70. Rész

70. Rész

-Jaj te szegény! Talán most megtanulod, hogy ne bízz meg mindenkiben! Mindig is gyűlöltelek,  mindig csak "Vigyázz Kristenre" jaj miért sír és a többi... Aztán fordult a kocka ugye hugica! Azóta megtanulhattad, hogy milyen nekem keresztbe tenni...
- De hát csak kislány voltam, én nem tudtam erről semmit!
-Most már úgyis mindegy! Ezután az este után azt is elfelejted, hogy milyen volt kislánynak lenni!
- Belekevertél valamit az italomba?-kérdeztem, de a hangom azt hiszem már semeddig sem jutott el. Azt hittem ott helyben összeesek.
- Pincér!- hallottam még Thara kiáltását.
- Mit csinálsz?- kérdeztem újból, talán kicsit erőteljesebben.
- Emlékszel még a gyerekkori barátomra Mikel-re? Mindig tetszettél neki, hát most megkaphat egy estére. Nem leszel ott az esküvőn, amikor elvesz az a barom, és a család biztosan ellened fordul. Szerencsémre, mindenki tisztában van vele, hogy utálsz.
Én pedig majd Hawain fogom napoztatni magam amíg te azon leszel, hogy mindenkit kiengesztelj. Még életed szerelmét is, aki pontosan egy óra múlva beront majd a szállodaajtón, mert "valakitől" azt az információt fogja kapni, hogy itt talál téged.  Talán rá is ráteszem majd a kezem, nagyon szép példány és imádom a londoni akcentust!
- Ne! Rob- suttogtam, miközben egy férfi átkarolta a derekam és lesegített a székről.
- A barátnőm túl sokat ivott, felvinné kérem a szobájába a barátjához?- mondta Thara, majd egy szobakulcsot adott az engem tartó férfinak és már ment is az esküvőjére.
A férfi óvatosan bánt velem, de szinte szó szerint húzni és vonnia kellet. Nem akartam megtudni, hogy mi vár abban a szobában...
A liftben még jobban elkapott a hányinger, de szerencsére minden bennem maradt, bár lehet az segített volna annyira, hogy elmenekülhessek.
Egy pillanatra mintha elsötétült volna a világ, de aztán újra magamhoz tértem. Sosem éreztem még magam ilyen pocsékul. Fizikailag a nullán voltam, az elmém azonban teljesen tiszta volt, ami mégszörnyűbbé tett mindent.
- Köszönöm innen átveszem a hölgyet!-mondta egy férfi aki a szobában várt rám.
- Mikel?-kérdeztem, de a szám mintha nem mozgott volna.
- Nagyon rég vártam már erre a pillanatra remélem tudod!- mondta ő kárörvendő vigyorral és az ágyra fektetett.
- Ne- nyöszörögtem. olyan volt, mint abban a filmben... Amikor a pasast elvileg elaltatták, de az altató nem hatott rendesen csak lebénította és úgy műtötték, hogy közben szinte mindent érzett, de megszólalni sem tudott, hogy elmondja ébren van.
Mike vetkőztetni kezdett és a saját ingét is kigombolta. Sikítani próbáltam, de túl halk volt a hangom. Azt hittem itt a vég. Rob pedig rám fog nyitni és örökre meggyűlöl.
Ahogy ezt végiggondoltam az ajtó hirtelen kivágódott. Láttam magam előtt Rob éktelenül dühös fejét, és már most sírni tudtam volna, amiért nem tudom magam megvédeni.
Azt hittem hirtelen hátat fordít és itt hagy minket, de ehelyett az ágyhoz rohant és letépte rólam Mike-ot, majd hirtelen túl sokan lettünk a szobában... Szinte azt sem láttam kik ezek az emberek, de valahogy melegség töltött el. Hallottam ütések zaját és fájdalmas nyögéseket, de nem tudtam beazonosítani, hogy melyik kitől származik. Csak remélni mertem, hogy nem Robot érik az ütések.
-Kris gyere velem, majd én segítek!-mondta valaki és a mosdó felé cipelt.
- Hozz jeget és tejet!- szólt egy másik hang.
Női kéz érintése volt...
Valaki tejet itatott velem, és szinte egyből a wc felé görnyedve hányni kezdtem. Borzalmas volt utáltam ezt az érzést ráadásul éreztem, hogy néznek és ettől csak mégjobban elszégyelltem magam. ugyanakkor boldog voltam a tudattól, hogy nem történt meg az a ami rosszabb lett volna mindennél. De vajon hol van Rob, Ugye jól van? Vajon megtudta az igazságot? Ugye nem hagyott el? És hol volt egész délután? Rob! Nagyjából tíz percbe telt, hogy mindent kiadjak magamból. A szemem tisztulni kezdett. Még mindig a wc mellett térdeltem, amikor a női kéz a tarkómra helyezte a jeget és egyből jobban lettem. Úgy tűnik a drog még nem tudott rendesen felszívódni a szervezetemben.
- Rob?- kérdeztem csak úgy, magam elé, miközben a fejem fogtam, hogy a maradék szédülést is megszüntessem.
- Nincs semmi baja, ne aggód mindjárt kimegyünk hozzá.
- Shane?
- Naná csajszi! Miért mit gondoltál ki az Teréz anyu?
- Én is itt vagyok ám, mit gondolsz Shane-t kiszokta rendbetenni a hatalmas bulik után?- mondta nevetve egy másik hang.
- Maddie?
- Nahát Kris egyre jobb lesz!- mondta barátnőm nevetve.
- Hogy kerültök ti ide?
- Ezt majd elmagyarázzuk, de most gyere! Aki veled akar kiszúrni, annak velünk kell megküzdenie és hidd el, jobbak vagyunk, mint egy atombomba!
- Oh...- bőgni kezdtem.
Kopogtak. - Hé csajok mi a helyzet jobban van már?
- Milyen kérdés ez, naná hogy jobban van! Mi kezeltük!
- Tom?
- Bizony Kris együtt a banda! Mindenki itt van, hogy segítsen!-nevettek a lányok és hirtelen mindent olyan barátságosnak láttam.
gyorsan kiöblítettem a szám, és a vendégfogkefével és fogkrémmel gyorsan fogat is mostam. Megöleltem a lányokat és a könnyeim újra eleredtek.
- Mehetünk csajszi?
Bólintottam.
Előre mentek és kinyitották az ajtót. Kicsit még szédültem, de már korántsem voltam rosszul. Ahogy megláttam Robot megálltam egy percre és csak némán folytak a könnyeim, mert nem tudtam, hogy fog reagálni mindenre.
Először csak nézett, de olyan szemekkel, hogy még jobban elbőgtem magam. Szeméből szeretet és aggodalom áradt. Semmi nyoma haragnak vagy rosszallásnak. Azonnal felé siettem, de aztán újra megszédültem és ő elkapott. Végre a karjaiban voltam és el sem tudom mondani, hogy ez mennyire boldoggá tett. csak öleltem és öleltem, közben pedig könnyel áztattam zakóját.
- Gyerekek... Ezt le kellene fényképezni-mondta Bobby kicsit meghatódva.
- Na jó én is had öleljelek meg végre.- jött közelebb Sam és látszott rajta mennyire megkönnyebbült. Mindenki közelebb jött, és egy hatalmas ölelésben forrtunk össze, mint egy hatalmas szerető család. Már szinte sírtam és nevettem egyszerre.
És akkor most mi lesz? Kérdezte Tom nevetve.
- Mi lenne? Hát esküvőre megyünk!- jött az egyöntetű válasz.