64. Rész

64. Rész

Rob félig lehúzott pólóval ült ágyamon és épp övét bontogattam, amikor hirtelen kopogtattak az ajtón.

-         Ki az?- kérdeztem lihegve- persze a kérdés önmagában azt hiszem csak költői volt, mivel a tesóm bulizott és sosem vette a fáradtságot, hogy bekopogjon, csak rendszerint rám törte az ajtót.

-         Én vagyok az kicsim, bemehetek?

Amilyen gyorsan csak tudtuk rendbeszedtük magunkat, és amikor az ajtó kinyílt kissé illedelmesebb pózban ültünk az ágyon, csak a kitámasztott kezünk ért össze egy apró felületen.

-         Mit szeretnél anya?- kérdeztem és próbáltam normalizálni légzéseim számát és mélységét.

-         Megbeszélni veletek a holnapi menetrendet. Korán kellene kelnünk… Még így is, hogy Cam lemondott a nagy szülinapról velünk, legkésőbb tízkor talpon kéne lenni…

-         Rendben szerintem ez nem probléma- néztem Robra, kinek arca egyértelműen kifejezte, hogy nála a tíz óra nem épp a koránkelés órája. Na igen.. Mi Stewartok hétvégén rendszerint délutánig alszunk, így többé- kevésbé még az ebédel is spórolva.

-         Anya pontosan mit kell majd csinálni? Sosem voltam még egyetlen esküvőn sem, legalábbis nem emlékszem rá.

-         Hát először is mindenben segítenünk kell Tharának, amire csak szüksége van. Ha kell, feltűzni a haját, elfutni a tortáért , díszíteni bármi.

-         Komolyan? Azt hittem erre külön embereket szoktak felkérni… - mondtam hitetlenkedve, mert biztos voltam abban, hogy én lennék az utolsó ember, akit bárki is megkérne, hogy tűzzem fel a haját, pláne, hogy Tharáról beszélünk.

-         Persze, hogy vannak emberek, de egy ilyen esküvőnél bári közbe jöhet. Általában a legfontosabb napokon minden a feje tetejére áll.

-         Rendben, majd próbálok nem útban lenni. mondtam, hogy anyát megnyugtassam, bár tudtam, hogy nem pont erre a válaszra számított.

-         Jaj kicsim, annyira szeret téged az a lány! Mondta is, hogy nem véletlenül téged kér fel elsőszámú koszorús lánynak.

Erre csak vágtam egy grimaszt, amit nagyon reméltem, hogy anyám nem vett észre.

-         Ó Rob, majdnem elfelejtettem, Thara szeretne téged megkérni arra, hogy állj majd a vőlegény oldalára, te is elsőszámúként, és akkor így Krissel együtt vonulhattok majd.

-         Ez nagyon kedves tőle. – mondta Rob olyan meggyőzően, hogy szinte már árulónak éreztem.

-         Köszönöm az ő nevében is! Örülök, hogy ilyen hamar a család részévé válasz. – mondta anya szinte meghatódva.

-         Jules részemről a megtiszteltetés!- mondta Rob ismét, egy elbűvölő mosoly kíséretében, amitől már szinte majdnem elfelejtettem előző válaszát.

Ennyire jóban vannak anyával, hogy már tegező viszonyban vannak? Ez annyira furcsa.. Ahogy az is, hogy itt ül a szobámban és mégis olyan természetes…Mintha mindig így lett volna.

-         Akkor nem is zavarlak titeket tovább.. A többit, majd holnap meglátjuk. Jó éjt!

-         Neked is!- mondtuk kánonban, majd ahogy az ajtó becsukódott egyből Rob felé fordultam.

-         „Ez nagyon kedves tőle”? Komolyan?- keltem ki magamból, persze azért csak a visszafogottabb stílusomban.

-         Kris nézd.. Erre most mit tudtam volna mondani? Azt az egyet beismerheted, hogy ez az egy húzás tényleg kedves volt az unokatestvéredtől akárhonnan is nézzük.

Erre nem válaszoltam, Egyszerűen annyira megbántott a múltban, hogy onnantól kezdve becsuktam a fülem, bárki bármi jót is mondott róla. Én tudtam, hogy milyen és fájt végignézni, ahogy szépen lassan mindenkit maga mellé állít anélkül, hogy bármit is tehetnék. Túl sokáig hallgattam ahhoz, hogy ennyi idő elteltével vallomásom bármit is megmásíthatna. Ha elmondanám például anyunak, hogy az ő kis szeretett Tharája, egy hárpia, és azt is, hogy miért gondolom így, biztosan azzal jönne, hogy akkor még kicsik voltunk, és hogy azóta Thara is biztos sokszor megbánta tettét. Persze… Talán én is így gondolnám ennyi idő elteltével, ha közben az évek alatt nem lett volna az a többi kis „kedves” megnyilvánulása irányomba.

