, hanem a gondolataim miatt, amik most meglehetősen nagy hülyeséget meggondolatlanságot testem minden pontjába.

Megszakítottam a kontaktust és az asztalhoz indultam. Leültem, majd ismét rá néztem.

Tekintete még mindig rajtam pihent, de ahogy észrevette zavarom megindult ő is, hogy csatlakozzon hozzám.

-         Akkor most erre iszunk?- kérdezte mosolyogva.

-         Azt hiszem, már nem kellene többet innom, de ez az egy még belefér.- mondtam, majd töltöttem mindkettőnknek és egyből le is húztam a sajátom.

A jótékony zsibbadtság erősödött, de nem annyira, hogy zavaró lett volna.

 - Most már megkaphatom végre a dalomat?- kérdeztem reménykedve.

 - Igen, ahogy megígértem- mosolygott Rob kedvesen.

Elővette a sarokba letett gitárját, majd kihúzta a széket az asztal másik oldalához, hogy nagyobb legyen a hely és a gitárt az ölében tartva játszani kezdett.

Megborzongtam, mintha ebben a pillanatban teljesülne egy régáhított kívánságom.

Miközben énekelt vele dúdoltam, de olyan halkan, hogy talán csak belső hangom szólalt meg. Áhitattal néztem hol a szájára, hol gitárt pengető kezére. Ismét elvarázsolt, mint egy bűbáj, melyből nem tudsz menekülni. Ahogy a dal véget ért, hirtelen üresnek éreztem magam, máris hiányzott a közelsége. Rob felállt és én is így tettem. Nem tudom miért, de vele együtt mozdult minden porcikám. Nem ült le, csak engem nézett és én óhatatlanul közelebb léptem, nem törődve semmilyen magánszférával. Nem hátrált, csak kinyújtotta kezét, hogy még közelebb húzzon. Ezúttal nem húztam el karom, mint legutóbb. Pillanatok múlva már lágyan öleltük egymást, mintha a zajos világ egy kis magányos, háborítatlan szigetén pihenne egy lélek, két testbe zárva.

19. Rész

19. Rész

Mivel nem válaszolt, visszaakartam menni a pult mögé, de abban a pillanatban ahogy megfordultam, hallottam, hogy elindul. Visszafordultam és majdnem beléütköztem.

-         Sajnálom.

-         Mit?

-         Hogy megbántottalak.

Mérges voltam, de ez most valahogy őszintén hangzott és a dühöm csillapodott.  Bólintottam, majd kézen fogtam és az asztalhoz húztam. Éreztem, hogy az elején meglepte váratlan helyzetváltásom, de azért nem ellenkezett. Leültettem, majd a pulthoz mentem, hogy tálcára tegyem a stamp vodkákat és felszolgáljam magunknak.

-         Előbb igyunk, aztán kérdeznék valamit.

-         Gondolod, hogy le kell itatnod ahhoz, hogy válaszoljak neked?- kérdezte komolyan, de a szemeiben már mosoly látszott.

-         Hát, fő az elővigyázatosság.- mondtam derűsebben.

Fogtuk az italt, majd egymás szemébe nézve lehúztuk, ahogy azt illik. Égetett és mart, de nem érdekelt ez most pont így volt jó.

Elsiettem üdítőért is kísérőnek, persze neki is hoztam. Visszaültem és rágyújtottam, mert láttam, hogy közben ő is így tett.

Hogy a fenébe kérdezzem meg tőle, hogy miért ekkora paraszt ha a suliról van szó?

-         Azt szeretném kérdezni…

-         Reméltem, hogy már elfelejtetted…

-         Tudni szeretném, hogy miért annyira más ott, mint itt?

Láttam, hogy nem lepődött meg kérdésem hallatán, valószínűleg pontosan erre számított, de úgy tűnt még mérlegeli lehetséges válaszát, ezért folytattam.

-         Tudom, hogy tegnap lerendezted annyival, hogy mindennek meg van a maga oka és gondolom nekem, mint félig idegennek teljesen be kellene érnem ezzel a válasszal, de…

Nem tudtam folytatni, mert kerestem a szavakat, amelyek valahogy elvesztek útközben.

Láttam, hogy még mindig nem biztos abban, hogy válaszolni szeretne, mert lehúzott még egy vodkát…

-         Tudod, a szüleim meghaltak…

-         Ó sajnálom!- de befogtam, mert csendre intett.

-         Már évekkel ezelőtt. Túl vagyok rajta.

Nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy meggondolja magát.

-         Van egy húgom, aki a világ egyik legédesebb kislánya, de van egy hibája… Az, hogy nincsenek szülei akik megadhatnák neki az anyagi biztonságot.

Valójában nem annyira gyerek már, tizenhat éves, de ettől nekem még kislány.

