44.Rész

Sárika Boldog 19.  Szülinapot!!!!! (L)

/Zsu, Roni (L) /

44. Rész

-         Köszönöm, az órának vége!- mondta Rob és a szertárba ment, hogy a naplóba beírjon pár dolog és ami engem, minket illet, azért, hogy megvárja, míg végre kettesben maradunk.

Lassacskán mindenki kiszivárgott a teremből és végre ketten maradtunk. Távozóban láttam, hogy pár lány összesúgott és mintha rajtam nevettek volna.

Na persze, most n vagyok a kis béna, akinek folyton külön órákra van szüksége. Múlt héten azt hiszem, nagyon bántott volna a viselkedésük, de most annyira örültem ennek a különórának, hogy majdnem a képükbe vigyorogtam.

A szertárba osontam, ahol Rob még mindig írogatott, de olyan gyorsan, hogy fogalmam sem volt, mit művel. Mögé osontam és hátulról átöleltem. Abban a pillanatban megfordult és magához ölelt. Úgy simultam karjaiba, mintha évekkel ezelőtt száműztek volna, hogy aztán a honvágytól fuldokolva végre hazatérhessek. Az illata erőteljesebben hatott rám, mint eddig bármikor. Szinte elnehezedtek szemeim. Végigsimított hajamon, és hagyta, hogy kiélvezzem a pillanat varázsát.

- Te is nagyon hiányoztál, de gyakorolnunk kell.- mondta mosolyogva, és kihúzott a szertárból.

- Hogy mi?

- Tudod… Röplabda…

- Azt hittem a külön óra csak kifogás volt, hogy együtt lehessünk.

- Félig tényleg így van, ez a kellemesebb része, viszont ha nem látják, hogy fejlődsz akkor megkérdőjelezik, hogy mi a fenét tanítok neked a különórán.

- Igen, igazad van…- mondtam kicsit csalódottan.

- Kristen ne vágj ilyen szomorú arcot, mert mindjárt fogom magam és hazaviszlek, hogy aztán soha többet ne engedjelek el a közelemből.

Ahogy ránéztem azonnal elhittem minden egyes szavát és az sem zavart többé, hogy az átkozott labdát kell ütögetnem az elkövetkezendő fél órában ahelyett, hogy Robot ölelném. Igen csak fél órában, megígérte…

Minden ment, amit a múltkor tanított, ezért továbbléphettünk. A nyitást kezdtük el gyakorolni, ami kevésbé volt fájdalmad, mint az alkarérintés, viszont sokkal több erőt és pontosságot igényelt. Rob hangosan felnevetett amikor az első próbálkozásnál a fejemre esett a labda, mert nem tudtam időben elütni…

-         Hé mi olyan vicces szépfiú?- kérdeztem morcosan miközben a fejem dörzsöltem.

-         Ne haragudj. Mondta és puszit nyomott a fejemre. – na igen, így már mindjárt más.

Újra megpróbáltam… Egy fokkal jobb volt, de csak annyira, hogy a labda a hálóban landoljon.

Rob közelebb jött és megmutatta mit csinálok rosszul. Megfogta a kezem és az ujjaimat összezárta míg kézfejem pedig homorúra hajlította.

-         Ne az ujjaddal próbáld meg elütni a labdát, hanem az egész tenyereddel. Tudod, mint a kosárérintésnél engedd hogy a labda a tenyeredbe illeszkedjen. Nem kell hozzá nagy erő. Vállból lendíts! Kicsit olyan ez, mint a golf, a lendülettől száll a labda, a befektetett erő mértéke nagyon csekély.

-         Köszönöm Tanárúr.- mondtam nevetve miközben alig bírtam elrejteni szenvedélyes monológja által keltett csodálatom. Látszott rajta, hogy azt csinálja, amit mindig is szeretett volna, mondjon bármit is imád tanár lenni, imádja a sportot a zenét, és akkor sem választana más állást ha kétszer ennyit fizetnének neki.