Rob úgy éreztem, hogy ezúttal nem igazán fogta fel, hogy ez bennem mennyire mély és bántó, ugyanis hirtelen befordulásomra csak egy csók volt válasza, melyet újabb és újabb követett egészen addig, míg újra alatta nem feküdtem. Most azonban, nem kezdtem őt eszeveszettül vetkőztetni, inkább csak hagytam, hogy csináljon, amit akar. A gondolataim  valahol a múltban jártak és csak lopva érzékeltem Rob kezét testemen vagy csókját számon. Egyszer csak úgy tűnik mégis megneszelt valamit, mivel minden tevékenységet abbahagyott, és testét rólam, mellém helyezve felkönyökölt és az arcomat nézte.

-         Mi a baj?-kérdezte aggódva.

Nem válaszoltam. Ha ez előbb nem értette, holott elmeséltem már neki ezt a történetet pár nappal ezelőtt, akkor most sem fogja.

Hirtelen eszembe jutott egy másik megválaszolatlan kérdés…

-         Még nem válaszoltál… Hány lány mutatott már be a családjának?

-         Egy.- mondta könnyedén.

-         És ő…… - nem tudtam mit kérdezzek, de valójában a lányokkal kapcsolatos múltja érdekelt volna…

-         Két évig jártunk.- felelte egyszerűen.

-         Oh… És miért lett vége?

-         Egyszerűen meguntuk egymást., Fiatalok voltunk… Amolyan gimis szerelem. Legalábbis akkor szerelemnek gondoltam.

-         És rajta kívül hány lánnyal jártál?

-         Voltak pár hónapos kapcsolataim, de azok egyáltalán nem voltak komolyak, inkább csak amolyan…. Érted…

-         Szex.- mondtam olyan könnyedén, hogy magam is meglepődtem.

-         Igen…

-         És egyéjszakás kalandok?

-         Nézd Kris… A fiúkkal sokat zenéltünk és koncerteztünk. A lányok ragadtak ránk, de persze csak egyfajta lányok. Gondolj bele… Fiatal voltam, nem kellett elszámolnom a szüleimnek semmivel, ittunk, buliztunk. Párkapcsolatom nem volt, szabad voltam.

Nem feleltem, csak próbáltam megemészteni a hallottakat. Persze tudtam pontosan, hogy ezek miatt nem haragudhatok rá, csak egyszerűen olyan tapasztalatlannak éreztem magam az ilyen pillanatokban.

-         Kris…?

-         Rendben oké-oké, csak tudni szerettem volna.-mondtam végül.

Az ölébe húzott és végigsimított hátamon.

-         Nem számít, hogy mi volt a múltamban, megmondtam neked, hogy ilyet soha senkivel nem éreztem még, int veled. Ez az első igaz szerelem az életemben és az első olyan párkapcsolat, amit nagyon komolyan veszek.

-         Ezek szerint megcsaltad őt?- nem tudom ezekből a szép mondatokból, miért pont erre a következtetésre jutottam, de hangulatom még mindig nem volt túl fényes.

-         Az attól függ mit értesz megcsaláson…- mondta bűnbánón.

-         Mindent!- ezt meg hogy érti? Nálam egy csók is megcsalás!

-         Akkor igen, többször is… Ahogy ő is engem.

-         Akkor meg miért maradtatok együtt?

-         Mert amint már mondtam ez egy gimis kapcsolat volt, ami sokkal inkább épült közös barátokra, bulizásra és szexre, mint gondoskodásra és szerelemre.

-         Tehát neked egy csók nem számít megcsalásnak?

-         De igen. Persze, hogy annak számít. Emlékezz vissza már akkor milyen féltékeny voltam, amikor Ed egyáltalán csak szóba állt veled, azon az estén.

-         Igen, emlékszem, hogy mondtad…

-         Nézd… Nem szeretném ha a múltam miatt bármi rosszat gondolnál rólam. Túl vagyok már sok mindenen, de attól még én, én vagyok. A Rob, akit megismertél. A rossz és a jó énem is.

-         Persze, tudom, csak… Nekem nem voltak ilyen dolgaim, és ez annyira…

-         Pont ez a gyönyörű benned! – Többek között- tette hozzá gyorsan. Nekem az olyan lányok, csak a szexre kellettek, de eszem ágában sem volt még csak kapcsolatot kezdeményezni velük, akár csak baráti szinten is.  Tudtuk, hogy kik azok, akiket egy éjszakára el lehet vinni, de ennyi. Tiszteltük őket… Egyetlen éjszaka. Aztán érzelemmentes idegenekké váltak. Te azonban teljesen más vagy. Különleges.

-         Köszönöm.-nyögtem ki, mert ismét csak nem tudtam mit mondani.

Rob ismét a hátam kezdte simogatni, de valahogy nyugtalan voltam és egy kicsit egyedül kellett lennem ahhoz, hogy lerendezzek pár dolgot magamban.

