67. Rész

67. Rész

Amint kinyithattam volna a szám, már bent is volt és anyám ölelgette. Úgy éreztem magam a közelében, mint mindig azóta az este óta.

-         July! Olyan jól nézel ki!

-         Jaj Thara, te mindig olyan kedves vagy!

-         Hát milyen kedvesek leszek akkor, amikor meglátod majd az ajándékom!

-         Jaj nem kellett volna! Neked lesz esküvőd és még te hozol nekem ajándékot?

Majd végignéztem ahogy anyám kibontja az ékszerdobozt és kivesz belőle egy gyönyörű Swarovski  kristályokkal díszített nyakéket.

-         Ez gyönyörű kicsim! – mondta anyám meghatódva, majd megölelte Tharát.

-         Gondoltam jól mutat majd a ruhádhoz.- mondta Thara negédes, és ekkor jöttem rá, hogy mivel anyám is a család része, kifogástalanul kell majd kinéznie, és Thara csak azért vette neki a nyakéket, hogy bebiztosítsa magát. Gondolom meg sem kell kérdeznem, hogy anyám ruháját együtt vették-e…

-         Képzeld July, a vőlegényem gyémántokkal halmozott el tegnap. Olyan édes!

-         Igen Mark tényleg nagylelkű, látszik, hogy mennyire szerelmes beléd!

-         Ó, jaj de udvariatlan vagyok, te biztosan Robert vagy! – fordult Thara Rob felé, majd megölelte.

Felkavarodott a gyomrom.

-         Kristen, de udvariatlan vagy be sem mutatod nekem a barátod?

-         Nem…- dünnyögtem, és hirtelen nagyon sürgős dolgom akadt a hűtő környékén.

-         Robert Pattinson.- örvendek- hallatszott a válasz, naná egy tökéletesen udvarias angol…

-         Remélem majd jobban is megismerjük egymást Robert, ha egyszer szinte családtagok vagyunk.-mosolygott a csaj, de úgy hogy áhhh.

-         Jól van, térjünk a lényegre gyerekek! Thara miben tudunk segíteni?

-         Hát én elviszem Kristent felpróbálni a koszorúslányruháját, mert nem tudtuk ráméretezni, bár azért nagyjából remélem eltaláltam. Szép leszel hugica ne aggódj!-kacsintott rám, aminek hatására elképzeltem magam a világ legrondább ruháiban.

-         Ti addig Robert-tel

-         Csak Rob…

-         Rendben, akkor Robbal elmehetnétek a csokromért és bemutathatnád  Marknak is, ha már egyszer mellette fog állni az esküvőn.

-         Persze kincsem amit csak mondasz.

-         Nah Kristen te meg öltözz, mert megyünk!

-         Fel vagyok öltözve. –mondtam duzzogva.

-         Ugye tudod, hogy melegítőben vagy…

-         Tudom. Ugye tudod, hogy még nem az esküvőre megyünk?!

-         Jujj. Harapós, mint mindig. July… Nem is tudom kire ütött ez a lány, mert hogy nem tőletek örökölte ezt a stílust az is biztos.

-         Muszáj nekem elmennem veled? Mindegy milyen az a ruha, pár óra múlva úgyis felveszem!

-         Ne gyerekeskedj már, úgyis olyan régen láttuk egymást, tudom, hogy hiányoztam csak ciki lenne bevallani!

-         Naná! Az tuti…. Ha te mondod biztos úgy van. – szűrtem ki a fogaim közt, miközben végig a szemébe néztem.

Felmentem az emeletre a telefonomért, de átöltözni csak azért sem voltam hajlandó.

Hamarosan Rob is megjelent az ajtóban…

-         Hú te aztán tényleg nem bírod a csajt!- mondta félig komolyan félig nevetve.

-         Csodálkozol rajta? Azok után, amit meséltem.

-         Nem. De Kris az már olyan régen volt! Totál kedves volt anyukáddal a csaj és veled is…

-         Na jó, ezt most inkább hagyjuk…- mondtam, mert nem akartam veszekedni és reméltem, hogy ha Rob több időt tölt Tharával akkor is belátja majd, hogy milyen a csaj valójában.

Amikor lementem a lépcsőn Thara már útrakész volt. Lemondóan sóhajtottam és elköszönve anyutól kiaraszoltam vele a kocsihoz.

Gyönyörű ezüst színű Mercédesz-be ültünk be, bár nem is számította másra. Annyira egyértelmű, hogy a pénz miatt van a pasival… Talán még sosem dolgozott életében.

-         Jaj ne már Kristen… Miért kell velem mindig ilyen rondán viselkedned?

-         Most ezt komolyan kérdezed? Az oké, hogy anyámék és az egész család előtt játszod a jókislányt, de előttem igazán nem kell színlelned!

-         Jaj persze, te le vagy ragadva a múltban. Igen tettem ellened rosszat, de lépjünk már túl ezen hugi!

Döbbenten néztem rá… Egyszerűen nem akartam elhinni amit mond…

-         Jó figyelj Kris, ez életem legszebb napja, mert hozzámehetek a pasihoz akit szeretek. Szeretnék tisztalappal indulni nálad.

Na jó, hát erre egyáltalán nem számítottam. Most mit tegyek, ha tovább bunkózom, akkor tényleg tajparasztnak fogok tűnni, ha viszont egyből behódolok neki, azzal ugyanolyan naiv leszek, mint például anyu.

-         Tudod mit Thara, szeretnék neked hinni, de azért ez ennyi év után nem megy ilyen egyszerűen. Úgyis együtt töltjük a napot, majd utána visszatérhetünk rá…

Valahogy nyugodtabb lettem ezután a beszélgetés után, de azért a kis ördög még bennem bujkált, vagyis inkább attól tartottam, hogy benne…

Hamar a ruhaszalonhoz értünk, ahol nagy volt a sürgés forgás!

-         Itt a te ruhád Kristen!- fektetett le elém egy nejlonzacskót. Ahogy cipzározni kezdtem, lassan a lélegzetem is elállt. A ruha gyönyörű volt! A színe halványsárga volt és enyhén abroncsos. Szegélyét apró gyöngyök borították.

-         -Thara ez biztos, hogy az én ruhám?

-         Persze! Csak nem gondolod, hogy sárgában megyek férjhez! – nevetett unokanővérem.

-         Gondoltam a sárga jól megy majd a hajad színéhez… De ha nem tetszik, sajnálom, de nincs idő újra…. mondta sajnálkozva.

-         Dehogynem ez gyönyörű!

-         Akkor örülök… Ez pedig itt az enyém!- mutatott egy másik becsomagolt ruhára.

-         Nah felpróbáljuk őket?

Mosolyogva bólintottam. Nem, engem egy ruhával nem lehet lekenyerezni, viszont ahhoz képest amire számítottam, ez nagyon kedves volt tőle!

Még a méret is passzolt. A varrónő pár dolgot még igazított rajta, de egyébként tökéletes…

-         Na milyen?- lépett elő Thara is a próbafülkéből.

Ahogy ránéztem… Egyszerűen káprázatos volt. Az én ízlésemnek ugyan giccses, de rajta tökéletesen mutatott. 

-Gyönyörű vagy!- mondtam teljesen őszintén.

- Te is hugi! – nah akkor itt végeztünk is.

Hazafelé olyan jól elbeszélgettünk, olyan volt, mintha kicserélték volna. Boldog voltam. Őszintén boldog. Anyuék még nem voltak otthon, Tharának pedig fodrászhoz kellett mennie. Gyorsan ebédet készítettem és alig vártam, hogy elmondhassam Robnak, mégis csak igaza volt…

Friss XD 10-kor! A 2. friss később! De ma!

Apologize......................................................

Oké........ Most már hivatalosan is ég a fejem! Lehet anyázni nyugodtan........
Friss holnap. Kárpótlásul kettőt kaptok. A héten nem lusta voltam, csak mindig estére hagytam az írást és naná, hogy közbejött valami, ma pl anyu. Mondom, nincs kifogás. Ez már tényleg sok halasztás volt. Mindig csak holnap, holnap, aztán még mindig semmi. Nyugodtan írjatok seggberúgós komikat.

Magyarázkodnivaló!

