10. Rész

10. Rész

Az agyam vészes sebességgel próbálta előhalászni a kedvenc számaim közül a legkönnyebben énekelhetőeket, de ahogy kinyitottam a szám, hogy egy hangot előcsaljak, nem történt semmi. Nem bírtam énekelni. Segélykérően néztem Robra, de ő csak várta, hogy elkezdjem az éneket.

-         Nem megy…

-         Nem baj, ha szerinted nincs jó hangod, attól még megmutathatod nekünk.

-         Nem… Nem tudok közönség előtt énekelni. Sajnálom.

Vártam a reakcióját, harag, gúnyos megjegyzés, vagy esetleg egyszerűen csak tovább ugrik egy másik emberre.

-         Rendben. Ez az első óra, nem fogom erőltetni, de szeretném ha az év folyamán megnyílnál nekünk annyira, hogy ne okozzon gondot, ha előttünk kell énekelned.

Bólintottam, majd leültem a helyemre. Ezt megúsztam, de Rob arcán csalódottságot láttam. Nem akartam megbántani, hiszen biztos neki is nehéz kezdőtanárként egy ilyen lánnyal, mint én vagyok, de nem tehetek róla, ez van…

A következő lány énekelt ugyan, de tényleg nem volt jó hangja mégsem nevetett senki. Végül boldogan ült le, mert Rob odament hozzá és kezet fogott vele a bátorsága miatt.

Bárcsak velem is kezet fogott volna, ha megbírtam volna mukkanni, legalább egy kicsit javíthattam volna a tegnapi lebőgésem után.

Rob többször is rám nézett, amikor épp egy nagyon jó hangú fiú vagy lány énekelt. Kérdőn néztem rá vissza, de szinte egyből elfordította a pillantását. Totálisan, mintha csalódott volna bennem. Az óráról kiérve elfutottam pszichológiára aztán hazamentem, hogy ebéd után indulhassak dolgozni. Madie-t otthon találtam, aki cserébe a tegnapiért készített nekem ebédet. Csak levest bírtam enni, más valahogy most nem csúszott le a torkomon.

-         Milyen napod volt?

-         Hát így túl az első énekórán azt mondom, hogy érdekes.

-         Na mi baj?

-         Semmi, semmi, csak nem szeretek senkinek sem csalódást okozni.

-         Kinek okoztál te csalódást?

-         Robnak azt hiszem. Annyira igyekszik szigorú, de jó tanár lenni, é meg folyton keresztbeteszek neki. Azt hiszem nem igazán kedvel.

-         Hé, ő csak egy tanár. Oké fiatal és nagyon jóképű, de akkor sem kell neki semmit sem bizonyítanod. ne bukj meg ez a lényeg, de attól még nem kell, hogy kedveljen, nem kell, hogy te légy az osztály éltanulója.

-         Tudom, hogy igazad van, de azt hiszem én sem erőltettem meg magam túlságosan, Ráadásul ezek az órák a leglazábbak, amikre még csak tanulni sem kell. Más diákok alig várják, hogy részt vehessenek az óráin, én meg legszívesebben leadnám mindkettőt.

-         Igen, mert te félsz a nyilvános kudarctól. Mindenkinek bizonyítani akarsz, holott csak magadnak kellene.

Elgondolkodtam Madie szavain, de nem tudtam még értelmes választ adni erre, ezért tovább folytatta:

-         Kristen most őszintén, miért jöttél el velünk bulizni a múltkor?

-         Azért, mert megfogadtam magamnak, hogy nem hagylak titeket cserben. Nem akarok én lenni az otthon tanuló kis szürke egér, míg a barátnők nagyban buliznak.

-         Sejtettem. És a bulin, miközben táncoltál mit éreztél?

-         Akkor már nem nektek akartam bizonyítani, hanem magamnak. Azt éreztem, hogy egyszerűen boldog vagyok. Szeretek veletek bulizni. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy van egy ilyen nem is.