Suli mellett négyórás munkát vállalt, ahogy ti a is a lányokkal. Most meg van mindenünk, nincs okom panaszra, de ha elveszítem az állásom akkor újra a szakadék szélén fogunk táncolni.

Nem tudtam mit felelni, Fel kellett dolgoznom a hallottakat. Szóval ezért ilyen, mert nem akar hibázni, és úgy gondolja ha egy kicsit is leereszt beüthet valami. Valahogy mégiscsak változtatni kellene ezen. Egy tanár nem attól jó tanár, hogy mogorva és senkihez sincs egy jó szava sem, hanem attól érti amit csinál, és megtudja magát értetni a hallgatókkal is.

Robban pedig minden megvan ehhez, csak rossz úton indult el.

-         Nézd így már megértelek és sajnálom, hogy ehhez az kellett, hogy elgyere ide.

-         Te most azt sajnálod, hogy bunkó voltam veled és ezért jogosan megharagudtál?

-         Azt hiszem…

-         Nézd azért jöttem utánad, mert nagyon is számít, hogy ki mit gondol rólam, pláne ha tudom, hogy valaki haragszik rám, sőt, valószínűleg jogosan, legyen az barát vagy idegen.

-         Látod pont ez az! Ez is mutatja, hogy mennyire kedves ember vagy, mert ha olyan lennél, mint amilyennek az egyetemen mutatod maga, akkor korántsem izgatna, hogy valakit esetleg megbántottál, pláne nem annyira, hogy ott hagyd a barátaid és ide gyere.

Ismét csend. Elgondolkozó tekintete ezúttal rajtam állapodott meg.

-         Ha nem volt pénzetek miből fizetted az egyetemet és a húgod ellátását?

-         Barátok... Sokkal tartozom nekik. Már ismertük egymást amikor a tragédia történt, hiszem szinte gyermekkorunk óta jóbarátok vagyunk. Sam felajánlotta, hogy lakhatunk nála, így a családi házat eladva elég pénzünk lett, hogy a mindennapokkal ne legyen probléma. Tom családja pedig nagyon pénzes így befolyásosak a legfelsőbb körökben. Nekik köszönhetően kaptam meg az egyetemi ösztöndíjat. Mondanom sem kell, hogy előtte csak erős közepes voltam, mert nem izgatott annyira a tanulás, mint a haverokkal lógás, de ekkor megváltozott a helyzet. Jó jegyeket akartam, hogy ne legyek hálátlan jótevőimmel szemben.

-         Tényleg rendesek ezek a srácok.

-         Igen, azok. – mosolygot Rob úgy, mintha valamelyik családtagját dicsértem volna.

-         Nincs kedved visszajönni velem a többiekhez?

-         Lenne kedvem, de nem tehetem, mert már elvállaltam a négy órát. Tudom, hogy nincs senki, de ez Markot eddig sem zavarta.

-         Jó ez a hely, én nagyon szeretem. Tommal azóta ide járunk, hogy átköltöztünk Londonból New Yorkba. Nem szeretjük a zajos, zsúfolt helyeket.

-         Igen, ez is egy kicsit olyan, mint az a hely, ahol tegnap voltunk. Amolyan művész tanya.

-         Pontosan. Érdekes, hogy te is észrevetted. Vonzódsz a művészetekhez?

-         Igen, de, mint láthattad semmiben sem vagyok jó. Csak nézni és hallgatni szeretem.

-         Nem tudom, miért jössz mindig azzal, hogy nem vagy jó. Egyedül röplabdázni láttalak, jó az egyenlőre tényleg gáz, de hát még sohasem csináltad előtte. Majd most megtanulod.

-         Igenis tanár úr- nevettem.

-         Jajj ne már, ezt ma többször meg ne halljam ha kérhetem- nevetett velem Rob.

-         Igyunk még egyet- mondta úgy, mintha az alkohol lett volna a téma.

-         Nem mész vissza?

-         Azt hiszem tudnak nélkülözni egy estére. Csak nem hagylak itt unatkozni, ha már egyszer én juttattalak ide.

-         Rendes vagy.

Rám mosolygott, a szemei csillogtak, és egyszerűen elvesztem a tekintetében.

-         Tudod, egy dolgot sajnálok.

-         Mit?

-         Ma nem hallhattalak titeket énekelni…

-         Nem hagytál ki semmit, de igazán.- nevetett újra.

-         Kérlek!

-         Mit szeretnél?

-         Énekeld el nekem a tegnapi számot…

-         Nem.

-         Miért nem- könyörgő szemekkel néztem rá.

-         Ez a nézés… Na jó, de csak egy feltétellel.

-         Bármit!- bátorodtam fel a lehetséges pozitív válasz hallatán.

-         Utána karaoke-zol velem.