Sziasztok! 1000 bocs amiért megint kimaradt pár nap, de a kórháztéma ma megoldódott, úgyhogy remélem itt is visszaáll a rend, már ami engem illet.
A gépem is vacakol, de elvileg januárban lecserélem, addig is elnézést mindenkitől akinek FB chat!- ben nem válaszoltam, csak folyton lefagyott a kis drága.

Üdvözlök minden új olvasót. Örülök, hogy új arcok is feltűnnek közben. A komikat nagyon szépen köszönöm mindenkinek! A történet holnap folytatósik, és a Karácsonyi meglepetést sem felejtettem ám el!!! (L)

Bibinek pedig megcsúszva ugyan, de nagyon Boldog Szülinapot kívánok!!!! (L)

66. Rész

66. Rész

Reggel csodák csodájára kipihenten és jókedvűen ébredtem. Rob még édesen szuszogott alattam és nem is állt szándékomban felébreszteni. Az órára néztem fél 10-et mutatott. Azzal ütöttem el a maradék fél órát, hogy őt néztem, miközben alszik. Szempillája néha megremegett és ajka is mosolyra húzódott. Talán éppen álmodik valamit…

A kisördög csak nem hagyott nyugodni… Óvatosan lejjebb csúsztam testén, be egészen a takaró alá. Megcsókoltam hasát, majd belső combját és végigsimítottam boxerén.

Visszacsúsztam mellkasához és bőrét apró csókokkal borítottam. Pár perc múlva, mint aki jól végezte dolgát kibújtam a takaró alól és fejem vállára helyezve tovább néztem kisimult vonásait és szája újból mosolyra húzódott. Na most már tényleg érdekel miről álmodik!

-         Kris… Ez nagyon nem ér ám, hogy éjszaka nem hagysz aludni, reggel meg nézed ahogy alszom közben meg felizgatsz.- morogta édesen és szinte már nevetett, de szemét még mindig nem nyitotta ki.

Na bumm! Hát erre nem számítottam. Egyrészről elpirultam, másrészt pedig nyakába kuncogtam.

-         Egyébként nagyon gyorsan abbahagytad… nem voltál túl kitartó!- nevetett Rob ismét és lassan kinyitotta csillogó szemeit.

-         Azt hittem alszol! Egyénként mosolyogtál álmodban. Mi szépet álmodtál?- kérdeztem és felkönyököltem, hogy közelebbről csodálhassam szemeit.

-         Hogy mit álmodtam? Pontosan azt amire ébredtem- mondta és a takaró alatt végigsimított meztelen bőrömön, amitől meg hirtelen még a lélegzetesem is elállt.

-         Csak nem fázol?- kérdezte csodálkozva.

-         Nem, csak azt hiszem így reggel még érzékenyebben reagálok rád.- mondta miközben

-         Igen… Én is rád!- mondta és jobb lábam feljebb húzva, még jobban csípője köré vonta testem.

-         Azt hittem ez nekem nem szól, csak a reggelnek- nevettem, mert megéreztem vágyát.

-         Hát… Ez igaz lenne akkor, ha nem épp rólad álmodtam volna, na meg ha nem arra ébredek hogy…

-         Ó, tehát rólam álmodtál!- mondtam nevetve, mert az előbb csak az érzésre célzott, arra nem, hogy álmában is én voltam a partnere.

-         Kris… Néha nagyon lökött vagy remélem tudsz róla- mondta duzzogva és a fenekemre csapott.

-         Tisztában vagyok vele! Bár ha a fenekem csapkodod akkor a te lökött barátnőd nem sokáig lesz ilyen nyugodt és mozdulatlan. – mondtam sóhajtva, majd belecsókoltam nyakába.

-         Hm… Mikor is kel felkelnünk?

-         10-kor-mondtam lemondóan, mivel az óra már háromnegyed tízet mutatott.

-         Ami azt jelenti, hogy van negyed órán, plus még egy negyed a fürdésidővel…

-         Fél óra elég hosszú idő- mondtam cinkosan és felültem, hogy ő is megmozdulhasson.

Ahogy alkalma nyílt rá, egyből felült, sőt felállt. A fenekem alá nyúlva engem is magával emelt, és éreztem ahogy a takaró abban a pillanatban lecsúszik rólunk. Magával vitt a fürdőbe, és megnyitotta a csapot.

-         Egy picit melegebbre állítanád, mint magadnak szoktad? –kérdeztem, de a válasz jobban átmelegített, mint a forróvíz.

-         Szerintem pár perc múlva már a langyost jobban fogod kívánni, mint a meleget!

Nem is szóltam többet csak minden szenvedélyem beleadva hosszan megcsókoltam őt.

Lehámozta rólam a rövidnadrágot miközben én megszabadítottam alsójától.

Beállt velem a víz alá, amitől bőröm váratlanul megborsódzott. Még mindig karjában tartott és mivel tudtuk kevés az időnk, egyikünk sem akarta sokáig halasztani az élvezeteket.

Újabb szenvedélyes csók következett, de most már kezeink is izgatták a másikat és tényleg érzékenyebb voltam, mint máskor. Már az érintése is őrjítő volt, nem tudtam betelni vele. Mindenhol őt akartam érezni, teste helyenként az enyémhez simult és őrjítő volt minden pillanat egészen addig míg magamban nem éreztem égő vágyát, szinte sikítani tudtam volna a gyönyörtől. Még nem kezdett el mozogni, csak mellem csókolta és helyenként fogával karistolt puhán és érzékien. Imádtam minden mozdulatát és egyre szorosabban nyomtam csípőm övéhez, s nem bírtam tovább mozogni kezdtem.

Ekkor érkezett el nála is a holtpont. Próbált még kényeztetésemre koncentrálni, de egyszerűen már ő sem bírta tovább. Nem is hagytam, előbb nyakát csókoltam, majd ajkát, de olyan szenvedéllyel, hogy szinte csípőm és ajkam ritmusa tökéletes összhangban volt.

Rob hevesen reagált minden mozdulatomra és nemsokára hátam a csempének feszült és nyögéseim visszhangot vertek a fürdőszoba falain.

Igaza volt… Testem szinte lángolt a szenvedélytől, a víz hőmérséklete pedig így langyosan volt tökéletes. Izgató volt, ahogy a vágy hullámaival együtt folyt végig testemen, és Rob felsőteste csillogott a víz gyöngyözésében.

Lábammal egyre lazábban öleltem csípőjét, mivel minél nagyobb teret szerettem volna biztosítani számára. A tempót addig gyorsítottuk, hogy szinte már a zuhanyzókabin is megremegett. A vérem olyan hevesen pulzált, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha valahol csak úgy gondol egyet és előbuggyan bőröm alól.

Rob lassított a tempón, én pihegve próbáltam mozgósítani maradék erőimet, de ez a lassabb tempó, ahelyett, hogy váratta volna a véget, csak egyre inkább fokozta az élvezeteket. Rob tökéletesen tisztában volt ezzel, és minden egyes lökése mély volt és pontos. Azt hiszem enyhén hátába karmoltam, amikor elért az orgazmus és ha Rob nem tartott volna végig erősen, most biztosan összeroskadtam volna. testem vonaglott és különböző hullámokban tört rám minden édes érzés. Rob pár másodperccel később csatlakozott hozzám és ehhez a csodálatos érzéshez. Ajkai szétnyíltak, feje hátrafeszült.

Ahogy mindketten fellélegeztünk és magunkhoz tértünk a kábulatból Rob óvatosan letett, majd tusfürdőt nyomva tenyerébe finoman bőrömbe masszírozta. Én is ugyanezt tettem, és ahogy egymást fürdettük, rájöttem, hogy ez az egyik legromantikusabb dolog a világon.

Testemnek is jól esett a kényeztetés és szinte felpezsdültem az előző „fáradalmak után”.

Miután megtörölköztünk és melegítőbe bújtunk azonnal lesiettünk anyuhoz. Negyed órát késtünk, de azt hiszem mindketten úgy döntöttünk, hogy megérte.

-         Jó reggelt- mondtuk mosolyogva és leültünk reggelizni.

-         Nektek is jó reggelt- mondta anya, de olyan fura mosollyal, hogy őszintén megbántam amiért nem fogadtam meg bátyám zenés tanácsát.

-         Ha végeztetek a reggelivel azonnal indulunk a kastélyba.

-         Kastély milyen kastély?- kérdeztem, miközben majdnem félrenyeltem.

-         persze nektek nem is mondtam. Fél órányi útra innen, vidéken lesz az esküvő egy festői környezetben, pont amilyen Tharához illik.