-         Látod pont erről beszélek! Felejts el mindenkit. Rajtunk kívül itt senkihez semmi közöd, senkinek sem tartozol magyarázattal vagy bármi mással. Mi pedig így is, úgy is szeretünk!

Nem tehetek róla, könnyes lett a szemem Madie beszédétől. Megöleltem. Őszintén szólva teljesen igaza van.

Hirtelen beugrott a ma reggeli beszélgetés, aminek én többnyire csak fültanúja voltam, ezért gyorsan megkérdeztem:

-         Mi volt ma Garrettel?

-         Huhh… Na igen, ez már más téma… Még mindig nem tudom, hogy akkor most mi is van köztünk, ha van egyáltalán valami. Nem találkoztunk, a telefonszámát sem tudom, bár nem süllyednék odáig, hogy én hívjam fel őt. A baj az, hogy ő sem tudja az én számom. Egyedül azt tudom, hogy hol lakik és ennyi.

Vicces nem? Totál alap, hogy egy lány és egy fiú számot cserélnek még szex előtt, nem hogy szex után. Mindegy Shane-nek igaza van. Nem fogok miatta bánkódni, hagyom, hogy a sors vezessen.

Láttam barátnőmön, hogy komolyan gondolja, amit mond, ugyanakkor ismertem már annyira, hogy tudjam lesznek még szomorú éjszakái, ha a srác nem tér észhez, de gyorsan.

A buszon Muse-t hallgattam, most valahogy ilyen volt a hangulatom. Nem volt rossz kedvem, mint tegnap ilyenkor, de a reggeli jókedvem is tovaszállt már. Inkább amolyan nyugodt és elgondolkodó voltam.

Belépve a kávézóba egyből megpillantottam a sarokban üldögélő két srácot. Nyeltem egyet, de aztán úgy döntöttem, nem fogok többet bénázni a közelükben.

Gyorsan felvettem a kötényem és leváltottam Bettyt, aki már így is sietett a fiáért az oviba.

Nem is volt rajtunk kívül más a helységben ezért gyorsan az asztalukra pillantottam, hogy lássam van-e előttük valami. Jól sejtettem. Üres volt a pohár és az üveg is.

Gondoltam egyet és kitöltöttem egy Heinekkent a pohárba egy másikat pedig üvegestől vittem ki. Meglepődtek, amikor eléjük tettem a sört.

-         Héj cica, nagyon kedves vagy, de még semmit sem kértünk.

-         Tudom, mondjuk úgy a ház ajándéka.- mosolyogtam Tomra, Rob pillantását most inkább kerültem.

-         Wow köszi! Te aztán rendes csajszi vagy!

-         Köszi- mondtam még mindig mosolyogva, majd visszaindultam a pulthoz.

Tom azonban nem hagyta annyiban, ugyanis, alig tíz perc múlva felém kiáltott.

-         Figyelj csak, pár barátommal este benézünk egy klubba, nincs kedved velünk jönni? Természetesen a barátnőidet is hozhatod, mert gondolom vannak ha egyszer ilyen kedves lány vagy.

Huhh… Hát erre nem számítottam. Igazából nagyon is volt hozzá kedvem. Tom a nyomulást leszámítva nagyon jófejnek látszik a csajok meg tuti hanyatt vágódnának, ha én állnék elő, egy menjünk bulizni ötlettel. Jó lenne új embereket is megismerni, és talán Robbal is összebarátkozhatnék, akkor talán elnézőbb lenne az órákon is… Ne értsétek félre, nem vagyok az az érdekbarát típus. Csak ez egy mellékes jó lenne.

Robra néztem, hogy mit szól ehhez, mert ahogy észrevettem Tom egyből kimondja amit gondol és nem igazán érdekli, hogy Rob a tanárom. Vagy lehet, hogy nem is tudja…

Kérdő tekintetemre hamarosan megérkezett a válasz.

/Elérkeztünk az első kerek számhoz... :)/