-         Elmegyek zuhanyozni!- mondtam hirtelen és felálltam, hogy a bőröndömből kihalásszam a tusfürdőt. Nem nem mintha itthon nem lenne, de annyira zavart voltam, hogy már azt sem tudtam mit teszek. Ruháért inkább a szekrénybe nyúltam és kivettem egy régebbi rövidnadrágot és ujjatlant, majd bevonultam a fürdőbe.

Ahogy magamra maradtam erőtlenül roskadtam le a járólapra, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Csak ezt a hétvégét éljem túl… Annyira előjöttek bennem a régi elfojtott érzések és fájdalmak, hogy a Robbal való beszélgetés már csak olaj volt a tűzre. Tudtam, hogy ha ezt egy órával ezelőtt beszéljük meg, akkor sokkal nyugodtabban állok a témához, és nem kavart volna fel duplán ez az egész. Engem nem érdekel, hogy milyen volt régen, vagy miket tett, csak engem szeressen és ne csaljon meg soha. Azt hiszem egy kicsit mindig szerettem volna úgy gondolni rá, mint Edwardra, abban a filmben, amit láttunk. Ron is pont olyan „ősi” volt a szememben, a gondolkodásmódja, választékos beszédem és mindent tudó tekintete miatt. Viszont abba nem gondoltam bele, hogy míg a filmben Edward a régi rend erkölcse miatt szinte még érintetlen volt, addig Rob a mai világ szülötte és ez a világ nem éppen a szűz fiúkról híres.

Mindazonáltal, örültem, hogy ebben is őszinte volt és teljes mértékben felfogtam azt a különbséget melyet érzékeltetni próbált. Azért kellett kijönnöm egy kicsit, mert féltem, hogy fájdalmam és haragom múltam miatt, az ő múltja miatt rá fogom zúdítani, pedig valójában nem az ő hibája. Nem akartam hárpiának tűnni, hiszen sosem viselkedtem úgy, még akkor sem amikor indokolt lett volna.

Már vagy negyed órája bezárkóztam, és a zuhanykabinnak még csak a közelébe sem kerültem. Gyorsan levetkőztem és megengedtem a vizet. Olyan forróra állítottam amekkora forróságot csak eltudtam viselni, hogy egy kicsit lenyugodjak.

Amikor megtörölköztem és felöltöztem váratlan kopogás törte meg a csendet.

-         Kris jól vagy?- kérdezte Rob odakintről és hallatszott hangján, hogy tényleg aggódik.

Válasz helyett inkább kinyitottam az ajtót.

-         Persze ne haragudj! Biztos te is fürödni szeretnél már.

-         Igen… De már egy órája bejöttél… Mi a baj?

-         Csak hosszú volt a, ami nap.- mondtam és egy apró csókot nyomtam szájára. Amíg fürdesz lemegyek iszom egy teát.- mondtam és már el is hagytam a szobát. Fél szemmel még láttam, hogy az ajtóban áll és nem mozdul, de aztán már lefelé szeltem a lépcsőket.

Muszáj volt rágyújtanom, így amíg a tea lefőtt kimentem a ház elé. A cigi nagyon jól esett és nyugtatóan hatott idegeimre. Mire visszamentem a tea már kész is volt, a kedvencem… Szilva-vanília és fahéj keveréke. Váram egy kicsit, hogy hűljön, és közben sms-eztem a lányoknak, hogy minden rendben és megérkeztünk. Na igen… Így pár órával később, int ígértem.

A tea lassan hűlt, de végül mire megittam már teljesen nyugodt voltam. Elmostam a csészét és visszaindultam az emeletre.

Rob már az ágyban feküdt és aludt, bár párnája fel volt polcolva félig ülő helyzetbe. Ezek szerint engem várt…Én meg már megint eltűntem egy fél órára. Annyira megsajnáltam… Elképzeltem magam egy hasonló szituációban és tudtam, hogy ha Rob viselkedett volna így, most rettenetesen meglennék ijedve attól, hogy valami rosszat tettem, amiért így bánik velem. Pedig nem rá haragudtam csak… Annyira rosszul jött ki minden. Arca még így, alvás közben is szomorkás volt, pedig láttam már ezt az arcot párszor ilyen helyzetben ahhoz, hogy tudjam ez most más.

Hogy tehetném helyre a dolgokat? Talán ébresszem fel? De mégis mit mondhatnék neki?

Inkább csak valahogy éreztetnem kellene vele, hogy szeretem és, hogy nem rá haragszom.

Felmásztam az ágyra és óvatosan az ölébe helyezkedtem, szembe arcával. Nem ébredt fel.

Apró csókot leheltem szájára, amitől egy kicsit megmozdult. Újabb csókomra, csókkal válaszolt, és résnyire nyitotta szemét. Pillantása szokás szerint lebilincselt, de tekintete most egyszerre volt szomorú és kérdő…