-         Kihez megy férjhez egy herceghez?-kérdeztem félig irónikusan félig keserűen.

-         Hát ha nem is herceg, de gazdagnak nagyon gazdag az a férfi.

-         Férfi… Hány éves 80?

-         Kristen ne legyél már ilyen rossz indulatú! Most lesz 37.

-         Hát egy jó tíz év akkor is van köztük, biztos nagy a szerelem… dörmögtem magam elé.

-         Kristen!

-         Jól van befejeztem!

-         Nem értem miért kell ilyen rosszindulatúnak lenned az unokanővéreddel szemben.

-         Ja… Én sem. Hiszen ő tökéletes!

-         Te féltékeny vagy rá?

Erre nem válaszoltam, mert féltem, hogy olyat mondok, amit anya nem tesz ki a polcra…

Éreztem ahogy Rob végigsimít combomon és ez megkönnyítette a dolgokat.

Csengettek.

-         Kinyitnád?- kérdezte anyu még mindig egy kicsit bosszúsan.

-         Persze. – mondtam majd az ajtóhoz siettem.

Ahogy kinyitottam az ajtót, elfogott a rosszul lét… Hang nem jött ki a torkomon csak álltam és egyszerűen lefagytam.

- Na mi az hugica hol a jó modor? Meg sem öleled imádott unokatestvéred?.......

Friss a megasztár előtt :D

Ti kire szavaznátok /azon kívül, hogy szar az egész stb.. de ettől függetlenül?/

:))

Végigfutottam a szememmel a blog adatait és nagyon szépen állunk (L)
Mivel több kerek számhoz is közelítünk úgy döntöttem, hogy készülök nektek egy kis meglepivel.  Ha meglesz a 100 rendszeres olvasó, 50 Fb követő és 100 ezres látogatottság kaptok tőlem egy meglepit  (L)

65. Rész

Na jó, ez most nagyon rövid lett, de ígérem, most már gyorsan jön a folyti :)

65. Rész

Nem hagytam időt kérdéseire, csak lágyan megcsókoltam és reménykedtem abban, hogy reggelre mindketten eltudjuk majd felejteni ezt a borzalmas estét.

Rob először csak hosszasan nézett és csókja gyengébb volt, mint a tavaszi zápor, de nem akartam ilyen könnyen feladni a próbálkozást a felejtésre.

Pólóját feltűrve végigsimítottam kezemmel mellkasán, és igyekeztem magabiztosan helytállni tervem bevégezésével. Rob a kezem után nyúlt és a szíve fölé vezette, majd halkan a nyakamba suttogott.

-Ne érdekeljen a múltam, mert a jelenem és a jövőm a tiéd, ez itt érted és neked dobog.

A lélegzetem elakadt és mozdulni sem bírtam. Annyira nem számítottam egy ilyen gyönyörű mondatra ezután az este után, hogy még a könnyem is kicsordult.

Kezem még mindig szívén nyugodott, de néma sírásom nem múlt el, és Rob ahogy ezt észre vette, magához szorított és semmit sem kérdezett.

Még mindig ölében ültem és nem is akartam innen elmozdulni. Már nem fűtött a szexuális vágy, egyszerűen erre volt most szükségem. Ő sem akart most semmit, csak ránk húzta a takarót és velem együtt kicsit lejjebb ereszkedett az ágyon, hogy mindketten kényelmesen feküdjünk. Nem akartam, hogy csak ő vigasztaljon engem, hiszen mindketten sérültünk ha csak egy kicsit is, ezért végigcsókoltam nyakán, puhán és gyengéden, majd füle mellett feltértem arccsontjára és végül arcát borítottam be csókjaimmal.

Rob gondolt egyet, és lehúzta pólóját, majd az enyémet is. Olyan jól esett, hogy bőrünk nagyobb felületen érintkezett, szinte teljesen megnyugodtam, miközben ő hátam simogatta a takaró alatt én pedig arcélén simítottam végig hüvelykujjammal egészen addig míg végül elnyomott az álom.

Álmomban egy esküvőn jártam. Külső néző voltam csupán, egyetlen vendég sem vett észre, mintha láthatatlan lennék. Egészen hozzászoktam ehhez az állapothoz, talán azt is érzékeltem valamilyen szinten, hogy ez csak egy álom, itt nem történhet velem semmi rossz.

A zene megszólalt, és a vőlegény, aki eddig lázasan beszélgetett egy másik fiúval, most a helyére állt, hogy aztán ragyogót tekintettel várja kedvesét. A mennyasszony kecses alakja megjelent valahol a sorok végén, arcát hosszú csipkefátyol takarta és olyan eleganciával lejtett végig a sorok között, hogy egy topp modell is megirigyelte volna. A tömeg felsúgott, és mindenhol „szép” és „gyönyörű” szavak hangzottak el… Én szinte szájtátva bámultam őt, mintha megigézett volna. A vőlegény mellett álltam, s a mennyasszony mellém állt, de mintha nem is jövendőbeli férjét nézte volna, hanem engem, talán ő az egyetlen, aki mégis lát?

Lassan bólintott, és kezeim szinte maguktól mozdultak meg, tudtam mire kér, arra, hogy emeljem fel fátylát. A drága olasz csipke selymes lágysággal siklott végig kezemen, ahogy egyre feljebb és feljebb araszoltam vele, az ara feje búbja fölé. Ahogy arcát megláttam, kacéran rám mosolygott és én vágyat éreztem, vágyat, hogy megcsókoljam, ajkunk összeért és a földöntúli szépség úgy csókolt, hogy szinte egész testemben remegni kezdtem. Átölelt, sőt szorított, mintha sosem akarna elengedni többé. Ahogy egy kicsit észhez tértem a káprázatból, hirtelen undorodni kezdtem magamtól és próbáltam tőle elhúzódni, de nem engedett. Arca állatias vadságot és mérhetetlen dühöt tükrözött, szinte szörnyszülötté vált, mielőtt menekülni próbálhattam volna, éles fájdalom hasított mellkasomba és összegörnyedve feküdtem a tükörpadlón, miközben szívem a szörnyszülött kezében lüktetett tovább. Üres mellkasomból jéghideg levegő áradt szét testemben és még utolsó tekintettemmel láttam magam a tükörben, amint fehér, holtra vált arcom, nem is a sajátomként tekint vissza rám, hanem Rob arca és Rob teste fekszik élettelenül…

Felriadtam és olyan hangosan ziláltam, hogy Rob is felébredt. Egy kicsit oldalra csúsztam testén, de alapjában véve, még mindig ugyanúgy feküdtünk. Szívem őrjítő tempóban zakatolt, de legalább meggyőződhettem róla, hogy még a helyén van.

Az órára néztem, amely hajnali hármat mutatott.

-         Kristen mi a baj?- kérdezte Rob aggódó tekintettel.

-         Semmi, ne haragudj csak rosszat álmodtam!

-         Elmeséled?

-         Nem! Kizárt, nem tudom.. annyira, élethű volt! Mindjárt megnyugszom, csak… Csókolj meg, és szoríts magadhoz kérlek!

Valahogy sikerült megnyugodnom, bár a szörny képe és a fájdalom még most is kísértett.

Rob még a hajam simogatta mikor újra elaludtam és végre egy állom mentes alvást tudhattam magam mögött.

Friss 2

Ma este 8-9 köszött! :)

Friss

Mára ígértem, de közbe jött egy kórházas téma ami miatt kicsit ideges vagyok /nekem nincs semmi bajom és a chatben is megtaláltok, csak jah.../ Friss holnap, valószínűleg már délelőtt.

Nyahhhhh

Már nem duzzogok.... :D
Remélem semmi bántót nem írtam és senki sem sértődött meg semmin.
Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik utólag kommenteltek, akik az előző bejegyzéshez kommenteltek, és persze a csajoknak akik a chatben felráztak :D
Biztos lesz még ilyen mélypont, de majd igyekszem nem hülyeséget csinálni, csak hasonlóan ehhez kiírni valamit. :)
Nincs komihatár rendben? De azért szeretném, ha írnátok, mert nekem meg ez esik jól, és ebből tudom leszűrni, hogy hogy is állunk egymással.... Na meg a chatből, mivel oda is írhattok nyugodtan :D
Szóval köszönöm mindenkinek és friss este :)

------

13 komment....... Jó, én nem fogok sem hisztizni sem fenyegetőzni. Akik komiztak azoknak nagyon szépen köszönöm :) . Azt az egyet nem értem, hogy ott van a kommenttel kapcsolatos szavazás, ahol olyan eredmények jöttek ki, amik az oldalon egyáltalán nem látszanak... Viszonylag sokan pipálták azt a verziót, hogy szívesebben komiznak ha nincs komihatár... Megcsináltam. Akkor  ők ilyenkor hol vannak?
Jó mindegy, mondom én nem bántok senkit. Ha nyamvadt 15 komit nem lehet kérni, akkor az minősíti a történetet és az írót is. Nincs többé komihatár. Mi a fenének?  Friss: Még nem tudom mikor.