-         Ne nem azt nem! Az órán is felsültem, nem tudok mások előtt énekelni.

-         Hát én visszamehetek a kirakat elé, hogy onnan nézzelek…

-         Te kukkoltál?

-         Nem, csak benéztem,hogy itt vagy-e még, és hát… Itt voltál.

Elvörösödtem. Annyira szeretném hallani azt a számot, és végül is annál égőbbet már úgysem alakíthatok ma, mint amit már úgyis látott.

      - Rendben Egyeztem bele végül, de remegő hangom már most elárulni látszott.

  

18. Rész

18. Rész

Újra bekapcsoltam a tv-t, de nem bírtam nyugodtan ülni, Kipihent voltam és izgatott.

Újra fürödni mentem, hátha attól lenyugszom. Éreztem ahogy a víz lassan végigcsörgedezik rajtam, kellemesen lehűtve testem, de agyam még mindig zakatolt. Lassan egy számot kezdtem dúdolni. Beletelt vagy öt percbe, mire felfogtam, hogy amit észrevétlenül dúdolgatok az nem más, mint Robék tegnapi száma. Kell egy Cd tőlük… Tényleg vajon van már nekik? Hiszem azon kívül, hogy jó fejek szinte semmit sem tudok róluk.

Jajj most eszembe jutott az a hely, olyan gyönyörű… És olyan jó volt tegnap!

Nem, Kristen nyugi. Feküdj le szépen aludni, vagy netezz vagy csinálj valamit, de ne gondolj arra a helyre.

Vagy fél órát álltam a zuhany alatt a tenyerem már ráncos volt a folyamatos áztatástól.

Kiszálltam, és megtörölköztem.

Felvettem a hálóruhám és a kanapéra telepedtem, hogy keressek egy tűrhető filmet.

Úgy kapcsolgattam a távirányítót, mintha gyúrni akarnék hüvelykujjra. Megnéztem mennyi az idő, de bárcsak ne tettem volna… Egyből megláttam az sms-t a hely címével…

Leraktam a mobilt és próbáltam újra a csatornákra figyelni.

Megjelent előttem Tom vidám arca, aki mindig mindenkit jó kedvre derített. Ha lenne testvérem azt kívánnám bárcsak olyan lenne, mint ő.

Aztán eszembe jutott a dal, és, hogy talán ma is fellépnek. Nem bírtam tovább nyugton maradni, felpattantam és a szobámba siettem. Egy pillanatra megtorpantam a tükör előtt és rájöttem, hogy fogalmam sincs, miben menjek, mert a két stylistom már rég elhúzott.

Teljesen mindegy. Kiveszem az első három ruhaneműt ami a kezembe akad!

Odamentem a szekrényhez, becsuktam a szemem és kinyitottam az ajtót. Egy megvan, kettő, három. Kész. 

Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem mit sikerült összehozni, de majdnem elnevettem magam, hogy ilyen peches is csak én lehetek…

Egy pár kesztyű, egy tanga, és egy alvós póló… Remek, biztos könnyen elvegyülhetnék a tömegben egy ilyen összeállításban.

Jó, akkor újra, de ezúttal nyitott szemmel, mert ennél már csak jobb lehet, mindegy mit választok.

Csőfarmer-pipa, félmagassarkú- pipa, tegnap sem volt elviselhetetlen sőt, bár ez most egy másik cipő, úgy döntöttem ennyi rizikót azért bevállalok. Felső… Legyen mondjuk ez. Kicsit kihívóbb darab, mint a tegnapi, de jobb ötletem nincs. Fekete, kivágott és csipkés anyagú. Ez a másik felső, amit Madietől kaptam, bár nem egészen az én ízlésemnek megfelelő, de talán ma megszeretem. A hajamon végigszántottam párszor a fésűvel, majd kisminkeltem magam.

Rendben, kell egy cigi, idegesebb vagyok, mint fél órája… Az erkélyről taxit hívtam, majd felkaptam a rövid fekete bőrkabátom, mert kicsit fáztam kint. Talán eső lesz.

A telefont a táskába dobtam, de közben meglepettem konstatáltam, hogy már egy óra eltelt az sms óta. Azt hiszem nagy meglepetést okozok a lányoknak, mert ennyi idő után biztosan nem számítanak rám. Ez a gondolat megmosolyogtatott.

Már majdnem kiléptem az ajtón amikor eszembe jutott Rob arca és hangneme…

-         Stewart! Különóra…

Nem azért sem megyek el! Kapja be! Miért nem lehet normálisan beszélni, hát nincs valami elfogadható átmenet a komor tanár, és a jó fej srác között?