-         Kristen valami baj van?- kérdezte Rob csodálkozva, ­―azt hiszem tényleg hülyén festhettem, amint őt bámulom mélyen gyökeredző áhítattal vagy öt perce, holott Rob már két perce abbahagyta a beszédet―.

-         Nem, semmi ne haragudj, csak olyan szenvedély égett a szemedben miközben beszéltél, hogy engem is teljesen magával ragadott.

-         Kristen…

-         Igen? Jaj bocs, nyitás gyakorlás, tudom, csak…

Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot egyszerűen csak kézen fogott és visszahúzott a szertárba, majd bezárva az ajtót egyből felém fordult  és a szemembe nézett.

Kezem mellkasához emelte és éreztem, ahogy szíve őrült ritmusban zakatol.

-         Ez a szenvedély- mondta lágyan. – És ennek semmi köze sincs semmi máshoz, csak és kizárólag hozzád.

Ahogy ezt kimondta végem volt. Már az is izgalomba hozott, hogy egy helységben tartózkodtunk, csak ketten, zárt ajtók mögött, a mai nap folyamán először. A tudat, hogy tilosban járunk, csak egy kicsit okozott bűntudatot.

-         Rob- súgtam valahova álla vonalába, de mintha a gondolataimban olvasott volna. A következő pillanatban olyan szenvedélyesen csókolt, mint azon a bizonyos éjszakán. Vadság, érzékiség és mérhetetlen szexuális feszültség. Az érzések úgy kavarogtak bennem, mint egy hurrikán, amely mindent elsöpör pusztító erejével. Akartam őt. Ez sokkal több volt, mint testi vonzalom, hiszen már észrevétlenül is beleszerettem. Erre ma reggel jöttem rá, amikor egyedül ébredtem ágyamban.

Ahogy fenekemre siklottak kezei, kapva kaptam az alkalmon és térdem felhúzva egészen derekáig esélyt adtam arra, hogy még jobban hozzám férjen. Egy pillanatig sem habozott, fenekemnél megemelve a falnak támasztotta hátam, lábam pedig gyorsan csípője köré fontam és az izzásból lángnyelvek csaptak föl. Kezem nyaka köré fonódott, ő azonban megszakítva csókunkat egyetlen szót súgott fülembe, melytől egyrészt rám tört egy enyhe pánik, másrészt pedig a vágy hulláma elindított testemben egy folyamatot, melyet vagy azonnal leállítok, vagy fékezhetetlenné válik és történik, ami történik.

Az egy szó így hangzott:

-         Akarlak.

Suttogás volt szinte, de forró lehelete perzselte fülcimpám, és a szavai által keltett vágyhullám könnyen tovasöpörhetett volna minden „józan ész szabályt”.

Nem válaszoltam neki, még nem voltam rá képes, csak mint egy fuldokló, kapkodva a levegőt, szemébe nézve próbáltam lenyugtatni testem, hogy végre az agyamba is áramolhasson némi vér, amely elég arra, hogy átgondoljam döntésem.

Rob agya gyorsabban kapcsolt, mert lassan leeresztett, hogy aztán saját talpamon állva józanodhassak.

Átöleltem és annyit súgtam a fülébe: hamarosan.

Megcsókolt, de nem az előző vad hévvel, hanem gyengéden és lágyan.

-         Találkozunk ma?-kérdeztem gyorsan.

-         Minden rajtad múlik- mondta édesen mosolyogva. Dolgozol ma?

-         Igen. Bejöttök Tommal?- kérdeztem reménykedve.

-         Mindenképpen benéztünk volna, de azt hiszem az a hely is egy olyan hely, ami több okból is a szívemhez nőtt.

Megcsókoltam… Nem tudom mennyi időnek kell eltelnie egy párkapcsolatban ahhoz, hogy ez az érzés alábbhagyjon, de egyenlőre elképzelhetetlennek tartom, hogy felhőtlenül boldog legyek akkor, amikor Rob nincs a közelemben.

Szeretem.