64. Rész

64. Rész

Rob félig lehúzott pólóval ült ágyamon és épp övét bontogattam, amikor hirtelen kopogtattak az ajtón.

-         Ki az?- kérdeztem lihegve- persze a kérdés önmagában azt hiszem csak költői volt, mivel a tesóm bulizott és sosem vette a fáradtságot, hogy bekopogjon, csak rendszerint rám törte az ajtót.

-         Én vagyok az kicsim, bemehetek?

Amilyen gyorsan csak tudtuk rendbeszedtük magunkat, és amikor az ajtó kinyílt kissé illedelmesebb pózban ültünk az ágyon, csak a kitámasztott kezünk ért össze egy apró felületen.

-         Mit szeretnél anya?- kérdeztem és próbáltam normalizálni légzéseim számát és mélységét.

-         Megbeszélni veletek a holnapi menetrendet. Korán kellene kelnünk… Még így is, hogy Cam lemondott a nagy szülinapról velünk, legkésőbb tízkor talpon kéne lenni…

-         Rendben szerintem ez nem probléma- néztem Robra, kinek arca egyértelműen kifejezte, hogy nála a tíz óra nem épp a koránkelés órája. Na igen.. Mi Stewartok hétvégén rendszerint délutánig alszunk, így többé- kevésbé még az ebédel is spórolva.

-         Anya pontosan mit kell majd csinálni? Sosem voltam még egyetlen esküvőn sem, legalábbis nem emlékszem rá.

-         Hát először is mindenben segítenünk kell Tharának, amire csak szüksége van. Ha kell, feltűzni a haját, elfutni a tortáért , díszíteni bármi.

-         Komolyan? Azt hittem erre külön embereket szoktak felkérni… - mondtam hitetlenkedve, mert biztos voltam abban, hogy én lennék az utolsó ember, akit bárki is megkérne, hogy tűzzem fel a haját, pláne, hogy Tharáról beszélünk.

-         Persze, hogy vannak emberek, de egy ilyen esküvőnél bári közbe jöhet. Általában a legfontosabb napokon minden a feje tetejére áll.

-         Rendben, majd próbálok nem útban lenni. mondtam, hogy anyát megnyugtassam, bár tudtam, hogy nem pont erre a válaszra számított.

-         Jaj kicsim, annyira szeret téged az a lány! Mondta is, hogy nem véletlenül téged kér fel elsőszámú koszorús lánynak.

Erre csak vágtam egy grimaszt, amit nagyon reméltem, hogy anyám nem vett észre.

-         Ó Rob, majdnem elfelejtettem, Thara szeretne téged megkérni arra, hogy állj majd a vőlegény oldalára, te is elsőszámúként, és akkor így Krissel együtt vonulhattok majd.

-         Ez nagyon kedves tőle. – mondta Rob olyan meggyőzően, hogy szinte már árulónak éreztem.

-         Köszönöm az ő nevében is! Örülök, hogy ilyen hamar a család részévé válasz. – mondta anya szinte meghatódva.

-         Jules részemről a megtiszteltetés!- mondta Rob ismét, egy elbűvölő mosoly kíséretében, amitől már szinte majdnem elfelejtettem előző válaszát.

Ennyire jóban vannak anyával, hogy már tegező viszonyban vannak? Ez annyira furcsa.. Ahogy az is, hogy itt ül a szobámban és mégis olyan természetes…Mintha mindig így lett volna.

-         Akkor nem is zavarlak titeket tovább.. A többit, majd holnap meglátjuk. Jó éjt!

-         Neked is!- mondtuk kánonban, majd ahogy az ajtó becsukódott egyből Rob felé fordultam.

-         „Ez nagyon kedves tőle”? Komolyan?- keltem ki magamból, persze azért csak a visszafogottabb stílusomban.

-         Kris nézd.. Erre most mit tudtam volna mondani? Azt az egyet beismerheted, hogy ez az egy húzás tényleg kedves volt az unokatestvéredtől akárhonnan is nézzük.

Erre nem válaszoltam, Egyszerűen annyira megbántott a múltban, hogy onnantól kezdve becsuktam a fülem, bárki bármi jót is mondott róla. Én tudtam, hogy milyen és fájt végignézni, ahogy szépen lassan mindenkit maga mellé állít anélkül, hogy bármit is tehetnék. Túl sokáig hallgattam ahhoz, hogy ennyi idő elteltével vallomásom bármit is megmásíthatna. Ha elmondanám például anyunak, hogy az ő kis szeretett Tharája, egy hárpia, és azt is, hogy miért gondolom így, biztosan azzal jönne, hogy akkor még kicsik voltunk, és hogy azóta Thara is biztos sokszor megbánta tettét. Persze… Talán én is így gondolnám ennyi idő elteltével, ha közben az évek alatt nem lett volna az a többi kis „kedves” megnyilvánulása irányomba.

Rob úgy éreztem, hogy ezúttal nem igazán fogta fel, hogy ez bennem mennyire mély és bántó, ugyanis hirtelen befordulásomra csak egy csók volt válasza, melyet újabb és újabb követett egészen addig, míg újra alatta nem feküdtem. Most azonban, nem kezdtem őt eszeveszettül vetkőztetni, inkább csak hagytam, hogy csináljon, amit akar. A gondolataim  valahol a múltban jártak és csak lopva érzékeltem Rob kezét testemen vagy csókját számon. Egyszer csak úgy tűnik mégis megneszelt valamit, mivel minden tevékenységet abbahagyott, és testét rólam, mellém helyezve felkönyökölt és az arcomat nézte.

-         Mi a baj?-kérdezte aggódva.

Nem válaszoltam. Ha ez előbb nem értette, holott elmeséltem már neki ezt a történetet pár nappal ezelőtt, akkor most sem fogja.

Hirtelen eszembe jutott egy másik megválaszolatlan kérdés…

-         Még nem válaszoltál… Hány lány mutatott már be a családjának?

-         Egy.- mondta könnyedén.

-         És ő…… - nem tudtam mit kérdezzek, de valójában a lányokkal kapcsolatos múltja érdekelt volna…

-         Két évig jártunk.- felelte egyszerűen.

-         Oh… És miért lett vége?

-         Egyszerűen meguntuk egymást., Fiatalok voltunk… Amolyan gimis szerelem. Legalábbis akkor szerelemnek gondoltam.

-         És rajta kívül hány lánnyal jártál?

-         Voltak pár hónapos kapcsolataim, de azok egyáltalán nem voltak komolyak, inkább csak amolyan…. Érted…

-         Szex.- mondtam olyan könnyedén, hogy magam is meglepődtem.

-         Igen…

-         És egyéjszakás kalandok?

-         Nézd Kris… A fiúkkal sokat zenéltünk és koncerteztünk. A lányok ragadtak ránk, de persze csak egyfajta lányok. Gondolj bele… Fiatal voltam, nem kellett elszámolnom a szüleimnek semmivel, ittunk, buliztunk. Párkapcsolatom nem volt, szabad voltam.

Nem feleltem, csak próbáltam megemészteni a hallottakat. Persze tudtam pontosan, hogy ezek miatt nem haragudhatok rá, csak egyszerűen olyan tapasztalatlannak éreztem magam az ilyen pillanatokban.

-         Kris…?

-         Rendben oké-oké, csak tudni szerettem volna.-mondtam végül.

Az ölébe húzott és végigsimított hátamon.

-         Nem számít, hogy mi volt a múltamban, megmondtam neked, hogy ilyet soha senkivel nem éreztem még, int veled. Ez az első igaz szerelem az életemben és az első olyan párkapcsolat, amit nagyon komolyan veszek.