Már úgysem számítanak rám, így nem okozok csalódást. Ha már felöltöztem lemegyek egyet sétálni, amúgy sem vagyok álmos. Talán elsétálok a kávézóba és beszélgetek egy kicsit Mark-al vagy az egyik lánnyal aki éppen ott van.

A taxi már a ház előtt várt, így úgy döntöttem nem szúrok ki a sofőrrel és beültem mellé. Bediktáltam a címet, majd elindultunk.

- Csak nem bulizni megy kisasszony!. kérdezte a középkorú férfi kedvesen.

- Nem, nem csak meglátogatok valakit.- mondtam mosolyogva, mert ez volt a legrövidebb válaszom.

Mire a következő kérdést feltehette volna már meg is érkeztünk. Kiszálltam és odaadtam a pénz.

A kávézóban égett a villany, bár az lett volna meglepő, ha sötét van…

- Jó estét kedves uram! –köszöntem Marknak, mert mint kiderült, ő volt talpon egész nap.

- Nahát itt az elveszett bárány! Csak nem éjszakázni jöttél?

Hát erre igazán nem gondoltam, de miért is ne? A pénz kell, fáradt nem vagyok, és amúgy sem akarok egyedül otthon lenni.

-         De igen, látom nagyon fáradt vagy…

-         Hé csak vicceltem, bírom én, elvégre ez a kedvenc helyem- mondta nevetve Mark majd kedvesen megölelt.

-         Jó, tényleg nem azért jöttem, csak unatkoztam, de komolyan van kedvem hozzá!

-         Akkor te vagy ma a megmentőm! Tényleg itt hagyhatlak?

-         Persze főnök, ki vedd úgy, hogy ki vagy rúgva!

-         Na szép! Az alkalmazottam kirúg… Rendben, de akkor kérem a végkielégítésem- nevetett a főnök.

-         Hát- kotorászni kezdtem a zsebemben- ha egy fél csomag rágóval és egy öngyújtóval beéred- kacsintottam rá cinkosan.

-         Kösz de nem dohányzom, a rágónál meg éhesebb vagyok, szóval viszlát Ms Stewart!

-         Szia főnök.

Csörömpölés majd ajtócsapódás és teljesen egyedül maradtam. Na ennyit a társaságról, meg a sétáról, de legalább ma sem marad el a munka.

Írtam a lányoknak egy sms-t arról, hogy mi történt, mert úgy gondoltam ha korábban akarnak hazajönni akkor beugorhatnának, hogy együtt menjünk.

Sebaj, ha így áll a helyzet majd bulizok egyedül ahogy régen is. Egy óra unatkozás után úgy döntöttem, hogy szórakoztatom magam. A lábaim teljesen elgémberedtek az üléstől ezért mászkálni kezdtem. Némi töprengés után úgy döntöttem, tudok én egyedül is bulizni.

Kitöltöttem öt pohár vodkát, nem sajnáltam a poharat, legalább a mosogatással is elmegy majd egy kis idő.

Kinyitottam az ablakot, majd rágyújtottam. A zenegépet megpakoltam a kedvenc számaimmal, majd kezdődhetett az egyszemélyes party.

Jól éreztem maga, bár közel sem annyira jól, amennyire most a lányok érezhetik magukat.

Énekeltem és táncoltam, persze rendesen csak a csípőm mozgattam egy kicsit a zene ütemére.

Éppen az egyik szám közepénél jártam amikor, megcsörrent az ajtó. Azonnal abbahagytam a táncot és az éneket, majd lehalkítottam a gépet, hogy csak háttérzajként üzemeljen.

- Miben segíthetek?- fordultam meg, hogy a vendégre összpontosít

hassak.

-         Rob? Mit keresel itt?

Az említett még mindig az ajtóban állt és úgy láttam éppen a megfelelő szavakat keresgéli.

-         Szia. – köszönt végül.

-         Szia…- Jó igaza van, ez az előbb elmaradt

-         Miért nem jöttél el ma?

-         Fáradt voltam.

-         Akkor mit keresel itt?

-         Dolgozom, ha nem látnád.

-         Ha fáradt vagy miért dolgozol?

Na jó, erre nem tudtam mit felelni, csak dacosan oldalra néztem.

-         Miért nem jöttél el ma?

-         Jajj hagyjuk már jó, nem mentem el és kész. Majd legközelebb elmegyek.

-         Haragszol rám igaz…

A szemébe néztem, de nem tudtam sok mindent kivenni. Talán nem is önszántából jött, csak ideküldték. Mert ugye az nem nagy titok, hogy kiktől tudta meg hollétem.

Nem akartam neki hazudni, de a szívemet sem szándékoztam kiönteni.

-         Talán… Uram!- mondtam jól megnyomva az utolsó szót.

Csak állt és nézett. Fogalmam sem volt mi következik, de az arca még mindig kifürkészhetetlen volt.