-         Ezek szerint megcsaltad őt?- nem tudom ezekből a szép mondatokból, miért pont erre a következtetésre jutottam, de hangulatom még mindig nem volt túl fényes.

-         Az attól függ mit értesz megcsaláson…- mondta bűnbánón.

-         Mindent!- ezt meg hogy érti? Nálam egy csók is megcsalás!

-         Akkor igen, többször is… Ahogy ő is engem.

-         Akkor meg miért maradtatok együtt?

-         Mert amint már mondtam ez egy gimis kapcsolat volt, ami sokkal inkább épült közös barátokra, bulizásra és szexre, mint gondoskodásra és szerelemre.

-         Tehát neked egy csók nem számít megcsalásnak?

-         De igen. Persze, hogy annak számít. Emlékezz vissza már akkor milyen féltékeny voltam, amikor Ed egyáltalán csak szóba állt veled, azon az estén.

-         Igen, emlékszem, hogy mondtad…

-         Nézd… Nem szeretném ha a múltam miatt bármi rosszat gondolnál rólam. Túl vagyok már sok mindenen, de attól még én, én vagyok. A Rob, akit megismertél. A rossz és a jó énem is.

-         Persze, tudom, csak… Nekem nem voltak ilyen dolgaim, és ez annyira…

-         Pont ez a gyönyörű benned! – Többek között- tette hozzá gyorsan. Nekem az olyan lányok, csak a szexre kellettek, de eszem ágában sem volt még csak kapcsolatot kezdeményezni velük, akár csak baráti szinten is.  Tudtuk, hogy kik azok, akiket egy éjszakára el lehet vinni, de ennyi. Tiszteltük őket… Egyetlen éjszaka. Aztán érzelemmentes idegenekké váltak. Te azonban teljesen más vagy. Különleges.

-         Köszönöm.-nyögtem ki, mert ismét csak nem tudtam mit mondani.

Rob ismét a hátam kezdte simogatni, de valahogy nyugtalan voltam és egy kicsit egyedül kellett lennem ahhoz, hogy lerendezzek pár dolgot magamban.

-         Elmegyek zuhanyozni!- mondtam hirtelen és felálltam, hogy a bőröndömből kihalásszam a tusfürdőt. Nem nem mintha itthon nem lenne, de annyira zavart voltam, hogy már azt sem tudtam mit teszek. Ruháért inkább a szekrénybe nyúltam és kivettem egy régebbi rövidnadrágot és ujjatlant, majd bevonultam a fürdőbe.

Ahogy magamra maradtam erőtlenül roskadtam le a járólapra, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Csak ezt a hétvégét éljem túl… Annyira előjöttek bennem a régi elfojtott érzések és fájdalmak, hogy a Robbal való beszélgetés már csak olaj volt a tűzre. Tudtam, hogy ha ezt egy órával ezelőtt beszéljük meg, akkor sokkal nyugodtabban állok a témához, és nem kavart volna fel duplán ez az egész. Engem nem érdekel, hogy milyen volt régen, vagy miket tett, csak engem szeressen és ne csaljon meg soha. Azt hiszem egy kicsit mindig szerettem volna úgy gondolni rá, mint Edwardra, abban a filmben, amit láttunk. Ron is pont olyan „ősi” volt a szememben, a gondolkodásmódja, választékos beszédem és mindent tudó tekintete miatt. Viszont abba nem gondoltam bele, hogy míg a filmben Edward a régi rend erkölcse miatt szinte még érintetlen volt, addig Rob a mai világ szülötte és ez a világ nem éppen a szűz fiúkról híres.

Mindazonáltal, örültem, hogy ebben is őszinte volt és teljes mértékben felfogtam azt a különbséget melyet érzékeltetni próbált. Azért kellett kijönnöm egy kicsit, mert féltem, hogy fájdalmam és haragom múltam miatt, az ő múltja miatt rá fogom zúdítani, pedig valójában nem az ő hibája. Nem akartam hárpiának tűnni, hiszen sosem viselkedtem úgy, még akkor sem amikor indokolt lett volna.

Már vagy negyed órája bezárkóztam, és a zuhanykabinnak még csak a közelébe sem kerültem. Gyorsan levetkőztem és megengedtem a vizet. Olyan forróra állítottam amekkora forróságot csak eltudtam viselni, hogy egy kicsit lenyugodjak.

Amikor megtörölköztem és felöltöztem váratlan kopogás törte meg a csendet.

-         Kris jól vagy?- kérdezte Rob odakintről és hallatszott hangján, hogy tényleg aggódik.

Válasz helyett inkább kinyitottam az ajtót.

-         Persze ne haragudj! Biztos te is fürödni szeretnél már.

-         Igen… De már egy órája bejöttél… Mi a baj?

-         Csak hosszú volt a, ami nap.- mondtam és egy apró csókot nyomtam szájára. Amíg fürdesz lemegyek iszom egy teát.- mondtam és már el is hagytam a szobát. Fél szemmel még láttam, hogy az ajtóban áll és nem mozdul, de aztán már lefelé szeltem a lépcsőket.

Muszáj volt rágyújtanom, így amíg a tea lefőtt kimentem a ház elé. A cigi nagyon jól esett és nyugtatóan hatott idegeimre. Mire visszamentem a tea már kész is volt, a kedvencem… Szilva-vanília és fahéj keveréke. Váram egy kicsit, hogy hűljön, és közben sms-eztem a lányoknak, hogy minden rendben és megérkeztünk. Na igen… Így pár órával később, int ígértem.

A tea lassan hűlt, de végül mire megittam már teljesen nyugodt voltam. Elmostam a csészét és visszaindultam az emeletre.

Rob már az ágyban feküdt és aludt, bár párnája fel volt polcolva félig ülő helyzetbe. Ezek szerint engem várt…Én meg már megint eltűntem egy fél órára. Annyira megsajnáltam… Elképzeltem magam egy hasonló szituációban és tudtam, hogy ha Rob viselkedett volna így, most rettenetesen meglennék ijedve attól, hogy valami rosszat tettem, amiért így bánik velem. Pedig nem rá haragudtam csak… Annyira rosszul jött ki minden. Arca még így, alvás közben is szomorkás volt, pedig láttam már ezt az arcot párszor ilyen helyzetben ahhoz, hogy tudjam ez most más.

Hogy tehetném helyre a dolgokat? Talán ébresszem fel? De mégis mit mondhatnék neki?

Inkább csak valahogy éreztetnem kellene vele, hogy szeretem és, hogy nem rá haragszom.

Felmásztam az ágyra és óvatosan az ölébe helyezkedtem, szembe arcával. Nem ébredt fel.

Apró csókot leheltem szájára, amitől egy kicsit megmozdult. Újabb csókomra, csókkal válaszolt, és résnyire nyitotta szemét. Pillantása szokás szerint lebilincselt, de tekintete most egyszerre volt szomorú és kérdő…

63. Rész

63. Rész

/Kristen szemszög/

Az út további része felhőtlenül telt, akár szó szerint is. Valahogy az egész gépet átjárta a jó hangulat és úgy éreztük többé már nem idegenek között vagyunk, hanem barátok között. A légikísérők tolmácsolták a pilóta háláját, holott valójában, mi lehettünk hálásak neki, amiért egy ilyen nehéz helyzetben is tökéletesen állta a sarat és megmentett minket a közvetlen életveszélytől. Megleptek minket egy üveg pezsgővel és egy isteni vacsorával, melyből nem mertünk igazán habzsolni, mivel tudtuk, hogy anyukám is sok finomsággal vár minket odahaza. Robbal szinte tökéletes volt most a kapcsolatom és ez a légi pánik csak még jobban megerősítette. Sosem láttam még őt ennyire férfiasnak és elszántnak, egyszerűen egyik ámulatból a másikba ejtett.

A földet érés után magunkhoz vettük csomagjainkat és taxiba szálltunk. Sötét volt már, a város fényei gyönyörűen érvényesültek, és úgy éreztem otthon vagyok A levegő tisztább volt, mint a New York-i és a távolságok is sokkal nagyobbak. Rob a taxi ablakán keresztül szemlélte  város, én pedig néha a távolba mutattam és hevesen magyarázni kezdtem egy-egy általam nagyon szeretett épület történetét. Rob nagy érdeklődést mutatott minden iránt, amit csak mutattam, én viszont lassan elcsendesedtem, mert tudtam, hogy már közel járunk. Izgulni kezdtem, a szívem szinte zakatolt. Rob elől persze ezt sem lehetett elrejteni és amikor kérdőn rám nézett, én csak megfogtam kezét és szívem fölé helyeztem.

- Minden rendben lesz! Mondtam már, hogy nekem nagyobb okom lenne izgulni, mint neked.

- Tudom, de egyáltalán nem vagyok rutinos ebben.

Rob nem válaszolt és én hirtelen gyanakodni kezdtem. Na álljunk csak meg egy pillanatra.

-         Rob… Mond csak mégis hányadik lány vagyok a sorban, aki hazavisz bemutatni a családjának?- kérdeztem szemöldök felfonva, és visszafojtott lélegzettel vártam válaszát.

Látszott, hogy egyáltalán nem akaródzott válasz adni, csak tördelni kezdte kezét, és kisfiús mosolyával próbált elkápráztatni, hogy megússza ezt az egészet.

Éppen ekkor kanyarodtunk be az utcánkba.

-         Ez nem felejtem el, és ha kettesben leszünk visszatérünk rá!- mondtam ellentmondást nem tűrő hangon és újra az izgalomé lett a főszerep.

A taxi lefékezett és gyorsan kifizettük a fuvardíjat, majd kipakoltunk a csomagtartóból.

Volt ugyan kulcsom a házhoz, de valahogy Robbal az oldalamon most inkább éreztem magam vendégnek ezért a csengőhöz nyúltam.

Odabentről kiabálás hallatszott, míg végül anyu megjelent az ajtóban.

Észre sem vettem, hogy Rob időközben mellém ért és megfogta a kezem. Anyu először végignézett Robon, láttam ahogy megakad a szeme, Rob tökéletes arcán és egyből mosolyogni kezdett.

-         Gyerünk gyerekek gyertek már beljebb!- invitált be minket kedvesen, de azért látszott, hogy ő is zavarban van.

-         Cameron megjött Kris és Rob!!!- kiabált anya felfelé az emeletre.

-         Mindjárt megyek, csak öltözködök!

-         Miért hová mész?

-         Hát bulizni anya, szülinapom van!

-         De hát azt hittem együtt ünnepeljük ezért hívtam Kristent is egy nappal korábban.

-         Anyu gyorsan lezavarjuk ma este, aztán én elmegyek a barátaimmal, és holnap délelőtt amíg alszom ti segítetek az esküvőben is így mindenkinek sokkal egyszerűbb lesz.

-         Persze, hát neked tuti kisfiam.- mondta anya, aztán beljebb tessékelt minket a nappaliba.

-         Rob remélem szereted a húst, mert rengeteg féle húsételt készítettem nektek.

-         Azt hiszem nagyjából mindenevő vagyok- mondta Rob kedvesen, mire anya újabb mosollyal tűntette ki, majd kiment a konyhába, hogy tálaljon.

Nem emlékszem rá, hogy mikor láttam anyát ennyit mosolyogni, egy általa idegen emberre.

-         Azt hiszem anyám szívét máris sikerült megnyerned- mondtam mosolyogva, mire Rob csak lazán hozzátette, hogy ő megmondta.

Na persze…

Anya már harmadszorra fordult a temérdek kajával, mire Cameron is megjelent végre. Gyors puszit nyomott az arcomra, Robbal pedig kezet fogtak és egyből nekiesett a levesnek.

-         Kisfiam úgy viselkedsz, mintha farkasok neveltek volna! Milyen véleménye lesz így rólunk Kris barátjának?

Cameron lopva ránk sandított, majd tele szájjal válaszolt:

-         Anya szerintem Rob sokkal inkább Krissel lenne most elfoglalva ahelyett, hogy a családunkat elemezné.

Több dolog történt egyszerre. Cam felé repült egy konyharuha, én félrenyeltem a levest, Rob pedig a tenyerébe temette arcát, hogy elrejtse kitörni készülő nevetését.

-         Tényleg hugi, éjszakára kölcsönkérhetitek a hifimet úgysem lesztek itthon, anya meg úgyis hallgatózni fog és szerintem jobb ha a zenét hallja, mint a aúúú.

Ezek szerint célba ért a rúgásom.

-         Kösz bátyó nagyon rendes vagy, mond csak nem szeretnél elszíni egy cigit?

-         Most a leves közben?-kérdezte tettetett ártatlansággal.

-         Igen, pont most!- mondtam majd felálltam, hogy egyértelművé tegyem szándékaim.

-         De siessetek!- szólt közbe anya, aki pontosan tudta, hogy miről szeretnék beszélni drágalátos testvéremmel.

Bocsánatkérően néztem Robra, aki úgy tűnt még mindig jól mulat.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttünk egyből Cam-re vetettem magam.

-         Mégis hogy lehetsz már ilyen! Tudod, hogy ez nekem így is milyen furcsa! Anya még soha életében nem látott fiúval, nem hogy hazahoztam volna valakit bemutatni!

-         Jól van nyugodj már meg! Anya nagyon boldog volt, amikor bejelentetted Robot, tudtál róla, hogy arra gyanakszik, hogy a lányokat szereted?

-         Igen tudtam! De akkor is, most miért kell ilyen szemétnek lenned?

-         Jaj ne már, tudod, hogy ha igazán szemétkedni akarok, akkor nem ilyen vagyok! Gondoltam nem árt, ha anya is felkészül arra, hogy ti ketten nem csak kézen fogva sétáltok, hanem vannak bizonyos khm… szükségleteitek, ezért például ne törjön rád kopogás nélkül, mint ahogy általában szokta.

-         Persze, te csak egy jótét lélek vagy!

-         Nem csak a bátyád. Tudod, hivatásom, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzalak, de azért szemétkedni veled nem szoktam, ha csak nem adsz rá okot.

-         Rendben., Azért fogd vissza magad egy kicsit ha kérhetlek.

-         Nyugi, egy órán belül itt sem leszek.

-         Te… Mond csak… Tetszik neked Rob?- kérdeztem kicsit elpirulva.

-         Nem ismerem, de így elsőre jó arcnak tűnik. Ugye tudod, hogy tipikus szépfiú?

-         Nem az! Igen nagyon helyes, de nem áll órákig a tükör előtt vagy ilyesmi… Egyszerűen ez csak… Vele született adottság.

-         Ház azért vigyázz vele… Az ilyen pasikra minden lány rárepül.

-         Kösz…

-         Most mi van?- csak őszinte vagyok veled.

-         Jó, mindegy. Hagyjuk.

Bátyám elgondolkodva méregetett, de aztán váratlanul megölet, én meg csak passogtam, hogy mi történt. Ritkán szokott ennyire barátságos gesztust tenni.

-         Hugi, te nagyon gyagyás vagy ugye tudod! Te meg a nem létező önbecsülésed.

Te szép lány vagy- mondta erősen visszatartva egy fintort, amiért ilyeneket mond nekem. Nem azt mondtam, hogy nem vagy elég jó hozzá, egyszerűen csak ő is pasi, szóval vigyázz rá.

-         De Cam te nem is ismered. Ha majd többet beszélgettek meglátod, hogy nagyon értelmes, és érett srác.  Egyébként meg ha egy férfi megakar csalni egy nőt, akkor úgyis megteszi.

-         Jól van, majd megismerem a te Rómeódat addig inkább nem mondok semmit.- mondta végül és kinyitotta az ajtót, hogy visszamehessünk.

A látvány mely fogadott, minden volt csak nem hétköznapi. Robot  a házunkban látni, annál az asztalnál ülve ahol én a négy éves szülinapi tortám ettem tiszta maszatos arccal csak egy dolog volt, melyre valamilyen szinten még számítottam is. De az, hogy anya és Rob együtt nevetnek valamin, ráadásul ha jól látom közelebb is húzódtak egymáshoz amíg Cam-mel távol voltunk…

- Mi olyan vicces?- kérdeztem gyanakodva.

- Semmi válaszolt anya, Rob pedig csak lapított.

A vacsora végeztével annyira tele lett a hasa, hogy szinte moccanni sem tudtam. Gyorsan megajándékoztuk Cameront, aki tőlünk egy gitárt kapott amire egyből felcsillant a szeme, anyától pedig egy márkás karórát. Körbevezettem Robot és megismertettem a lakás különböző részeivel. Semmi extrát nem találhatott bene, mégis voltak helyek ahol percekre leállt, hogy jobban körülnézzen. A házunk egy átlag amerikai házhoz hasonlított. Semmi bőr kanapé, inkább csak fa bútorok roskadásig könyvvel, fényképekkel vagy éppen dísztárgyakkal.

Az emeletet Cameron és én uraltuk. A fürdőszobánk ugyan közös volt, de elég tágas ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk benne. Cam volt olyan rendes és csinált helyet Rob dolgainak is, bár ha jól sejtem ebben azért volt némi anyai ráhatás.

Végül már csak az én szobám maradt… Rob sürgetett, de én tartottam ettől a „találkozástól” és az ajtóban toporogtam, míg végül lenyomtam a kilincset. Előre engedtem Robot és a küszöbön állva vártam reakcióját. A szobám is csak olyan volt, mint a lakás többi része, persze tele a személyes dolgaimmal. Volt egy hatalmas rajszöges tábla a falon, melyen a régi barátaimmal közös fotóink lógtak, aztán egy könyvespolc, a ruhásszekrényem, a tv és az íróasztal, melyen még mindig ott állt, az új lap-topom őse, amit még mindig nem bírtam kidobni hiszen működőképes állapotban volt, bár ha jól sejtem tele vírussal…

És végül az ágy… Pár plüssállattal nyakonöntve, ami miatt most legszívesebben a földig süllyedtem volna. Rob alaposan körülnézett, néhol elmosolyodott, pár könyvet leemelt a polcról és elolvasta az ismertetőjüket. A fényképes táblánál azt hiszem több, mint tíz percet időzött. Egy dolognak örültem, hogy a szobám pár éve át lett festve és a kislányos rózsaszín helyét átvette a zöld és bordó mintáinak keveréke.  Anyát sosem lehetett egyhamar meggyőzni a nagyon kaliberű változtatásokról, de azt hiszem az egyetemi felvételi, elég nyomós ok volt erre a változtatásra.

-         Na… Hogy tetszik?- kérdeztem, de nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom válaszát.

-         Nagyon tetszik! El sem tudod képzelni, hogy milyen érzés ez nekem. Olyan, mint egy szentély, minden ami te vagy és te voltál. – mondta szinte rajongva és amikor közelebb léptem hozzá átölelt és megcsókolt.

-         Azért van itt valami….- mondta nevetve.

-         Micsoda?

-         Azok a kis fickók az ágyon… azt hiszem ha ott hagyod őket bele fognak pirulni az elkövetkezendő pár órába!- mondta nevetve.

Több sem kellett ennél, azonnal az ágyhoz rohantam és lesöpörtem róla minden szőrmókot, majd amikor megfordultam, Rob már mellettem is termett, én pedig nem hagytam neki időt a további véleménycserére, ugyanis ennél égetőbb szükségét éreztem valami olyannak, amire már a repülő óta vágytam…

Blog ajálnó:

http://azizgatoismeretlen.blogger.hu/

62.Rész + 1 oldal, mert Boldog Mikulást mindenkinek (L)

62. Rész

A gép annyira rázkódott, hogy konkrétan a gyomrom is felkeveredett, mégsem ez volt a legnagyobb problémám, hanem a félelem. Görcsösen szorítottam Rob kezét, aki egyik kezével magához ölelt, mintha ezzel megtudna védeni minden természeti katasztrófától, s közben a stewardes hölgyet kereste tekintetével. Mondanom sem kell, hogy ilyenkor sehol sem mászkált egy sem, pedig hivatalból nekik kellene nyugtatni az utazókat. Persze én ezt is megértem… Azt hiszem egy zuhanás pillanatában nekem is teljesen mindegy lenne, hogy ki mennyire ideges, hiszen akkor már úgyis teljesen mindegy.

- Rob…- próbáltam neki mondani valamit, de egyszerűen túl rosszul voltam ahhoz, hogy megtegyem. Rob így is rám nézett, majd rajtam keresztül ki az ablakon.

- Próbálj megnyugodni egy kicsit, ha jól látom egyenlőre vízszintesen haladunk, nem zuhanunk.

Nagy levegőt vettem majd két kisebbet és próbáltam, ezt a ritmust megtartani. Rob az arcom vizslatta, majd hirtelen kikapcsolta a biztonsági övet és felpattant.

-         Rob?...

-         Suttogtam teljesen kétségbeesve és továbbra is görcsösen kapaszkodtam kezébe.

-         Kristen kicsim… hajolt le hozzám és még a legnagyobb pánikban is meghatott kedves becézése. – Szeretném megtudni, hogy mi történik, mert mindenki csak pánikol és lehet, hogy teljesen feleslegesen. –

-         Értem.- Mondtam, bár bólintásom azt hiszem jobban érzékelhető volt, mint hangom.

Rob a kezeinkre nézett, mire én is észbe kaptam és lassan egyesével lefeszegettem ujjaim csuklójáról.

Rob még utoljára rám vetette aggódó tekintetét, majd lehajolva megcsókolt, minek hatására ajkam remegése kicsit alább hagyott.

/Rob szemszöge/

Kristen édesen aludt én azonban megérezve a gép remegését úgy gondoltam itt most mindennek vége. Eleve tartottam a repüléstől azt hiszem azóta, amióta csak az eszemet tudom. Olyan volt, mintha a legrosszabb rémálmomban találtam volna magam. Katasztrófafilmek tucatjai játszódtak le elmémben, elképzeltem, ahogy a gép szárnyai leszakadnak és már a földet érés előtt felrobban az egész szerkezet.  Szinte már a hirtelen hőt is éreztem arcomba csapódni. Próbáltam magam lenyugtatni, menekülési útvonalakon törtem a fejem, mint például az ejtőernyő. Bevallom őszintén az első pillanatokban annyira pánikba estem, hogy önző módon teljesen megfeledkeztem Kristenről egészen addig a pillanatig, míg meg nem mozdult a vállamon. Egyből ránéztem, mint, aki akkor eszmél rá a valóságra, és valahogy minden átlényegült. Akkor éreztem először, hogy ő már tényleg az életem része, sőt annál sokkal több. Jobban féltettem, mint saját magam. Kinyitotta szemét, és végignéztem, ahogy mosolygós, álmos tekintete rémülettel és kétségbeeséssel telik meg. Hiába keresgéltem senkit sem láttam, aki válaszokat adhatott volna, Kristen viselkedése pedig pont olyan volt, mint az enyém pár perccel ezelőtt. Kezem szorította, és éreztem, ahogy egész testében megremeg. Akkor döntöttem úgy, hogy ez így nem mehet tovább. Ez a lány, a szerelmem lassan sokkot kap, és ha már én magam, a körülményekre való tekintettel egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy megnyugtassam, akkor cselekedni kell és beszélni azzal az emberrel, aki biztosan tudja, hogy ilyenkor mi a teendő és ő nem más, mint a pilóta.

Amikor Kristen elengedte kezem majdnem elgyengültem, féltem magára hagyni. Valahogy mégis sikerül eljutnom a gép feléig bár mindenbe kapaszkodtam amibe csak tudtam, mert a rázkódás olyan volt, mintha egy száguldó buszon utaznék, ami egyfolytában éles kanyarokat vesz. Nem tudtam kitörölni elmémből Kris rémülettel teli tekintetét és úgy éreztem, mintha magára hagynám a legnagyobb bajban. Mikor otthagytam láttam remegő kezét, és éreztem remegő csókját. Nem bírtam tovább és visszafordultam. Szinte ugyanabban a pózban találtam, mint ahogy utoljára láttam. Szemei üvegesen meredtek előre, remegő keze szinte ugyanabban a szögben állt a levegőben, mint amikor még kezemet szorította. Azonnal letérdeltem elé és megöleltem.

Kellet pár másodperc mire felfogta, hogy újra vele vagyok, de abban a pillanatban, ahogy magához tért átölelt és megcsókolt.

-         Mi történt?- kérdezte és szemembe nézve várta válaszom.

-         Nem akarlak magadra hagyni…- gyere velem.

Azt hittem tiltakozni fog, de ő azonnal összeszedte magát,  kikapcsolva övét felállt és tettre kész volt. Hihetetlen megdöbbenéssel néztem végig átváltozását, ilyen erős lányt még soha életemben nem láttam. Büszkeség árasztotta el testem, és általa én magam is erősebbé váltam, mintha egymást tápláltuk volna ebben a sokkoló helyzetben. Megfogtam kezét és együtt indultunk el újra a gép eleje felé,  körülnézve mindenhol csak pánikot és kétségbeesést láttunk. Szülők tartották ölükben gyermekeiket, csecsemők sírtak fel, fiatal lányok sírtak a telefonba, idős párok szorították egymás kezét, és egyedülálló nők és férfiak ültek át egymás mellé. Hívők és hitetlenek együtt imádkoztak a szerencsétlenség elkerüléséért.

Mindenki megdöbbenve, de bizalommal nézett ránk, azt hiszem már nem egy ember várt arra, hogy valaki végre tegyen valamit. Próbáltunk pánikra nem pánikkal válaszolni, hanem rendezni vonásainkat annyira, hogy azt gondolják, tudjuk, hogy mit csinálunk.

A nagy, fehér ajtóhoz érve csak reménykedni tudtam, hogy az ajtó kinyílik és bemehetünk, de nem így történt. Kártyás beléptető… Remek. Tehetetlen dühömben öklömmel kezdtem csépelni az ajtót és Kristen ahelyett, hogy visszafogott volna, csatlakozott hozzám. Erőfeszítésünk nem volt felesleges, ugyanis az ajtó hamarosan kinyílt és egy légikísérővel találtuk szembe magunkat, aki nem kérdezte mit akarunk, csak egyszerűen félreállt, hogy bemehessünk. Az ajtó becsukódott mögöttünk, de körülnézve nem a pilótafülkében találtuk magunkat, hanem egy köztes kis helységben, ami láthatóan a kísérők számára volt fenntartva. Itt voltak az étkezőkocsik megrakva étellel, bár most kikötve álltak az egyik oldalon.

- Mi történik?- néztem kérdőn a kísérőkre, de szinte kiabálnom kellett, hogy hangom ne vesszen el a gép hangos zajától.

- A főnök azt mondta, hogy nincs ok a pánikra, legalábbis ha a következő húsz percet megússzuk, akkor sikeresen folytathatjuk az utat.- kiabálta vissza egy kísérő, de azért az ő arca is elég nyúzott volt.

- Belekerültünk egy vihara amit a diszpécserek nem láttak előre.- kiáltotta a másik.

- A légörvény elég veszélyes, de ez a gép jól bírja a gyűrődést- mondta egy idősebb nő.

- Akkor megkérdezhetem, hogy maguk miért itt tartózkodnak, ahelyett, hogy megnyugtassák a pánikoló utasokat?- kérdeztem felélénkülő haraggal.

- A kocsikat intéztük el- mutatott egy fiatal lány a kikötött kocsikra, de azért ő is érezte, hogy ez elég gyenge kifogás, mert egyből lesütötte szemét. – megmondom őszintén az ő arcát elnézve haragom kezdett csillapodni, mert úgy tűnt ezek a lányok pont olyan elveszettek, mint amilyen Kristen vagy akár én magam voltam pár perccel ezelőtt.

- A hangosbemondóban is bemondtuk- mondta egy másik lány.

- Hát azt hiszem ezt senki sem hallotta!.- kiabáltam vissza a nőnek, ezúttal nem a harag csak a zaj miatt.

Éreztem, ahogy Kristen nyugtatóan végigsimít karomon, és biztos voltam benne, hogy hangom mégiscsak félreérthető volt. Próbáltam az udvariasabb kiabálásom elővenni, és megkértem a hölgyeket, hogy menjünk ki az utasokhoz és próbáljuk őket megnyugtatni, mert ha tegyük fel meghalunk, akkor úgyis teljesen mindegy, hogy mi történik. Ha zuhanni kezd a gép elszabadul a pokol, ha viszont mégis csak megkegyelmez nekünk a légörvény, akkor semmi szükség arra, hogy valakit a szívinfarktus vigyen el, vagy éppen a megmenekülés utáni rossz szájíz amiért az arra kiképzett emberek nem látták el megfelelően a feladatukat.

Kristenre néztem, aki mosolyogva bólintott, és földöntúli nyugodtsága az én testem is átjárta. Szinte anélkül vettem át az irányítást, hogy  felfogtam volna, mi is történik.

Az egyik nőt beküldtem a pilótafülkébe, hogy tájékoztatni tudjon minket a fejleményekről.

A másik két hölgy kíséretében pedig kivonultunk az utasokhoz, hogy mindenkit megpróbáljunk megnyugtatni. Valamiért hallgattak rám és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Tudtam, hogy ez nem a „profi” fellépésemnek köszönhető, hanem egyszerűen csak kellett egy ember aki a sarkára áll. Nem egyszer megálltam beszédem közben, mert Kristent nézve teljesen elvarázsolt példaértékű viselkedésével. Hallottam ahogy egy idős házaspárt nyugtat, majd láttam, ahogy felemel egy négyéves forma kisfiút és a pirosra sírt szemű gyerek pár perc múlva nevetni kezdett, az édesanya pedig gyermeke felderült arcát látva szinte felszabadult és mosolyogva csókolta arcon Krist. Én is megtettem, amit tudtam. Elmondtam, hogy mit hallottunk, jó erősen kihangsúlyozva  a gép biztonságára vonatkozó részeket. Közben a lány, akit a pilótafülkébe küldtem visszafutott hozzánk és közölte, hogy már csak tíz percig legyünk erősek. Négy mikrofont is kihozott, hogy ne kelljen minden egyes információval körbefutni. Próbáltuk hát egyenlő arányban megosztani a gépet s a mikrofonokat bedugva a megfelelő helyre tájékoztatni mindenkit a fejleményekről.

Az egyik hölgy szívfájdalomra panaszkodott, amikor odasiettünk hozzá Kristennel, kiderült, hogy volt már ilyen problémája, de nincs nála a megfelelő gyógyszer. Orvos után kiabáltunk, de senki sem jelentkezett, míg végül egy gyógyszerész sietett a segítségünkre, aki a leírt dobozkülső és gyógyszer szín valamint forma alapján beazonosította a korábban orvos által felírt gyógyszert. A következő percekben az általam sosem hallott latin nevet kiabáltam, míg végül egy fiatal lány jelent meg mellettünk, aki az édesanyjához utazik és emiatt van nála gyógyszer, ami ugyan nem pont az, mint amit mi keresünk, de tudja hogy az édesanyja korábban már szedte azt a gyógyszert, ami helyett most felírták neki ezt az újat, ami egy kicsit erősebb ugyan, de a célnak tökéletesen megfelel, ahogy ezt a gyógyszerész is megerősítette.

Az idősebb légikísérő hölgy hozott vizet, de közben kiderült, hogy a szívgyógyszereket, ha sürgős beavatkozás szükséges akkor a nyelv alá kell helyezni, mert a nyálkahártyán keresztül gyorsabban felszívódnak. A nő ahogy bevette a gyógyszert, szinte egyből jobban lett, és kicsit hátra döntve székét, hálás tekintetével jutalmazott minket.

Kezet fogtam a gyógyszerésszel, aki visszament a helyére. A hangos zaj kezdett alább hagyni, és a gép rázkódása is érzékelhetően csökkent. Alighogy ezt észrevettük máris jött a stewardes  és mosolyogva közölte az örömteli hírt, miszerint a veszély elmúlt és a vihart magunk mögött hagytuk.

Ahogy bemondtuk a boldog hírt, mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, idegen emberek ölelték meg egymást és ahogy elkaptam Kristent azonnal megcsókoltam. Szenvedélyesen szinte megrészegülve a boldogságtól. Egy percre úgy éreztem magam, mint egy romantikus regény főszereplője, aki küzdelmek után végre elnyerte szíve hölgyét és itt a happy end. Ahogy Krissel visszaindultunk a helyünkre váratlanul mindenki tapsolni kezdett és kezet fogtak velünk. Negyed óra múlva már újra kettesben lehettünk, Kris a karjaimban volt és szinte percenként megcsókolt. Egyszer csak váratlanul rám nézett cinkos tekintetével, amit annyira szerettem, és megszólalt:

- Azt hiszed ez nagy izgalom volt? Akkor alábecsülted az előttünk álló hétvégét!- mondta majd neveti kezdett én pedig vele nevettem és közben elkapva száját újra megcsókoltam.

Ezt Anitám csinálta hát mit mondjak... Boldog Mikit mindenkinek! :D (L)